Tanmese mindenkinek (beszélgetős fórum)

SáRos ÚT

Egy napon Tanzan és Ekidó együtt lépkedtek a sáros

úton, szakadó esőben.

Az egyik kanyarnál megláttak egy bájos leányt, aki

selyemból készült kimonót és széles selyemövet viselt.

A leány képtelen volt átjutni a sáros út túloldalára.

- Gyere leányom! - szólította meg Tanzan. Karjaiba kapta a leányt, és átvitte a sártengeren.

Ekidó egészen estig hallgatott. Mikor elérték a templomot, ahol megszálltak. Felbőszülten így kor-

holta Tanzant:

- Mi szerzetesek nem megyünk nők közelébe!

Kerüljük a fiatal és bájos leányokat, mert veszélyesek!

Miért tetted ezt?

- Én otthagytam a leányt, te még mindig cipeled?

- kérdezte Tanzan.

Továbbá, mennyire befolyásolja a tudatunkat, hogy hogyan velekedünk magunkról vagy a másik emberről ?

Képesek vagyunk-e szimplán, előítéletek nélkül tekinteni rá ?

(Mint Bródy János, "Szabadnak születtél " című számában. Ne hagyd, hogy lelked mergezzek a hazug előítéletek )

SZÁLLÁS ÁRA

Ha egy vándorló szerzetes meg akart szállni egy zen templomban, akkor vitára kellett kihívnia az ott la-

kókat. Ha a buddhista tanításról folytatott vitát megnyerte, akkor megszállhatott a templomban. Ha el-

veszítette, akkor tovább kellett vándorolnia.

Japán egyik északi tartományában élt két testvér

egy kicsi templomban. Az idősebb szerzetes művelt

volt, míg félszemű öccse együgyű.

,Egy napon egy vándorló szerzetes érkezett hozzájuk. A szállás fejében illedelmesen vitára hívta őket

a magasztos tanításról. Az idősebb szerzetes, az aznapi sok tanulástól kimerülve, arra kérte az öccsét,

hogy foglalja el a helyét. .Men] el, és kérd, hogy a vita csendben folyjon le!" - figyelmeztette az idősebb.

A fiatal szerzetes és az idegen beléptek a szentélybe, és leültek.

Nem sokkal késöbb a vándor felállt és bement az idősebb szerzeteshez.

- Az öcséd csodálatos ember. Legyőzött engem.

- Meséld el nekem a vitátokat! - kérte az idősebb

testvér.

- Jól van. Először felmutattam a mutató ujjamat, a Buddhára, a tökéletesen megvilágosodottra utalva.

Erre felmutatta két ujját, ezzel jelképezve a Buddhát és a tanítását. Mire én felmutattam három ujja-

mat, a Buddhát, a tanítását, és a harmóniában élő

követőit jelképezve. Erre az öcséd az öklét kezdte

rázni felém.jelezve, hogy ez a három egyazon tapasz-

talásból fakad. Ezzel legyőzött, tehát nincs jogom itt

maradni - mondta a vándor, és továbbállt.

- Hol van az az ember? - rontott be bátyjához az

öcs.

- Úgy hallom, megnyerted a vitát.

- Dehogy nyertem meg, most akarom elpáhoIni

őt.

- Mondd el inkább, mi történt - kérte az időseb-

bik szerzetes.

- Hát jól van. Ahogy a szemembe nézett, rögtön

megsértett, mivel felmutatta mutató ujját, arra céloz-

va, hogy nekem csak egy szemem van. Gondoltam,

udvarias leszek vele, hiszen még is csak idegen volt,és két ujjamat felmutatva gratuláltam neki, hogy két

szeme van. Akkor az a faragatlan fickó felmutatta há-

rom ujját, arra célozva, hogy nekünk kettőnknek

mindössze három szemünk van. Erre én begurultam

és be akartam húzni neki egyet, de eliszkolt. A

vitánk így véget ért!

- Hogyan lehetnék olyan nagy ember, mint te?

- Miért akarsz nagy lenni? - kérdezte a Mester.

