Otthon, gyerekkel - bele lehet fásulni? (beszélgetős fórum)

Nekem a gyerekkori apam: hazajott, atoltozott, es huztunk ki jatszani a parkba vagy maszkalni az erdobe.

Mire hazaertunk, volt vacsora. Furodtunk, faradtak voltunk.

Az en anyam meg fozott pelenkat a nyolcvanas everekben, es amikor en kicsi voltam, mar voltak eldobhatok is, de attol kiutest kapott a kenyes popom. Textil pelenkas maradtam, es kesz bebitel fullra nem volt meg miko sem. Az akkor beszerzesi heletosegekkel "koran" volt automata mosogepunk. Az elso Trabant meg egy kotvenyen nyert volt. A nagypapa Ladaja egy luxus annyi uleshellyel.

A bolcsodri hely meg akkor sem volt rozsas minding.

Szerintem, ski elirigyli "azokat a szep napokat", nem nagyon gondolkodik.

En 22 evesen voltam abortuszon, az anyukam azelotti nap sirva mondta, hogy van a hazban eleg hely, mindenbe segitenek, ha a legutolso percben meggoldolnam magam, es sok mindent atbeszeltunk.

Apam elobb tudott rola. Nem aksartam beszelni bele errol. Abortusz elotti este annyit mondott, o nagyon boldog lenne, ha meggoldolnam magam, es biztonsagban lennek.

2 tervezett gyerek helyett 4-et beveltek fel.

Es soha nem itelkeztek, vagy hoztak fel egyszer sem, hogy igy dontottem.

A tesomeknal 200%-on rohangasznak segiteni, babazni, anyagilag melletuk vannak. Ok minding ilyenek lesznek.

De en ezt nem "gondoltam".

Nekem az egyik dednagyanyam majdnem leugrott sirva a melybe az ujszulottet a karjaban tartva.

Borzazsto nehez az ilyen most is, de akkor se dilidoki, se gyogyszer nem volt.

Ket keze, laba

Ingert

Unatkozzon

"Ha most még nem is tudod a kicsit rábízni a ferjedre, "

Megis milyen ferj az, aki gyereket csinalni tud csak, de ellatni nem? Ha van let keze, labs es agya, meg kell tudnia oldani. Nem agysebeszetre kell oktatni egy pelenkast, csak tisztaba tenni, etetni, nemi ingerit adni, hogy ne unatjozzon, es elvisenli, ha uvolt.

Nem baj ha nem érted. Bár őszinte leszek, szerintem nem nehéz értelmezni.

Itthon sem kötelező három évig otthon maradni a gyerekkel. Kettőig sem, egyig sem. Menjen vissza dolgozni és adja a gyereket bölcsődébe.

A férjével meg beszélje meg, hogy neki is "kellene" de inkább kell szabadidő.

De talán anyuka szívesen tölt el egy órát egyedül az edzőteremben, gyermek nélkül. Az is kell néha.

Egyébként meg legjobbkor írod, semmi ilyesmi nem volt mikor pl. én voltam otthon a gyerekkel mert COVID miatt minden ilyesmi sztornó volt...

De amúgy biztosan jó.

Persze, nem feltétlenül "gonoszságból", egyszerűen nem erre nevelték, hanem arra, hogy "a gyerek a nő dolga".--Vagy nem is volt megbeszélt, közös szándék a gyerek, csak ugye véletlenül "gyógyszer mellett" bejött a gyerek...aztán űgy maradt.

Gyakori ügy.

"Jobb a babáddal, mint gonosz irigy felnőttekkel, női kollegákkal."

Az biztos, de nem minden munkahely van tele gonosz, irigy felnőttekkel...

"Életed egyik legboldogabb időszakának kellene lennie."

Ahogy írtad, nem vagyunk egyformák, szóval nem értem ezt a "kellenét" itt.

A gyesbetegséget már a hetvenes években (amikor normává vált a gyes) felismerték. Apák, akik gyesre mennek, szintén észlelik magukon a jeleit.

A legtöbb "nyugati" országban nem maradnak otthon az anyák három évig, Norvégiában bevett dolog az "apagyes" (a két szülő osztozik a szülői szabadságon).

Jobb a babáddal, mint gonosz irigy felnőttekkel, női kollegákkal. A fiókám már elmult 20, de én inkább vele lennék, mint a munkahelyemen, ami hálistennek home offic, igy csak a családom a társaságom. -

Nekem sokkal jobb volt GYESEN,a gyerekkel.

"Előtte nem gondoltàl bele, hogy a férjed dolgozó ember, különben miből is tartana el?"

Jaj, ne már.

Férfiakkal vagyok körülvéve, a legtöbb kollégám családos és dolgozó ember, mégis hagynak időt a feleségüknek is kikapcsolódni. Egyikük úgy választott projektet, hogy legyen meghatározott számú home office-nap (ez még a Covid előtt volt), és ilyenkor ő foglalkozik a gyerekekkel, mert a felesége továbbképzésen van. Másikuk időre hazamegy este, hogy ő fürdesse, etesse a gyerekeket, amíg a felesége szusszan egyet. A harmadik hordja haza az ételt egy (jó minőségű) kifőzdéből/étteremből, hogy a feleségének ne kelljen külön főznie a felnőttekre, így nyerve neki egy kis pihenőidőt.

