Nem viselem jól, hogy a párom alkoholt iszik és nem tudom, ezt hogy kezeljem. Adjatok tanácsot, kérlek! (beszélgetős fórum)

Kicsit megkostóltam már,de elképzelésem sincs,hogy tudják azt a büdös piát literszámra inni.

Szerintem nem lehetetlen elmagyarázni,nem azért kérdeztem,hogy kötekedjek,csak a kiváncsi lettem rá,hogy mi zajlik olyankor az emberben,amikor az italhoz nyúl?

Hát meghallgattam...

A kérdésemre választ ebből nem kaptam.

Ha most az lenne a célom, hogy kekeckedjek, akkor azt is írhatnám, hogy úgy valóban könnyű józannak maradni, hogy közben az ember nem iszik. :))

Igaz az alkoholgőztől is be lehet rúgni, csak kicsit strapás. :))

Azt pedig, hogy mi a jó az alkoholos italokban, egy antialkoholistának, aki soha nem kóstolta meg ezeket az italokat nagyon nehéz lenne elmagyarázni. (Talán lehetetlen is, ezért meg se próbálnám)

[link]

:)

Egyetértek veled.

Hozzátenném, hogy nem is várható el, az utóbbi kapcsolatban legalább is, hogy valaki hátára vegyen egy ilyen terhet csupán azért, mert valamikor ő is tett valamit a kapcsolatért.

Elévülhetetlen érdemek nincsenek!

Aki képes ezeket érvként felhozni a maga igazolására, annak soha nem jelentett semmi mást a kapcsolat, mint egy üzletet.

Szerintem azért nagyon nem mindegy, hogy milyen hozzátartozója alkoholista az embernek. Nyilván, ha a szülője, vagy a gyereke, akkor nagyobb hévvel, több szeretettel, odaadással segítessz.

Fiú-lány kapcsolatnál (együttjárást értem ezalatt) nem hibáztatható a szenvedő fél, ha inkább lelép, vagy csak haverként segíti tovább a szenvedélybeteget. Ilyen kapcsolatra nem lehet építeni, gyereket vállalni.

Mert nem is kizárólag ők a hibásak benne, jobban mondva a környezetnek is nagy szerepe van abban, hogy valakiből alkoholista lesz illetve marad.

Ez természetesen nem annulálja az egyéni felelősség kérdését, de ahogy belekerülni, úgy kimászni belőle sem csak egyedül tud a szenvedélybeteg.(A környezet sokszor visszahúzó erő.)

Ha a kezelés elkezdődik többnyire a szakemberek igyekeznek bevonni a családot, vagy az egyéb társas kapcsolatokat is, pontosan azért, hogy rendszerben lássák a betegség kialakulásának okait, és aszerint kezdjék el a közös munkát, aminek a segítségével a kliens kigyógyulhat.

A kigyógyult alkoholisták nagyon is látják a saját felelősségüket a történetben, de látják az ok-okozati tényezőket is, amiket ha kigyógyulnak nem mentségként, vagy önigazolásnak használják, hanem annak ami: lehetséges kiváltó tényezőnek.

Lehet te ezt értetted mások hibáztatásának.

Egyébként tényleg van aki szerint mindenki más a hibás, na ők nem is gyógyulnak meg soha.

Igazad van! Abban biztosan, hogy rosszul fogalmaztam az elején azzal ...az alkoholistákra (a kigyógyultakra is)... mondattal.

Valóban különbséget kellett volna tennem a két csoport között.

Viszont nekem még nem sikerült találkoznom egyetlen olyan emberrel se, de egyik csoportból se, aki az alkoholistává válásáért kizárólag saját magát tette volna felelőssé! (Hibás volt ott mindenki, a szülők, család, feleség, barátok, a munkahely, a válság, stb.,stb.)

Ha ilyen akadna, vele szívesen elbeszélgetnék.

A kigyógyult alkoholisták pontosan tudják, hogy alkoholisták, különben nem gyógyulnának ki, szintén nem jellemző rájuk, hogy állandóan mást tennének felelőssé (mert akkor nem gyógyulnának ki), mások igazát pedig elismerik (különben szintén nem gyógyulnának ki).

Egy betegségbelátás nélküli alkeszre általánosan igaz, amit leírtál, de ők is jóval többfélék, mint az általad leírtak.

Alkalmanként én is megiszok egy pohár finom bort, de csak barátok között egy jó beszélgetés mellett szeretem tenni. A reggel bedobok egy felest és mindenki érzi rajtam nekem sem a műfajom...