- Embernek lenni is elég nagy teljesítmény.

- Mi a megvilágosodás legnagyobb ellensége?

- A félelem.

- Honnan jön a félelem?

- Tévhitből.

- S mi a tévhit?

- Azt hinni, hogy a körülötted lévő virágok mérges kígyók.

- Hogy nyerhetem el a megvilágosodást?

- Nyisd ki a szemed, és láss!

- Mit?

- Hogy egyetlen kígyó sincs körülötted.

- Semmi sem jó, vagy rossz, a véleményünk teszi azzá - mondta a Mester.

Amikor megkérték, hogy magyarázza ezt meg, hozzátette:

- Az egyik ember könnyedén megtartotta a vallásos böjtöt a hét minden napján. A másik éhen halt ugyanattól a koszttól.

- Mit cselekedjek, hogy elérjem Istent?

- Ha Istent akarod elérni, akkor két dolgot jól az eszedbe kell vésned. Az első az, hogy Isten elérésére minden erőfeszítés hiábavaló.

- S mi a második?

- Az, hogy úgy kell cselekedned, mintha az elsőről mit sem tudnál.

Az istenélményről folyt a vita, amikor a Mester így szólt:

- Amikor az Istent megtapasztaljuk, az "én" eltűnik. De akkor ki az, aki megtapasztal?

- Az istenélmény tehát egy "nemélmény"?

- Olyan ez - mondta a Mester -, mint az álom. Arról is csak akkor szerzünk tudomást, amikor már felébredtünk.

- Az a baj a világgal - mondta sóhajtva a Mester -, hogy az emberek nem akarnak felnőni.

- Mikor mondhatjuk valakiről, hogy már felnőtt? - kérdezte az egyik tanítvány.

- Amikor már nem szükséges, hogy hazudjunk neki bármiről is.

"A Mester a tanulásnak is és a bölcsességnek is pártfogója volt.

- Tanultságra úgy teszünk szert - mondta, mikor erről kérdezték -, hogy könyveket olvasunk, vagy előadásokat hallgatunk.

- És bölcsességre?

- Önmagadat olvasod, mintha könyv lennél.

Utógondolatként még hozzátette:

- Egyáltalán nem könnyű feladat, mert a nap minden perce újabb kiadását hozza a könyvnek."

- Fogalmam sincs, mit hoz a holnap, ezért szeretnék felkészülni rá.

- Félsz a holnaptól, s nem veszed észre, hogy a tegnap éppen olyan veszélyes.

- Mi a szeretet?

- Mentesség a félelemtől - mondta a Mester.

- Mitől félünk?

- A szeretettől.

- Hogyan segítsek a világon?

- Megértés által - mondta a Mester.

- És hogyan értsem meg?

- Úgy, hogy elfordulsz tőle.

- De akkor mivel szolgálom az emberiséget?

- Azzal, hogy megérted önmagadat.

"A tanítványnak, aki állandóan panaszkodott másokra, azt mondta a Mester:

- Ha békét akarsz, keresd a változást magadban, ne másokban. Könnyebb a lábadat védeni egy szandállal, mint szőnyeggel borítani az egész földet."

- Hogyan nyerhetem el az örök életet?

- Az örök élet most van. Élj a jelenben!

- Dehát a jelenben élek, vagy nem?

- Nem.

- Miért nem?

- Mert még nem dobtad el a múltad.

- Miért kellene eldobnom a múltam? Nem volt abban minden rossz.

- A múltat nem azért kell eldobni, mert rossz, hanem mert halott.

"Van valami, amit én magam tehetnék, azért, hogy elnyerjem a megvilágosodást?

- Körülbelül annyit, amennyit azért tehetsz, hogy a Nap reggel felkeljen.

- De akkor mi haszna van a lelkigyakorlatoknak, amelyeket kötelezővé teszel számomra?

- Hogy biztosan ébren legyél; amikor a Nap kezd felkelni."

