Tanmese mindenkinek (beszélgetős fórum)

Gazsi cigány szeretne belépni a FIDESZBE.

Jelentkezik is szabályosan, ahogy kell. Tudja ezt az egész telep az alvégen.

Nagyon szurkolnak neki. Nem sokáig.

Gazsi szomorúan jön haza a felvételi meghallgatásról.

- Mér lóg az orrod Gazsi? - kérdezték.

- Jaj, hát nem vettek fel...

- Há mé nem?

- Azt mondták, hogy sok évig a komenistáknak hegedáltam...

- Jaj, te tökfej! Há mér nem tagadtad le?

- Hogyan tagadhattam vóna.... hiszen mindenik ott vót!

A lakatlan szigeten

Írta: Ayurvéda portál

Egyszer történt egy hajótörés, amit csak egy ember élt túl. Őt a víz egy lakatlan sziget partjára vetette. Azon imádkozott nap mint nap, hogy jöjjön és mentse meg valaki. Mindennap kémlelte a horizontot, hátha meglát egy hajót, ami megmentheti, de hiába. Végül, beletörődve sorsába, épített magának egy kis kunyhót a szigeten.

Aztán egy napon, amikor elment halászni, hogy legyen aznapra is mit ennie, szörnyű dologra ért vissza. Az egész kunyhó lángokban állt! Teljesen elégett, úgy, hogy csak hamu maradt belőle. A hajótörött teljesen elkeseredett. Nemcsak hogy hajótörést szenvedett, de mire beletörődött sorsába és épített magának egy kis zárt menedéket, az is oda lett.

"Hogy tehetted ezt velem Istenem? Mivel érdemeltem ki ezt a rosszat? Pedig már kezdtem megbarátkozni az egyedüllét gondolatával, és olyan jól éreztem magam ebben a kis kunyhóban, miért kellett ezt is elvenned tőlem?" - kiáltott Istenhez.

Másnap kora reggel, amikor kisírt szemét kinyitotta, arra ébredt, hogy kiköt egy hajó. Nem hitt a szemének! Amikor felszállt a hajóra megkérdezte a kapitányt, hogy honnan tudták, hogy ő ott van.

"Abból a nagy füstből, amit csináltál. Abból láttuk, hogy van itt valaki a lakatlan szigeten." - felelte a kapitány.

Az ember életében vannak olyan időszakok, amikor mindent elveszettnek érez, mert annyi rossz dolog történik vele. De az életnek minden negatív történésre van egy pozitív válasza!

Együtt könnyebb

Írta: Major Tamás

Egy nagyon tanulságos mese a közösség erejéről. Jól bemutatja, hogy a közösség sokkal több, mint egy emberi gyülekezet, hiszen a jó közösséget az egységéről ismerni meg. Az egységben pedig összeadódik a tagok ereje és bámulatos dolgokra teszi képessé a közösséget. Sajnos, tanmesékben nem az ember, hanem a rőzse ágak mutatnak közösségi szellemet.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy favágó. Volt neki négy fia. Négyfelé húztak, nem volt olyan dolog, amiben egyetértés lett volna köztük. Soha nem tudtak egymással dűlőre jutni. Mindennapos volt a veszekedés köztük. Családi perpatvarukból mindig csak a szomszédok húztak hasznot. Így aztán egyre szegényebbek lettek. Olyannyira, hogy a falusiak már gúnyolódtak is rajtuk. Bolondnak tartották őket. Az apjuk látta, hogy mindennap valami vita van köztük, és egyre boldogtalanabb lett. Sokszor próbálta már elmagyarázni nekik, hogy senkinek nem használ a veszekedés, de mindhiába. Falra hányt borsó volt minden intelme, lepergett minden a fiairól, mint zsírosbödönről a víz. Az apai jótanács egyik fülükön be, a másikon ki.

Elmegy egyszer a favágó az erdőbe fát vágni. Készít a lenyesett gallyakból egy köteget, megköti kötéllel. Feje tetején egyensúlyozva viszi a szegény öreg favágó hazafalé a rőzsét. Útközben eszébe jutott valami. Talán így visszatérítheti a fiait a jó útra. Elmosolyodott magában. Gyorsabban szedte a lábát, hogy hamar hazaérjen. Hazaérve a favágó a rőzsét kint hagyta a kertben. Fiai még nem érkeztek haza. A favágó izgatottan várta őket. Mikor a nap lebújt a hegyek mögé, a madarak fészkükbe bújtak, és előbukkant a hold, a favágó fiai egymás után értek haza. Alighogy megvacsoráztak, hívatja őket az apjuk.

