Vállalnád az "áldozat" szerepét? (beszélgetős fórum)

Elküöldte minden alkalommal a p*csába. Felvázolta neki, hogy ha nem hagy fel vele, búcsút inthet.

Azóta ez már (talán) befejeződött. Legalábbis nem jutnak vissza hozzám dolgok...?

Miért? Nem kérdés. Mert beszéltünk. Nem egyszer, sokszor.

De mivel én fiatalabb vagyok röpke 40 évvel, nem hallja meg, amit mondok. Vagy az a válasz, hogy jó, de akkor is.

Ha meg azt mondom, hogy jó, akkor legyen, ahogy te akarod, akkor meg kitalál mást, hogy miért nem jó, amit csinálok.

Ez nálunk is lejátszódott nagyon sokszor. Anyósom olyan keserves műsírást képes előadni, mintha meghalt volna valakije, csakhogy engem ezzel nem tud meghatni, manapság már a páromat sem.

Én nem is várom el tőle, hogy összevesszen az édesanyjával...ezért teszem meg én helyette, ha nagyon muszáj. :)

Köszi, aranyos vagy!

sajnos ezen már túl vagyok.

A probléma, hogy amikor elmegy, itt nincs vége: olyan dolgokat állít rokonoknak, családnak, közös barátoknak, hogy a hajam égnek áll. Volt, hogy visszajött a telefon, hogy nem az ő dolga, de nem tudja elképzelni rólam azt, hogy... Én meg majdnem felrobbantam, amikor kiderült, mit terjeszt...:(

A legtöbb férfi nem érti-érzi, hogy két nô miért nem jön ki egymással? Miért nem beszélik meg a dolgaikat, miért keverik ôt bele, amikor minden mással minden @-t meg-ki-áteszélnek???

Tényleg... miért?

Mint ahogy most is: a háta mögött...

amikor már a csapból is az folyik, hogy kommunikáció. Mindkettônek van szája, hangja (nem is kicsi) :D:D

Én ezt tudom. Ezért kértem anyukát, hogy beszéljük meg. Megbeszéltük. Abban maradtunk, mindketten változtatunk, igyekszünk máshogy állni egymáshoz, stb. Aztán tegnap közölte, hogy ő nem hajlandó tenni semmit.

Viszont ha én ezek után nem akarok egy légtérben lenni vele, és nem bízom benne annyira, hogy a gyereket kettesben hagyjam vele, akkor megint én leszek a sz*rszmét, hogy eltilto tőle a "drága kisunokáját", akit még szülinapján se köszöntött fel...

Szia!

Mi együtt élünk a párom szüleivel ikerházban. Voltak nagyon kemény időszakok. Sokszor azt hittem feladom. Hasonló volt már nálunk is, hogy vagy ő csinál ki vagy én őt. De valahogy úgy éreztem mindig helyzeti előnyben van:( Most jelenleg 6 . évemet kezdtem ebben az együttélésben. És most már megtanultam kezelni.Szerencsére a férjem teljesen mellettem áll. Levegőnek nézd, nézd annak te is. A férjem mindig azt mondja, tudom hogy ilyen az anyám , én már csak tudom, régebb óta élek vele együtt, csináld azt amit én: egyik füleden be másikon ki! másként begolyózol. Azóta elraktam ezt a dolgot magamban a megfelelő helyre. Agyban eldöntöttem ez nem fog engem kicsinálni, megtanultam ezzel együtt élni. Baromi nehéz és igen csak van hogy nyelni kell. De gondold azt becsukódik az ajtó és onnantól nincs ott köztetek...elment ennyi! Vannak dolgok amin nem tudsz változtatni (a férjed anyja) szóval változtass te a hozzáállásodon. Hidd el , nekem is azóta sokkal jobb. Nem mondom, hogy nem dühít fel néha, de már megtanultam kezelni. Amúgy a legjobb fegyver tényleg néha az, ha ugyanazzal vágsz vissza, szóval nézz át rajta te is:) drukkolok neked !

Ezekkel úgy sem mész semmire! (tapasztalat)

Mutasd meg, hogy ki az úr! :D

Ó, a párom megteszi. Nem egyszer tette már helyre. Ilyenkor anyuka felteszi a "deénolyanegyedülvagyok" lemezt, vagy ha nagyobb sz*rban érzi magát, akkor a "deénegyedülisfelneveltelek" lemezt.

És a párom, bármennyire is szeret és mellettem áll, egy idő múlva mindig túlteszi magát a dolgon. Nem érzi át igazán, hogy nekem mennyire tud fájni...