"Hallottam egy idős, zen szerzetesről, aki a halálos ágyán feküdt. Eljött az utolsó nap, és ő bejelentette, hogy ez után az este után nem lesz többé. Így hát eljöttek hozzá a követői, a tanítványai, a barátai. Rengetegen szerették, és mind eljöttek hozzá; messzi távolról, mindenhonnan érkeztek az emberek.

Az egyik régi tanítványa, amikor meghallotta, hogy a

mestere haldoklik, kiszaladt a piacra.

- Amikor a mester a kunyhójában haldoklik, te miért mész a piacra? - kérdezték tőle.

A tanítvány így felelt:

- Tudom, hogy a mester nagyon szeret egy különleges süteményt, ezért eljöttem, hogy vegyek belőle.

Nehezen talált rá a süteményre, de estére sikerrel járt. Szaladni kezdett vele a kunyhó felé. Mindenki nyugtalan volt, úgy tűnt, mintha a mester még várna valakire. Kinyitotta a szemét, körülnézett, majd újra lehunyta.

Amikor a tanítvány megérkezett, így szólt:

- Jól van, hát megjöttél. Hol van a sütemény?

A tanítvány elővette az édességet, és nagyon örült a mester kérdésének.

A haldokló a kezébe fogta a süteményt... és a keze nem remegett. Nagyon öreg volt, de nem remegett a keze.

- Öreg vagy, már a halál szélén állsz. Hamarosan kiszáll belőled az utolsó lélegzet, és mégsem remeg a kezed - jegyezte meg valaki.

A mester így felelt:

- Sosem remegek, mert nincs bennem félelem. A testem megöregedett, de én még mindig fiatal vagyok, és fiatal maradok akkor is, ha a testem elhagy.

Azután beleharapott a süteménybe, és enni kezdte.

Valaki megkérdezte:

- Mi az utolsó üzeneted, mester? Hamarosan elhagysz minket. Mit akarsz, mire emlékezzünk?

A mester elmosolyodott, és azt felelte:

- Ó, ez a sütemény nagyon finom!"

Egyszer egy tanítvány azt kérdezte a saját megvilágosodott mesterétől:

- Hol keressem a megvilágosodást?

Mester: ITT.

- És mikor nyerhetem el a megvilágosodást?

Mester: MOST.

👏

"Az angol mérnök, aki a munkát felügyelte, meglepetten látta, hogy az egyik faluból egy fiatal indiai mindennap eljött, lefeküdt egy nagy fa árnyékába, és figyelte, hogyan dolgoznak a munkások, és hogyan irányítják őket a mérnökök. Felkeltette az angol érdeklődését, hogy ez a furcsa fickó eljön mindennap. Hozza magával az ételét, megebédel, lepihen, majd alszik egyet délután a fa árnyékában.

Végül nem tudott ellenállni a kísértésnek, és megkérdezte a fiatal indiait:

- Miért nem lát munkához? Amúgy is eljön mindennap, csak vesztegeti az idejét azzal, hogy fekszik a földön, és figyel.

Az indiai visszakérdezett:

- Dolgozni? Minek?

A mérnök azt felelte:

- Pénzt fogsz keresni!

Az indiai tovább kérdezett:

- De mihez kezdek a pénzzel?

A mérnök nem értette:

- Ostoba ember, nem tudod, mit lehet csinálni a pénzzel? Ha pénzed van, lazíthatsz és élvezkedhetsz!

A szegény indiai azt válaszolta:

- Ez furcsa, mert én már most is lazítok és élvezkedem! Ez elég körülményes módszer lenne: keményen dolgozni, pénzt keresni, majd azután lazítani és élvezni. Én már most is azt teszem!"

😬😃

VALÓBAN?

Hakuin zen mestert a tiszta életéért csodálták a szom-

szédjai. A közelében lakott egy gyönyörűséges japán

lány, kinek szülei élelmiszerbolt tulajdonosai voltak.

Hirtelen, minden figyelmeztetés nélkül, a szülók ész-

revették, hogy leányuk kisbabát vár.

Szörnyen megdühödtek, de a lány nem volt haj-

landó elárulni, ki a gyermeke apja. Majd hosszas fag-

gatás után, végre kimondta a nevét: "Hakuin az."

