Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Tavaszváró / Szabadi Lívia

Napsugárral simogatnak bárányfelhős angyalok,

kéklő égen,fehér fények párnacsatát csapnak ott.

Zöld ruhában lejt lenn a táj,s mutatja a divatot,

szirmot szórva,álmodozva,elmerengik a napot.

Virágos víg dallamokat csicsergik a madarak,

versenyeznek,ki köszönti szebb nótával a tavaszt?!

Rügyet bont kint minden növény,növeszti a levelet,

nagy pompával búcsúztatja a rossz időt,a telet.

Néha még ha könnycseppjeit szórja el a magos ég;

megrettenve rezzen össze az,ki tavasz vágyban ég,

reméli,hogy nem más ez,mint kósza időváltozás,

s hűvös szelek nem röpítik tova az ősi szép varázst.

Várnai Zseni: Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,

hogy a fűszálak milyen boldogok:

újjászületnek, és a bogarak,

azok is mindig újra zsonganak,

a madárdal is mindig ugyanaz,

újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,

minden tavasz csodás megújhodás,

a fajta él, s örökre megmarad,

a föld őrzi az életmagvakat,

s a nap kikelti, minden újra él:

fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,

innám a fényt, ameddig rámragyog,

a nap felé fordítnám arcomat,

s feledném minden búmat, harcomat,

élném időmet, amíg élhetem,

hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,

hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,

s a holnapom? Azt meg kell érni még,

csillag mécsem ki tudja meddig ég?!

de most, de most e tündöklő sugár

még rámragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,

hogy éreztessem, ahogy érezem

ez illatot, e fényt, e nagy zenét,

e tavaszi varázslat ihletét,

mely mindig új és mindig ugyanaz:

csodák csodája: létezés… tavasz!

Jókai Mór: Ültess fát!

Ültess fát!

Hogyha másért nem, lombot ád.

Árnyékában megpihenhetsz,

Gondot ő visel reád.

Jó tavasszal nyit virágot:

Messze érzed illatát,

Kis madárka száll reája:

Ingyen hallhatod dalát.

Ültess fát.

A Föld napjára: Üzen a természet

Üzen a természet, üzen a rét, dalol a madár, viszi a szél…..

Hé, Ember, várlak, hiszen neked rendezem a tájat!

Csodás mester művem láthatod, ez ad neked varázslatot. Lépj be hát hozzám, légy boldog nálam, csodáld, amit adok, őrizd meg az álmom!

Mielőtt belépsz, állj meg pár perce, gondold végig miért jöttél hozzám vendégségbe.

Ha rétre lépsz, boldogan táncolj, ne feledkezz az élővilágról. Mosolyog rád ezer virág, hagyd meg őket zöld szárán.

Ha kell neked, szakíts le párat, de azért, hogy eldobd, nem bántsd őket, hagyd ott.

Bogarak nyüzsögnek, zümmögnek százan, dolguk van ebben a világban.

Sebes folyóim, keskeny patakok szállítják az életet, sodorják folyamok.

Ad neked ételt, ad neked vizet, de annyit vegyél el, ami téged megillet.

Tengerek vizében az élet burjánzik, a legszebb vízi táj szemedben sugárzik.

Merülj el habjában, érintse lábad a homok, szikláiról csodáld milyen szépen zubog.

Ezernyi faj az állatok között, rendezett életben élnek, törvényeik között. Ne bontsd meg e törvényt, inkább tiszteld, csodáld, hogy később ne fényképről küldd hírét tovább.

Erdeim fái magasodnak az égig, ha fel akarsz mászni, gondold meg meddig.

A tetejéről nem érhetsz el csillagot, de ágai mindig adnak hűs árnyékot. Hullanak az ágak, hullanak a levelek, ezzel táplálják a talajban az életet.

Kérlek, ne pusztíts, ne vágj ki, hallgasd meg kérésem, hallgasd meg fohászom!

S ha jön a karácsony, fenyőim egy részét neked ajánlom. Díszítse szobád, melegítse lelked, de gondolj arra, hogy amikor elviszed, nekem a szívem hasad meg.

