Mit kezdjek a pasim exbarátnőjével? (beszélgetős fórum)
szerintem nem vagy extrán féltékeny, csak nem érted, minek tartja még a kapcsolatot ilyen gyakran az exével, úgy érzed, az ex próbálja talonozni, maga mellett tudni még, és a párod erre vevő. a párod pedig úgy gondolhatja, az exe messze van, új pasija van, a levelezgetés nem jelent semmit köztük, és nem szeretné, hogy ebbe te beleszóljál, mert ez neki fontos.
én az esküvőből nem csinálnék a helyedben gondot, kirittyenteném magam, legrosszabb esetben is kibírsz pár órát :)
Joga mindenkinek van féltékenykedni, na de oka van-e?
Véleményem szerint, jelen esetben nincs és te nagyítasz fel dolgokat.
Nem is láthatunk.
Egyébként nem nekünk kell bebizonyítanod, hanem magadnak meg neki.
Ezt objektíven kb. fél-egy év múlva lehet megítélni, hogy valójában mi van, merre mozdul a dolog.
Ez nem egy verseny, hogy most "nekem van igazad, vagy neked van igazad."
Ez a gondolkozás is kicsit gyerekes, már ne haragudj.
Adja Isten, hogy neked legyen, és egy boldog nagyon hosszú kapcsolatod legyen, hidd el, én ezt szeretem magam körül, nem a nyűglődéseket.
Vannak változások mióta beszéltünk erről az exel való levelezgetésről. Márcsak heti egy levelet ír. Igaz az ex körülbelül hármat, de hát ez az ő problémája.
Minden kapcsolatban előjönnek kissebb nagyobb problémák, amiket meg kell oldani.
Nem tudom, hogy tudnám bebizonyítani, hogy ez a kapcsolat működik. A bizonytalanságom alapja az volt, hogy ti bizonytalanítottatok el. De rájöttem, hogy nem láttok bele teljesen a kapcsolatunkba.
Teljesen egyetértek.
Egy normális kapcsolatba ezek a kérdések fel se merülnek.
Nálunk sohase merültek fel. Se a szülők viszonylatában, se egymás között.
Pedig elég sok viszonylatban, anyagi helyzetben voltunk már. 17 évesen ismerkedtünk meg, szóval akkor még azért erősen a szülőktől függtünk. Aztán voltunk tanulók, meg aztán tanulók kis gyerekkel, laktunk a szülőknél, aztán meg albérletben. De ebből kérdés sohase volt, hogy ki fizet, mit fizet. Ezek valahogy jöttek maguktól. Pedig volt közben jobb mód, meg jóval rosszabb is.
A másik meg ez a betegség téma.
Az igaz, hogyha problémája van valaki párjának, annak illik utánanézni, néha beszélgetni erről. De más részről meg nem lehet ez a dolog mögé bújni. Szóval az úgy nem megy, hogy "nekem is ugyanúgy jogom van a párkapcsolathoz", ugyanakkor meg viselje el mindenki a gondokat is. Persze, hogy jogod van a párkapcsolathoz, de ennek is úgy kéne működnie, hogy ő mondja neked, hogy "drágám, én ezzel együtt tudok élni, ennek ellenére is szeretlek". Aztán erről téma ennyi. Ennek nem szabadna napi szinten problémákat okozni. Képzeld, én 2 éve tudtam meg a fiam problémái által, hogy a férjem autizmussal küzd. Szerinted? Nekem egyébként sokat segített, hogy az addigi furcsaságainak lett neve, tudom mi az oka, és hogy hogyan tudok segíteni. Ettől függetlenül néha nagyon nehéz. De emiatt nem hagynám ott. Azért, mert én ŐT szeretem. Tokkal vonóval.
Ehhez viszont az kellene, hogy TE magad fogadd már el olyannak magad, amilyen vagy. Mert szerintem a gondok innen indulnak.
Ápáám,kriszta,le a kalappal előtted!!
Érmet érdemelsz!
nem is kell értened:D
elég ha én értem.
Pedig pont jó, így ahogy van. Szeretjük egymást. De nem kell elhinni.
Egy fiatalabb nő is szerethet idősebb pasit, és fordítva.
egy fórum szempontjából szinte mindegy, igaz-e vagy sem, a téma a lényeg :)
nem kusza a történet, csak nem kellett volna összeköltözni, országot váltani, munkát otthagyni egy olyan pasi miatt, akibe igazán nem vagy szerelmes, és ő sem beléd. túl fiatal vagy ehhez, és látod, egy ilyen kapcsolatban már az elejétől fogva csupa problémák vannak. nem nagyok, de pont elég arra, hogy ne legyen jó
További ajánlott fórumok:
- Arab a pasim
- Egy kiscsaj el akarja venni a pasim
- Beteges, ha a pasim ex-ét minden nap megnézem az iwiw-en?
- Megcsalásnak számít-e, ha korábbi barátnőjével levelezget a pasim a facebookon?
- Oka lehet annak, hogy nem ír a pasim?
- Mit szólnátok, ha gyerekvállalás előtt a párotok azzal állna elő, hogy valamelyik exbarátnőjéről szeretné elnevezni a közös gyermeketeket?