A legtöbbször nem az idő, lehetőség hiányzik a férj részéről arra, hogy aktívan segítse a feleségét a kikapcsolódásban, hanem a szándék. Persze, nem feltétlenül "gonoszságból", egyszerűen nem erre nevelték, hanem arra, hogy "a gyerek a nő dolga". Gyakran észre sem veszik, hogy a nő kivan.

Én 1 évig voltam a fiammal otthon mert ahol élünk 9-12 hónapos kor között mennek vissza az anyukák.

Nagyon féltem hogy lesz de 2 hét alatt úgy megszokta hogy csak na. Most másfél éves, mosolyogva megy be minden reggel

De a lényeg, fel nem tudom fogni hogyan képes valaki 2-3 év után (vagy ha egymás után jönnek a gyerekek még több) a munkába.

Így is nehéz volt mert rengeteg dolog változott, sok idő volt visszarázódni. Szerintem ha 2 évet maradok otthon kb kereshettem volna új munkahelyet mert így is a legtöbb előző feladatomat már valaki más látta el.

Arról meg hogy magára szabjon időt, ha a férjeden kívül nincs senki más a közelben, ő meg látástól mikulásig dolgozik, úgy elég nehéz.

De mióta visszarázódtunk a hétköznapokba mindhárman kiegyensúlyozottabbak vagyunk őszintén szólva.

Nem fásultam bele, de csak azért nem, mert tudtam, hogy engem nem elégít csak anyának lenni, és tudatosan terveztem, hogy legyenek más dolgok is az életemben a baba mellett.

Szerintem amúgy Magyarországon agyrém a 3 éves GYES és hogy egy anyától elvárás, hogy 0-24-ben csak a gyerekkel legyen, semmi mással ne foglalkozzon.

Rossz hír jön: csak Rajrad múlik, hogy kicsípd magad, hogy heti 2-szer meg Te menj edzeni / hobbizni és a Parod vigyázzon a gyerekre, hogy elkezdj egy online tanfolyamot, egy otthon végezhetö hobbit, hogy társasagot keress napközbenre, hogy elkezd szervezni 1 éves kirától vagy szeptembertöl a bölcsit és a munkába való visszzatérést, ami tetszik. Más nem fog lépnk helyetted.

Én is elterveztem dolgokat, hogy majd hogyan lesz. Csak nem úgy lett. A férjem lelépett, a szüleim meg nem úgy állnak a dolgokhoz. Ennyit a tervekről.

Terveztem, hogy megyek majd ezer felé babakocsival. Ja, hiába vettem nagy kerekű kocsit, nálunk a járdákon kínszenvedés volt minden irányba elindulni, volt hogy alig tudtam egyedül kirángatni a kereket a kátyúból. Azt sem tudtam, hogy érek haza.

Azt hittem, szüleim majd versengeni fognak a gyerekért, hogy vele lehessenek. Hát nem, nyűg nekik. Cirkusz volt, ha el akartam menni egyedül boltba pl., mert ne menjek, majd anyu megveszi inkább amit kell.

Most 16:30-ig dolgozok, nehezen érek az oviba oda 17h-ig. Elhozzák a gyereket, de 17h-kor már csörög a telefonom hogy hol a p…ba vagyok, mikor érek haza.

A gyerek meg rajong értük…

Terveztem, hogy viszem a gyereket száz meg száz programra. Beütött a Covid.

És sorolhatnám…

“Ha van segítségem levinni az emeletről a babakocsit...“

Gondolom nem ahhoz kell segítség, hogy betolja a liftbe.

Lehet írni véleményt csak itt rengeteg olyan véleményt látok, amiből az jön le hogy fogalmuk sincs milyen a szülés utáni depresszió és nem az a gondja, hogy nem olyan az egész mint ahogy képzelte vagy mert nem tervezte el előre mi hogy lesz. (Most a 22-es hsz-re gondolok).

Ez egy borzasztó állapot es nem arról szól, hogy nem akarjuk mégsem a gyereket es bölcsibe akarjuk adni stb….

Én is nagyon rosszul voltam lelkileg de azért nem akartam tőle megszabadulni. Viszont kb a világ legrosszabb anyukajanak éreztem magam amiért én nem úgy érzek ahogy a nagy könyvben meg van írva, amiért kimerült vagyok a 3-4 óra alvasoktol 0 segítséggel stb….

Ezt nehéz leírni es nem akartam neked esni, csak kérlek lássátok azt, hogy ez nem hiszti, nem a babával nem akar foglalkozni hanem valószínűleg kimerült testileg, lelkileg es nincs aki rendbe tegye.

Én nagyon örültem volna ha lett volna bátorságom beszélni valakivel, akar a vedonovel de szégyelltem magam ezért nem mertem.

Na ezt most jól leírtam mikor nem is nekem van problémám (már nem, szerencsere)