Elviszel egyet, telepíts hármat, hogy ne legyen hiánya e tájnak.

A levegőt tisztítom, árnyékot tartok, az erdőben megannyi állatnak menedéket, otthont adok.

S amikor haragos vagyok, elsöprök mindent, de mögöttem tisztulást hagyok. Ilyen a természet, él, virágzik, fáj.

Ennek a körforgásnak ne áll útjába, mert nem ellened van, engedd útjára.

Elveszed terem, elveszed létem, beépíted minden rétem, feltöltöd folyóim, partjaim, elveszed fáim, nem veszed észre hamvaim. Pedig neked vagyok, téged szolgállak, s közben eléd tárom ezernyi csodámat.

Lelkedet nyugtatom, szemedet kápráztatom, filmemet nézheted, mozim ajtaját be nem zárom.

Megtöltöm tányérod, szolgálom kályhádat, megtöltöm kulacsod, építem a házad.

Szervezem életed programját, ezret, század, de csak azt, ami éppen jó neked, azt nézd meg, a többi várhat.

Suttogom füledbe üzenetem, s remélem, meghallod, eljut hozzád, miért teszem.

Kiáltok, zokogok, néha dühös vagyok, de tudom, még sokáig csodáljuk együtt a Napot.

BiróMárta

Varga Margit: Béke a lélekkel

A lelki béke szilárd nyugalom,

de nem kérést elutasító unalom;

fegyelem, mely enged, s elfogad,

sosem fél, nem remél, csak ad.

A lelki béke tevékeny erő,

nem eltipró, hanem felemelő;

táplál, éltet, legyőzi a szenvedést,

maga alá gyűri a szenvedélyt.

A lelki béke féltő hatalom,

nem másokat lebíró akarom;

szelíd, finom, végtelenül kegyes,

meghajolva előtte, legyőzheted.

A leki béke feltörő tudás,

befogadás, semmit nem tagadás;

mélység és magasság között feszül,

általa minden összhangba kerül.

A lelki béke értő szeretet,

hatása békíti ki az ellentéteket;

pont, mely körül belső világod forog,

melyet elérve önvalód láthatod.

Geiger Erzsébet: Akkor legyél ápoló.....

Akkor legyél ápoló, ha ismered a türelmet,

ha másoknál benned sokkal több a szeretet,

jut belõle annak is, ki út közben elesett, s hogy

felálljon ahhoz az kell, hogy Te felemeld,

nyújtsd felé a kezedet…

Bátorítsd a szenvedõt,

akarja a gyógyulást, lássa a hitedet,

akkor is ha magadban már feladtad

az egészet, de a beteg ember reményét

Te magad el ne vedd, s mindezt minden

nap, úgy kell megtenned… érezze benned

az õszinteséget…

Hát ehhez kell az erõ, s esküdet meg ne szegd,

segítsd a szenvedõt, akkor is ha néha

Te vagy a betegebb, s ne lássa rajtad,

ha elhagyott a kedvesed, vagy nincs

holnapra kenyered…

Mert ember vagy Te is, elgyengül

a két kezed, de tudnod kell mindig

melyik az a pillanat amikor

el kell engedned, úgy hogy ne érezze

azt, hogy magára maradt…,

s közben maradjon erõd, hogy

másnap ezt újra kezd!

Ha ápolónak mentél legyen

benned szeretet, mi legyõzi a félelmet,

erõt ad a csüggedtnek, s ha már a medicina

nem segít, a mosolyod, a szereteted

hidakat építhet, s ha fogytán az erõd,

s feladtad a küzdelmet, gondolj csak arra,

ott fekszik a Szerelmed, vagy ép a Te Gyereked,

Apád vagy Anyád vagy bárki aki hozzád

közel áll, tudni fogod rögtön, mit kell tenned!

Ne csak testét borogasd,

mosolyoddal simogasd, s gyógyulása

neked újra hitet ad, és minden nap

érezd: ápolónak lenni egy nagyon szép

feladat, de csak akkor vállald, ha másoknál

benned sokkal több a szeretet ami

a mosolyoddal együtt hidakat emelhet!