A szülök dühösen elmentek a mesterhez, aki csak

ennyit kérdezett:

- Valóban?

Miután a kisbaba megszületett, elvitték Hakuin-

hoz. A mester addigra elvesztette jó hírét, ami egyál-

talán nem bosszantotta, és a gyermeknek jó gondját

viselte. A szomszédjaitól szerzett tejet, és minden

mást, amire a kicsinek szüksége volt

Egy évvel késöbb a leányanya, gyötrő hallgatását

megtörve, bevallotta szüleinek az igazat A gyermek

igazi apja egy fiatal férfi volt, aki a halpiacon dolgo-

zott.

A leány anyja és apja nyomban elmentek Hakuin-

hoz, hogy bocsánatát kérjék. Hosszasan mentegetőz-

tek, és visszakérték a gyermeket. .

Hakuin beleegyezett, és a kicsit átadva, mindössze

ennyit kérdezett:

- Valóban?

Volt egyszer egy gyönyörű kert, tele különféle gyümölcsfákkal és szebbnél szebb bokrokkal, virágokkal. A kert lakója volt egy tölgyfa is. Jó ideje ott állt már a többi fa mellett, de nagyon nem érezte jól magát. A gyümölcsfák évről évre hozták a zamatos gyümölcsöket, a virágok csodálatos színekben pompáztak, a tölgyfa pedig csak irigykedve nézte őket, és szorongva, egyre nagyobb szomorúságban töltötte napjait.

Egy napon az almafa így szólt hozzá:

– Nagyszerű dolog almát teremni! Csak azért nem megy még neked, mert nem összepontosítottad eléggé a figyelmedet. Ne búsulj, az akaraterőd edzésével Te is tudsz majd ilyen szép almákat teremni.

– Ne almát akarj teremni! – szólt bele a rózsabokor büszke öntudattal. – Inkább nézz csak ide, mennyire szépek a virágaim. Neked is lehetnek ilyen rózsáid, még könnyebben is, mintha almát próbálnál teremni.

Szegény tölgyfa minden véleményt meghallgatott, és egyre kétségbeesettebben próbálkozott, hogy megfogadja a tanácsokat, ám sehogy sem sikerült neki sem almafává, sem rózsabokorrá, sem más növénnyé válnia. Kezdett meghalni benne a remény, hogy valaha is boldog lesz.

Ekkor érkezett a kertbe a bagoly.

A bölcs madár csak átutazóban volt, de látta a tölgyfa szomorúságát, ezért leszállt az ágára, meghallgatta őt, majd így szólt:

– Túl sokat figyelsz arra, hogy mások milyenek, és milyennek akarnak látni Téged. Annyit foglalkoztál a külső zajjal, hogy már meg sem hallod a belső hangodat. Nem vagy önmagad. De ha figyelsz, és újra meghallod a belső hangodat, akkor megtalálod a boldogságodat is.

Azzal felszállt a tölgyfa ágáról, és már repült is tovább.

– A belső hangomat? – töprengett magában a tölgyfa. – Nekem olyan is van?

bagoly szavai komoly hatással voltak rá.

Egyre kevésbé figyelt az almafa, a körtefa, a rózsa és mások kinézetére és véleményére – már sokkal jobban érdekelte, hogy mi is az a belső hang, és mit rejthetnek a bagoly titokzatos szavai.

Aztán ahogy egyre többet figyelt befelé, elkezdte megérteni, hogy nem is olyan titokzatos mindez. Egyre jobban meghallotta a saját belső hangját, és elkezdte érezni, hogy ki is ő valójában. A bagoly szavai értelmet nyertek számára. És megszólalt a belső hangja:

Te tölgyfa vagy! Nem azért vagy itt, hogy olyan legyél, mint az almafa vagy a rózsa, hanem azért, hogy tölgyfaként élj boldog és teljes életet. Te vagy az, aki árnyékot ad a fáradt vándornak, Te adsz biztonságos odút a madaraknak, Te mutatsz utat annak, aki eltévedt, Te teszed fenséges megjelenéseddel még szebbé a tájat.

