Válás, nehezen (beszélgetős fórum)

:'(

De igen,túl fogod élni!

1. 4 hónap nem nagy idő, lehet hogy nem fog az új nő úgy beválni,ahogy ő gondolja... persze hitegetni nem akarlak,de ki tudja...

2.Kinek használsz azzal, hogy amíg ők élik világukat,meg jól érzik magukat,te belehalsz??? Ne tedd meg nekik ezt a szívességet AZÉRT SE!

3.Anya vagy. A gyermekednek szüksége van rád,szerencsés vagy , hogy ő van neked:)

Akkor ő még nem volt meg, mikor kiléptél a házasságodból?

Hol ismerkedtetek meg?

"Nem szabad félni a változástól,csak egy ideig,rossz,szokatlan,aztán elsimulnak a dolgok"

Ámen:)

Pont ez a legnagyobb bajom magammal, hogy nagyon parázok a változásoktól.

Már megvan neki a nője 4 hónapja, beadta a vállópert is

én ezt nem élem túl :(

Én is biztatni szeretném a többieket, hogy ne keseredjenek el! Sok anyukát ismerek, akinek lett kapcsolata a válása után. Nekem sem jobb, higgyétek el. Mert én meg már nagyon szeretném ha lenne,de így mikor lesz? :(

Értelek, előre görcsölök azon,hogy mi lesz, ha megint egy rossz kapcsolatba futok bele? De szerintem csak azért vagyunk ilyen negatívak,mert még mindannyiunknak friss a válás. És igenis, később jobb lesz. Úgyhogy gyerekkel, vagy anélkül,de fel a fejjel!

Jajj, lányok erősnek kell legyünk. Ahogy lesz úgy lesz, de nagyon erősnek kell lenni. Én már csak azt várom, hogy mi jöhet ez után? Tudom, hogy nektek nehezebb gyerekkel, mert ugye az még hozzáköt az exhez, de boldogok nagyonis lehettek. Remélem, hogy én is!

Már annyira kívánok egy igazi társat, hogy félek előre az elkövetkező baklövésektől. Ennél rosszabb nem lehet már..vagy kitudja?

Igen kérdések mindenkiben vannak tudom.

De gyerekkel azért műs.

Mert lehet, hogy soha nem kellek senkinek egy gyerekkel. :(

Igen

szüleimhez költöztünk és még velükél 2 öcsém is, és van egy bátyám.

De az nem ugyanaz, mint egy társ (még ha nem túl jó is), meg a bartáok,amik szintén nincsenek.

Egyedfül érzem magam.

És szinte minden pillanatban arra gondolok, hogy mit csinálhat és milyen jó lenne ha én is ott lehetnék. _(

Nekem sincs gyerekem, de itt a családom. Bennem a nagy kérdés az, hogy leszek-e boldog igazán valaki mellett?:(... Előre rettegek azoktól a pillanatoktól, amikor haza kell hozzunk dolgokat, amikor el kell menjünk jogászhoz stb...de erősnek kell lennem.

Mi újság feléd, Andi?

Ilyenre még véletlenül se gondolj,hogy jobb lenne nem lenni!!! A régi barátokkal nem tudod felvenni a kapcsolatot? Gondolj a gyerekre! Nekem még gyerekem sem lett, úgyhogy nekem végképp nincs mibe kapaszkodni...

Szüleid, testvéreid vannak?

Sziasztok!

Én egészen kicsi koruktól egyedül neveltem a gyerekeimet (3), a legkisebb az idén nyáron lesz 18 éves.

Nehezen váltam el, már a házasság utólsó éveiben sem éltünk együtt. Apám, idősebb 'kis'testvérem szorgalmazta a válást. Hamarabb átlátták mint én, hogy ki kell lépnem, méghozzá a gyerekek érdekében.

Ha egy apa más nővel is bizalmas kapcsolatot tart, az eléggé súlyos válóok. Ez becsapás, és a csalást manapság nem értékelik olyan szigorúan, nem tudom miért.

Én is iszonyatosan nehezen ábrándítottam ki magamat, az érzések nagy háborúja a józan ésszel, de az ész győzedelmeskedett. (Megnehezítette a helyzetemet az ex férjem azzal, hogy mikor kedve támadt ismét velem akart élni. És ennek sosem lesz vége? A múlt hónapban is kaptam tőle ajánlatot, hogy éljünk együtt. A különbség, hogy mostmár gondolkodás nélkül határozottan abban a pillanatban elküldöm, mert "kutyából nem lesz szalonna" és ezt a banális közhelyet a saját bőrömön tapasztaltam.

