30 fölött első babatervezők (beszélgetős fórum)
Szia! Nagyon Köszönöm! Ém januárban voltam nődokinál, ő akkor azt mondta, hogy csak akkor kezdik el a vizsgálatokat, ha kivártuk az 1 évet. Persze mi sem örültünk, hiszen ha szervi baj van, akkor jobb ha mielőbb kiderül, de úgy gondoltuk kivárjuk.
Tegnapelőtt ismét teszteltem, még a kontrollcsík meg sem jelent, a másik ablakban kb 2 másodperc alatt előjött a + jel:)), és tegnap már hal ízű volt a reggeli teám (pedig nem tettem bele) :)). Szorítok nektek!
Szia! Kösöznöm a gratulát, de még nem merem elkiabálni (elhinni sem).Ha tényleg igaz, akkor 10 hónapot váratott magára a kicsi.
Ne add fel!Nagyon szorítok hogy neked is (és a többieknek is persze) SIKERÜLJÖN!!!!
Szia Körömvirág!
Gratulálok! Én is szeretném már ha összejönne, bár mi még csak karácsony óta próbálkozunk, de nálam problémák miatt nem egyszerű sajnos. :-( De megpróbálok optimista lenni!
Sziasztok!
Ismét itt vagyok!
Ma teszteltem egy két csíkosat:))), de még én sem merem elhinni, ezért "csak" veletek osztom meg. Nem is igazán hittem benne, de talán az ún. női megérzés vitt rá a korai tesztelésre, igaz még csak 2 napja késik, de elég fura tüneteim voltak ...Mindenesetre nem akarom elkiabálni, de azért reménykedem!
Sziasztok! Én is csatlakoznék hozzátok, ha lehet! Pár hónap múlva leszek 30, a párom 33 éves.Júniusban lesz 1 éve, hogy elkeztünk próbálkozni, egyenlőre sikertelenül. Ahogy teltek a hónapok, egyre jobban elkeseredtem. A párom szerencsére optimista alkat, sokat beszélgettünk a témáról (persze nem csak beszélgettünk:))), mire végre eljutottam odáig, hogy nem görcsölök. Előbb-utóbb csak összejön,addig is sok időt töltök a keresztfiam (5 hónapos) társaságában, és igyekszem elsajátítani a babázás csínját-bínját.
Mindenkinek nagyon szurkolok, hogy sikerüljön!!!!
Sziasztok!
Csatlakoznék hozzátok. Végigolvastam a hozzászólásokat, jó kis társaság jött össze. 32 éves vagyok és most állnak úgy a körülmények, h. jöhet a baba. Nálunk is kitolódott először a munkahely váltás miatt (új munkakör, amiben nem árt felmutatni valamilyen gyakorlatot a későbbiekre), illetve tavaly műtöttek p3-as rákszűrés miatt és ezért várni kellett. Már nagyon vágyunk rá, de én közben borzasztóan rettegek az ismeretlentől.
Annyi rosszat hall az ember, így a férjemmel megbeszéltük, hogy elmegyünk a Családtervezési Program-ra (www.csaladtervezes.uw.hu) ha minden igaz jövő héten, ahol mindent megnéznek (vitaminhiányokat, szűrés stb.), hogy egészséges baba születhessen.
BL nem tudsz itthon szülni, lényegesen olcsóbb lenne.
Hát én is így vagyok. Teljesen mindegy csak egészséges legyen. A távoli jövőt tekintve azért szeretnék egy lányt és egy fiút is.
Ti hányat szeretnétek?
OKÉ, rendben, meggyőztél. Elég sok információval szolgáltál. Látom egy kicsit felidegesítettelek. Bocs nem akartam. Azt hiszem nekem szükségem van,volt ilyen "élményekre", tapasztalatokra. Már nem görcsölök, csak reménykedek.
Ja és nem megyek dokihoz, csak ha két csík lesz a teszten. Végülis tényleg nem úgy kell indítani, hogy biztosan van valami probléma nálam. Hisz eddigi életemben sem voltam egyáltalán beteges.
Köszi, hogy egy kicsit helyre ráztad a gondolataimat.
szia!
Lányt szeretnék, de egyébként mindegy, csak egészséges legyen :)
Szia!
Férjem 21 éve, én 2.Beszéltünk már, hogy jó lenne egy gyerek, de nem tudjuk sehogy megoldani. Egy egy szobás lakásban élünk. Ha elköltöznénk nagyobba, több lenne a lakbér is plussz még a gyerek is. Nem tudom más hogyan oldja meg, de az ismerőseink körében vannak kicsi babák. Havi 2000 dollárral több a kiadásuk azóta, h megszülettek. Nekünk az tuti egyenlő lenne azzal, hogy hajláktalalnok lennénk rövid idő alatt.
Ja! ÉS kb. 1,5 millió ft-ba kerül a szülés és ezt nem fizeti a biztositónk. Ismerünk olyan emberkéket, akiknek már ovodás a gyereke, de még mindig a szülés részleteit fizetik a banknak.
Ha MO-n élnénk, akkor már javában babáznánk. Igy lehet, nem lesz soha gyerekünk.
Sziasztok!
Én 33 éves vagyok, a férjem 41. Én egyre többször nézegetem a babás dolgokat és igazából vágyom már rá, a férjem sem lenne ellene, de mégsem lehet még babánk. Mi amerikában élünk és itt nagyon a pénztől függ a gyerekvállalás. Mivel semmilyen támogatást nem adnak. Tehát nincs gyed és társai. Az anyuka 6 hétig maradhat otthon és utánna vissza kell menni dolgozni, viszont a babát csak 2 éves kortól veszik fel a bölcsibe. Nagymamák nincsenek és senki aki segithetne. Csak mi vagyunk ketten. Ha én itthon maradnék a gyerekkel, a férjemnek még egy műszakot kellene vállalnia, hogy eltartson minket, pedig már igy is két helyen dolgozik. Ha nem maradnék itthon, akkor a baby sitternek kellene rengeteg pénzt fizetni. És akkor még nem beszéltem arról, hogy itt fizetni kell az orvosi ellátásért. Ha nekem van is biztositásom, a gyerek kórházi számláját nem fogják fizetni, igy az egy csomó pénz lesz. Szóval, hiába vagyunk készen rá, még egy jó pár évig biztos nem lesz gyerekünk, amig össze nem szedjük magunkat anyagilag. És akkor meg tudjuk oldani, hogy kb. fél évig itthon tudjak vele maradni. Jobb, mint a 6 hét.
A rokonságtól meg mi is állandóan azt halljuk, h mikor lesz már gyerek. Idegesitő.