Örökbeadó anyát keresek (beszélgetős fórum)

Hát ez, így, ebben a formában, hogy magánúton próbálkozunk, nem is igaz ám, mert én lényegében csak kóstolgatom itt a dolgokat, de még csak annyit tettünk az ügy érdekében, hogy bejelentkeztünk a TEGYESZ-nél, s majd kerül hozzánk gyerkőc, ha úgy kell lennie.

De közben inszeminációra várunk, építkezünk, szakmailag is új és új kihívások vannak... De szerintem aki ilyenen gondolkodik, és megkeresi egy kismama, senki nem utasította volna el :-)

Egyébként értem én őt is, biztos, hogy nem egyszerű, és mivel találkoztunk, tudom, hogy nem egy felelőtlen fruska, tényleg a legjobbat akarja a babának.

Lehet még ilyen "élményetek" ha magámúton próbálkoztok (de akkor is civil szervezethez vagy TEGYESZ-hez kell fordulnotok).

Ő nem a ti babátok volt, ez azt jelenti.

Ilyenkor nagyon vegyes és fájdalmas érzések vannak egy anyában, és sok félelem, inkább nem veszi fel a telefont, nem válaszol, hogy ne kelljen ezzel szembesülnie, kimondania.

Nem feltétlenül kell elutasításnak tekinteni, az anya talán félt, hogy a ti magas termetetek és az ő ill. születendő gyerek alacsony termete nem passzol (ahogy írtad), és a gyerek "túl kicsi" lesz majd hozzátok, ki fog lógni a családotokból. Sokszor a nagy korkülönbség is elriasztja őket. Mi civil szervezettől kaptunk kiajánlást, és szerencsénk is volt, mert az anya termetre, hajszínre, alkatra hozzám hasonló volt, és a korkülönbség sem volt feltűnő, és mivel a saját falujába mentünk, nem akartunk feltűnést kelteni, busszal mentünk, magunkról és a családunkról pedig csak annyit mondtunk, amennyi őt érdekelheti, vagy amit kérdezett, és az érdekelte csak, hogy szeretni fogjuk-e a babát, és hol fog lakni, felnőni, lesz-e testvére, nagymamája, unokatestvérei, mi a foglalkozásunk, ők is várják-e, mit mondunk neki, ilyesmi. És persze velünk volt a segítőnk a közvetítő szervezettől. Az ő segítségével szó esett még arról, hogy örökletes betegségek vannak-e a családban, a terhesség lefolyásáról, és kérdeztük őt a névválasztásról is. Amúgy nagyon rövid találkozó volt, de érdemes volt odautazni, jobb talán neki is, hogy nem a szülés utáni, kiszolgáltatott állapotban kellett vele találkozni, és hogy a szüléskor már tudta, hogy mi ott leszünk, ha mondja, hogy menjünk, persze meggondolhatja magát.

Nézd, én eleve azt mondtam a kismamának, hogy sokféle lehetőség van, ha elfogadja, segítek, az alapelvem ugyanis az, hogy minden felnőtt ember felelősséggel tartozik minden kisgyerek felé. Tehát nem azt kell néznem, mi mennyire szeretnénk gyereket, hanem azt, hogy annak a kisgyereknek mi a legjobb.

Csakhát... én is emberből vagyok, van lelkem, úgy gondolom, egy "bocs, de mégsem" e-mailt legalább megérdemeltünk volna.

Szia!

Sajnálom, hogy így végződött. Lehet, hogy csak megijedt a kismama egy kicsit az egésztől, és kell még neki egy kis idő.

Nagyon fel tudja kavarni az embert egy ilyen találkozás. Nekünk is volt részünk benne, de szerencsére a mi történetünk folytatódott és jól végződött. 20-án volt 1 éves a kisfiúnk.

Én is becsülöm a kismamát, amiért ennyire erős, racionális, ezzel nincs semmi baj.

És mellesleg azt sem gondolom, hogy rossz emberek volnánk a férjemmel, sőt, attól, hogy valaki nem szimpatikus, még nem tartom rossz embernek.

Dehát az ujjunk sem egyforma.

Jobb így keresni, mint inkubátorba hagyni.... Így az édesanya gondolom tarthatja a picivel a kapcsolatot, de nekem a szívem szakadna meg, hogy pl mást hív anyának, mással boldog...

Viszont többszőri találkozás alkalmával kiderülhet, hogy tényleg jó helyre kerül e a gyerek, mert azért van 1-2 fura pár, aki babát szeretne, de egy patkányt nem bíznék rájuk.

