Van kiút a depresszióból? (beszélgetős fórum)

Talán még nem túl nagy a baj, de észlelem a hasonlójeleket. Én próbálom kihúzni őt, nem szállhat ki, családja van-felesége 2 gyönyörű kisgyereke, munkahelye, normális anyagihelyzete.

Muszáj talponmaradnia. Mellette állok, amiben tudok segítek, de nem tudom miben tudok még segíteni.

Sok szó esik a depressziósokról, de mit tehet a családtag?

Hogyan tudja megmozdítani, újra "életre" kelteni?

....ha pedig szeretet nincs bennem: semmi vagyok

Depresszió

Először azt hiszed, hogy ma nincs jó kedved.

Aztán másnap sincs jó kedved.

Utána, idővel egyre többször van rossz kedved.

És ez kezd állandósulni, és bármit teszel ellene, rossz marad a kedved.

Egy idő után ez tölti ki a napjaidat, gondolataidat, hogy miért vagy Te ilyen kedvetlen, miért vagy olyan érdektelen másokkal, miért idegesítenek folyton a kicsinyes dolgaikkal, amikor te olyan rohadtul érzed magad már mióta, és ez senkit sem érdekel.

Ha mégis valaki rákérdez, hogy mi van veled, akkor eszelősen kitörsz magadból, hogy csak hagyjanak téged békén.

És ha „békén„ hagynak, eleinte azt hiszed, hogy magadra hagytak, és ezért „nem érdekelnek Ők sem, senki!” aztán múlik az idő, és egyre több minden nem érdekel.

Először mások, aztán már magad sem. Nem érdekel, hogy csinálni kellene valamit, nem érdekel, hogy hogyan öltözködsz, nem érdekel a tisztálkodás, nem érdekel az étkezés, csak valahogy’ ki kellene mászni ebből a helyzetből, hogy elvesztetted az önbecsülésedet, a tartásodat, a hitedet, hogy értékes voltál, hogy volt benned valami hajtóerő, ami olyan régen szertefoszlott már.

Már ott tartasz, hogy nincs semmid, és az aki voltál eltűnt, semmivé vált, nincsen sehol.

Olyan érzés ez, mint amikor egy épület porig ég, összeroskad, csak a kisemmizett lelkedben él valami homályos érzés, hogy voltál valaki, és itt az üszkös rom alján kell lennie egy kicsi zsarátnoknak, amivel újjá lehetne éleszteni azt a tüzet, ami egykor téged is nap - nap után előbbre vitt.

És kiégett lélekkel, tanácstalanul, hogy merre is indulj, el kell kezdeni megkeresni azt a kis zsarátnokot.

Mert most már ennyi kín, és szenvedés, pokoljárás után semmi sem fontosabb mint, hogy megtaláld azt a kis tüzet, ami még megmaradt.

Magad sem hiszed, hogy megmaradt valami, mégis szinte vakon, háborgó lélekkel keresed, és keresed fáradhatatlanul.

Aztán megtalálod! azt a valakit, akit a bizalmadba fogadsz, akinek hiszel, hogy nincs veszve semmi.

Megtalálod azt az orvost, aki hatékonyan tud segíteni egy gyógyszeres kezeléssel.

Aztán megtalálod azt a valakit, aki meghallgat, aki együtt érez veled.

Közben pedig újra meglátod azt a kis semmiséget, ami egyszer már tetszett, amitől jó kedved lett.

És keresni fogod az környezetedben ezeket az apró, örömet okozó dolgokat, és elindulsz a biztos gyógyulás útján. ( Velem is valahogy’ így történt. )

Zolta

A fenti idézet férjem honlapjáról származik, sajnos a Depresszió című tusrajzát nem tudtam ide másolni. Szerintem megrázó a rajza.

A gyógynövényeket nem ismerem, de biztos abban is van valami, hogy használ. Lehet, hogy tényleg jó kiegészítője lenne pl a homibogyiknak egy nyugigyógytea :) szóval bátran próbáld ki, csak az a fontos, hogy menj eléba a "bajnak"...

Igen is egyesszám elsőszemélyben is élnünk és gondolkoznunk kell, mert mindenkiből csak egy van :)

Jobb még most segítséget kérned, mert megelőzhető (szerintem). Ne engedd hogy elhatalmasodjon rajtad ez a rossz kedélyállapot...

