Tiltott gyümölcs - félrelépés (beszélgetős fórum)

Dorcs,azt hiszem elég értelmesen látod ezeket a helyzeteket és látszik,hogy van tapasztalatod.

De kívánom legyen férfi aki mást is képes lesz mutatni az életbe neked,nem csak a hazugságokat,és megcsalásokat.

Így már más a történet, persze. De ahogy leírtad, úgy érzem, hogy ebből a kapcsolatból is hiányzott a kommunikáció... Úgy néz ki ez a végzete a kapcsolatoknak...

Minden eset más és más. És ez esetben dicséretes, hogy a család az első. Mondjuk az elég fura, hogy a férj is meg a feleség is tud a "harmadik"-ról...

Valahol igazad van. Viszont azzal, hogy "soha nem e harmadik miatt ér véget" egy kapcsolat, nem értek egyet. Minden eset más és más, minden kapcsolatnak, családnak, akikkel történt hasonló, megvan a maga kálváriája. (És nem csak olyan eset van, hogy anyuka marad a gyerekekkel, mert apuka félrelépett, hanem fordítva is lehet; van olyan anyuka, aki képes elhagyni a családot.) Én nem ítélkezem, hiszen nincs rá alapom. De tudom azt, hogy annak idején, amikor én voltam a harmadik, követelőzhettem volna, hogy csak engem és hagyd el a családod, de nem tettem. (Persze, lehet mondani, hogy azért, mert átfedésben voltak az események, és apám is akkor lépett le...) És hozzátartozik a történethez, hogy az akkori párom sem lett volna hajlandó lelépni otthonról. Ő ilyen típus, mindig is volt szeretője, volt, akiről tudott a felesége, volt, akiről nem. Rólam speciel nem, mert ismerem őt is és a gyerekeket is.

Még egy dolog, amit írtál: "Akit megcsalnak sokszor nem is veszi észre a figyelmeztető jeleket. Ő úgy érzi minden rendben. Igen számára minden rendben, mert nem figyel oda a másikra, aki küldi a vészjeleket rendesen." Ezt komolyan gondolod? Hogy pédául a férj, aki félrelép, küldi a jeleket, hogy "anyjuk, vedd már észre, félrelépek"? Ez - már meg ne haragudj - nonszensz. Nem gondolnám, hogy valaki szándékosan a lebukásra játszik. A férfiak meg alapjáraton nem szeretik a gyanakvást, így szerintem természetes, hogy hosszú évek alatt kialakul egy olyan természetes bizalmi viszony, amin nehezen megy át egy-egy ilyen "jel". Vannak féltékenyebb típusok persze, de huszonvalahány évnyi házasság után nem ez a megcsalt fél első gondolata egy-egy gyanúsabb megmozdulásnál. (Normális esetben, szerintem.)

Nem mentegetni akarom a megcsalt felet (szándékosan nem feleséget írok), de senki sem gondolatolvasó. Néma gyereknek meg anyja sem érti a szavát... valamelyikőtök írta, hogy a sértődésmentes kommunikáció elengedhetetlen egy kapcsolatban, házasságban. Nos igen, én is úgy gondolom, hogy ez a kulcsa mindennek. Nem Uri Geller módjára belelátni a másik fejébe...

És ami a "harmadik"-at illeti, szerintem is, persze könyebb bűnbakot találni az ő személyében, mint beismerni, hogy hibáztunk. De én nem tudok megértő lenni, akkor sem, ha tudom, hogy én is betöltöttem már ilyen szerepet. Ha én rájöttem, hogy a boldogságot nem egy családos embernél fogom megtalálni, akkor sokan miért nem látják be? Kinek hiányzik a kettős élet, a bújkálás, a "rossz nyelvek", a lelkiismeret-furdalás, amikor lehet olyan kapcsolatban is élni, amit nem kell rejtegetni és nyugodt szívvel végigsétálhatunk egymással az utcán...? Most is megfogalmazódott bennem a kérdés: ér-e annyit a saját boldogságom, mint egy családé? Persze, lehet mondani, hogy ha már képbe került egy harmadik, akkor az a család már nem boldog. De ez a megoldás? Hogy félrelépünk, elköltözünk, új életet kezdünk egyik napról a másikra? Hogy egzisztenciálisan veszélybe sodorjuk azokat, akiket szeretünk, a gyerekeinket? Vágyhat tőlem megértésre akármennyire, én nem tudom sajnálni azt, aki szétbombáz egy családot. Lehetnék empatikusabb, de sajnos több, mint egy éve annak, hogy ezen keresztülmentem, és a legnagyobb ellenségemnek se kívánom.

Bocs mindenkitől, hogy regényt írtam.

Na igen, ahány történet, annyi értelmezés és szerep. Gondolom, aki ide írt azok többsége már valamilyen szepmontból szereplője volt már egy ilyen háromszögnek.