Sohonyai Attila: Most, azonnal....

Nem tudok már várni, nincs időm.

Gyere ide tegnapra, hozzám,

s maradj örök holnap utánig.

Nincs már pazarolható órám,

se percem; légy, légy te a jelen,

s a megszépítő, végtelen múlás.

Elfogytak kezeim közül a titkok,

s létemből a töprengés; azt szeretném,

hogy az óramutató fáradása légy.

Minden szép, s idézhető múltam,

most lom, vénülő kacat: e görnyedt

éjszakákba hívlak; legyél te a nap.

Nevetni való már minden barkóbám,

s ezerszer megfejtett minden kérdés,

fiatalodása minden tört-ráncnak te lennél.

Nem tudok már várni, nincs időm.

Gyere ide tegnapra, hozzám, s

szeressünk, amíg nem késő…

ZELK ZOLTÁN: A HÁROM NYÚL

Egyszer régen, nagyon régen,

zúgó erdő közelében,

három nyulak összegyűltek,

selyemfűre települtek,

ottan se ültek sokáig,

talán csak egy fél óráig,

amikor felkerekedtek,

hogy már végre hazamennek,

egy szarka felettük szállott

s felkiáltott: -Mit csináltok?

Mit csináltok, három nyulak?

Úgy ültök ott, mint az urak --

- Úgy, úgy bizony, mint az urak! -

felelték a három nyulak.-

Ezután már urak leszünk,

ebédre rókahúst eszünk!

Nem fogjuk az időt lopni,

most indulunk rókafogni! -

Csacsi szarka, nem elhitte?

Repült is már, a hírt vitte,

s buta róka is elhitte.

De hát hogyne hitte volna,

akármilyen ravasz róka,

mert a szarka így kiáltott:

-Egy jegenye fölött szállok,

mikor lenézek a földre,

három nyulak ülnek körbe.

Összebújva tanácskoznak -

Jaj, mekkora nyulak voltak!

Jaj, mekkora fejük, szájuk,

a medve egér hozzájuk!

Hát még miről beszélgettek?

Hogy eztán csak rókát esznek - -

Ennek a fele se móka!

Szedte is lábát a róka.

Futott ki az erdőszélre,

csak mielőbb odaérne!

Hát amint ott futott, szaladt,

szembe vele farkas haladt:

- Szaladj te is, komám, farkas,

jaj, mit láttam, ide hallgass!

az erdő közepén jártam,

most is borsódzik a hátam,

sosem láttam ilyen szörnyet,

ottan ültek három szörnyek!

Három nyúl volt, és akkora,

fél méter is volt egy foga!

Hát még miről beszélgettek?

Hogy eztán csak farkast esznek -

No hiszen egyéb se kellett,

a farkas is futni kezdett,

a rókával versenyt futott,

majdnem az orrára bukott!

Addig futott, amíg szembe

nem jött vele egy nagy medve:

a medve így szólongatta:

-Hova szaladsz, farkas koma? -

- Medve komám, ne is kérdjed,

szaladj, ha kedves az élted!

Erdő közepiben jártam,

jaj, mit láttam,

jaj, mit láttam!

Három nyulak ottan ültek,

éppen ebédre készültek.

Akkora volt foguk, szájuk,

kisegérke vagy hozzájuk!

Hát még miről beszélgettek?

Hogy eztán csak medvét esznek! -

Egyébre se volt már kedve,

szaladni kezdett a medve.

Elöl róka, hátul medve,

közben a farkas lihegve.

Így szaladtak erdőszélre,

szomszéd erdő közepébe.

Szaporán szedték a lábuk,

szellő se érjen utánuk -

Amíg futottak lihegve,

egy vadász jött velük szembe.

Nézi is őket nevetve:

együtt szalad róka, medve -

-No hiszen, csak ne nevessél,

vigyázz, nehogy bajba essél!

Szaladj inkább te is erre! -

kiáltott rája a medve. -

Az erdőben három szörnyek,

puska sem öli meg őket.

Három nyulak, de akkorák,

nem láttam még ilyen csodát! -

Szedte lábát a vadász is,

eldobta a puskáját is.