Sokat gondolkodtam, leírjam-e ide a történteket. Végül arra jutottam, lehet, mással is megesett...

Szóval megkeresett bennünket egy kismama, hogy túl van a félidőn, apuka nem akarja a babát, eldöntötte, örökbe akarja adni, de tudni akarja, hogy jó helyre kerül. Szimpatikus volt a gondolkodásmódja, csak az zavart kicsit, hogy eleve kamuzott, mert amikor megkérdeztem, miért épp nekem írt, többekkel is felvette-e a kapcsolatot, szemrebbenés nélkül állította, hogy senki más nincs képben, pedig evidens volt, hogy ez nem így van.

Turbó fokozatra kapcsoltam. Beszéltem TEGYESZ-szel, jogásszal, és a kismamával is megbeszéltem egy találkozót.

Elmentünk 150 km-re, találkoztunk. A férjem arcára kiült a döbbenet, mellettünk, a 180 cm-es "dromedárok" mellett egy törpicurka volt a lány, éshát szegény pasi csak kapkodta a fejét amúgy is, piszok gyors volt neki ez az egész, bár milliószor megbeszéltük már.

A lányt zavarta a férjem hallgatagsága, ettől függetlenül elbeszélgettünk, és azzal köszöntünk el, hogy keressük egymást másnap, mindenki alszik egyet az eseményekre.

Én kerestem is a kismamánkat, de onnantól soha többet nem vette fel a telefont, nem válaszolt e-mailre.

Nincs azzal semmi baj, hogy nem mellettünk döntött, végülis a legjobbat akarja a gyerekének. De olyan embereknek, akik eleve a gyermektelenséggel küzdenek, még azt a kudarcot is meg kell élni, hogy alkalmatlannak ítéli valaki, hát borzasztó. Nem hiszem, hogy ezt érdemeltük. Nem léptünk át a dolgon, bár nagy drámát sem csináltunk az ügyből, mindenesetre arra jó volt ez az egész, hogy a férjem testközelből megértette, megélte, mennyire kemény menet áll előttünk.

Kedves évanéne!

Nekünk 4 hónap telt el a jelentkezéstől számítva. Van egy másik fórum, ahol minden kérdésedre választ kaphatsz. Itt a Hoxán: Örökbefogadás-örökbeadás

Nemrég indult egy nagyon jó oldal is, amit szívesen ajánlok: orokbe.hu

Keresek férjemmel egy örökbeaadni kivánó anyúkát,

Aki a babájáról lemond a javunkra. Jogerős határozattal rendelkezünk, kisfiút keresünk és lehet roma származású. Jó anyagi háttérrel stabil munkahellyel rendelkezünk. Környezetünkben mindent megkap legyen akár érzelmi akár anyagi dolog. Semmiben nem szenvedne hiányt, sajátként nőne fel.

Hidd el, a népszerűen "normális"-nak vagy "teljes"-nek nevezett, vagy annak látszó család sokkal kevésbé fontos a gyereknek, mint azt ma hirdetik.

Ami fontos: feltételek nélküli szeretet, következetes nevelés a megfelelő korlátokkal, törődés, játék, idő a kicsivel és a megélhetéshez szükséges anyagi biztonság. Az első gondolom nem igények magyarázatot, a másodikra nyilván törekedni kell, de tökéletesre ritkán sikerül, a harmadik rendszerszinten napi szintű minőségi együtt töltött időt jelent, tehát nem feltétlenül 24 órás együttlét, vagy nem dől össze a világ, ha háromhavonta néhány nap kimarad, az anyagi biztonság meg hát, kié milyen.

Ha Te ezeket mint anya meg tudod adni neki, és szerintem megtudod, ha akarod, akkor nem sérül attól, hogy nincs mellette apa. Nyilván jobb lenne, ha lenne, de az sem akkora baj, ha nincs. (Ráadásul Nálad, ha jól értem, ismert az apa, és bár nem akarja vállalni, én azt gondolom, hogy ha nem erőltetsz semmit, és nem kényszer, akár kíváncsi is lehet rá később, és törődhet is vele, ahogy nő be a feje lágya.

Egyébként a dolgok ritkán sikerülnek olyan tökéletesre, amilyenre tervezzük őket. Bármi, bármikor történhet. Lehet, teljes családba szülsz, és valamiért mégis pici gyerekkel egyedül maradsz. Vagy párkapcsolatban ugyan, de rossz házasságban, feszült légkörrel. Vagy jó anyagi viszonyokra számítasz, de valami miatt pont a terhesség alatt fogynak el a tartalékok. Az élet bonyolult, és ritkán olyan tökéletes, mint amilyennek huszonévesen elképzeljük.

