Szerinted halálunk után mi lesz a lelkünkkel? (beszélgetős fórum)

Igen, ezt sejtettem én is, de valahol nagyon mélyen volt raktározva :)

Már 18éve, hogy meghalt...

Érdekes dolgok ezek...

Az első exem öngyilkos lett :(

Nagyon szerettem, bár semmi nem működött közöttünk, csak a szex, de az hihetetlenül :)

Rengeteget veszekedtünk, talán csak azért, hogy ki lehessen békülni... Nem sokáig voltunk együtt, hamar kimondtuk a 'boldogító igen' után a 'boldogító nemet' is.

Pár év múlva vetett véget az életének :(

Egyszer egy 'látónál' kiderült, az ő szelleme kísért...

Azt mondta a hölgy, hogy azért, mert nem engedtem el! Mondtam neki, hogy ezt így nem értem, mert sokat gondolok rá ugyan, és mindig szeretettel (békében váltunk el) semmi harag nem volt egyikünkben sem. Hogy érti azt, hogy nem engedtem el? Erre ő, hogy mi volt az első gondolatom, amikor megtudtam, hogy meghalt? Hááááát, fura. Az volt az első gondolatom, hogy rohadtul fáj a visszafordíthatatlan, az, hogy nem láthatom többé, hogy még annyi mindent akartam mondani neki, hogy nem tudom elfogadni a véglegest, azt, hogy nincs többé...

Állítólag ez miatt ragadt mellettem (?)...

El kellett köszönnöm. Ezt úgy tettük, hogy ilyen félalfás állapotba hozott (mellesleg nem értem hogyan, de működött) és csukott szemmel el kellett képzelnem egy gyönyörű rétet. Megtörtént. Aztán a rét közepére egy hatalmas fát. Megtörtént. Azt mondta a csaj (és ez a félelmetes, mennyire irányította a gondolatomat), hogy jobb kéz felől érkezik hozzám, látom? És láttam! Még most is kiráz a hideg. Abban az öltönyben volt, amiben összeházasodtunk...

Mondta a nő, hogy beszéljek hozzá, bármit, ami az eszembe jut. Elkezdtem hablatyolni, hogy fáj, hogy már nincs, és hogyan tehetett ilyet, még le is hülyéztem, és elkezdtem sírni! Nem tudom mennyi idő telt el pontosan, de képzeletemben fogta a kezem, és meg csak bőgtem, és mondtam a magamét. Aztán el kellett köszönnöm, a pontos szövegre nem emlékszem, de valami ilyesmit kellett mondanom, hogy a lelkem békére lelt, te is találd meg a békéd, menj Isten hírével... :/

És baromira nem akart elmenni. Éreztem (!) hogy fogja a kezem, és nem akart elengedni, már zokogtam, és mondtam neki újra és újra!!! Aztán egyszer csak elindult, és hára nézett rám, mosolygott egyet, és eltűnt. Nagyon nehezen nyugodtam meg, viszont két érdekessége is van még a dolognak. Az egyik, hogy valóban úgy éreztem magam utána, mintha megkönnyebbültem volna, valami más lett a szívemben, de ezt nem tudom szavakkal leírni. A másik viszont, hogy van egy közös fiúnk, 24 éves lakli, imádom :)))

Amikor aznap haza mentem, este azt mondja a fiam, hogy megnövesztené a haját... mondtam jó. Azt mondja, szerintem jól állna neki? Mert hogy sosem volt hosszú haja. Erre azt válaszoltam, hogy volt kicsim, csak nem emlékszel rá :) mert még kicsi voltál, két-három-négy évesen hosszú szöszi hajad volt! Erre ő, hogy el sem tudja képzelni...

Készítettem neki anno egy fotóalbumot, ami csak az övé, ha kirepül otthonról ez egy ajándék lesz neki. Hirtelen úgy döntöttem, megmutatom neki a régi képeket, és előkaptam az albumot. Már hosszú évek óta nem volt a kezemben, de kb. emlékeztem rá, hogy az ötödik oldal körül vannak azok a képek. Felcsaptam az album oldalait, és akkor zsibbadtam le egy pillanatra. Vissza ejtettem (pedig kemény lapos, nem lehetek ennyire béna) az asztalra, és mintha magától nyílt volna ki (de a véletlenekben sem hiszek) pont ott, ahol egy olyan esküvői fotónk szerepelt, ahol háttal vagyunk, fogjuk egymás kezét, és középre visszafordulva vagyunk lefényképezve!!! Ugyan az a pillanat, és ő ott mosolygott rám a fényképről!!! Aztán mosolyogtam egyet én is, végig simítottam a képen, és odaadtam a fiamnak...