Ijedtében megfogadta,

most az egyszer érjen haza,

csak ne falják föl a szörnyek,

sohase vadászik többet -

Ezalatt a nyusziházban,

fűszálakból vetett ágyban

három nyuszi aludt szépen,

összebújva békességben -

Aranyosi Ervin: Az út végén…

Vajon az út végén, mi fog engem várni?

Kérdésre a választ meg fogom találni?

S addig vajon engem majd milyen út vezet?

Félelem-göröngyös, szépen kikövezett?

Szeretet vezet majd, vagy düh, harag, átok?

Magányosan megyek, vagy lesznek barátok?

Mennyi-mennyi kérdés. Tudatlan a lélek?

Keresem a választ, utamon, míg élek!

Visszanézni nem kell, nem segít a múltam,

ami lényeges volt, talán megtanultam.

Magam mögött hagyom, szívből megbocsátok,

mert a múlt súlyával csak magamnak ártok.

Csak a mában élek és teszem a dolgom,

amint felmerülnek gondjaim, megoldom.

A jövőm majd eljön, nem kell félnem tőle,

vágyammal teremtek, jó cél lesz belőle.

És ha majd egy napon az út végéhez érek,

majd angyalok várnak, csupa kedves lélek.

Addig nem is kell már egyéb dolgot tennem,

csak emberként élnem, s őszintén szeretnem!

"Gyermekkoromnak szép emléke,

Köszöntelek, húsvét vasárnap!

Száll a szívemre égi béke

Ünnepén a Feltámadásnak.""

Benedek Elek

Aranyosi Ervin: Nagypénteki gondolat

Napok szállnak, s igen gyakran érzed,

hogy a világ megfeszíthet téged,

keresztedet hordod láthatatlan,

Krisztust játszol emberi alakban.

Itt a Húsvét, gondolkozz el, kérlek:

– A Teremtőd mért teremtett téged?

Hogy szenvedj? Más bűnét vedd magadra?

Golgotát járj magadra hagyatva?

És a többi, ki ugyanígy érez,

kit tövis szúr, s össze-vissza vérez,

áldozatnak jött csak a világra?

Csukott szemed nyisd hát nagyra, tágra!

E világra tapasztalni jöttél,

jó Uraddal szerződést kötöttél!

Lelj örömöt, gazdagítsd a létet,

meríts erőt, tanulj emberséget!

Szereteted szórjad a világra,

rügy kerüljön minden élő ágra!

Tegyél csak jót, tegyél igazságot,

emeld fel a meggyötört világot!

Régi éned meghalt, s ha feltámad,

boldog világ szülessen utánad!

Kerecsényi Éva: Húsvéti Áldás

Hozzon a Húsvét napfényt, áldást, meleget,

Szívekbe jókedvet és sok-sok örömet,

Teremtsen békét a háborgó világban,

Lehessen mindenki boldog a hazájában,

Tanítsa szeretni a gyűlölködőket,

Adjon kenyeret koldusnak, éhezőnek,

Adjon egészséget betegnek, idősnek,

Hozzon megváltást tengernyi szenvedőnek,

S éltesse a reményt, még nincs világvége,

Van kivezető út a sötétből a fényre.

Áldott Ünnepet, mindnyájunknak! 🙏

József Frank: Figyelj,ha egyszer meghalok

Figyelj,ha egyszer meghalok, elfújok

néhány csillagot, mint tortán a

gyertyát, hát csak ne sirassatok...

Figyelj,ha egyszer meghalok, némák

legyetek, s szótlanok, ha temettek, ne

földeljetek, s szóval ne méltassatok... Figyelj, ha egyszer meghalok, könnyek

nélkül búcsúzzatok, ha ismertetek,

megértitek, ha nem, minek

hazudjatok...Figyelj, ha egyszer

meghalok, három edénybe rakjatok,

szétosztván az isteneim között.. gyermekeimnek adjatok...