Az érzésekkel nehéz elbánni,de nem lehetetlen. Egy idő után, ahogy erősödött bennem a meggyőződés, hogy valóban válni kell egyszer s mindenkorra, a szeretet s egyéb jó érzelmek kezdtek átcsapongani a másik végletbe. Volt idő, hogy meg tudtam volna ölni, s ha nincsenek a gyerekek, lehet hogy tettem is volna erre egy kísérletet, de ezt csak gondolom magamról. Amilyen nagy volt szeretet az én esetemben, az ugyan olyan hatalmas gyűlöletté változott idővel, s ez is próbára tett, mert ezen az érzésen még nehezebb uralkodni mint a szereteten. (Legalábbis nekem.)

Szia

Próbálok nem gondolni rá, de nagyon nehéz.

Eljárok bringázni meg erre-arra, csak sajnos nincsenek barátaim sem :(

Lehet hogy jobb lenne már nem lenni, akkor a gyreket sem rángatnánk folyton ide-oda.

Nálunk is ugyanaz a helyzet volt: soha nem akart bántani...de annyira kikapcsol, hogynem tudja mit tesz. Pont ugyanúgy ahogy leírtad Carrey azért volt baj, hogyha vele morcosan beszélek egy vita után mással miért társalgok rendesen. Én is majdnem ebbe beleestem: nézte hány percet beszélgetek valakivel, lehetett az tesom, bárki, de aztán kiálltam magamért: mondtam, hogy ezt nem csinálja....:(..nah de oda is kerültem, hogy akkor telefonálgattam, amikor nem volt otthon stb. Képzeljétek el, hogy most hogy itthon vagyok olyan szabadnak érzem magam.:)...hajrá neked is...tényleg lépni kell, most 100% biztos vagyok benne: nem mint akkor mikor hazajöttem.

Az a lelki terror: ahogy mindenbe beleszól, átjött a suliba és mondta, hogy lesz---lak, mert hogy haragudtam rá, s nem adtam puszit, amikor szétváltunk a kapu előtt, s ilyenkor én csillapítottam.

Mi eljutottunk oda, hogy most jár egyedül pszichológushoz, de én nem hiszem, hogy egy ennyi megoldja, nem beszélve, hogy mikor tud menni, mikor nem... Én mondtam neki: válunk.

És igen látszott, hogy valami nincs rendben vele:(...soha nem mondott egy csúnya szót felém esküvő előtt, vagy hogy megszorítson, viszont a hisztik ott voltak, de annyira vak voltam (én ettem magam ezen egy csomót)..csak tul hamar megcsináltuk az esküvőt és nem volt időm időben kilépni:(

De most sincs késő: ámbár eddig elítéltem a válást most átérzem, hogy miért is van, miből is áll. De én most már jól vagyok, szabad vagyok:)

Nekem sokszor úgy tűnik, hogy soha nem tudom feldolgozni.

Neked mennyi időbe tellett és hány éves kapcsolat?

Volt jele, csak ott volt a rózsaszín köd.Elkábított, olyannak mutatta magát, mint amire minden nő vágyik.Bejött.Aztán évekig vártam arra a pasira, aki az elején volt.Elhagytam, ígérte megváltozik, amikor visszamentem, még rosszabb lett.

Vb30 nem bántásból írtam, csak mostanában sajnos, ha valakinek panaszkodom, mindig azt hiszik sajnáltatom magam, mégsem lépek :( De ugye nem tudok, amikor meg tudtam én hülye visszajöttem.De már abból is elég volt, hogy magamat hibáztattam, ezzel felhagytam, mert állandóan csak arra gondoltam, hogy én vagyok a hibás, hogy visszajöttem és kicsit depis voltam miatta.Nem hiszem hogy komolyabb lesz, már sokszor ígérte, de egyébként ahogy elmúlt a rózsaszín felhő, látom, hogy egy gyáva nyúl.

Egy példa, elhagytam, előtte nagy veszekedés, fenyeget, lökdös én meg a felgyülemlett évek óta bántás miatt, megütöttem valahogy úgy esett, hogy úgy kimartam közben, hogy mai napig meglátszik, persze sajnáltatta magát mindenkivel.

Volt olyan, hogy van egy tömény gumi papucsa, és hozzám akarta vágni mert összevesztünk és mással szépen beszéltem, aki akkor hívott.Én elkerültem a papucsot, viszont visszavágtam, elég jó vagyok dobásban, eltalálta a fülét, ami este is meglátszott, hogy piros.Mondtam, hogy ha az asztalt vágná hozzám már azt is visszavágnám, ez 2 hónapja volt, azóta nem fenyeget veréssel:)

Most azt mondta egy ismerősöm, nekem ő a kapaszkodó, használjam ki, ahogy ő évekig engem.Ettől fura, de jobban lettem...

Szegény nagyon sajnállak, neked akkor még rosszabb a helyzeted.

Mondjuk most mi is anyuéknál lakunk, de szerencsére közel laknak Pesthez és a munkahelyemhez.