Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Miért lett vége? Hogyan szerezzem vissza őt? fórum

Miért lett vége? Hogyan szerezzem vissza őt? (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Miért lett vége? Hogyan szerezzem vissza őt?

1 2 3 4 5
2011. ápr. 22. 15:24

Szerintem ez minden szakításnál egyéni, hogy megéri-e küzdeni vagy sem..

Engem anno az első szerelmemtől az ő szülei szakítottak el. vagyis tulajdonképpen nem is mi zártuk le, csak egyszerűen elvették a telefonját és nem tarthattuk a kapcsolatot. Aztán mikor vége lett a nyári szünetnek, újra keresni kezdtem telefonon, e-mailen, postai levélen keresztül, barátokon keresztül.. hogy választ kapjak a miértekre. Persze semmilyen formában nem volt elérhető és közel egy év telt el úgy, hogy csak én hajkurásztam a miérteket, amikre választ nem kaptam. Hát iszonyatos rossz volt, és nagyon csalódott voltam. Majd 2 év után ő keresett meg engem azzal, hogy ő mindvégig szeretett engem, csak időre volt szüksége és előlről akarta kezdeni. nekem addigra lett egy új kapcsolatom, így ővele már nem akartam a dolgokat felmelegíteni. Mert ha ezt egyszer megtette velem, megteszi mégegyszer. Azóta 10 év telt el, és a 10 év alatt egyszer sem találkoztunk, viszont a mai napig beszélünk hol telefonon, hol e-mailen keresztül. Nekem még megvan a párom, neki időnként vannak barátnői, de valahol mégis ragaszkodunk még egymáshoz. Nem tudom mi történne ha újra találkoznánk, de az biztos, hogy nem folytatnám vele. Az akkor szép volt, jó volt, de elég volt. Csalódtam, megbántott, megerősödtem és sokat tanultam az esetből.

Megesik igen, hogy újra egymásra tudnak találni az emberek éltük során, mert mindig azokkal az emberekkel fogunk találkozni akikkel kell hogy találkozzunk - de alapvetően bízzuk magunkat a sorsra, ő tudja hogy mikor kell fájnia, hogy mikor kell tanulnunk az élettől és mit. Sírjunk, vergődjünk, haragudjunk, gyártsunk bosszú elméleteket hisz mindezekkel hamarabb túl tudhatunk lenni a fájó érzéseken. Ez úgyis le fog csillapodni és el tudjuk fogadni egy idő után azt, hogy ennek így kellett történnie. Ahhoz, hogy a boldogság újra bekopogtasson, az előző szerelemnek mindig el kell mennie...

2011. ápr. 22. 15:08

Visszaszerezni? Ugyan minek? Ha valakinek nem kellek, bármennyire szeretem is (sőt annál inkább) elengedem, továbblépek. Eddig mindig így tettem, és még sohasem bántam meg!

Ez az élet rendje!

Ha azt hiszed hogy birtokolhatod, visszaszerezheted, magadhoz láncolhatod a másik embert, csak magadat áltatod!

13. dca7af89ee (válaszként erre: 12. - Angyal 79)
2011. ápr. 22. 14:05
Így igaz!! Az én párom is menni akart, engedtem, és visszajött! Most boldog menyasszony vagyok, és már csak nevetünk azon az 1-1.5 hónap külön töltött időn! :)
2011. ápr. 22. 13:51

Nos, szerintem aki menni akar el kell engedni had menjen.

Igaz a mondás ha visszajön szeret, ha nem hát lépj tovább.

Egyetértek a cikk bizonyos részeivel, pl az első sokk után tovább kell lépni, hisz nélküle is van élet.

Nálunk 1.5 év után közölte velem a párom hogy Ő nem szerelmes, így vége lett.Elutaztam pár napra messze,innen ahol lakom keresztanyámékhoz.Ott jól kisírtam magam és mikor hazajöttem 5 nap után, bár fájt nagyon éltem a megszokott életemet.20 évesen barátnőztem, buliztam.Egyszóval próbáltam magam jól érezni.Ő pedig elkezdett próbálkozni.

Három hétig bírtam, aztán kibékültünk.Azóta már eltelt lassan 12 év,született két gyermekünk és jól működik a kapcsolatunk, persze vannak laposabb és pörgősebb időszakok.

Egy szó mint száz ránk igaza fenti mondás.

Még annyit hozzáfűznék, én az elejétől fogva tudtam, éreztem hogy Ő lesz az az ember akivel le tudnám élni az életemet.De könyörögni, megalkudni, nem tudtam volna.Ő sem tisztelne sztem ha megalázkodtam volna annak idején.A női praktikákat viszont jó időben, jó helyen alkalmaztam.

11. enid79
2011. ápr. 22. 13:10
Nem tudom... Szerintem ennek a cikknek sok értelme nem volt. Kicsit összecsapottnak érzem. De én soha nem erőlködnék utána, ha lapátra kerültem. Ő döntött, ennyi. De utána ne is kaparjon! Aminek vége van, annak oka van. A felesleges erőlködés utálattá is válhat, mesélhetnék erről. A másik fél vissza akart hódítani mindenféle praktikával. Nem jött neki össze, nem véletlenül. Én, ha befejezek valamit, akkor azt úgy is gondolom. Mindenkinek megvan a párja, csak meg kell találni. Lehet 10 év múlva úgy hozza az élet, hogy ismét közünk lesz egymáshoz. De egy szakítás után erőlködni?! Szerintem a legnagyobb lejáratása magunknak.
2011. ápr. 22. 12:39

Nekem most lett vége egy 5 és fél éves kapcsolatnak... és én azt érzem, hogy...mi a francnak szerezzem vissza? Én nem tukmálom magam senkire, főleg, ha ő szakított és úgy ahogy.