És a tölgyfa végre megnyitotta a szívét, hogy valóban önmaga lehessen. Elkezdett terebélyesedni, jó szívvel fogadta a madarakat és a vándorokat, és soha többé nem figyelt arra, hogy ki milyennek akarja látni őt, vagy mások szerint mit kéne tennie. Éppen ezért kezdték egyre többen tisztelni és megbecsülni. Ő pedig egyszerűen csak őszintén önmagát adta, és nagyon jól érezte magát a világban.

-Tölgyfa vagyok. – mondta ki őszinte boldogsággal minden egyes nap.

Tanulság:

Ne akarjunk mások lenni, fogadjuk el azt, akik vagyunk. Ha életünknek megvan a “miértje”, akkor majdnem minden “hogyanját” megkapjuk segítségként.

John Wayne Schlatter: Varázskavicsok

Egy este egy csapat nomád lovas épp lefekvéshez készülődött, amikor hirtelen vaktó fényesség vette őket körül. Tudták, hogy valami mennyei lény jelent meg nekik. Felcsigázva várták az égi üzenetet, amely biztosan különleges értelemmel bír majd.

Végül így szólt a hang:

- Gyűjtsetek össze annyi kavicsot, amennyit csak bírtok! Tegyétek a nyeregtáskába, azután menjetek tovább utatokon, és holnap este örültök és bánkódtok majd egyszerre.

Miután eltűnt a jelenés, pásztorok csalódottan néztek egymásra. Arra számítottak, hogy a lét örök titkai tárulnak föl előttük, melyek révén gazdagságot, egészséget és célt adhatnak a világnak. Ehelyett valami értelmetlen, lélektelen munkát bíztak rájuk. A káprázatos ragyogás emléke mindazonáltal arra sarkallta őket, hogy lehajoljanak néhány kavicsért, és bedugják a nyeregtáskájukba, miközben dühösen morgolódtak.

Egy napi vándorlás után tábort ütöttek, s ahogy benyúltak a nyeregtáskájukba, felfedezték, hogy valamennyi felszedett kavics gyémánttá változott. Örültek a drágaköveknek, és bánkódtak, hogy nem gyűjtöttek több kavicsot.

Tanmese a szerelemről és a házasságról

Egy nap a diák megkérdezte a tanárnőtől, hogy „Mi az a szerelem?”

„Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz, és hozd el nekem.” – válaszolta a tanárnő.

„A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál.” – tette hozzá.

A diák felöltözött és kiment a mezőre. Az első soron haladva, talált egy nagy növényt, de úgy gondolta, hátha lesz még ettől is nagyobb a többi sorban, ami csak rá vár. Aztán meglátott egy másik példányt, ez még nagyobb volt. Viszont még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb a sorok között lesz egy hatalmas, ezért ezt sem szakította le.

Telt az idő és már lassan túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények meg sem közelítik méretben azokat, amiket eddig látott. Elgondolkodott és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük.

Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a tanárnőhöz üres kézzel.

„Ez a szerelem!” – mondta rögvest a tanárnő. - „Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad.”

„Akkor mi a házasság tanárnő?” – kérdezte a tanuló.

„Ahhoz, hogy tudjak válaszolni neked erre a kérdésre, menj ki a kukoricamezőre, válaszd ki a legnagyobb kukoricát, és hozd ide nekem.” – felelte.

„A szabály ugyanaz. Nem fordulhatsz vissza sosem.” – tette hozzá.

A diák kiment a kukoricásba. Most már tapasztalattal a háta mögött, nem akarta elkövetni az előbbi hibáját. A kukoricás közepén leszakított egy közepes nagyságú kukoricát, és visszaindult vele az iskolába.

„Ezúttal, hoztál nekem kukoricát.” – fogadta a tanárnő.

„Kerestél egyet ami szép, és hittél benne, hogy ez lesz a legjobb választásod, mind közül.” – tette hozzá.

„Ez a házasság!”

A szerelem mindent megold

Egy asszony kijött a házból, és három, hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt: Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek, gyertek be és egyetek valamit!