Mondom, én a homeopátiát javaslom, mert az is segít, de nem teszed tönkre a szervezeted.

Recept nélkül is kapható, de jobb, ha szakemberrel beszélsz róla, mert nem mindegy, hogy milyen dózist, és mivel kombinálva szeded. Bátran keress fel egy homeopátiást, mert használ.

Én drukkolok neked :)

Kedves mellitus!

Az a véleményem, hogy az átlagnál (és átlag hoxásoknál) értelmesebb ember vagy, szépen össze tudod "rakni" a szavakat. Ne légy elkeseredve, lehetnek akár a szavak a fegyvered, az erőd, az önbizalmad alapjai. Lehet, hogy épp cikkeket kéne írnod, úsjágírást tanulnod. De akár könyvírásba is vághatod a fejszéd, ha van elég fantáziád. A lényeg, hogy találj ki valamit, amiért érdemes reggel felkelni és amit jól tudsz "csinálni".

Egy jó tanács: a mosoly mosolyt szül. Ha te magad mosolyogsz az emberekre, akkor sokkal boldogabb leszel és másokat is boldogabbá teszel. Ez bizonyított tény és nekem a gyakorlatban is bevált.

Nekem a homeopátiás szerek segítettek és segítenek...

Egy homeopátiás szakembertől érdemes segítséget kérni, mert célirányosan összeállítja a megfelelő bogyikat. Nincs mellékhatása, nem lehet tőle függőség, más gyógyszerrel együtt is szedhető, és nem drága :)

Szia!

Sajnos nekem nem volt előjele, vagy csak ebben a rohanó világban nem tűnt fel :///

Egyik éjjel (több műszakos munkarendben dolgoztam, és melóból értem haza) amikor lecsücsültem a kanapéra éjjel kettőkor, és az volt gyanus, hogy nem kapcsoltam sem villanyt, sem tévét, mint szoktam... Elkezdtem sírni, (nem tudom miért) és reggel hatig nem tudtam abba hagyni...

Akkor küldtem egy smst a főnökömnek, hogy beteg vagyok, elmegyek orvoshoz, és majd jelentkezem. Innentől hónapok esnek ki az életemből :((( Szinte alig emlékszem. Sokat sírtam, már az utcára sem mertem kimenni, mert tudtam, hogy nem fogom tudni a könnyeimet visszatartani.

Az a baj, hogy mindig mindenki rohan, és észre sem vesszük az apró jeleket! Pl.: hirtelen hangulatváltozás, szorongás, alvászavar, megváltozott étkezési szokások (nem evés, vagy kényszer evés)... ilyesmik.

Fontos, hogy figyeljünk magunkra!

Én keservesen megszenvedtem azért, hogy újra képes legyek dolgozni, de rendbe jöttem! Bár szerintem aki már volt depressziós, sosem jön helyre teljesen :(((

Szia! Én egy 25 éves lány vagyok. Elolvastam a cikked. Az egészről az a véleményem, hogy embere válogatja, hogy mennyire bírja elviselni az általad leírt és egyéb hasonló dolgokat. Van, aki erős depressziós lesz miatta, akár öngyilkos is akar lenni, de a legtöbben "elfogadják" és sodródnak az árral. Hogy melyik jobb? Mindenképp élni és próbálkozni és (tudom nehéz, de) nem nagyon elkeseredni a problémákon.