Odamegy a négy fivér. Kérdezik:

- Mi az, apánk?

Erre a legidősebb fiának szól a favágó:

- Törd csak fiam, kettőbe ezt a rőzsét!

Odalépett erre a legidősebb a köteghez, és megpróbálta kettétörni. Persze nem sikerült. Hogy is sikerült volna! Megszégyenülten ment vissza az apjához:

- Nem megy ez nekem, apám.

A favágó elmosolyodott, és mondta a második fiúnak:

- Most te próbáld meg, fiam, törd csak kettőbe ezt a rőzsét!

Ő is megpróbálta. Pont, mint a bátyja, ő is kudarcot vallott. Lógó orral ment vissza az apja elé. Így próbálta meg a harmadik meg a negyedik is. Egynek sem sikerült. Mind csüggedten ültek le a földre.

Fölállt akkor mosolyogva az öreg favágó. Kicsomózta a kötelet, amivel körülkötötte a rőzsét. Széthullottak a gallyak. Mondja akkor a fiainak:

- Fiaim, most törjétek el ezeket a gallyakat!

Odaugrik a négy fiú, felkap mindegyik egy-két gallyat, és azon nyomban eltöri. Nagy büszkén állnak apjuk előtt. Szól a favágó:

- Látjátok, míg össze volt kötve a sok gally, nem tudtátok eltörni. Külön-külön egy szempillantás alatt eltörtétek mind. Épp így győz le bármilyen ellenség titeket külön-külön. De ha együtt maradtok, összetartotok, nincs, aki legyőzne titeket.

Végre megértették apjuk intelmét a favágó fiai. Minden ellenségeskedéssel felhagytak ezek után. Békében és boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Sokan nem értitek, hogy a közösség nem csak egy felszínes kapcsolatrendszer, hanem mély bizalmi viszony, ahol mindenki megvallhatja saját gyengeségeit a többieknek, ahol mindenki igyekszik, de mindenki hordozza mindenki terhét, ha szükséges. A közösség olyan hely, ahol mindenkinek az erőssége nyilvánulhat meg, és nem emlékeznek meg a gyengeségekről, hanem kiegészítik egymást. A közösségben élő emberek építik egymást, és nem saját egójukat fényeztetik. Isteni parancsolatra milliárdnyi ember jár gyülekezetbe, de közösségbe igen kevesek.

Egyszer egy professzor azzal kezdte az előadását, hogy fogott egy befőttes üveget, és megtöltötte 3-4cm átmérőjű kövekkel. Majd a hallgatóság felé fordult, és megkérdezte, hogy tele van-e az üveg. A válasz igen volt. Ezután a prof apró kavicsokat szórt az üvegbe, amik kitöltötték a kövek közötti üres helyeket. Ismét megkérdezte hogy tele van-e az üveg, a hallgatók újból megállapították hogy tele van. Majd ezután a prof fogott egy marék homokot. A homokszemcsék természetesen a legkisebb réseket is kitöltötték. Ismét megkérdezte hogy az üveg tele van-e, a válasz újfent igenlő volt.

És most - mondta a professzor - vegyék észre, hogy ez az önök élete! A kövek a legfontosabb dolgok: a család, az egészség, a gyerekek, ami nélkül nem lenne teljes az élet. A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak: a lakás, az autó, a munkahely. A homok az összes többi... az apróságok.

Odaadó

Írta: Ayurvéda portál

Nem minden jótett eredménye olyan gyümölcs, amelyre az ember vágyik, de aki szívében nemes marad azután is, az előbb-utóbb üdvözül. Ez a tanmese a tettek gyümölcseiről szól. Az igaz áldozatról, és a hamis ígéretekről, amelyet a vágyak és félelmek hívnak életre bennünk. Döntsd el magad, hogy mi a helyes az erkölcs útján, és mi nem.

Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt. Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer a barátjának:

- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.

Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt. Amikor levették szeméről a kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is. A fiú megkérdezte:

- Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?

A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa szinte sokkolta. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő részében ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a fiút.

A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort: "Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a Tied lettek, előtte az enyémek voltak."