Amúgy párt - főleg, ha van segítséged és / vagy anyagilag jól élsz - gyerek(ek) mellett is lehet keresni, nem kell persze két hét után bemutatni, mint az új apukát, de barátként akár találkozhat is vele, sőt találkozzon is, lásd, hogyan viszonyulnak egymáshoz.

Ami meg az érzelmi biztonságot illeti. Ez nem párkapcsolati státusz, hanem érettség, élethelyzet kérdése. Ezer ok miatt lehet az ember ideges, szerintem a gyereket legalább 1 éve nevelő szülők 95%-a vesztette már el a türelmét valami apróság miatt. Nem vagyunk tökéletesek. Nem is kell annak lennünk.

Ezt csak azért írtam, mert úgy láttam, Neked ezek a fő érveid az örökbe adás mellett, és én úgy érzem, egy vér szerinti szülő jobb megoldás a gyereknek, mint egy örökbefogadó család. (Nyilván normális, szeretetteljes, felelősségteljes nevelést feltételezve).

Aztán dönts úgy, ahogy jónak érzed! Szerintem már azért is hős vagy, hogy megszülöd őt, és így a legfontosabbat, az ÉLET-et megadod neki!

Én úgy láttam, hogy nem próbálják meg mindenáron rábeszélni, de ha egyébként nem kér különösebb segítséget, akkor a 8. hónap környékén megkérdezik, megvan-e a szándéka még, igyekeznek neki találkozót összehozni, és nagyon pontosan figyelembe veszik a szülőanya kívánságait (pl. ha azt kéri, hogy családi házban élő legyen, akkor azt is, meg mindent, életkor, foglalkozás, legyen testvér vagy ne legyen stb.) és csak olyan szülőjelölteket hoznak elő, aki az adatlapja alapján és ténylegesen is megfelel.

Addig is igénye szerint a védőnővel tudja általában megbeszélni a lelki vívódásait.

Azért csak ilyen későn kezdik keresni, mert bármelyik várakozónak jöhet bármikor olyan telefon máshonnan is, hogy most születik vagy már megvan egy baba, mindjárt kiteszik a kórházból, és az anya most szólt csak, hogy örökbe adná, keressenek neki szülőket... Ilyenkor is segítenek, persze akkor általában már nem válogat az anya. Akkor bizony hiába ismerkednének egy másik anyával-apával hónapokig, egy biztosat a bizonytalanért, ha nincs semmi ellenérzésünk a szülők vagy a baba iránt, vagy esetleg kifejezetten beleszeretünk, nem nagyon adnánk fel. S akkor kezdheti elölről az ismerkedést-válogatást.

Köszönöm minden körülményt kimerítő válaszodat.

Utolsó hozzászólásaim már rég nem neked szóltak, ha olvastad. Csak nem akartam valakivel összeveszni miattad.

Kívánok neked minden jót, és mikor úgy érzed, eljön az ideje, sikerüljön egy szép babát örökbefogadnod.

Gratulálok, látom sikerült érdemben hozzászólnod a felhívásomhoz.

Gondoltam, hogy akad majd pár hozzád hasonló fórumozó, nem hat meg különösebben amiket írtál.

Ostoba, felületes, indulatos megnyilvánulások, de hát mit lehet tenni.

Szerintem a legtöbb embernek (akik vették a fáradtságot és figyelmesen elolvasták az írásom) feltűnt, hogy nem árverésre bocsátottam a babát.

Tanulok, mellette dolgozok, nem érdekel senkit, ha nem hiszed el. Amint írtam, nem anyagi körülmények miatt szimpatikus az örökbeadás gondolata. Nem azért, mert a babának nem lenne meg az új játékfigurája, vagy csak nehezen tudnám megvenni neki az akármilyen ételt, amire éppen vágyik, és azért sem, mert csak párizsis kenyeret tudnék enni, hogy megvehessem az esetleges gyógyszerét.

Továbbá nem is azért, mert féltem a fiatalságom, a hatalmas lehetőségeimet, meg mert mondjuk nem lenne időm magamra.

Jó anyagi körülmények között élek, le is írtam, de ez nem lényeges.

Annak adnám a babát, aki ennél többet tud neki nyújtani, teljes családot és ezáltal a kiegyensúlyozott, boldog gyerekkor lehetőségét, ami hozzájárul ahhoz, hogy egészséges felnőtt lehessen belőle.