Figyelj, ha egyszer meghalok, ők érteni

fogják, mire gondolok, és ott adnak a

szélnek engem, ahol a leginkább

boldogok... Figyelj.. ha egyszer

meghalok, vidámak legyetek, s boldogok, örvendjetek a tudásért, hogy

én már jó helyen vagyok... Figyelj, mert

egyszer meghalok.., de most kellenek a

szép napok... A törődés, a tiszta

gondolat, őszinte szeretet, társ-tudat..,

mert a szívem még ..hallod? Még eleven, még dobog, most kell, hogy

szeress, mert most még élek, most

örülök a virágnak, ha kapok.. most

még.. figyelsz rám??..mert most még itt

vagyok...

József Attila: Kopogtatás nélkül...

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,

cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,

itt nem zavar bennünket senki,

görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,

ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,

melegben levethesz nyakkendőt, gallért,

ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,

hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

Nagycsütörtökön.

Juhász Gyula: Az utolsó vacsora

János a Mester nagy szívén pihen,

E tiszta szíven, e csöndes sziven

Pihen, de lelke a holnapra gondol

S fiatal arca felhős lesz a gondtól.

Mély hallgatás virraszt az asztalon.

Az olajfák felől a fuvalom

Hűsen, szomorún a szobába téved,

Be fáj ma a szél, az éj és az élet!

Tamás révedve néz a mécsvilágra,

Péter zokog és árvább, mint az árva,

Júdás se szól, csak apró szeme villan,

Remegve érzi: az ő órája itt van!

Csak egy nyugodt. Nagy, sötétkék szemében

Mély tengerek derűs békéje él benn.

Az ajka asztali áldást rebeg

S megszegi az utolsó kenyeret!

Somogyi Zsolt: Fohász

Felnézek az égre minden áldott este,

Keresem az Istent, mert beszédünk lenne.

Nehéz szívvel várok csöndben a soromra,

Tudom odafönn is rengeteg a dolga.

És csak halkan mondom az ég csillagának;

Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának,

Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben :

Uram ! A világgal valami nincs rendben!

Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen,

Segítsen mi rajtunk, hiszen Ő az Isten.

Ember az embernek farkasa lett régen,

Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében.

Rengeteg a földön

a hontalan, árva,

Uram, ez a világ saját sírját ássa!

Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben.

Uram ! A világgal nincs valami rendben!

Anya a gyermekét sorsára hagyja,

Pénzért az ember

a lelkét is eladja.

Háborúk zajában ártatlanok halnak.

Jól tudom Uram,

Te nem így akartad.

Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk,

Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk!

Könyörögve száll fel fohászom az égbe:

Uram! A világnak Tenélküled vége!

Jókai Mór: Csak egy délután

Ülj ide mellém, fogd meg a kezem,

hagyd, hogy behunyva maradjon szemem.

Nem kérdezek, és most te se beszélj,

hallgasd, ahogy a csend nekünk mesél.

A hétköznapok kínjai után,

legyen szép ünnep ez a délután.

Nem kell ígéret, nagy fogadkozás,

csak ez a csendes, néma kézfogás.

Úgy menj el majd, hogy észre ne vegyem,

milyen gyorsan múlt az én ünnepem.

Valóság volt? Lehet, álom csupán,

hogy a miénk volt egy egész délután.

Dsida Jenő: Én hívlak élni

Hallgasd meg mit suttog az élet,

élni hív újra meg újra téged.

Ne nézz vissza a sáros útra,

legyen előtted minden tiszta.

Emeld fel fejed, lásd meg a szépet

szemed kékjében égjen a fényed..

Lásd meg végre, hogy szeretnek

még akkor is, ha nevetnek,

hisz mosolyt te csalsz arcukra,

ismerj bennük magadra!

Soha ne bánd, ha fáj,

hisz erőre így találsz.

S mi most bánatot okoz

később nem lesz rá gondod.

Hidd el jól tudom, hogy fáj,

de hinnünk mindig muszáj.

Fogd a kezem, ha úgy érzed,

hogy szívedből kihull az élet.

Ne keresd már, hogy hol tévedtél,

ne sírj azon, mit meg nem tettél.

Gyere velem, én hívlak élni

vérző szívvel is remélni.

Reviczky Gyula: Tavasz-vágy

Messze még a tavaszig?…

Alig várom, oh alig.