Paradicsom és pokol

Írta: Ayurvéda portál

A szent ember azt kéri: - Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol. Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen. A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval. Az embernek elkezdett csorogni a nyála.

Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal. Mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni. A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva. Isten ekkor azt mondta: -Amit most láttál az a Pokol volt.

Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában.Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben, de ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.

A szent ember ekkor azt mondja Istennek: - Én ezt nem értem!

Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak 'képesség' kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.

Amikor csak magunkra gondolunk...

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbálta kitalálni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet hányni a kútba. A szamár megértette mire készülnek, és

rémisztően üvölteni kezdett, majd nemsokára elcsendesedett. Kis idő elteltével a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy a szamár él, és minden lapátnyi föld után valami csodálatosat művel. Lerázza magáról a földet, majd feláll a tetejére. Ahogy a paraszt és szomszédjai tovább lapátolták a földet a szamárra, ő lerázta magáról azt, és egyre feljebb lépdelt. Hamarosan mindenki ámulatára a szamár átugrott a kút peremén és boldogan elsétált!

Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma egy újabb lehetőség továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb.

Az öreg király és a fiú

Írta: Horváth-Kovács Diána

Egyszer régen élt egy bölcs és boldog király. Egy bánata volt csupán, hogy nem születtek gyermekei. Sokat törte a fejét, hogyan segíthetne magán, míg egyszer remek ötlete támadt.

Kiválasztom az ország legbecsületesebb gyermekét, és örökbe fogadom. Nyomban megparancsolta szolgáinak, hogy minden gyermeknek adjanak virágmagokat és kihirdette:

- Aki ezekből a magvakból a legszebb virágokat neveli, azt fiammá, lányommá fogadom!

A gyerekek buzgón nekiláttak az ültetésnek, öntözésnek, hisz mindannyian szerettek volna a király örökbefogadott gyermekeként élni. Az egyik kisfiú is szorgalmasan öntözte a magvakat, de hiába teltek a hetek, bizony semmi eredmény nem mutatkozott, a magvak csak nem akartak kicsírázni.

Hamarosan felvirradt a nagy nap, amikor a királynak meg kellett tekintenie a virágokat. Díszbe öltözött az egész város, a sok-sok gyerek meg az utcára tódult, és szorongatták a szebbnél szebb virágokat. A király sorra elhaladt előttük, de bizony egy szikrányi öröm se látszott arcán.

Az egyik ház előtt azonban megpillantott egy pityergő kisfiút, aki üres virágcseréppel a kezében álldogált az utcán. Halvány mosoly derült fel a király arcán, és maga elé hívatta a kisfiút.

- Hát te meg mit állsz itt ezzel az üres virágcseréppel? - kérdezte.

A kisfiú hüppögve mesélte, hogy ültette el a magvakat, öntözte, gondját viselte és mégsem indult fejlődésnek. A király ennek hallatára karjába kapta a fiúcskát és boldogan kiáltotta:

- Ez az én becsületes kisfiam!

Az emberek értetlenül néztek, mi történik, és egyikük megkérdezte:

- Miért őt fogadod örökbe, ezt a fiút az üres virágcseréppel?

Akkor a király így szólt:

- Minden virágmag főtt volt, amit kiosztottam. Egy sem csírázhatott ki közülük.

Az emberek erre helyeslően bólogattak, a gyerekek pedig, akik a pompás virágokat szorongatták, elszégyellték magukat, hiszen valamennyien más virágmagot ültettek el.

A kicsi Lélek

Volt egyszer egy lélek, aki fénynek ismerte önmagát. Lévén újdonatúj lélek, türelmetlenül vágyott a megtapasztalásra. „Én vagyok a fény -mondogatta -, én vagyok a fény." Ám mindaz, amit erről tudott és mondott, nem helyettesíthette a megtapasztalását. Márpedig abban a birodalomban, ahol ez a lélek felbukkant, semmi más nem létezett, csak fény, fény és fény. Valamennyi lélek nagyszerű volt, valamennyi lélek csodálatos volt, és valamennyi lélek az én fenséges fényemmel ragyogott. Ilyenformán a szóban forgó kis lélek úgy érezte magát, mint gyertyaláng a napsütésben. A legnagyobb ragyogás közepette, melyhez ugyan maga hozzátette a sajátját, nem láthatta önmagát, nem tapasztalhatta meg önmagát annak, Aki és Ami Valójában.

