40-70 év közötti nagyik gyertek, beszélgessünk. (beszélgetős fórum)

Sajnos az exanyósom dettó ugyanilyen!

Csak szóban szereti ő is, annyira önző képmutató, követelőzik, vinni akarja a 4 éves fiamat 1 hétre nyaralni, de a gyerek nem akar náluk aludni, ez őket nem érdekli, ha nem adom akkor rendőrökkel fognak jönni és akkor is viszik, mert az van a határozatban. Ezek nagyszülők??? Én is meg akartam szakítani a kapcsolatot velük, de nem sikerült sajnos. Pedig a gyereknek is az lenne a jobb.

Az én unokáim már nagy fiúk,de mindig kapok puszit, igaz nem lehet már úgy "meggyűrni" őket , mint kiskorukban , de olyan aranyosan tudják mondani, hogy szeretlek mamikám! És ez mindennél többet ér!!

Az én Szüleim is már dédszülők 6 fiút és 1 kislányt dédelgethetnek .

Nagyon sajnállak Benneteket, de inkább a "nagyszülőket", nem tudják mitől fosztják meg magukat! Az unokák és a gyermekek szereteténél nincs jobb a világon, nélkülük el sem tudnám képzelni az életemet, már készülünk a szünetre, mikor , melyik lesz nálunk, van úgy egyszerre van itt mind a négy fiú. Nem könnyű, hiszen férfiak és max

imálisan ki kell őket szolgálni ,de mégis.. nagyon jó , hogy itt lehetnek. Hiszen , ha idősebbek lesznek már nem lesz ránk ilyen szükségük.

Mivel a nejem másoddiplomáját szerzi és itt van a két hónapos pici, a múltkor felhívtam telefonon anyukámat, hogy június 20.-a után, jó lenne, ha a két nagyobb gyereket (8 és fél és hét évesek, egyik fiú, másik lány) tudnák fogadni, hogy könnyebben tudjon a nejem készülni a vizsgákra. Édesanyám válasza: "Hát, én egyszerűen nem kapok levegőt. Ezt majd apáddal beszéld meg! Ő vállalja őket."

A két gyerek nem égetnivaló rosszaság, rendes aranyos gyerekek, akikre természetesen azért még gondot kell viselni stb.

Az én anyukám is csak a szájával, telefonon keresztül szereti és szerette mindig az unokáit. Az ellátásukban (amikor még jobban kellett)segítséget, önként tőle soha nem kaptunk, más nyarakon is, amikor ki lettek víve, előtte hallgathattam én is, apám is a tirádáit.

Anyósommal egy városban lakunk, de még akkor sem, amikor 2-300 méterre laktunk egymástól, akkor sem jött át soha segíteni. Ha mi mentünk és megyünk hozzá, akkor megvendégel (a kajára nem lehet panaszom) de bizony most, hogy már öten vagyunk, még mindig minekünk kell átbumliznunk a város másik felébe. A férje neki nem él.

Barátom anyja, már kb. másfél éve rá se nézett a fiára, az unokájára, mert összeveszett velük. A papa ott sem segít. Ha ott is van egy óra hosszát, már menne.

Én is irigykedve nézem azokat a gyerekeket, akiket a nagymama, a nagypapa kísér iskolába. Nem az a segítség nekünk, hogy vasárnaponként kapunk egy-egy jó ebédet, hanem az lenne, ha a nagyszülők itt lennének és látnák azt, hogy az unokáik hogyan nőnek, okosodnak, hogyan érnek. Ez őket nem érdekli.

Ma telefonon beszélgettem a Petrucival,nagyon ügyes kislány,persze az anyuci adta át neki a telefont.De olyan szépen válaszolt a kárdéseimre,azt is mondta nagyon szeretlek mami,és puszit is cuppantott.

Mi kell a boldogsághoz még?

2xes nagymama vagyok,Petra 5 Benike 2és fél éves.Nagyon imádom őket,sajnos 30km-re élnek tőlünk, de sokszor elhozom őket pár napra magunkhoz.Általában akkor ha a szülők egy kis nyugira vágynak,vagy a munkájuk ugy alakul hogy nemtudnak a gyerkőcökkel foglalkozni.A másik nagyszülők már idősek,de pár órára ők is bevállalják a kicsiket.

Néha viccesen megjegyzem :

-Jódolog nagymamának lenni csak strapás!

Teljesen igazad van, valami csoda, amikor a kis csibészeket látod hog napról napra hogy értelmesednek, és mekkora öröm, ha kedvükbe járhatsz.

Nekünk van egy l7 és egy 7éves unokánk, és szinte mi neveltük fel Őket. Elmondhetetlen érzés, mikor ragaszkodnak hozzád és kikövetelik, hogy minél többet veled legyenek. Csoda.

Szervusztok!

A témák között találtam mindenfélét, a várandóságtól a a szülésen keresztül a kisbabakorig,majd az óvodás élet és az iskoláskor nehézségeiről is olvastam. Én szeretném tovább gondolni az életet. A gyermekeink felnőnek és unokákkal ajándékoznak meg bennünket, és ez egy gyönyörű korszaka az életünknek ,szerethetjük,segíthetjük Őket, de a felelőség már nem csak a mienk. Szeretném,ha elmondanátok az élményeiteket. Nekem négy gyönyörű,okos fiú unokám van,akikkel nagyon szeretjük egymást. Nagyon boldog vagyok,hogy beavatnak életük fontos eseményeibe, megosztják velem a "titkaikat". Csak azt sajnálom,hogy már nem lehet őket babusgatni,hiszen már nagyfiúk: 17, 13 és két 11 éves.Ők nem ikrek,hanem a lányaim egy hét különbséggel hozták a világra őket. Mióta nyugdíjas vagyok alig várják a hétvégét,hogy nálam alhassanak, jókat társasjátékozunk együtt és megtanítanak kezelni a számítógépet is. Jó volt Anyának lenni, de nagyon jó nagymamának is.

Köszönöm ,hogy elmondhattam! -és,ha van véleményetek jó lenne megtudni, puszi mindenkinek.