Ilyet én sajnos nem tudok előteremteni a semmiből.

Az apuka nem vállalná a babát(Nem ítélhető el emiatt, nem tervezett baba volt, becsúszott, pedig vigyáztunk. Egyszerűen még érzelmileg nem kész rá.) Én ugyan fel tudnám nevelni valahogy, de fontosnak tartom egy apuka jelenlétét az egészséges fejlődéséhez. Egy erős, állandó, védelmező férfi-képet, akire egy életen át számíthat.(legalábbis az első tíz évben)

Ha megtartanám nem lenne egészséges család-képe. Gyerekkorában látná, hogy ismerkedek, hol jönnének az életembe(ezáltal az övébe is) férfiak, hol eltűnnének. Nem kéne ahhoz szoknia, hogy akiket sorra megszeret, elveszít. Fiatalon nem szeretném kitenni egy kiegyensúlyozatlan anyukának, aki az épp aktuális szerelmi bánata miatt nem foglalkozik vele úgy, ahogy egy stabil érzelmi helyzetben lévő anyuka tenné.

Ha esetleg nagyobb korában történne, hogy egyedül marad velem, fel tudná dolgozni, de így nem merem megkockáztatni, ezek az esetleges érzelmi sérülések nálam nagyobb dolgok, attól, hogy szeretem, még nem tűnnek el.

Rengeteg dolog van ezeken kívül, amiket az apuka hiánya még kiválthat. Olyan kevés gyereknek adatik meg, hogy teljes családban nőjön fel, nem szeretném ettől a lehetőségtől megfosztani.

Beszéltem örökbefogadott gyerekekkel, teljesen rendben felnőttek(persze függ attól is, hogy milyen családhoz milyen korban kerültek), nem változtatnának az életük alakulásán. A másik oldalról is kerestem embereket, akik csak az egyik szülőjüket nem ismerték. Ők kevésbé tudták feldolgozni, és leginkább haragszanak az őket elhagyó félre(gondolom az anyuka akaratlan hozzáállása miatt), vagy teljesen elnyomják azok létezését.

Így a végén megemlíteném még egyszer, jelen pillanatban látom így a leghelyesebbnek a dolgot, korábban is írtam, nem tudom, mit fogok gondolni szülés után. Addig is viszont minden lehetőséget ki szeretnék használni, hogy az ideális párt találjam meg, akik mellett nyugodt, boldog gyerekkora lehet a babának, ami mellettem nem valószínű, hogy lehetne.

Igen, ez magába foglalja azt is, hogy a pár ne a másnapi vacsora legolcsóbb verziójának kivitelezésén fáradozzon, vagy hogy ne kelljen napi 12 órákat dolgozniuk, hogy aztán fáradtan, kimerülten essenek haza.

És igen, a többi feltételt is én szabom meg, az én gyermekem, nem passzolom le akárkihez, hogy megkönnyítse az életem, csak akkor adnám oda, ha jobb körülményeket(nem anyagi) biztosító párt tudnék találni.

Abban biztos vagyok, hogy akárhogy is alakul, a baba szeretetben fog felnőni.

Még ezeregy dolgot leírhatnék, de nem áll szándékomban több időt vesztegetni rád, meg a véleményedre. Elég, hogy kiálltam magamért.

A levelekre pedig(amik az örökbefogadással kapcsolatosak) rövid időn belül válaszolni fogok, csak most összejöttek kicsit a dolgok, köszönöm a türelmet.

Valahol olvastam:

"Az ételt megenni kell, nem szeretni,

egymást kell szeretni, nem megenni."

Igen! Megpróbálják rábeszélni, hogy ne adja örökbe.

Szerintem neked szövegértési problémád van, de erre már a suiban rá kellett volna jönni.

Vagy egyszerűen nem akarod érteni. Na, szia.

"Egyébként tudod te azt nagyon jól, hogy akár a GÓLYA alapítványhoz, v. bárhová megy, igenis megpróbálják rábeszélni, meggyőzni."

Szerinted ebből hol derül ki, hogy szerinted le fogják beszélni az örökbe adásról???

Amúgy nem pusztán le- vagy rábeszélnek a civilek, hanem próbálják megtalálni a legjobb megoldást.

Na, egy lakás, meg egy gyerek azért más.

De köszi a bíztatást!

Hát én is azt mondom, hogy mindenhol le fogják beszélni az örökbeadásról.

Nem értem, ez hogy nem derült ki?

h