Tényleg olyan iszonyú nagy igény a biztos és megfizethető lakhatás, hogy sokaknak csak álom lehet? (beszélgetős fórum)
tudod nem mindenki születik okosnak,az mit tegyen?
Aggódj azon is, hogy mi lesz majd öregkorodban veled, meg ki fog eltemetni.
Pontosan így érzek.
Egyébként rossz helyen kérsz tanácsot.
Én személy szerint a legszebb éveimnek éltem meg a kezdeti kuporgatást, boldogan ettem a parizeres kenyeret, miközben a szomszédom férje elment külföldre "szerencsét próbálni", és hozta haza a jobbnál jobb cuccokat, csak éppen igazi szeretet nem volt köztük, csak az előbbre jutási vágy.
Akkoriban nem jártunk moziba (igaz, oda azóta sem), színházba, de a szexen kívül voltak mindig ingyenes programok, ahova kézen fogva jártunk, és csodálatosakat túráztunk a hegyen, otthoni szegényes szendvicset majszolva, csapvizet vittünk kiürült citromleves flakonban.
Jó volt, boldog voltam.
Tudtam, hogy lesz majd jobb is, kényelmesebb is, mert ketten együtt majd megcsináljuk, miénk a világ és a jövő.
Csak így lehet.
Ha előre jajongsz, hogy hogyanmár, meg úgysem sikerül, és jajjderohadt nehéz lesz, akkor tényleg inkább bele se kezdj, mert nem fogsz jutni sehova.
Aki azt várja el, hogy tegyék a feneke alá a jobban fizetô munkahelyet, amibôl kényelmesen lakást tud venni, fizetni a rezsit, gondoskodni a gyerekekrôl, meg autó, meg nyaralás, az álomvilágban él.
Elôször keményen tanulni, hogy legyen lyan végzettsége, amit jól meg is fizetnek viszonylag - pl. informatikus, közgazdász, stb.
Aztán dolgozzon keményen, bizonyítson, és idôvel megfizetik.
Bizony, erre évek mennek rá!
A síma kereskedelmi végzettség erre nem elég.
Tanulni, tanulni, tanulni.
nagyon negatív vagy, de ha nem csinálsz semmit, akkor minden így marad. És úgymond nemcsak a legszebb éveid mennek pocsékba, hanem az összes többi is.
Nagyon nagyon sok lehetőséget írtak itt is Neked, amiket szerintem érdemes lenne kipróbálnod, hogy jobb legyen.
Ennyire azért ne legyél negatív, mert így értelme sincs az egésznek.
A legrosszabb az egészben, hogy a legszebb éveink mennek pocsékba... menjünk el külföldre rabszolgának, kuporítsunk évekig, hogy saját lakásunk lehessen (hány év az? Három? Öt? Tíz?)...vagy nyomorogjunk itthon, hajtsuk a pénzt, együnk zsíros kenyeret, és nem ám azért, hogy egyszer majd saját otthonunk legyen, hanem azért, hogy egyáltalán lakhassunk valahol... éljünk ketten havi 40 ezerből, ne ehessünk egy hamburgert, szórakozásnak meg marad a tévé és a szex... de azzal is vigyázni, nehogy becsússzon egy baba... aztán majd talán negyvenéves koromban szülhetek, vagy sikerül, vagy nem, esetleg hibás lesz a gyerekem... szép kilátások...és ha elmegyünk dolgozni külföldre, mire jövünk vajon haza???:-(((
Rettenetesen negatív környezet vesz körül az embert. Õk pedig még érzékenyebbek a nehézségre.
Igények is vannak vastagon, a realitásérzék pedig lényegesen kevesebb.
Értelek, csak én a fiatalokat sajnálom, mert az egyetemi, főiskolai évek olyan csodásak...már akinek. Most alig valakinek.
És mi 5 évig együtt jártunk, utána 5 évig eszünkben sem volt a baba, így mikor nehézségek jöttek, volt miből táplálkozni.:)
Meg kellene tanulni, hogy van hetenként egy nap a hétbôl, amikor nem dolgozunk, hanem letesszük 6 nap terhét.
Ez olyan nem jó, csak kellene néhány évnek lennie, ami csak móka, kacagás, aztán könnyebb a nehezebbje is.
És mennyi fiatalnak is csak az összeszorított fog marad. Miből töltődik?
Már aki ezt az életet választja. Van egy ismerősöm, aki kijelentette, hogy nem akar házat és gyereket, hanem utazni fog. Kiment külföldre dolgozni. Ott is már több városban megfordult. Albérlet mindenhol van. Ha összegyűlik egy kis pénze, elmegy nyaralni a világ valamely pontjára.