Mi értelme van itt fortélyoskodni, ha nem működik a dolog?

2011. ápr. 22. 12:29

szerintem ha valaki menni akar, azt el kell engedni. Miért akarnék visszakapni valaki olyat, aki engem nem szeret? Maradjon velem csak azért mert én szeretem?

Sztem ez a cikk a tinikori és nem a felnőtt kapcsolatokról szól. Rögtön a régi szép idők jutottak eszembe, amikor még csak jártam egy fiúval :)

9 éve van párom, aki 3 éve a férjem is, és most várjuk a 2. babánkat. Ez már másról szól... de ha menni akarna, mert nem szeret, vagy mert mást szeret, elengedném. Persze minket örökre összeköt a 2 közös gyerek, de sztem ez nem ok arra, ha egy kapcsolat nem működik, el kell válni. És akkor mindenkinek van esélye újrakezdeni, olyannal aki viszont szeret.

Szerencsére, ezt csak elméletben mondom, most el nem tudnám képzelni hogy elválnak útjaink, de soha ne mond hogy soha

2011. ápr. 22. 12:13

drága, csak előre, aki elment, engedd el

hasonló esetben, te is ezt várnád el,


mikor becsukodik egy ajtó mögöttünk, elöttünk mindig kinyitódik egy új ajtó


de olyan sokáig nézünk hátra, hogy észre se vesszük a tárt kapukat....


élvezd az életed, tapasztalatokat gyüjtöttél


használd amit már tudsz, az élet egy játék, játsz és élvezd


ha valakit "eröszakkal" " fortélyal" fell vissza szerezni azt, már megette a fene...


minden nap csak azon rettegnél, hogy mikor akar megint elmenni....


és ezzel az érzéssel , pont ezt éred el...


annyi minden van, addig is amig a következő ffi / nő megjelenik az életünkben....


mert ne feledd, Amilyenek a gondolataid, olyan a kisugárzásod, és olyan embereket vonzol, amilyen a kisugárzásod.

2011. ápr. 22. 12:05
Minek???
2011. ápr. 22. 11:39

Szerintem a visszaszerzés dolog hülyeség bármely fél részéről, feltéve hogy párkapcsolat terén tapasztalt emberekről van szó.

Valami ugyanis nem működött, olyannyira, hogy egyik fél már nem akart a másikkal tovább lenni.

2011. ápr. 22. 11:28

Valamiért vége lett a kapcsolatnak-nem csak úgy ukk-mukk-fukk.

A korábbi gondok újra előjönnek-előjöhetnek-és felmelegítve-nos-csak a töltött káposzta jó.

Olvastam ellenvéleményt is,kívánom,legyetek boldogok!

4. mimmo33 (válaszként erre: 1. - Mucus.cica)
2011. ápr. 22. 11:28

Szerintem elsősorban tudni kell megtartani.Ha már azért kell küzdeni, hogy visszaszerezzem, akkor ott már valami nagyon el lett rontva.Nekem is volt ilyen kapcsolatom, és nem működött utána már semmi sem úgy ahogy szerettük volna.

Aki menni akar az menni, fog.Ha nem is rögtön, de előbb utóbb biztos

3. syria (válaszként erre: 1. - Mucus.cica)
2011. ápr. 22. 11:15

Igen, én képes voltam rá.

2000 végén a párom, akivel már hatodik éve együtt voltam, kerek-perec kiadta az utam. Hogy miért, az a végkimenetel szempontjából mellékes. Persze próbáltam megváltoztatni a döntését, de lehetetlen volt. Beláttam: itt nincs mit tenni, békében kell hagyni. 2001 augusztusáig nem volt egymásról semmi hírünk, se egy levél, se egy telefon, se semmi. Akkor felhívtam őt, hogy tudna-e valamiben segíteni. Tudott. Miután felvettük a kapcsolatot, szép lassan ismét közelítettünk egymás felé, s azóta is együtt vagyunk.

Hogy mi történt a másikkal párkapcsolati téren a külön töltött idő alatt, egyikünk sem kérdezte. Én próbáltam másik embert találni, de az eredmény siralmas volt. Nem tudom azóta sem, hogy ő próbálkozott-e más nővel. Lehet, hogy igen, s rájött, ő sem talál legalább olyan jót, mint én...

2011. ápr. 22. 11:14
hát, szerintem nincs általános recept, minden ember és kapcsolat más.
2011. ápr. 22. 10:08
Azért mert elhagyott a párod, még vissza szerezni is tudod őt. Nem jelenti azt, hogy ha vége van a kapcsolatodnak, már egyből magadba fordulsz és sírsz. Oké sírj, hiányold. De azt se sokáig, mert amennyi időd elmegy azzal, hogy hónapokig kivagy, azalatt az idő alatt rég boldog lehetnél újra vele. Neked kell eldöntened, hogy vissza akarod-e kapni vagy nem.

Ugrás a teljes írásra: Miért lett vége? Hogyan szerezzem vissza őt?
1 2 3 4 5

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook