40-70 év közötti nagyik gyertek, beszélgessünk. (beszélgetős fórum)
Jó reggelt!
Nagyon sok szeretettel köszöntök minden Katalint (beleértve Papi feleségét is), és mindent jót kívánok, erőben, egészségben.
Legyen kellemes a mai napotok!
én meg a 79 es bejegyzést tettem be a naplómba mert nekem az is nagyon tetszett
na de ma megyek a szalagavatós ruhákért nekem adatik meg itt egyedül hogy a 10 dik gyerekem szalagavatója is meg lesz a hét végén hát ez a kor csodás szépség miben járnak egyik szebb mint a másik
szóval ma itt a nap eseménye a csodás ruhák lesznek
de vannak nagyobb bajok is hallom a hétvégén jövőhéten a nejemnél lesz munkahelyi vacsora és hallom mibe menjek nincs mit felvennem
de még ennél is nagyobb baj hogy szenilissé kezdek válni és elvesztettem a téli kabátomat és piszkosul sajnálom mert már hozzám nátt és szuper jó is volt szóval zajlik az élet most meg irány az unokámmal a suli...
holnapra keresek fodrászt stb
Papi! Ez nagyon megható történet, el is sírtam magam a végén.
Juditmama! Nagyon aranyos unokáid vannak. Gondolom, jól esett a szívednek ezt hallani.
Én, sajnos ma nem láttam az unokáimat, mert későn telefonált a fiam, hogy jöttek edzésre, így már nem lett volna időnk elmenni az iskolához. Mióta az iskolában vannak, nem megyünk oda kezdésre, mert nem lehet bemenni a tornaterembe, így csak a végén láthatjuk őket. Igaz, addig meg beszélgetünk a fiúnkkal.
Nyugodalmas jó éjszakát kívánok mindenkinek.
Ó milyen megható..:)
Tegnap voltunk a közeli városba.. + piacon. Elköltöttem egy kalap pénzt de sok minden van most itthon ..:)
A fiammal kicsit össze vitatkoztunk befogadott meg egy kutyát mert kidobták megsajnálta egész kicsi kölök kutya... na igy már 3 van nekik. Nem hejeslem. De ők tudják...
Megkérdeztem az unokáimat,milyen ajándékot szeretnének Karácsonyra?/Ikrek ,egy fiú és egy kislány 11 évet betöltötték márciusban,5 évig voltam velük NAGYMAMA GYESEN!!./
Meglepetésemre azt mondták:
"Mami,a legszebb ajándék Te vagy nekünk,
kár hogy már nem lehetsz GYESEN velünk."
Hát igy is lehet ajándékozni.
Minden szépet és jót Mindenkinek:Juditmama.
Valamikor a Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék ajándékokat. Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak:
"Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni, és
még annyi más helyre kell mennem. " A Karácsony kezd egyre
idegesítőbbé válni minden egyes évvel. Mennyire szeretnék csak
lefeküdni és átaludni az egészet."
Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve, hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal?
Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem
egy kisfiút, aki olyan ötéves forma lehetett, egy babát szorítva a
mellkasához. Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan
nézett. Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
- "Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég
pénzem, hogy megvegyem ezt a babát?"
Az idős hölgy ezt felelte:
- " Tudod te is: nincs elég pénzed, hogy megvedd ezt a babát, kedveském."
Aztán megkérte a fiút, hogy várja meg . Hamar
el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba. Végül
elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a
babát?
- "Ezt a babát szerette volna a húgom
leginkább és ezt akarta a legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos
volt benne, hogy a Télapó elhozza neki."
Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el
is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.
- "Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most
van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a
húgocskámnak, amikor odamegy."
"A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen. Apa
az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan, úgyhogy azt
gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."
Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót
magáról, amelyen éppen nevetett.Aztán azt mondta nekem:
- "És még azt is akarom, hogy Anya elvigye
neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni."
"Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak
ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja, hogy el kell mennie,
hogy a húgommal legyen.
