Nem tudom elengedni (beszélgetős fórum)

Ez igaz, mégis kettőnknek is az jött le a megfogalmazásodból, hogy gyerekként bánsz vele.

Szerintem egyszerű a képlet, két dudás egy csárdában nem fér meg, a mama és te.

Ennek a kapcsolatnak semmi jövője! A fogalmazás alapján te magad is egy kislánynak tekintet és nem egy felnőtt nőnek!

Anyja gondolom egy elvált asszony, sejtésem szerint ez az egy lánya van. Te nem voltál neki szimpi és szép lassan leválasztott .. Van ilyen, ez ellen nem fogsz tudni tenni. A következő pasasnak is ez lesz a sorsa! Engedd el!

" (Lehet attól félt, hogy beköpik a legyek vagy nem tudom) "

Ilyen megfogalmazások után örülj, hogy szépen váltatok el, és szeretettel őriz szívében.

Lehet csak részedről volt akkora a szerelem, bocsánat :(

Amúgy úgy beszélsz róla mintha egy kislány lenne, akit védeni, terelgetni kell, meglepett hogy 30 éves... Te látod a hasonlóságot a saját és az anyja viselkedése közt?

Mert ha bemész egy szobába, ahol oroszlánszag van, eleinte még fintorogsz, de egy idő után már nem érzed.

A párod valószínűleg gyermekkora óta így van nevelve, ez a természetes számára, és ha föl is ismerné, hogy ez hátrányára van, jön a lelkiismeret furdalás. Az ő szocializációja így sikerült, nem minősíteném az anyját, mert kizárnak érte.

Én egyet tudok, anyával nem érdemes harcolni, mert mindig ő győz.

Sziasztok!

Reménykedve írok ide, hát ha ti tudtok segíteni a mégértésben és az elengedésben. Én egy 34 éves nő vagyok, 3 év és ebből 2 év együtt élés után, 3 hónapja szakított velem a barátnőm. (Nem el írás) Az első 1év 2 hónap csodás volt azonos gondolkodás, célok, tervek.. aztán utána összeköltöztünk, majd bemutatkozás a családjának stb.. és hát igen, megjelent a színen az anyukája aki egyébként eléggé dominans anyuka, mindig az van amit ő akar, ha nem, megy a bűntudat keltés.. önző és manipulál.. napi 7-szeri telefonhivasok mert, hogy ő “aggodik”a lányáért aki hozzá teszem 30 éves és teljes nyugalomban, boldogságban élt mellettem. (Lehet attól félt, hogy beköpik a legyek vagy nem tudom) MINDEN! hétvégén, péntek, szombat, vasárnap egesz napos anyulatogatások. Ha pl vasárnao nem mentünk, csak péntek-szombat utána megint ment a hiszti és a bűntudat keltés.(15 percre laktak tőlünk) Ha a párom egy nap nem hivta telefonon, ment a lecsesz és szintén a bűntodat keltés. Ezek után többször volt a párommal vitám de csak az anyja miatt..előtte míg nem ismert a család teljes harmoniában éltük napjaink.Ez ment egy évig, aztán szépen lássan a párom kezdett megváltozni, kezdett ideges és fusztrált lenni mint aki egész nap örlődik.. én éreztem mi lehet a baj, próbáltam is vele megbeszélni de hiába. Kezdett elhidegülni tőlem, már nem hogy intim téren semmit nem akart, függyetlenül attól, hogy a nap minden percében bújt hozzám, ölelt csókolt és mondta, hogy mennyire szeret.. viszont egy idő után már nagyon beszélgetni sem akart velem.Átalába mindent az ányjával beszélt meg. Kezdett nagyon megromlani a kapcsolatunk tavaly márciusban szóba került a szakitás is de könnyek között mondta hogy én vagyok a mindene, nagyon szeret és ne menjek el, oldjuk meg. Én probáltam, mindent megtettem, de nem igazán volt aktív e téren (sem) ha valamit az anyja mondott, annak úgy kellett lennie. Ha kicsit már közelebb kerültünk egymáshoz és javult a kapcsolatunk tuti hogy valami történt az anyja által és minden romba dőlt. Rájöttem, hogy az anyja ellenem manipulalta a lányát, hosszu ideje amit nem értek mert szerettük egymást, vigyáztam, szerettem a párom és én mindent megadtam a lányának amit csak tudtam, lelkileg úgyszintén. 3 hónapja közölte velem sírva, hogy lehet rosszúl dönt és megfogja bánni de szerinte legyen vége.. ő nagyon el van veszve, utálja magát, nem találja önmagát, nem tudja ki ő és mit akar. Nincsenek céljai csak úgy van. Ő nem vágyik senkire, sem szexre és nem akar kapcsolatot sem. Feladta a közös életünk, lakásunk és visszaköltözött a szüleihez. Már nagyon beszélgni sem akar velem, holott elötte mindig azt mondta, hogy nagyon fontos ember vagyok az életébe és nem akar elveszíteni mint embert. 2 hete találkoztunk, hogy oda adja a maradék cuccaim és amikor felszálltam a vonatra láttam, hogy sírt. Rá pár napra írt egy üzenetet, hogy még mindig fáj látnia amikor elmegyek, nagyon sokat gondol rám minden nap, bárhova megy, bármit csinál, mindig ott vagyok vele, sosem fog elfelejteni mert nem tud, hiányzok is neki de kívánja, hogy megtalálja azt az embert aki mindent megtud adni nekem amit ő nem. Minden nemű pozitiv közeledésem, szeretetem és támogatásom elutasítja. Nehezen tudom megérteni, és ezáltal elengedni, hogy 30 éves korára miért engedi hogy az anyja uralkodjon felette és miért taszít el magától engem, aki őszintén, tiszta szívből, önzetlenül szereti minden hibájával és problémájával együtt. Nem tudok rajta túllépni, nagyon szeretem és már kezdem elveszíteni én is önmagam, mert csak arra tudok gondolni, hogy kevés voltam neki, hogy én tehetek az összes problémájárol és nem vagyok szerethető. Kicsit hosszúra sikeredett, de köszönöm, hogy elolvastátok és válaszoltok.