Sötét titka a férjemnek (beszélgetős fórum)
Nagykoru, de amig tanul, jar neki gyerektamogatas illetve 24 eves koraig, ha jol tudom.
Csinaltasson egy apasagi tesztet, azert az a minimum lenne, ha nem biztos benne, hogy az ove.
En is kiakadnek, mint a kakukkos ora.
El vagy Te nagyon tévedve, nem tudom hány éves vagy, nem is fontos. 18 éve, már jó eséllyel kitudták zárni, ha nem ő az apa.
Hülye feltételezésekbe meg kár belemenni.
Tény, a pasi, a gyerek anyjával sem volt fair játékos, és a mostani párjával sem volt az. Nálam a gerinctelenek csoportjába sorolandó az ilyen. De felőlem más emelheti piedesztálra is.
ma már ez nem vita tárgya, egy dns teszt és kiderül. Vajon az anya miért nem kért pénzt soha? talán mert mégse biztos abban hogy ő az apa?
ha nem veszi a nevére valószínűleg bíroságra cibálták volna ahol maga a tény hogy voltak együtt elég lett volna ahhoz hogy apának nyilvánítsák:) ezért.
Onnan, ahonnét Te azt, hogy nem.
Azért, ha van a pasinak sansza arra, hogy nem az övé, nem vesz egy gyereket önként és dalolva a nevére, csak úgy kedvességből. Lehet Ő vette el a lány szüzességét is.
Az anya rettenetesen korrekt volt, megszülte a babát és 18 évig egy garast nem kért az apától, nem akarta magához láncolni.
A pasi elismerte. Miért ne lenne az övé?
Annyira nem lehet hülye, hogy számolni sem tud. Ha nem lehetne az övé akkor csak tudta volna.
Nem sóztak rá senkit, az anya 18 éves koráig nevelte a lányát.
Az a pasi felelőtlen volt nem védekezett, miért lenne, csak a nő kötelessége védekezni?
Egy gyereket ejtett teherbe, aki ennek ellenére nem elvetette, hanem felnevelte a közös gyereküket. ( A fórumindítónak már volt fóruma, hogy elítéli Ő is a terhesség megszakítást)
A neje nem dobta ki, körmeszakadtáig védi az ügyben.
Ki nyuszikámnak, ki macikámnak, ki marhának szólítja a párját, náluk, most így alakult.
Nagykorú gyermek tartása
A nagykorú gyermek tartása a Családjogi törvény rendelkezésein belül a "rokontartás" kategóriájánál kerül szabályozásra.
Az a nagykorú, munkaképes gyermek is jogosult tartásra:
aki magát - önhibáján kívül - eltartani nem tudja
az életpályára felkészítő szükséges - nappali tagozatos - tanulmányai folytatása érdekében rászorul
és akinek tartásra kötelezhető házastársa vagy bejegyzett élettársa sincs.
Nem olvastam végig, mert hidegen hagy a téma, csak az elejét néztem meg. De ez a mondat...
Hányszor hallottam már???
Minden esetben kiderült hogy több sebből vérzik a házasság. Persze sok nő úgy érzi hogy ha a pasi nem iszik és nem veri a családját akkor az már szuperséges szerelem...
Természetesen nem a fórumindítóról írtam, csak ez jutott eszembe...
Rendes ember <------> marha
Szegény férj, csak sajnálni tudom......
" Ezen kívül nincs bajom vele , foglalkozik a gyerekekkel,időben jön haza , a fizetését mindig ránk költi. "
szép is a szerelem...
További ajánlott fórumok:
- Az első babánkat várom és közben a férjemnek viszonya van. Mit tegyek? Volt/van valaki ilyen helyzetben?
- Nem tudom, hogy mondjam meg a férjemnek...
- A férjemnek gyermeke lesz mástól
- Hogyan mondjam meg a férjemnek, hogy elhagyom?
- Elmondjam a férjemnek hogy beleszerettem valakibe?
- Megtudtam, hogy a férjemnek viszonya van valakivel. Ő viszont nem tudja, hogy tudom!