2023. nyárig lefogyok! (beszélgetős fórum)
ha tavaszi fokhagymát duggatsz arra már jó az idő. Én őszit szoktam, már szép nagy a zöldje.
Korai lenne még véleményt mondani a teáról, eddig csak annyi biztos hogy nagyon ízlik, az étvágyat már az első bögre után csillapította. ma reggel úgy erőltettem magamba egy kevés reggelit, hogy ne üres gyomorra vegyem be a kiegészítőimet.
Víz hajtó hatása ma már érezhető.
Ügyes vagy! Amíg bírod az ásást ne is hagyd másra! Én is örülök hogy csinálhatom. Tegnap retket vetettem.
Most nekem is bent kell tölteni a szép délutánt sajnos, mert halaszthatatlan benti teendőim vannak. De lesz még 3 nap jó idő, aztán reménykedjünk hogy utána se lesz már túl rossz.
Megkaptam az UKKO teámat! Már ittam is egy nagy bögrével. Olyan finom, hogy állandóan innám. 13 óra után ittam, és nincs rajtam az a délutáni nassolási vágy. Semmit nem kívánok enni, ez szinte hihetetlen.
Most már biztos hogy erre leváltom az élvezeti teámat ami drágább is.😀
sziasztok!
Én ma jó vagyok, sétáltam a gyönyörű időben ma már.
sütök főzök, mert elfogyott a kaja itthon. körbenéztm a krtben, aszem a hétvégén akkor felásom a felásnivalót :) felásná a fiam mg a férjm, de sportolni akarok ugye, nekem én a gyúrást nem szeretem, jó lesz ahelyett:)
me felpróbáltam azt a gatyát amiről multkor írtam, rendesen be bírom gombolni :) ettől rögtön könnyebben figyelek a kajára. Nagyon kellenek az ilyen kezdeti sikereek.
ma már megvolt a 10 ezer lépésem, felfele lefele felváltva cikcakkoltam. elmentem kávézni egy két és félkilóméteres kerülővel, meg vissza is kerültem ugyanigy. a kv ilyen spec, tejjel, de full cukor nélkül, a tulaj pörlöli, istni
Én is örülök a sikerednek! Ügyes vagy, és így tovább!
Ahogy élünk, ahogy eszünk, mozgunk, pihenünk, mind-mind nyomot hagy rajtunk, bennünk. Megéri a fáradozás! Törődjünk magunkkal, mert nem teszi ezt meg helyettünk senki!
én ma is ráálltam a mérlegre, hogy nem csak úgy érzem elindult a sulyom, hanem elindult. .. És tényleg. ilyenkor sokkal nagyobb kdvet kap hirtelen az ember, megérte a torna, sáta stb, hogy jobban odafigyeltm.
plusz a heti 2-3 rövid nyujtó jógától sokkal kevésbé fáj mindenem, kifejeezetten ülő munkához való rövid jogavideókat néztem. meg meg is csináltam persze :)
Lehet hogy munkahelyi ártalom?😀
Az én postásom középkorú férfi, vaskos testalkat, motorral járja a körzetét. Ivós ember. A másik egy hasonló korú nő, az is egyre teltebb, biciklis. Viszont 2 nő bent ül a postán, azok vékonyak. Valóban furcsa.
Nekem a délutánonkénti nagy gyalogjások jólesnek, fizikailag frissítenek, mentálisan lenyugatnak, mert meditatív hangulatban zajlik az egész. Sokszor mantrázok is hogy ne gondolhassak másra.
Nalunk egy dagi postsst ismerek. De nrki lakotelep s terulete, es lepcson nem nagyon megy fel, bedobha az ertesitot inkabb....
A tobbi postas mind jokondus, mert gyalogolnak, bicikliznek....
Miért van az hogy a postasok 80%-a full dagadt?
A focista postasokon kivül nálunk mindenki dagi
Pedig ismerek vagy 20 postast
Pedig egesz nap bicaj+séta+lépcsőzés
Na! Olyan kaját kutattam fel ami könnyen beszerezhető alapanyagokból áll, pikk-pakk elkészíthető, naggyon egészséges, és magammal tudom vinni dobozolva ha megyek napszámba. Munkába is vihető. Ez pedig nem más, mint a vegán burger. Több féle van, szerintem nagyon finomak, ezekkel együtt sok salátát vagy nyers zöldségszeletet meg lehet enni. Párat el is mentettem, a napokban ilyen ebédem is lesz.
Ma egy üzletben műanyag dobozokat nézegettem, mintha már készültem volna a vihető kajákra. Vettem is egy nagyon szépet, amibe egy rendes adag belefér. Nagyon készülök, most már csak az kell hogy bírjam majd a munkát! 😀
Figyelj, tök tisztességesen, normális hangnemben írtam, te kezdesz el itt elég érdekesen válaszolgatni. Az a baj, hogy szájról szájra terjed, es ha a fórumokon ezt sugallják, hogy ezzel fogyni lehet, az nemigazán jó. Es ha egy vki ír, hogy szte nem oké és ha már egy vki elgondolkodik rajta, már megérte. Ezért írtam. :)
De ha elmentél gyalogolni, már megérte, hogy felhúztalak! 😀😀
De te ne foglalkozzál már ezzel! Nem érted hogy senki nem fogyni akar vele? Egyszerűen sok mindenre jók az összetevői, hasznos gyógynövények egy teában, a tea meg finom. Nem mindegy neked hogy miért isszuk? Ha segít a fogyásban jó, ha nem, úgyis jó. Ahogy én vettem csomagban még olcsóbb is mint az eddig használt élvezeti teám. Iszom mert ehhez van kedvem és ennyi.
Most már leszállhatsz a témáról!
Nem, nem érted. Ezek a gyógynövények sokmindenre jók és hasznosak. De az, hogy segítik a fogyást, hazugság, csak így könnyebben tudják eladni.
Addig jó, amíg csak ezeket próbáljátok ki. 🙏