Majd az történt, hogy ez a lélek epekedve sóvárgott megismerni önmagát. És oly

hatalmas volt a vágyódása, hogy így szóltam egy napon:

- Tudod-e, kicsike, mit kell tenned, hogy kielégíthesd a te hatalmas

vágyódásodat ?

- Mit, Istenem, mondd, mit ? Bármit megteszek ! - kiáltotta a kicsi lélek.

- El kell választanod magad tőlünk, többiektől - válaszoltam. - Folyamodj a sötétséghez.

- Mi az a sötétség, ó Szentséges Egy ? - kérdezte a kicsi lélek.

- Az, ami te nem vagy - válaszoltam, és a lélek megértette.

Követte a tanácsomat. Eltávozott a Mindenségből, és egy másik tartományba

költözött. Ebben a tartományban a lélek rendelkezett azzal a hatalommal, hogy

megtapasztaljon mindenféle sötétséget, és meg is tette.

Ám a sötétség közepette egyszer csak felkiáltott: „Atyám, atyám, miért hagytál el engem". Miként te, amikor a legsötétebbnek tartott időket éled. Én azonban soha nem hagylak el téged; mindig melletted vagyok, és készen állok rá, hogy emlékeztesselek arra, Aki Valójában Vagy; ésmindig készen állok rá, hogy hazahívjalak.

Ezért mondom, hogy legyél a fény a sötétségben, és ne átkozd a sötétséget.

És ne feledd, hogy Ki Vagy, olyankor sem, amikor mindenfelől körülfog mindaz, aminem vagy. Csak adj hálát a teremtésért, akkor is, ha éppen a megváltoztatására törekszel.

És tudd, hogy amit a legnagyobb megpróbáltatásod idején teszel, az lehet a legnagyobb diadalod. Mert az általad teremtett tapasztalat annak a kinyilvánítása, Aki Vagy - és Aki Lenni Akarsz.

- Isten bármely töredéke lehetsz. Amelyik csak akarsz - mondtam a Kis Léleknek. - Te vagy az Abszolút, mely tapasztalja önmagát. Isten melyik általad választott megnyilvánulását kívánod most megtapasztalni ?

- Tehát van választásom ? - kérdezte a Kis Lélek.

- Igen. Megtapasztalhatod Isten bármely megnyilvánulását, önmagadként

benned és rajtad keresztül.

- Rendben. - felelte a Kis Lélek. - Akkor a Megbocsátást választom. Szeretném

Teljes Megbocsátásként megtapasztalni önnön lényemet.

Képzelheted, mekkora kihívás volt ez !

- Senkinek sem kellett megbocsátani. Tökéletességet és Szeretetet teremtettem.

- Senkinek sem kell megbocsátani ? - kérdezte némiképp hitetlenkedve a Kis

Lélek.

- Senkinek. - ismételtem - Nézz körül. Látsz-e nálad kevésbé tökéletes, kevésbé csodálatos lelket ? - Erre körbefordult, s meglepetten látta, hogy köré gyűlt a mennyország valamennyi lelke. Jöttek a Királyság legtávolabbi zugaiból is, mert hallották, hogy a Kis Lélek rendkívüli párbeszédet folytat Istennel.

- Értem. Senki sem tökéletlenebb nálam ! - kiáltott fel a Kis Lélek. -Akkor hát

kinek bocsássak meg ?

Erre egy lélek kilépett a tömegből. - Nekem megbocsáthatsz. -mondta ez a

Barátságos Lélek.

- Miért ? - kérdezte a Kis Lélek.

- A következő életedben olyan dolgok fognak történni, amiért megbocsáthatsz -

válaszolta a Barátságos Lélek.

- De miért ? Mit tudsz tenni ellenem, Te, a Tökéletes Fény teremtménye, hogy

meg kell majd neked bocsátanom ?

- Ó - mosolyodott el a Barátságos Lélek -, biztosan kitalálunk majd valamit.

- De miért ? - A Kis Lélek nem értette, hogy miért akarná egy ilyen tökéletes teremtmény annyira lelassítani a rezgését, hogy tényleges „gonoszság"-ot tudjon tenni.

- Egyszerű - magyarázta amaz -, megtenném, mert szeretlek. Szeretnéd magad Megbocsátásként megtapasztalni, nem ? Egyébként te is megtetted értem ugyanezt.

- Én ? ! - ámuldozott a Kis Lélek.

