Szerintetek jogosan akadtam ki? Nem járunk, de azért elvártam volna, hogy egyenes legyen. (beszélgetős fórum)
Lehet hogy kicsit tromfolt volna a visszautasított csók miatt,tehát megváratott.
A reakciód meg eldöntötte a helyzetet.
Én nem számoltattam volna el, mondjuk csókolóztam is volna vele. Sokadik randi után azért az nem tűnik korainak nekem.
Mindegy is szerintem, lépj tovább, ebből nem lesz semmi.
Leszögezem, hogy elbizonytalanodtam, mert látok igazságot abban amit írt.
Szóval: van egy srác, akivel valami kis szikra mindig volt, de csak ismerősök voltunk. Aztán eltelt 3 év és felvettük a kapcsolatot. Megbeszéltünk egy találkozást, de nem volt annyira egyértelmű, hogy ez randi-e. Egy pláza egyik padján dumáltunk kb 2 órát, hogy kivel mi van, az ismerőseinkről meg ilyenek. Találkozó után írt egy üzit, hogy jó volt látnia, örült nekem. Írtam, hogy én is örültem. Aztán megkérdezte, hogy a hétvégén ráérek-e még? Párszor találkoztunk, de folyton írogattunk, jó éjt kívánt meg ilyenek. Azt írta, jól érzi magát velem, aranyos vagyok, örül ha láthat. De az egyik randinál amikor meg akart csókolni én visszakoztam, mert korainak éreztem. Nem vagyok egy nagy csókolózós, főleg nem hamar. Elfogadta. Megbeszéltük a következő randit. Eljött a napja. Reggel írt, hogy nem ér rá tegyük át kövi hétvégére. Oké. Teltek a napok, már nem keresett hétköznap. Eljött a hétvége, és írt, hogy ne haragudjak de más jött közbe. Oké, elfogadtam. De láttam fb-n, hogy egy lány megjelölte őt, hogy korizni vannak. Írtam neki, hogy látom mi jött közbe, hogy egy lánnyal korizik. Erre írta, hogy az a lány nagyon jó barátja,a hugaként szereti. Én kiakadtam, hogy miért hiteget engem, vártam hetek óta a talit. Erre kaptam tőle hideget-meleget, hogy én mit rendezek jelenetet, meg mit féltékenykedek, jobb neki nélkülem, nincs erre szüksége, "pápá".
Én voltam szerintetek is a hibás? Tényleg nem szabadott volna neki esnem, de azt hittem fontos vagyok neki, mert úgy adta elő.