Igen, az ember fogcsikorgatva él néhány évtizedig. Ha hozzá tud jutni némi plusz bevételre, azt vagy a lakásra, berendezésre, gyerekre költi.
Az utolsó az, hogy saját magukra.
Basszus en iit vagyok 27 evesen, es meg semmim sincs. Most ossze szoritott fogakkal, sporolosan megteremtjuk magunknak a "jovonket". Viszont van okyan ismerosunk, akik 23 evesek, es mar eladtak egy lakoparki 3 szobas 2 furdos lakast. Es meg mindig van egy lakasuk valahol az orszagban. A szuleik gazdagok. Ok meg kijottek, es itt dolgoznak, tanulnak. Es olyan munkakat valalnak el orommel, hogy hihetetlen.
talán az én életem is erről szólt,fizettem a csekkeket,aztán taníttattam a lányomat,most újra fizetem a csekkeket.nyaralni sem voltam soha,és mikor wellnessezni voltunk,mentem volna már haza.
Azért mégis gyalázat, hgy a fiatalok többsége kuporgasson legszebb éveikben. Utána meg jön a gyerek, v. gyerekek, elszalad az élet és már megint csak a sárga csekknek éljen.:((
Én együtt érzek a fórumindítóval, nem igazság.
Nekem több munkatársam lakott férjével Fiatalok Házában, ami garzon volt, 4-5 év alatt összegyűjtötték egy 2-3 szobás lakás árát.
Az embernek úgy 35 éves koráig igen jó a kondíciója, jól bírja a terhelést.
Meg kell tanulni mértékkel élni, dolgozni,
élvezni a mindennapok kis örömeit, mindig idôt adni a megpihenésnek.
hát nem biztos,te szegény,ha infarktust kapsz.egyébként a lányom is segít egy szklerózis m.-es nőnek.bevásárolni,intézni az ügyeit.karitatív alapon.de ha saját családja lesz,nemigen marad rá ideje.és mindenki úgy segít magán ahogy tud.ezért nem kérek én számlát senkitől.majd,ha a parlamentben ülők példát mutatnak.például,ha tiszteletreméltó adófizető polgárok lesznek.
Tudom sajnos a gyakorlatból, milyen egy idôs, aki már nem ura önmagának.
Miért ne, én is csinálok egy ilyent :) Le sem merem írni, hány éve, mert kiröhögnek. Mellé kell állni. Szörnyen hangzik, de idő a gondozónak dolgozik.
Egy lakásért keményen meg kell dolgozni. 12-16 órákat dolgozni sem könnyebb. Szerintem ha valaki elég eltökélt, hogy saját lakást szerezzen, annak ez is egy reális opció. A néni, akit a dédim gondozott, nem volt magatehetetlen, csak öreg és gyenge. Nem kellett fürdetni vagy tisztába tenni, csak bevásárolni neki, meg időnként ágyat húzni. Ez egy szociálisan kicsit is érzékenyebb embernek nem akkora probléma. Sokaknak, akiknek van egy idős rokonuk, ez nem is kérdés. Persze egy idegen más, de ott ott van a motiváció.
meg hát dolgoznia is kell.az anyám már nyugdíjas volt,mikor a nagyanyám odakerült,de olyan dolgokat művelt,hogy épp ésszel nehezen lehetett felfogni.
ez csak annál válik be,akinek nincs gyereke.a munkatársnőm hosszú vívódás után adta be az anyját az otthonba,mert a férje választás elé állította.de az öregasszony jól érezte ott magát,aztán tehetetlen lett ,több mint 90 éves volt mire meghalt.ha valaki eltartási szerződést köt vele,előbb földobja a pacskert,mert kiszekírozta volna a világból.
Te el tudod képzelni, hogy egy huszonéves fiatal nô ápol egy magatehetetlen idôs beteg a lakásáért?? Mert én csak nagyon kevésrôl tudnám ezt feltételezni, hogy tényleg lelkiismerettel, tisztelettel teszi elviselhetôvé utolsó napjait, a tehetetlenségét.
Volt több olyan civilizáció, ahol a nincsteleneknek alanyi jogon járt szállás, ruha és étel. Cserében persze ők sem ülhettek a babérjaikon, hanem keményen kellett dolgozniuk. Viszont költözni csak akkor lehetett nekik, ha eladták őket. Ezt a társadalmi réteget hívták rabszolgáknak.
Igen, valahogy ezért nem siránkoztam soha, hogy nincs meg minden egyből, de tudtam, hogy ha megteszek érte eleget, akkor a reális kitűzéseim megvalósíthatóak. Eleve volt előttem családi minta is, hogy mások hogyan boldogultak.
További ajánlott fórumok: