Mikor lehet aggódni egy kamasz viselkedése miatt...? (beszélgetős fórum)

Szerintem ha biztatjátok, hogy majd később talál rokonlelkeket, akkor sokkal könnyebb lesz neki. Lehet, hogy eddig nem volt szerencséje az emberekkel. De még előtte az élet és nem ő az egyetlen átlagon felül intelligens gyerek.

Az egyetlen hátrányt abban látom, hogy az ő korosztálya az egész napját a gép előtt tölti... jó, a neten is lehet ismerkedni, de azért ez nem ugyanaz, mint élőben. Úgyhogy a szakkör nagyon jó ötlet.

Erre én is gondoltam már, hogy a középiskolában hasonló érdeklődésű kortársak közé kerül, akkor talán megtalálja a helyét...de addig még van 2,5 évünk a suliból...

Másik gondolatodra válaszolva: minden szakkört, amire jár, ő igényelte és szeret is járni, nem kell erőltetni. Én meg örülök, hogy legalább emberek közé kerül, és a néptáncon még nem kevés testmozgást is kap, és mellé némi illemet, kommunikációt és viselkedést tanul.

Már megtörtént, hogy a pszichiáter apuka azt mondta, nagyon megszenvedte a fia kamaszkorát :D

nehéz mindkettônek.

Nagyon bántó, amikor anyuka maximálisan pozitívan indít, és morgás kapok válaszul. A kérdésemre meg, hogy miért is morog, csak annyit, hogy "mittudomén"...

Tehát ez már túl halad az átlagos nehéz kamaszkoron...

Nekem az jutott eszembe, hogy lehet, hogy most az éretlen kortársai között nem találja a helyét. Viszont ahogy átkerül középiskolába, vagy egyetemre, ki fog előtte nyílni a világ.

Nem tudom, jól gondolom-e, de nem lehet, hogy túl sok vele szemben az elvárás és hogy jár mindenféle szakkörre, de ő igazából mást szeretne? Most inkább csak magamból indulok ki. Nálunk abból mindig morgás volt, amikor gyerekként csak ültem, játszottam, és nem csináltam úgymond semmi hasznosat. Ez nagyon el tudja venni az ember kedvét mindentől.

Némi depresszív hangulatot is érzek.

Bár a szélsôséges érzelmek megjelenhetnek már ilyenkor; a hormontombolás már kezdôdik.

Az átlagnál értelmesebb, a világ dolgai iránt érdeklődőbb gyerekek hamarabb kikerülnek a gyermeki tudatlanság burkából. Viszont amiről tud, amit ért az eszével, azt egyáltalán nem könnyű feldolgozni egy gyerek lelkének. Csak egy okkal több hogy komoly segítséget kapjon. Szerintem ez már túl van azon a szinten amikor a "legyen anyuka kicsit pozitívabb" taktika működik, gondolom eddig sem traktáltad negatív gondolatokkal...

Igaz, nem kamasz még a gyerekem, de abban hasonlít hogy tájékozottságát, értelmét tekintve messze meghaladja a korosztályát, miközben sokszor szembesülünk azzal, hogy amit tud, ért, felfog a világból az a lelkének is el kell viselni és ebben bizony támogatásra szorul.

Körülnéznék pszichológus ügyben is, és nem lenne rossz valamilyen olyan lehetőség ahol ezeket a feszültségeket fel tudná dologzni. Pl. pszichodráma.

Olyan szempontból van célja, hogy 5 éves korában elhatározta, hogy hol és milyen középiskolába és egyetemre fog járni, és ehhez a mai napig tartja magát. Vannak gyerekhez méltó felhőtlen álmai, hogy majd így meg úgy lesz ha ő felnőtt lesz.

Azon viszont valóban görcsöl pl.hogy mi lesz a helyi népszavazás eredménye, vagy hogy a városunk beleesik e a migránsok útvonalába...

Az érdeklődési köre elég korán kinyílt. Manapság a politika, gazdaság és az őt érdeklő témákban napi szinten csak idegesítő híreket hallani.

