Zuhanyfülke : üveg vagy plexi? (avagy milyen lesz, ha ráfröcsög a víz, naponta kell takarítani?) (tudásbázis kérdés)
Itthon vették. Mondjuk igaz, hogy ők Békéscsabaiak, és Békés megye szinte az egyetlen hely az országban, ahol nem kemény a víz. Amúgy megkérdeztem, és azt mondta, hogy a tisztítószer sem mindegy, valamilyen Cifet használ és eddig ez a legjobb, viszonylag sokáig szép marad az üveg.
Az épített zuhanyfülke is nagyon jó ötlet! Mi most készülünk lakást venni, de ez eddig eszembe sem jutott. :)
Én a műanyagot azért nem javasolnám, mert ha meg kell sikálni, dörzsölni, ott karcos lesz, egy idő után pedig hiába tisztítod le, a karcok miatt megmattul.
Nekünk üveg van. Hetente egyszer vízkőoldózom, forró vízzel leöblítem, majd áttörlöm ablaktisztítóval. Azt tapasztaltam, hogy az kissé rátapad a felületre és egy ideig lepergeti a vizet.
Összességében egyébként szerintem bármit vehetsz, ha nagyon kemény a víz, azon nem lehet sajnos változtatni, be fog tőle vízkövesedni akár a műanyag, akár az üveg.
Ebből a megfontolásból én már -amennyiben sor kerül ilyesmire még az életemben- épített zuhanyfülkét csináltatnék, ami körbe van csempézve és csak az ajtaja lenne üveg vagy ha annyi helyem lenne, egyáltalán nem lenne ajtaja. :)))
Homokfúvott/matt üvege van valakinek zuihanyfülkében? Az milyen?
Várok további infókat. Köszi!
Szetintem mindegy,melyiket választod,ha kemény a víz,úgyis gyakran kell takarítani,így azt javaslom(nekünk mindkettö volt),hopgy ne olyat vegyél,ami kis göröngyös,mert abban megül a vízcsepp és bár azt mondják,hogy akkor nem látszik annyira...dehogynem,Söt.Ronda is lesz,ha sokáig benne hagyod a vízcseppeket,egy idö után nem tudod majd könnyen kiszedni belöle,hiába sikálod.Még a takarítást is megnehezíted vele,mert nem elég lespriccelni,letörölni...sikálni is kell.Inkább válassz sima felületüt,ami egy mozdulattal letakaríthatsz.
Èn a cillit bang-el lefújtam,majd pici állás,lezuhanyoztattam.Ahol problémás volt(szélek alja,sarka)..ott újra ráfújtam,szivaccsal dörzsöltem és ragyogott.
De ha üveg,akkor sima ablakpuculót is érdemes kipróbálni.
A lényeg,hogy a legkevesebb melód legyen vele,vagyis a legegyszerübben tudd takarítani.
Èn szerencsés vagyok,itt nincs vízkö,maximum a samponcsíkot kell lemosni róla,azt meg zuhanyozás közben is le lehet mosni).
hát ez az: ettől félek én is ...
Vannak fröccsmintás plexi zuhanykabinok, de nem a legszebbek... viszont mit érek a szép zuhanykabinnal, ha vízköves... ?
Segítségeteket kérem: a tetőtérben egy fürdőszobát csinálunk, de nem tudom,h melyik zuhanyfülke a jobb.
Az üveg az gyönyörű, de milyen lesz zuhanyzás után? Nincs időm minden nap takarítani, ha hetente egyszer takarítom, akkor másnaptól megint egy hétig nézem, hogy csúnya, vízköves? Vagy van valami, amivel,ha takarítom, lepereg a víz és nem hagy nyomot?
További ajánlott fórumok:
- Szerintetek lehet okosan takarítani?
- Ha más munkalehetőséged nem adódna, elmennél takarítani?
- Mi a neve annak a törlőnek, amivel vegyszer nélkül lehet takarítani?
- Mivel kell takarítani a monitorokat?
- Mivel ajánlott takarítani a laminált padlót?
- Miért karácsony meg húsvét előtt csinálnak az emberek nagytakarítást? Amúgy nem kell takarítani ennyire?