- Persze. Nem emlékszel ?Teljesek voltunk, te meg én. A Fel és Le, a Bal és Jobb. Mi voltunk az Itt és Ott, a Most és Akkor. Voltunk Kicsik és Nagyok, Férfiak és Nők, Jók és Rosszak. Minden voltunk. A Minden. Megegyeztünk, hogy mindketten külön-külön megtapasztaljuk Isten Legfőbb Részeit. Mert megértettük, hogy....

- Amikor az Vagy, ami Nem Vagy, akkor ami Te Vagy, az nem Te Vagy.

- Nem létezhet meleg nélkül hideg, bánat nélkül nem lehetsz boldog, a „gonosz" nélkül nem ismerheted meg a „jó"-t. Ha valami akarsz lenni, akkor fel kell bukkannia valahol a világodban ennek a valaminek, vagy valakinek az ellentétének, hogy ez a valami, bármi legyen is, létrejöhessen.

A Barátságos Lélek ezután elmagyarázta, hogy azok az emberek Isten Különleges Angyalai és az az állapot, Isten Ajándéka.

- Egyetlen dolgot kérek cserébe - jelentette ki a Barátságos Lélek.

- Akármit kérhetsz ! - kiáltotta a Kis Lélek. Alig bírt magával az izgalomtól, hogy végre Isten bármelyik megnyilvánulását megtapasztalhatja. Megértette Isten Tervét.

- Abban a pillanatban, amikor ütlek, verlek, és a leggonoszabbakat művelem

veled, amit csak el tudsz képzelni... emlékezz, hogy ki is vagyok valójában.

- Ó, nem fogom elfelejteni ! - ígérte meg a Kis Lélek. - Találkozunk a tökéletességben, melyben egyek vagyunk, és mindig emlékezni fogok rá, ki vagy. Mindig!

"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."

Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el.

A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy kis helyet kaptak a hideg pincében.

Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt:

- A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak.

A következo éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek. Miután azt a kevés ételt is megosztották velük, amilyük volt,

átengedték az angyaloknak az ágyukat, ahol ők jól aludtak.

Amikor a következő napon a Nap felkelt, az angyalok könnyek között találták a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezőn.

A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta, hogy ez megtörténjen.

- Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki - vádolta. - A második családnak kevese volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük.

- A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak - mondta az idősebb angyal. - Amikor a nagyház hideg pincéjében pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévő lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa meg. Amikor az utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a halál angyala, hogy elvigye a feleségét. Helyette odaadtam a tehenet.

"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."

Az egér egy lyukból nézi a parasztot és a parasztasszonyt, amint egy csomagot bont fel. Elszörnyülködve látja, hogy egérfogó van benne. Kiszalad az udvarra, és kiabál: "Egérfogó, egérfogó"!

A tyúk ránéz, és azt mondja:

- Tudom, hogy nagyon félsz, de nekem nincs mitől félnem.

Az egér a disznóhoz szalad. A disznó röfög egy kicsit, és azt mondja:

- Sajnálom, ez rám nem vonatkozik, de imádkozni fogok érted.

Az egér a tehénhez menekül. A tehén elbőgi magát:

- Egérke, sajnálom, de nem az én bőrömről van szó!

Az egér lehajtott fejjel tér haza.

Még azon az éjszakán a házban nagy zajjal lecsapódott az egérfogó.

A parasztasszony sietett megnézni, mit fogott az egérfogó. A sötétben nem vette észre, hogy mérges kígyó esett a csapdába, és az állat megmarta a lábát.

A paraszt bevitte a kórházba a feleségét. Nemsokára hazaengedték, de még mindig lázas volt. A paraszt tyúkot vágott és erőlevest készített az asszonynak, de szenvedése nem múlt el. Jöttek a barátok, egész nap ápolták, gondoskodtak róla. A paraszt disznót vágott, hogy legyen mit enni, de semmi sem segített, az asszony meghalt. A temetésre sokan eljöttek. A paraszt tehenet vágott, hogy legyen elég ennivaló a halotti toron.

Az egér szomorúan nézte végig a halotti tort.

Ha megtudod, hogy valakinek problémája van, és azt gondolod, hogy ez téged nem érint - gondolkodj el. Mindannyian ugyanazon az úton haladunk, amelynek neve: ÉLET. Minden ember és minden esemény az élet képzeletbeli szőttesének egy-egy fonala...