Vissza akarom kapni azt, ami elveszett! (beszélgetős fórum)

Nem kell, hogy az elején beavassad ebbe.

A férfiak (kevés kivétellel) nem nagyon hisznek ebben. Komolytalannak tartják.

Pedig meglepő eredményeket lehet elérni szakember segítségével!

Nem egy kísérletet hajtottak már végre olyanokon, akik nem hittek benne, és a végére meg tudták győzni őket.

Most már őt is meg lehet érteni.

A sok sikertelenség benne is "nyomokat hagyott"

Ahogy mondtam, ezt nem hinném, hogy "külső segítség" nélkül meg tudjátok oldani.

Attól függ.

Lehet mindössze 2-3 alkalom is, de tarthat 15-20ig is.

Igaz, ez utóbbi esetben a "tisztességes" szakember már jelzi, hogy kb. hány találkozást tart szükségesnek, hogy megoldódjék a gond.

A családállításról itt tudhatsz meg többet:

[link]

Nagyon jó módszer, én is voltam néhány alkalommal. Eléggé megrázó, radikális, de annál hatásosabb.

A kinezológus valóban jó lehet.

Agykontrollt én nem ajánlanám ilyen esetben. Hallottam olyanokról, akik feldolgozatlan traumák mellett elkezdtek agykontrollozni, és teljesen összeroppantak idegileg.

Mint már írtam egy kinezológus segítségét kérjed. Először te. Másik megoldás, végezd el az agykontrrolt, akkor saját magadon tudsz segíteni.

Hidd el segítség nélkül csak tönkre teszed mind kettőtöket.

Mindenképp szükség lenne szakemberre. Éppen azért, mert még most is ennyire felzaklat az édesanyád emléke. Ez épp annak a jele, hogy nincs lezárva egy folyamat. Sajnos a terápián lehet számítani arra, hogy fájó, rossz érzések fognak még előjönni belőled, valószínűleg ettől félsz, jogosan. De azt ne felejtsd el, hogy ezt mindenképp meg kell oldanod magadban. Ha halogatod, csak egyre több időt veszítesz az életedből, amit boldogan is tölthetnél. Tehát megteheted most, és megteheted 10 év múlva is. Melyik jobb?

Másrészről érthető a félelmed is, hisz aki még nem járt ilyen szakembernél az tart tőle. De nincs benne semmi rossz. Fontos, hogy szimpatikus legyen számodra, és néhány alkalom után már valóban meg tudsz majd bízni benne. Az ő feladata nem az, hogy véleményt, ítéletet, vagy bármit kimondjon rólad vagy helyetted, hanem hogy téged rávezessen a problémáid okaira, és azok megoldásaira. Ahogy az előttem szóló is írta, beszélni fogsz és akarsz is majd neki.

A másik dolog, hogy nem szereted magad, gátlásos vagy, szintén kezelésre szoruló probléma.

A szakembertől nem kell félni!

Egyrészt nem fog semmi olyat kérdezni, ami kényelmetlen helyzetbe hozna. Azért szakember, mert tisztában van azzal, hogy mit lehet és szabad kérdezni ilyen esetben.

Ha mégis úgy éreznéd, hogy valamire nem kívánsz válaszolni, akkor nem válaszolsz.

Hidd el, ha jó szakembert sikerül találnod, neki szinte kérdeznie se kell, mert úgy tud hallgatni, hogy a végén te akarsz neki elmondani mindent, sőt még annál is többet.

A terápiát kezdheted úgy is, hogy csak te keresed fel. Ha ő úgy találja, vagy jónak látja a párod is bevonni a dologba, akkor úgyis javasolni fogja.

Fel a fejjel! Sikerülni fog minden! Bízzál benne!