Érdekes volt, és egyben szép és félelmetes.

Azóta is gondolok rá :) de már nem szorul össze a szívem, nem úgy, mint rég...

a sziv fájdalma ellen még nem találtam gyógymódot

nekem is fáj

ez baj

mert ha nem fog ritkulni a vesztünket fogja okozni

a fizikai megbetegedés az megvolt, és még biztos lesz is.de mit tegyek, hogy ne fájjon a szívem?

ez ellen mit lehet tenni?

ezzel én is így vagyok, ha tönkretesz, hát megyek utána.

az elengedés azért lenne fontos elsősorban hogy ne bánkódj a megtörtént dolgok miatt, hogy ne fájjon a szíved mert ezek a lelki dolgok előbb-utóbb fizikai megbetegedéshez is vezethetnek

az eltávozott oldaláról pedig, neki feladatai vannak és ha az ittmaradt hozzátartozó nem engedi el,görcsösen ragaszkodik hozzá, akkor gátolja őt a feladataiban

tudom mindezt én mégsem tudom teljesen elengedni, bár hagyom szabadon, nem vagyok görcsös bánkódó, de ami fáj az fáj időnként és nem is akarok ellene tenni, ha tönkretesz ez az egész, legalább megyek utána

tudom a Te eseted sem egyszerű, ilyen esetben nem hiszem hogy teljes mértékben el lehet engedni

nem hinném.

és ha olyan házba költözöl pl. ahol előtte meghaltak,és jeleket veszel észre hogy valaki jár ott, pedig őt nem is ismerted. akkor?

ezt kétlem

az igaz hogy az elme nehezen fogadja el ha nincs többé akit szeretünk, de ez az egyik oldala a dolognak

a másik, az érzés, a tapasztalás hogy ő is velünk van, nemcsak mi akarunk vele lenni, túlmutat az emberi elmén

én sem hiszek semmi ilyesmiben.

én a mai napig úgy érzem, a FIAM velem van.

és nem értem ezt az elengedés dolgot sem. nem tudom, mi az, hogy elengedni?

hogy kell ezt szó szerint érteni? mert mindenki azt mondja, hogy el kell engedni! de hogy kell?????

Másik eset is érdekes:

Keresztapám (akit nagyon szerettem), meghalt 6 éve. Nagyon sokáig éreztem úgy, mintha velem lenne, segítene feldolgozni. Mai napig van ilyen érzésem.

Én nem igazán hiszek ilyesmiben, de miatta van egy kis ellentmondás "nem hitemben".

A Fiam 2 éve meghalt balesetben, de te ezt tudod. akkor hívtak magukkal egy másik fiút, aki nem ment velük, mert más dolga volt, de szeretett volna menni.

ezt a Fiút rá 1 évre baleset érte, 1 kanyarral arrébb mint ahol az én Fiamat. hónapokig feküdt kómában, 1 hónapja ő is meghalt.

kérdés: szerinted neki ez volt megírva??????????,

ha akkor nem ment is velük, ott kellett balesetet szenvedni? és hónapokig tartó kóma után meghalni?

átolvastam mindent, de őszintén szólva én nem nagyon értem ezt az egészet, csak azt tudom, hogy az én Fiam 22 éves volt, és nagyon NEM kellett volna neki meghalni.

bocsi, lehet, hogy hülyeség, amit itt összeírok.

Ne agyalj :(

Már nem tudod megváltoztatni, és ne fájjon, hogy a mentő egy perccel hamarabb v. később jött-e, mert nekem az jön le, te magadat okolod :(((

Sajnálom :(((

Viszont én is hiszem, hogy ez már az előtt eldől, mielőtt az első oááá elhagyja a torkunkat...

Viszont az emlékedben, a szívedben ott van, és ez bár nagyon fájhat, de nagyon szép is! Megőrizni valakinek a szerelmét, amit nem vehet el senki ;(