Világos volt, h dorcs is. Különben miért foglalkoztatta volna a téma. Abban is közel biztos voltam, h gyerekként átélte ezt.

Amikor engem megcsalt a férjem halálosan fájt,mert szerettem és akit szeretek általában annak minden jót megadok:)

Aztán magamba kerestem a hibát,sokáig,majd kezdtem rájönni van hibásabb igen van és nem mindig egyformán oka mindennek mindenki.Ez beigazolódott most már végképp,elváltunk a szeretőhöz költözött,aki mellett most új szerető lett.Hálás vagyok hogy eltudta csábítani,így hamarabb kiderült milyen könnyen csábítható fiatal vagyok és tudok még új életet kezdeni.Ő nem fog már változni,neki a vérébe van a csábíthatóság.Mindemellett egy szerethető ember és megértem aki halálosan akarja őt:)Lesz még egy pár halálosan szerelmes nőcike majd lehet vele jojózni,én már szerencsére ennek nem vagyok részese!:-DD

Ezt azért nagyon nehéz megérteni, mert sok szemszögből lehet nézni, egyszer van az a fél, akit megcsalnak, majd aki megcsal és a harmadik fél. Úgy vélem, hogy alapvetően nem korrekt dolog a megcsalás, én annak a híve vagyok, hogyha elmúlt a szerelem vagy másra vágyunk, akkor zárjuk le a kapcsolatot és utána bonyolódjunk bele egy másikba. Néha azonban bele kell abba is gondolni, hogy tudunk-e parancsolni az érzelmeinknek, a szívünknek, én bizony nem:( Sokszor szeretünk bele olyan emberbe, akibe nem szabadna, s két megoldás van, vagy elfojtani az érzelmet vagy cselekedni.

Ha most a harmadik személyt nézzük, akkor ahhoz, hogy ő el tudjon valakit csábítani, ahhoz két ember kell, nem hinném, hogy nem lehet nemet mondani, ha pedig már igent mond, akkor pedig ott valami már nagyon nem működik. Biztos, hogy a tapasztalatok elbillentik az igazságérzetünket valamely irányba, de néha jobb higgadtan szemlélni. Az az érdekes, hogy akit megcsalnak, ő akkor még nem is tudja értékelni, hogy mit nyert. Mindennek van oka, semmi sem történik véletlenül(ez az én véleményem)

Amitől én félnék az tulajdonképpen az, hogyha miattam megcsalt a párom valakit, akkor semmi nem garantálja, hogy engem nem csal majd meg más miatt.

Bár ilyenkor előjön megint az, hogy lehet, hogy a nagy szerelem miatt történt a megcsalás.

Azok a pasik,akik viszont több vasat tartanak a tűzben, azok szerintem undorítóak, mert az már nem játék, hogy emberek érzelmeivel játszanak.

Személy szerint hasonló történetben kétszer volt részem: egyszer, mikor én voltam a harmadik, és egyszer, amikor elszenvedője voltam - nem mint társ, hanem mint gyerek. Ugyanis apám lépett félre és költözött el. Így volt "szerencsém" több perspektívából szemlélni az eseményeket.

Ha érdekel titeket bármelyik történet, szívesen megosztom.

Olyan gyönyörű "igazságokat" tudunk kinyilatkoztatni mi megcsaltak a magunk mártíromságának igazolására, hogy ha sokszor mondogatjuk, el is hisszük. Pedig ha nagyon kíméletlenül és mélyen megvizsgálnánk, miképp juthatott addig a kapcsolatunk, hogy a partnerünk máshol kereste a boldogságát, nem biztos, hogy rá kellene haragudnunk. A harmadikra meg főképp nem. Ő csak befért a résbe, ami keletkezett.

Az ember, legyen az férfi vagy nő alapvetően nem monogám. Ez csak egy társadalmi elvárás, természetes módon csak akkor működik, ha előáll az a ritka állapot, hogy megtaláljuk a másik felünket. De ez az esetek nagy többségében nem így van. Szerelmesek leszünk, úszunk a rózsaszín felhőn, stb. stb. aztán megszokjuk, hogy a másik mellettünk van, birtokon belül érezzük magunkat és már nem olyan fontos, hogy figyelmesek, gondoskodók, érzelmileg teljesen töltöttek legyünk. Ha együtt élünk, elveszünk a hétköznapokban és elfelejtjük azt az alapvető szabályt, hogy a tüzet táplálni kell, különben kialszik. És ekkor bizony nagyon könnyen felbukkanhat egy harmadik, aki felpezsdít, néhány órás felhőtlen örömet ad.