Hogy már egyszer valahára

Megfürödjem langy sugárba’.

Nem kívánok én sokat.

Szellőt, mely megsimogat;

Egy darabkát fényes égbül,

S duzzogásom újra békül.

Csak azt kérem, ha a nap

Szobám fölött elhalad:

Pillantson be sugarával,

S leljen dallal, ibolyával.

Benedek Elek:Virágvasárnap

Virágok napja, szép virágvasárnap,

Jövel, jövel már, bontsd ki röpke szárnyad!

Hintsd be virággal az avar mezőket,

A kertek fáit, félve rügyezőket,

Óh, szánd meg őket!

A tél hosszú volt, oly zord s oly kegyetlen,

A rét, az erdő még most is kietlen.

Virágok napja, jer, lehelj a földre,

Bús szürke foltjait varázsold zöldre,

Szép puha zöldre!

Jövel, jövel, s te véled fecske, gólya,

Üres fészkeknek hadd legyen lakója!

Szakadjon vége a nagy némaságnak,

Szívüket töltsd be, akik dalra vágynak,

Oly régen vágynak!

Ihol közelg. Feje virággal ékes,

Az arca nevetős, a hangja édes.

Bájos, milyennek a szívem kívánta,

Mint egy virágos, nevetős leányka,

Szép kis leányka!

Ihol, már itt, virággal megrakottan,

Hallom a dalt is: fecske száll amottan.

Eresz aljának újra van lakója,

Csörgő patakban kelepel a gólya,

A kedves gólya!

Ihol, már itt van. Nyílnak a virágok,

Vidám dal járja be a nagyvilágot,

Hirdetve hegynek, völgynek, rónaságnak:

Leszállt a földre szép virágvasárnap,

Legszebb vasárnap!

Reviczky Gyula: Tavasz-vágy

Messze még a tavaszig?…

Alig várom, oh alig.

Hogy már egyszer valahára

Megfürödjem langy sugárba’.

Nem kívánok én sokat.

Szellőt, mely megsimogat;

Egy darabkát fényes égbül,

S duzzogásom újra békül.

Csak azt kérem, ha a nap

Szobám fölött elhalad:

Pillantson be sugarával,

S leljen dallal, ibolyával.

Aranyosi Ervin: Bárányok hallgatnak

Bárányok hallgatnak,

némán bólogatnak,

a vezérkos nyomán

szép sorban haladnak.

Nem is gondolkodnak,

csak mennek utána:

– Mert, ha gondolkodnék,

a főnök utálna!

Mert, ha gondolkodnék

egyedül maradnék,

járatlan utakon,

másfelé haladnék,

biztos, farkasoknak

martaléka lennék,

ismeretlen réten,

rossz füvet legelnék.

Megyek a nyáj után,

leszart füvet eszek,

de ha bevállalom,

hát jó birka leszek!

Mert jónak lenni jó!

Veregesd meg vállam,

legyél te is birka

és gyere utánam.

Igaz, így birkaként

unalmas az élet,

viszont nem halok meg,

ameddig csak élek!

Bárányok hallgatnak,

némán bólogatnak,

a vezérkos nyomán

szép sorban haladnak.

Csanádi Imre: Kelekótya április

Hónapok

bolondja!

Lobog a felhők

vad rongya.

Hol süt, hol esik,

hol kalap kerekezik.

Bimbóra

ring a lepke:

hóba hanyatlik,

fergetegbe.

Méhecskének dermed szárnya:

fölenged a napsugárra.

Április,

április:

arany fény is,

zápor is.

Forrón

ölelget,

dérrel

diderget.

Tavasz mégis,

kikelet:

birkózza le a Telet

Tavasz ő,

Nyarat hoz -

csak egy kicsit kolontos.

Aranyosi Ervin: Mosolycsésze

A csészédbe mosolyt töltök,

idd ki, s legyen szép napod!

Ezt a csészét, szíved mélyén,

napról-napra hordhatod.

Csuda jó, mert sosem fogy ki,

csak egy kortyot inni kell!

A mosolyod szép varázslat,

amiben csak hinni kell!