- A ház ura itthon van? - kérdezték.

- Nem - válaszolta az asszony. - Nincs itthon.

- Akkor nem mehetünk be, felelték.

Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki mi történt.

- Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!

Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket.

- Együtt nem mehetünk be a házba - felelték.

- Miért nem? - kérdezte az asszony.

Az egyik öreg magyarázatba kezdett:

- Az ő neve, Jólét - mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta - Ő a Siker, és én vagyok a Szerelem.

Majd így folytatta: - Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni.

Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott. A férj megörült.

- Ez nagyszerű! - mondta. Ebben az esetben hívjuk be Jólétet! Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!

A felesége nem értett egyet.

- Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?

A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját

javaslatával:

- Nem lenne jobb a Szerelmet behívni? Az otthonunk megtelne

szerelemmel!

- Hallgassunk a menyünkre! - mondta a férj a feleségének. - Menj, és hívd be Szerelmet, hogy legyen a vendégünk!

Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget:

- Melyikőtök a Szerelem? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk!

A Szerelem felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat. Az asszony meglepve kérdezte a Jólétet és a Sikert:

- Én csak a Szerelmet hívtam. Ti miért jöttök?

Az öregek egyszerre válaszoltak:

- Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel, Szerelmet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk. Ahol Szerelem van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!

Az arany csomagolópapír

Egyszer egy ember megbüntette a lányát, amiért az eltüntette a drága pénzen vásárolt arany csomagolópapírt. Amiről az apa nem tudott, az az volt, hogy lány hosszú órákat azzal töltött, hogy az aranypapírból kivágjon egy darabot, amivel az apja számára készített ajándékot, egy dobozba csomagolta be, és tette a fa alá. Amikor szenteste az apja meglátta az ajándékot, kibontotta, látta, hogy a doboz belül üres. Azt mondta a lányának:

- Tudod kislányom, az úgy szokás, hogy ha valakinek ajándékot adunk, akkor nem szabad üres dobozt adni.

- De apa - így a lány - hiszen ez a doboz nem üres, tele van csókokkal, amiket én raktam el neked karácsonyra.

Az apa könnyeivel küszködve ölelte át a lányt, bocsánatáért esedezve. A kislány átölelte apját és sírva bocsátott meg neki. Nem sokkal ezután a kislány meghalt egy balesetben. Az apa egész életén át az ágy alatt őrizte az arany dobozt. Amikor rosszul érezte magát, mindig kinyitotta a dobozt és egy emlékezetes csókot vett ki belőle így emlékezve az ő gyermekére, aki azt odatette.

Mindannyiunknak van ilyen aranydobozunk, amely tele van csókokkal gyermekünktől, családunktól, barátainktól, Istentől.

Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára.

Haragjában, a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem ismerve fel hogy a francia kulccsal üti.

A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a törés miatt. Mikor a gyermek megkérdezte az apját, szemében fájó tekintettel.

- Apa mikor fognak visszanőni az ujjaim? Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott.

Visszament az autójához és többször belerúgott. Saját cselekedetétől feldúlva leült az autó elé és a karcolásokat nézte.

A gyermek azt írta:. "SZERETLEK APA!"

A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre!

A probléma a mai világban az, hogy az EMBEREK VANNAK HASZNÁLVA ÉS A TÁRGYAK SZERETVE !!!

Legyünk óvatosak és tartsuk emlékezetünkben ezt a gondolatot.

A tárgyak azért vannak, hogy használjuk, az emberek pedig hogy szeressük őket! Légy ura érzelmeiden:

- vigyázz a gondolataidra, szavak lesznek belőlük,

- vigyázz a szavaidra, cselekedetek lesznek belőlük,

- vigyázz a cselekedeteidre, megszokások lesznek belőlük,

- vigyázz a megszokásaidra, szenvedély lesz belőlük,

- vigyázz a szenvedélyedre, rabsággá és végzeteddé válhat!

A harag és a szeretet nem ismernek határt. Válaszd a szeretetet, hogy szép és kedves életed legyen! Ezért tart ott az

emberiség ahol most.