Mindenki, aki titkos kapcsolatba kezd, azt gondolja, hogy ez valóban titok marad, mert tulajdonképpen valahol szereti az állandó partnerét, de igényli a változatosságot és sajnos ezt többnyire nem tudja vagy nem meri megbeszélni a párjával attól félve, hogy éppen emiatt fogy gyanút a társ. Rettenetes, mennyire nem tudunk kommunikálni. Állítom, a kapcsolatok zöme megmenthető lenne, ha a felek nagyon őszintén és nyíltan, sértődés nélkül meg tudnák beszélni a problémájukat és nem személyes sértésnek, szemrehányásnak fognák fel, ha közlik velük, mivel nincsenek megelégedve, min szeretnének változtatni.

Társak, házastársak, szerelmesek beszélgessetek egymással saját magatokról, a kapcsolatotokról minél többet őszintén. Hiszem, hogy meglesz a pozitív eredménye!

Hát azért a női kezdeményezésben lehet valami.

Ugyanis szerintem az a jellemzőbb, hogy a nő szemeli ki a pasit, és a ha a férfi észreveszi hogy lehet esélye, akkor mer lépni.

Na de ki tudja egyből megállapítani, hogy a férfi fogalt-e vagy sem?

Nagyon sok nős férfi még gyűrűt sem visel.

Szóval lehet abban valami hogy a nő kezdeményez, egy pillantással, ami a pasinak kihívást jelent. Persze ez sem minden esetre jellemző.

Nálunk pl. mivel munkatársak vagyunk nem tudja mindenki hogy egy pár is vagyunk. Egy csak előttem megkérdezte a páromat, hogy megnézné-e a fürdőkádját? :D :D Aztán ugye megtudta hogy együtt vagyunk, egy picit kellemetlen volt neki...

kettőn áll a vásár :)

Nem kell félteni az egyik felet sem.

A kapcsolatokat meg ápolni kell...

Van, amiben egyetértünk, de van, amiben nem.

Pl kétlem, h egy másik nő önzősége szedne szét egy felhőtlenül boldog családot. Persze kényelmesebb a feleségnek, az első számú nőnek a másodikat kinevezni bűnbaknak, mintsem mindhármójukban ugyanannyira keresni azt, ami elromlott. Mindannyian egyformán felelősek a történtekért. Igen, a szegény elhagyott feleség is, a szerencsétlen "elcsábított" férj is és természetesen a másik nő is.

És hogy mi az önzőség? Az hogy nem tudjuk szeretni magunkat, ezért máshonnan próbáljuk pótolni- hiába. Szóval az önző ember baromira szenved saját magától- és nem boldog egyáltalán.

És azt sem hinném, hogy általában a másik nő kezdeményez, megfigyeléseim szerint legalábbis.

Még annyit írok a miért kérdésre válaszolva, hogy sok kapcsolatban hiányzik a változatosság.

Érdemes néha olyan dolgokat tennünk - főleg szexuális téren - amely a párunknak újdonság, és meglepő. Szóval a VÁLTOZATOSSÁG szerintem a kulcs.

És persze a szeretet, meglepni a párunkat, meghallgatni és tolerálni, ami tolerálható.

Persze még így sincs garancia.

Szia!

Tetszik amit írtál, ezen már én is elgondolkodtam.

Nos az én párom is nős volt. Nem akrom azt ecsetelni hogy hogy voltak együtt az akkori feleségével, mert közhely lenne.

De mégis. Én csak a pont voltam az i-re.

Én elküldtem anno a párom már az udvarlása elején, hogy én nem akarok családot szétszedni, meg már az elején közöltem hogy nős pasival nem.

De ő itt ragadt nálam, velem akart lenni. Szó szerint itt ragadt, nem járt már haza sem.

Talán ez egy lényeges kérdés, hogy az a férfi aki megcsalja a feleségét egy másik nővel, az miért teszi?

Játszik, kalandozik, vagy tényleg nem megfelelő az éppen aktuális házassága, élete?

Mert ha nem boldog, akkor változtasson. De ne próba szerencse alapon, úgy, hogy kipróbálok a feleségem mellett egy másik kapcsolatot.

Az én párom aki ugye korábban nős volt, kb. 2 hét múlva el is költözött otthonról, egy bőrönddel. Onnantól együtt élünk már 4 éve, természtesen már elvált már korábban.

De a legtöbb férfi a kényelmet nem adná semmiért, mégha a házassága nem is túl fényes. És nem boldog.

Hát igen, az érem két oldala. Ezekben az esetekben szerintem sosem lehet tiszta helyzet, valaki mindig rossz a 3 közül.

A párom a mai napig azt mondja hogy ha én nem lettem volna, akkor sem maradt volna. Ez az egy mentsváram nekem is.

Azóta hál istennek nagyon szeretjük egymást, és a hűtlenség egyik oldalon sem jelent meg, igazán lehetőség sincs rá, mert együtt dolgozunk, és biztos vagyok benne, hogy nem is akarjuk.