Úgy érzem máris kiábrándult, céltalan, nem boldog, nem lát maga előtt egy tervezhető jövőt.

Sajnos, nagyon sok fiatalnak nincs semmi jövőképe, terve, célja. Amit meg is értek. Hogyan tervezhetne bárki, ha évente fordul a kocka?

De ő még egy kisgyerek. Felhőtlenül boldognak kéne lennie nagy tervekkel.

Beszélgess vele pozitívan! Mondd el neki, hogy az ember lehet boldog, eredményes az életben, ha nem is a gyermekkori álmait valósítja meg, hanem egy későbbit.

Próbáld elérni, hogy kicsit lazábban vegye az élet dolgait, ne görcsöljön rajtuk már gyermekként!

Az apa hiánya és az élettársaddal való viszonya meghatározó egy kamaszfiú életében. Könnyen befelé forduló lehet. A benne felgyülemlett kérdések megválaszolatlanok maradnak.

Gyerekpszichológus tudja feldolgoztatni vele, akivel majd kötetlenül tud beszélgetni, feloldódni.

Ehhez a Te és élettársad hozzáállására is szükség lesz.

Ha nem jó a családi légkör, miért nem változtatsz? Ha Te sem találod jónak, akkor miért kelljen elviselnie a gyereknek és benne élnie? Ez neki sokkal rosszabb lehet.

Sajnos ez a kamaszkor.

Ilyenkor nem árt, ha az anyuka is visszagondol a saját korára.

Tapintat, kevés prédikáció, no meg a saját életed rendezése.

13 éves kamasz fiú édesanyja vagyok, és érdekelne, mi a még "normális" a szélsőséges kamaszkori viselkedésben, és mi az a szint, amikor esetleg elkezdhetek aggódni amiatt, hogy gond lehet vele, és nem csak a kamaszkori hullámok tüneteivel küzdünk?

Tanulás terén nincsenek gondok. Picit leromlottak az osztályzatai a folyó iskolaévben, de nála ez azt jelenti, hogy a színötös bizonyítvány helyett 4 tantárgyból lett 4ese.

Barátkozás, társasági élet terén már jobban kétségben vagyok. Igaz ugyan, hogy kisgyermek-sőt, kisbaba korában sem volt társasági, barátkozós típus. Jól el van magában, motyog, írogat, rajzolgat, mindig tervrajzokat és térképeket rajzol. A számítógép, mint szinte minden korabeli gyereknél, a nagy kedvenc, és az állandó konfliktusforrás is. Nemigen jár a kortársaihoz, ők sem hozzánk. Játszik 2 hangszeren, jár néptáncra, tehát nincs begubózva folyamatosan. De ezeken a foglalkozásokon csak felszínesek a kapcsolatai, ahogyan az osztálytársaival is. nincsenek olyan igazi barátai.

Nagyon széles érdeklődési köre van, többnyire egészen más dolgok érdeklik, mint a kortársait. Űrkutatás, atomenergia, politika, gazdaságtan, államberendezés, és hasonló dolgokkal foglalkozik.

Mindeddig még nem is lenne gond, de sajnos borzasztóan hirtelen haragú és agresszív. Az agresszivitás nem fizikai formában van jelen, hanem ahogyan az emberekhez viszonyul. Azonnal robban, azonnal sértődik és a végtelenségig morog, negatívan viszonyul mindenhez.

Mint említettem, nincs gondja a tanulással, mégis azon morfondírozik, hogy minek is tanuljon ő, amikor a végén úgyis meghalunk és az egész elvesz a fenébe(idéztem).

Említem még, hogy 5 éves volt amikor elváltam az apjától, aki egy ideig teljese erővel harcolt, nem értük hanem ellenem. Aztán fordult egyet és az utóbbi 3 évben 2szer látta őket.

Élettársi kapcsolatban élek, nem mondhatom felhőtlennek a kapcsolatunkat, sem az életünket.

Hogyan kell viselkednie egy "normális" kamasznak?