Aztán ismét a babára nézett a szomorú
szemeivel, nagyon csendesen. Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és
kivettem belőle pár papírpénzt és megkérdeztem a fiút:
- "Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis elég?"
Oké - mondta. "Remélem, van elég."
Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül
hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára,
még egy kicsivel több is. A fiú ezt mondta:
- "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt."
Aztán rám nézett és hozzátette:
- "Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem
aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a
babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még
szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát
anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől. De mégis adott
nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát. Tudod,
anyukám szereti a fehér rózsát."
Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak.
Teljesen más hangulatban fejeztem be a
bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút
a fejemből -
Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két
nappal ezelőttről, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött
egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt.
A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus
állapotban van. A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e
az életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha
sem tudna felkelni a kómából, amibe esett.Ez a család lenne a kisfiú
családja?
Két nappal azután, hogy találkoztam a
kisfiúval, megakadt a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított,
hogy a fiatalasszony elhunyt . Nem tudtam megállítani magam, hogy ne
vegyek egy csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol
a fiatalasszony ki volt téve a látgatóknak, akik így megtehették az
utolsó búcsújukat a temetés előtt.
Ott feküdt a koporsóban, egy csokor fehér
rózsát tartva a kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve.
Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre
megváltozott. Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és
a húgáért - még a mai napig is nehéz elképzelnem. És a másodperc
törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle. találtam gondoltam ide is beteszem
Sziasztok! Ma örültem, mert 5-6 cinegét láttam az etetőből eszegetni, de sajnos több nem jön.
Nagyon csúnya, olyan igazi téli idő van kint, nem is mentem a piacra. Majd a férjem és anyósom szépen bevásárolnak.
Juditkának havat, a többieknek napsütést kívánok, jó egészséggel!
Jó reggelt, szép napot kívánok mindenkinek.
Még nem esik a hó, pedig azt ígérték, hogy D.nyugaton lesz kisebb havazás.
Kedves Judit mama!
Hozzánk két lépcsőház tartozik, tehát 30 lakás.
Mi is ültettünk a ház elé fákat, bokrokat. A takarítás egy takarító cégen keresztül történik. Nekünk nagyon nagy kukáink vannak,(2) tehát azt elszállíttatjuk és úgy vannak időnként fertőtlenítve. A hólapátolást mi is megszoktuk közösen oldani,( igaz jobbára a férfiak) mert ha folyamatosan esik a hó, akkor nincs mindig itt a takarító.
A lépcsőházban egy-egy emeleten 3 lakás van. Takarítástól függetlenül mi is összeseperjük,korlátot letörölgetjük, felmosunk
egy-egy lépcsőfordulóig. Nálunk már 4 éve megtörtént a panel felujítás. Habár nagy a "bevándorlás" sok albérlő van, a régiekből már nem sokan lakunk itt.
Üdv. : Judit.
Helló! Kezd vékonyodni a szürke felhő, igaz még napot nem láttam, de már tudom hol jár. Még a kedvem is jobb lett:-)))
Papi, akkor azért nincsenek nálam madarak, mert te elcsaltad tőlünk:-)))
Kedves Judit.
Mi is társasházban lakunk.2X9 lakásos.1974 óta.Téglaépítésű.Mi saját magunk takarítjuk a lépcsőházat,rakjuk ki akukát,egy lépcsőházban 6 kuka van.2 emeletes a házunk.Magunk seperjük a havat,nyáron a zöldterületet , a füvet mi vágjuk.
A fákat mi ültettük a ház elé még 1974 ben amikor kész lett a ház.Gyönyörü platán fa van.De rengeteg levél lehull róla,azt is magunk seperjük.