Engem is ütött kegyetlenül a sors, de valahogy mindig erőt vettem magamon, próbáltam és próbálok mindenhez pozitívan hozzáállni. Engem épp nem párkapcsolati problémák gyötörtek, hanem sok más, amiket megírhatok priviben, de itt a nagyközönség előtt mindent szégyellnék leírni. Én otthagytam Magyarországot, mert én is reménytelennek éreztem a helyzetet, hiába diplomás ember vagyok. Sajnos én is minimálbérért tudtam csak elhelyezkedni, ami sajnos épphogy evésre elég, el sem tudom képzelni, hogy tudnak oly sokan megélni belőle. Elkerültem Skóciába, ahol először nagyon jól éltem, majd az időjárás végett Ciprusra költöztünk. Hát mit ne mondjak, annyi pénzzel mentünk, hogy lakást vegyünk a tengerparton, erre néhány nap alatt úgy kiforgattak mindenünkből, hogy a kocsinkban kellett aludni, annyink maradt. Tengerben fürödni, éh gyomorral munkát keresni... Nagyon kilátástalan volt ez a helyzet (IS), de szerencsére minden jól alakult, persze annak ellenére, hogy milyen semmibe vettek minket, stb. Heti 54 órát dolgoztunk, képzelheted hogy örültem az egy hónapra érte kapott kb 42ezer forintér... Tehát egyik helyről a másikra, hol hogy használtak ki, de végül sikeresen fél év alatt összeszedtük magunkat és visszajöttünk Skóciába. Itt se volt ám olyan könnyű eleinte, mint korábban, sőt, a mai napig nem rendeződtünk rendesen... Emellett egy babát is elveszítettem egy cysta végett és még sorolhatnám, hogy fiatal koromban miken mentem keresztül...

Szerencsére olyan természetem van, hogy bárkinek bármilyen bűnért meg tudok bocsátani és mindennek meg tudom látni a pozitív oldalát. Próbáld te is máshogy szemlélni az életet, hátha sikerül.

A párkapcsolati kudarcaidhoz annyit fűznék hozzá, hogy néném is hasonló dolgokkal küzdött, sosem volt barátja és most 33 évesen mégis sikerüt neki! Neked is csak ki kell várni véleményem szerint. MÉG nincs veszve semmi, te is megtalálhatod életed párját. Nem azon múlik a pártalálás, hogy hogy nézel ki, ezt bizton állíthatom. (Főleg a mai világban olyan szörnyű emberek vannak, tényleg nem bízhatsz szinte senkiben... Nagyon nehéz "normális" párt találni!)

Munkahelyet is lehet váltani, mindig vannak más lehetőségek. Persze előfordulhat, hogy sokáig is akár munkanélküli vagy (pl néném is másfél évig az volt, de most már munkája is és párja is van).

Véleményem szerint CSAK TE tudod megoldani a problémáid és nem az a megoldás, hogy menekülsz az élettől. Rengeteg lehetőség van, csak észre kell venni. Lehet tanulni, hogy jobb állása legyen az embernek, lehet az egész nagyvilágban érvényesülni, nem csak Mo-ra kell gondolni. Az az igazság, hogy én is mikor hazamegyek, 1-2 napon belül áthat a tipikus magyar depressziós hangulat. Soha többé nem költöznék haza. Nem hiányzik az a sok mosoly nélküli rohanó ember. Nem hiányzik az, ahogy odahaza hozzáálnak az emberek egymáshoz, ahogy semmibe vesznek, stb...

Szia! Megkönnyeztem a cikkedet, de nem azért, mert úgy gondoltam, sajnálatra méltó, hanem azért, mert nagyon is tudom, milyen érzések kavarognak benned! Átéltem a mélydepressziót, és minden sorodból újra átjött a fájdalom, a kiszolgáltatottság...

Tudom, hogy ilyenkor az emberek azt mondják, "fel a fejjel" "szedd össze magad" és "légy optimista" és ráadásul sokaknak gőzük sincs, milyen ez az állapot. Nekem még a házi orvos sem hitte el, hogy depressziós vagyok, csak hetekkel később, amikor már félrekezelt, akkor esett a tantusz, hogy nem táppénz csaló vagyok :( Két hónap alatt több mint tíz kilót fogytam, és valóban "zombiként" éltem. Huszonnégy órában vagy aludtam, vagy sírtam, majd jött a másik véglet, amikor egy percet sem aludtam, szinte napokig...

A gyógyszerektől később meghíztam, aztán az összes mellékhatás jelentkezett...

Járáskoordinációs zavar, beszédzavar, (írni sem tudtam) és a májamat is megtámadta a sok erős szer. Nekem hosszú idő után a homeopátia segített, annyira legalább is igen, hogy újra tudjam élni az életem.

És sokat köszönhetek Hoxának, hogy itt lehetek!

Ha már itt vagy, te is jó helyen vagy :)

Tudom, az élet sz@r, de legalább hosszú :))) fogadd el.