Mit szólnál, ha a férjed/párod így táncolna egy nővel az évzáró céges rendezvényen? (beszélgetős fórum)
Két évzáró buli volt? 😯
O, akkor nem is a tánc a legnagyobb gond.
Mindenre az a válasza, hogy ő nem gondolta, hogy ebből gond lesz.
Szerinte oké volt összesimulni, és úgy fotózkodni, hogy átöleli a nő derekát, persze ott is közel állnak egymáshoz.
Ez két külön eseményen történt egyébként. A táncon azóta sem tudok túllépni, elveszett a bizalmam.
A kettő közt kiderült, hogy megismert egy nőt, akivel üzeneteket váltott a hátam mögött (mellettem fekve a kanapén), titokban hívogatta telefonon, műszak kezdetén, közben, ha végzett... És addig tagadta, addig hazudott a szemembe, míg le nem bukott.
10 éve vagyunk egy pár, de úgy érzem, hogy soha többé nem tudok bízni benne.
Borzasztóan érzem magam.
Fotók is készültek, ahol átöleli a nők derekát.
Kezdem azt érezni, hogy ez a mézes-mázos, kenyérre kenhető, a lelkét kitevő, a csillagokat is lehozó ember csak álcázza magát. Valójában hűtlen.
Gyűlölöm azért, amit tett. Nem tudom mit csináljak.
Úgy gondolom ha màr képet linktél akkor ott voltàl és láttad. Én màr akkor elmondtam volna neki, hogy rosszul esett és miért nem velem tàncolt.
Máskor is előfordul ilyen? Ha elmentek valahova akkor foglalkozik veled vagy màs " kollega, haverom nője" fontosabb?
Az más.
Kollégával szerintem sem táncolunk így :)))
Lehet lassúzni simulás nélkül is.
Lassúzáskor sem ér a táncosok teste össze, hacsak nincsenek egyébként is közeli barátságban. Nem kell a másik nyakába akaszkodni.
Egy kolléga nyakát nem kulcsoljuk át.
További ajánlott fórumok:
- Külföldi, magyar fesztiválok, rendezvények, látnivalók, programok, érdekességek városokban és falvakban ABC sorrendben
- Nem vagyok büszke arra, amit tettem a céges rendezvényen.
- Mit tennétek, ha csak a férjeteket családi hívnák rendezvényre?
- Megismerkedsz egy helyes sráccal egy rendezvényen. Egész este beszélgettek, utána hazavisz autóval. Hogyan tovább, ha számot nem cseréltek?
- Mi a menete egy étterem rendezvényei miatti hangzavar megszüntetésének?
- Annyira unalmasak ezek a céges rendezvények. Ráadásul...