1 szinten 3 lakás van.Ugy van megoldva a takarítás,hogí 1-10ig egyik lakó,10-20 ig a másik lakó és 20-30ig a harmadik lakó takarit,azaz sepri mossa a lépcsőházat,rakja ki a kukát,aztán kimossa,kifertőtleníti.Ez igy megy szintenként.Ezt annak idején 1974 amikor kész lett a ház igy osztottuk ben magunk közt.És ez azóta igy van.Nincs kivétel,hogy valaki pedagógus,orvos,mérnök,paraszt ,ebből nem angedünk.Be is tartják.Igaz volt olyan aki eladta a lakását ,vagy kihalt belőle és más költözött oda,akkor annak is be kellett tartani ezt a házirendet.Volt olyan valaki akinek ez nem tetszett,azt kiközösítette a lakók-el is költözött onnan.Nincs kivétel mondtuk neki-ha nem tetszik vegyen magának kertes házat és ott ugy dirigál magának ahogy akar.Nagyon jó kis közösség van nálunk.Szinte családi.A közös költségen spórolunk,saját érdekünk.Magunk közül választottunk közös képviselőt is.Igy nem lopja senki a pénzünket.Minden évben csináltatunk valamit.Most a tetőszigetelést,aztán a garázslejárót,most a lépcsőházajtókat cserélték ki.Ugy hogy jöhetsz nyugodtan,szivesen látunk.
Addig si minden szépet és jót Nektek.
Mottónk:"A nap süssön ,és az arcunk vidám legyen."
Üdv:Juditmama.
Szia "Judit mama"! Végül is én is Judit vagyok és mama is.
Megyek, küld a seprűt, rápattanok és huss! Nekem csak partfisom van. (panelben lakom) Puszi!
Sziasztok!
Juditkám, éppen most gondoltam rád (hogy küldöm a napocskát neked), hogy te inkább a havat szereted, és már írod is, hogy hiányolod. Ha kinézek az ablakon, talán én is szívesebben látnék havat, mint ezt a csúnya szürkeséget. Bár olvastam, hogy van ahol süt a nap, bárcsak itt is megmutatná magát.
Nem tudom hova lettek a madarak, mert amióta kitettük az etetőt, csak kétszer láttam ott madarakat. Korábban többféle is járt itt, most még a verebek is eltűntek. Lehet, hogy más finomabb kaját tesz ki nekik:-DDD
Nagyon kellemes napot kívánok mindenkinek.
Heló!
Jössz nekem havatseperni???????,hogy úgy várod!
Várlak szeretettel,finom pálinka lesz a melegítő.
Üdv:Juditmama.
Szép, jó napot kívánok nektek.
Eshetne már egy kis hó!
Sziasztok!
A sziréna jó hangosan szólt pontban 6 órakor. Mi közel lakunk Paks-hoz igy van telepitve elég sok sziréna a faluba. Minden hónap első hétfőén megszólal. A kutya sem figyel már rá..:))
Ma autót szereltem, + a hajszárítót szereltük a férjemmel.. Az adventi koszorú nálam ugy van egyszer vettem egy üveg koszorút. 4 gyertya hej van benne. Azt szoktam körül fonni ezzel-azzal..szép lesz a végén..:)
Én sem hallottam, pedig a Kapos TV-ben mondták,hogy szólt.
Na de nem bánom.
Köszönöm válaszod.Ma éjszakára jó pihenést ,feküdj le időben,mert én is ugy szoktam járni ,ha kiesek a rimből-azaz a megszokott időben nem fekszem le akkor nehézkes az elalvás.
Szép délutánt és estét.
Sziasztok!
Sajnos, ma is folytatódik a tegnapi szürkeség odakint, még a lámpafény sem oldja a nyomott hangulatomat.
Jobbulást kívánok betegeinknek, és mindenkinek kellemes napot.
Nálunk sem lehetett hallani szirénát.
Szép napot kívánok mindenkinek.
További ajánlott fórumok:
- 2010 decemberre babát várók, gyertek beszélgessünk!
- 2010. november - ha ti is babát terveztek, gyertek! Beszélgessünk!!
- 2011. júliusi, augusztusi babát várók, gyertek beszélgessünk!
- 2010. január 1-től fogyózók, gyertek beszélgessünk!
- Akik szeretnének babát ovu tesztek meg görcsölések nélkül gyertek beszélgessünk...
- Angliában élő diétázók, fogyni akarók gyertek, beszélgessünk :)