A pletyka utolér mindenkit, ha nem iszik akkor is, majd kitalálnak mást...:-)

Soha nem állítottam magamról, hogy nem fogyasztok alkoholos italokat. Igenis vannak olyanok, amelyeket az élvezeti értékük és az alkalom miatt szívesen iszom. (Néha még az ellazításhoz is előfordul)

Viszont tartom azt a mondást, hogy : "Lehet szeretni az italt, de erősebbnek kell lenni nála!"

Meg tudom állni, hogy egy kortyot se fogyasztok. Nem forog reggeltől-estig a gondolatom akörül, hogy mikor és hol ihatnék már.

Nap közben, még hét végén se fogyasztok alkoholos italt. (Ki tudja, mikor és hova kell menni, mit kell megcsinálni)

Abban biztos vagyok, hogy bármilyen kis mennyiséget ivott valaki, a teljesítőképessége (annak ellenére, hogy legtöbben az ellenkezőjét hiszik a piások közül) jelentősen romlik. Dolgozni, járművet vezetni piásan életveszélyes lehet!

Ha nem ittam és szembe jön velem valaki, már két méter távolságból megérzem a pia szagát. (Mindegy mit, vagy milyen keveset ivott is az illető. Ehhez nem is kell szonda)

Na ezért is nem iszom nappal, mert nem szeretném, ha mások ezt éreznék rajtam. Könnyen elterjed az emberről, hogy alkoholista, ehhez elég hogy egyszer valaki olyan megérezze az emberen a pia szagát, nappal.

Meg aztán nappal nem is esne jól.

Nekem sajnos családban is volt, de Magyarországon szerintem minden 2., vagy 3. gyerek így nő fel és emiatt elfogadott is. Palástolni csak ideig-óráig lehet és általában egyedül az alkoholista nincs azzal tisztában, hogy mindenki látja....

Azzal teljesen egyetértek, hogy az intelligens emberek csúsznak bele ebbe a csapdába, ezt írtam is a fórumindítónak (128). Az intelligens, érzékeny lelkű emberek könnyebben sérülnek és előbb használják az italt feszültségoldásként. Náluk a feltűnőbb az is, hogy hogyan tud lerombolni az ital mindent, talán ezért olyan borzasztó végignézni....

Ez így igaz!

Viszont az még soha nem sikerült, hogy valakit úgy leszoktasson a környezete, hogy ő ezt nem akarja.

Sajnos. :(

Örülök, hogy sikerült kilépned az alkoholizmusból, nagyon kevés ember mondhatja el magáról.

Nagy különbséget nem látok a vélemények között, mindenki azt állítja, hogy egy párkapcsolatban mindkét embernek tennie kell azért, hogy megoldódjanak a problémák, de ha csak az egyik akarja az kevés.

Sajnos ismerek, ismertem nem egy ilyen embert. (Igaz szerencsére a családomban nem fordult elő, de a közvetlen környezetemben annál inkább)

Ami az érdekes, hogy azok akiket említettem, szinte kivétel nélkül palástolni akarták ezt a betegségüket. (Akadt olyan is, aki elvonón is volt, sajnos hasztalanul, mert a környezet visszahúzta, le a mélybe)

Amit legjobban furcsálltam és valahol sajnáltam is, hogy az általam ismert emberek egytől-egyig az értelmes, iskolázott, okos emberek közül kerültek ki. (Hogy egy tévhitet eloszlassak, mindenkiért kár, akinek az életét és rajta keresztül a környezetéét is tönkre teszi az alkohol, de a "jobb sorsra érdemes embereket, mégis csak jobban sajnálom)

Az említettek közös vonása volt, hogy előttünk (pl. céges rendezvényen, névnapokon, stb.) szinte soha nem ittak, vagy csupán minimális mennyiséget, de aztán hamar leléptek és első útjuk a füstös kocsma volt.

Az alkoholistáknak (a kigyógyultaknak is) van egy-két közös vonásuk.

- Nem szívesen ismerik be a betegségüket.

- A kiváltó okot, amiért a piálást elkezdik, soha, de soha nem magukban keresik, hanem azért mindig a környezetet, a rossz gyerekkort, a meg nem értő társat, stb., stb. okolják. Még a gyógyulás után is! (A teljes gyógyulás soha nem következik be, csupán a tünetmentes állapot a teljes absztinencia esetében)

- Ha valaki rátapint a lényegre, azaz átlátja a dolgot, annak azonnal nekiesnek és mindenféle vélt indokkal támadják.