Ha megiszod, elvarázsol,

s te is varázsló leszel!

Arcodon a mosolyoddal,

másoknak is jót teszel!

Beragyoghatod a napjuk,

és a mosoly csodaszép!

A gond felhők tovaszállnak,

s kedvessé lesz a beszéd.

Mások arcán felragyoghat,

máris szépül a napod,

mert a mosoly visszatérő,

örömteli állapot.

Idd hát ki a mosoly csészét,

legyél mától boldogabb!

Mosolyogj az emberekre,

így tedd majd a dolgodat!

Új rügy s új fű, és újra mondhatom

és örvendezve mondhatom, hogy élek.

Kékes vihar-fekete alapon

a cseresznyefa-gömbök habfehérek.🌸

Áprily Lajos /Tavaszi pillanat

KÁNYÁDI SÁNDOR: Április hónapja

Bolondos egy hónap

április hónapja,

hol kalap a fején,

hol báránybőr sapka.

Hiába próbálnád

kilesni a kedvét,

túljár az eszeden,

mire észrevennéd.

Köpenyegbe burkol,

ingujjra vetkőztet:

mutatja a tavaszt

hol nyárnak, hol ősznek.

Búsnak teszi magát,

szeme könnyben ázik,

mindegyre lehunyja

sűrű szempilláit.

Aztán gondol egyet,

fülig fut a szája,

s ránevet a fényben

hunyorgó világra.

KÁNYÁDI SÁNDOR: Április hónapja

Bolondos egy hónap

április hónapja,

hol kalap a fején,

hol báránybőr sapka.

Hiába próbálnád

kilesni a kedvét,

túljár az eszeden,

mire észrevennéd.

Köpenyegbe burkol,

ingujjra vetkőztet:

mutatja a tavaszt

hol nyárnak, hol ősznek.

Búsnak teszi magát,

szeme könnyben ázik,

mindegyre lehunyja

sűrű szempilláit.

Aztán gondol egyet,

fülig fut a szája,

s ránevet a fényben

hunyorgó világra.

Kökény Éva: Április

Ablakom alatt lombos fákon

ringanak énekes madarak.

Cserregnek, csivitelnek,

csúfolják az áprilist,

a bolondos hónapot,

mely ellopta a tavaszt,

adott helyette telet,

áprilisi havat, majd

rögtön utána vidám,

szívet derítő nyarat.

Ellen Nitt:Azt hittem

Én azt hittem, hogy mindig kék,

ragyogó tükör a tenger,

s hogy rejtett aranyszemecskék

kincsével tele az ember.

Hogy járva a tengert, szembe kell

szállni merészen a széllel,

s akkor a hajós csodákra lel,

az idő nagy titkokat érlel.

Szálltam hát, Végtelen, feléd:

hullámok pörölye paskolt.

Ég s víz határa s a tengerfenék

derengett: messzi, deres folt.

S akkor megtudtam, hogy csak néha,

nagyritkán kék a tenger,

és hogy üres és szürke, még ha

csillog is sokszor, az ember.

Láttam földet, hol nincs tó, se folyó-

por és rög, semmi más:

nincs aranyszem a porban, melyből ott

gyúrják az ember fiát.

De tudtam: Nincs szebb feladat,

mint vágyva előre törni:

keresni, kutatni, hol rejlik a mag,

s szeretni, és gyűlölni.

És látni, hogy néha szürke homályon,

átragyog kéken a tenger,

s tudni: tisztább öröm nincs a világon

mint az, ha ember az ember.

Aranyosi Ervin

Április első napjára!

Kibomlott a cipőfűződ,

meg ne botolj, el ne ess!

Á, ez csak egy tréfa volt,

hogy tiszta szívből, jót nevess!

Legyen ez a nap, a napod,

mert a törvény kimondja,

akit viccel csőbe húznak,

az április bolondja!

De ne aggódj neved miatt,

én sem azért csinálom!

Nevetés a legvidámabb

dolog, itt a világon.

Ám ne csak egy napig nevess,

váljon inkább szokássá,

és a mai kis tréfákért,

szívedből megbocsássá’!