És akkor válaszolnék is a kérdéseitekre:

Csivir: van romantika az életünkben. Ahogy az elején úgy most is eljárogatunk sétálni, kirándulni, beülünk valahova egy vacsira, filmet nézünk együtt, este mielőtt elalszunk összebújunk, és napközben is mindig igényeljük egymás közelségét, ölelését. Valentin napkor és az évfordulónkon mindig meglepjük egymást valami aprósággal, sőt néha az egyszerű hétköznapokon is. Ezzel semmi gond, ahogy írtam, a szexen kívül minden oké.

szilvia86: a párom mellettem volt a gyászban, mindig meghallgatott, kijött velem a temetőbe, ölelt ha sírtam, hallgatott ha panaszkodtam, de nem ment át számomra más funkcióba. Tehát nincs szó arról, hoy megszokásból vagy hálásól lennék együtt vele.

missmonroe és sósperec: igazad van, nekem is aktívnak kell lennem a szexben. Csak gátlásos vagyok, még ennyi idő után is és nem tudom mi az oka. Mert ez a gátlás a gyász előtt is megvolt bennem. És sajnos nem szeretem magam, ez is hiba.

Libra 24:írtad hogy ha nem jó a szex, minek erőltetni, keressünk mást. Talán fura ez a kettősség, de én vele akarom leélni az életemet, miközben a szexet nem élvezem vele!De nem volt ez ugye mindig így!Ha sosem lett volna jó vele a szex, akkor máshogy gondolnám! De azt akarom hogy olyan legyen mint rég és Vele.

Sziasztok, újra!

Szeretném összefoglalni a tanácsokat és a reakcióimat azokra.

Első: hagyjam el. Képtelen lennék. Ahogy egy hozzászóló is írta, kevés olyan ember lett volna, aki mellettem maradt volna ebben a nehéz helyzetben. Nagyon labilis lelkiállapotban voltam, sokszor őt is ok nélkül szidtam-hordtam és soha még csak a hangját sem emelte fel emiatt, végtelenül türelmes volt velem és az ma is. Egyrészt ezért nem hagynám el soha. Másrészt azért mert köztünk a szexen kívül minden más dolog tökéletes! Minden nap vannak apró ölelések ha megjövök, puszikák, mosolyok és vég nélküli beszélgetések, tanácsok egymásnak. Mindent megtenne értem és én is érte. Az életem része. Nem csak a párom hanem a lelki társam, a legjobb barátom. Szeretem tiszta szívemből.

Második: csaljam meg titokban. Őszinte leszek: ez már megfordult a fejemben. Nem tudom, meg tudnám-e tenni. Nincs a közelemben olyan férfi aki kísértésbe hozna de ha lenne, lehet hogy meg tudna ingatni és megtörténne. Viszont nem tudom jól sülne-e el. Mert ahogy nála a gyász blokkolja az érzéseimet, úgy egy idegennel talán az blokkolná hogy megcsalom azt aki az életemet jelenti.

Harmadik: szakember. Ezt tartom leginkább esélyesnek. Mivel eszemben sincs más pár után nézni hanem vele akarom helyrehozni azt ami korábban tökéletes volt köztünk. De őszinte leszek, félek egy szakembertől. Mit fog kérdezni? Mit fog csinálni? Mindkettőnknek bele kell-e menni ebbe? Attól félek, lelkileg még jobban felzaklatna. a mai napig zaklatott állapotba kerülök ha anyáról van szó, ezért mondtam mindig azt hogy ez az oka a rossz szexnek.

Negyedik: új dolgok kipróbálása. Ez a megoldás is nagyon tetszik. Bár sok dolgot már próbáltunk, ezek tárháza szinte végtelen. Kirándultunk, csináltuk idegen helyen nyaraláskor, különféle pózokban, picit ittasan, vagy spontán ha hazajött a munkából, de ezek nem nagyon működtek, mert még mindig éreztem magamban azt a gátlást. És ő sem tűnt valami lelkesnek... Bennem a gátlás nem csak a gyász miatt van hanem (ezt megint jól látta egy hozzászóló) nem vagyok jóban magammal. Elesettnek érzem magam, sosem volt önbizalmam, ha lenne az csak jó hatással lehetne rám de nem tudom hogyan lendíthetnék ezen, hogy hitessem el magammal azt hogy én igenis szerethető, vonzó és szép vagyok (még leírva is olyan képtelenség...)

Nekem édesanyám még életében azt mondta, hogy jól jegyezzem meg amit mond.

Élő az élőnek, holt a holtnak a barátja. És ez valahol nagyon igaz. Hisz nem mehetünk utána. Élni kell tovább az életet, de nem élő halottként.