- Még véletlenül se hajlandók elismerni a mások igazát. (Igaz, hogy megszokhatták a füstös kocsmákban, hogy mindenki szájtátva hallgatja őket, és a legvadabb dolgaira is leismerően bólogatnak, őt tartják a királynak.......mindaddig, amíg FIZET EGY-EGY KÖRT)

Na én most nem fizettem, ezért hallgathatok.

Olvasd el a többieknek írt válaszaimat, felesleges lenne ismételni önmagam.

Az én esetemben kettőn állt a vásár, sőt...

A fórumindító sztorija merőben más - ott van egy megrögzött ivó, aki nem hajlandó változni a másik erőfeszítései ellenére sem.

Én sem piálással kezdtem a kapcsolatomat, az később vált "örömforrássá" - valamivel pótolni kell az elmaradt boldogságot:) ugye - és míg én kerestem a megoldást, a másik oldal a saját pszichés zavariról nem is volt hajlandó szinte tudomást venni.

Akarat nélkül, pedig qrvára nem megy semmi.Szó szerint semmi.

Nagyon helyesen jártál el!

Én nem azt mondtam, hogy tűrni kell hogy a szenvedélybeteg - legyen az drog, pia, játékszenvedély,stb..- minden kénye kedvére tegyen.

Én magam mentem orvoshoz és feltártam a problémámat, aki kiderítette, hogy ez mániás depresszió, bizonyos felszálló és leszálló ágakkal.

Mi rejlik a rohadt piálás mögött?

Én tudom nálam mi volt az ok, megszűnt.

Te túl sokat is megtettél, de a te párod konkrétan alkoholista amely más kórkép, mint az én elmebajom - bár sokáig azt hittem simán alkoholfüggő vagyok.

A javíthatatlannak hitt is javítható, de a saját akarata nélkül egyetlen egy mód van rá, az pedig az, ha valamilyen szándékos bűncselekmény elkövetése miatt eljárás alá vonják, amelyet ittas vagy bódult állapotban követett el.

Ilyenkor rendelhető el a kényszergyógykezelés, ami mondjuk nem lehet leányálom...

A problémák kezelése sokszor túlmutat az erőforrásainkon, pláne ha közbe az energiánk jelentős részét a partnerünkre fordítjuk.

Itt nem én léptem le édeske, hanem az exem azt mondta tartsunk 3 hét "próbaidőt" költözzek el kis időre de ugye mint kiderült ő akkor már régen beélesítette az utódomat.

De ez így sokkal jobb is és bátran elmondhatom, amióta megszűnt a kiváltó ok nem is szürcsölök.

EZ A MEGOLDÁS nem amit megpróbálsz félremagyarázni!

Aki ezt nem viseli el, az ne kijátssza és kicselezze a másikat - hanem mondja egyenesen azt, hogy arra van az ajtó.

Végül is én is magára hagyhattam volna azokkal a problémákkal, amelyek a kapcsolatunk elején már elkezdtek a felszínre törni és később is igen gyakran dühkitörésekbe torkolltak - de nem tudom akkor mi lett volna. Valószínű én lettem volna az utolsó szemét.

Az utolsó mondatodhoz annyit, hogy fordítva ülsz a lovon.

Én megismerkedésünkkor már túl voltam egy kétéves krízisen amelynek keretein belül aktívan etilizáltam, amelyet nem titkolta ezzel "fegyvert adtam" a társam kezébe, amelyet mindig fel lehetett hozni érvként.

Tisztázzuk sebtiben, hogy nem kellett elviselni semmit, ÉN voltam orvosnál a vélt problémáimmal, ő azonban nem volt hajlandó ugyanerre a saját gondjaival - a család többi tagjának rimánkodása ellenére sem.

Te többekhez hasonlóan burokban élsz és a saját gondolkodásod foglya vagy.

Javasolom, láss át a falon és nézd meg mi van odaát...

Semmi önsajnálat - azon én már túl vagyok, volt rá alkalmam, hogy meditáljak rajta és erősebb vagyok egyedül, mint cca. egy évvel ezelőtt.

Nem volt jó kapcsolatom, ha az lett volna nem úgy történik ahogyan - amúgy mindig csodáltam az önjelölt párkapcsolati terapeutákat, akik azt hiszik minden fekete, vagy fehér és bölcs gondolatokkal gazdagítva e világot, megmossák a bűnös fejét...

Egy társnak valóban nem kell sem orvosnak, sem pszichiáternek lenni - ugyanakkor bokszzsáknak, problémamegoldónak és személyi titkárnak sem.

Vagy így nézne ki a jóban rosszban elv? Ugyan...