Miért akar a barátnőm elköltözni tőlem? (beszélgetős fórum)

Igazad van!

Nem mindenkinek való, hogy vidéken éljen minden nélkül, és nem mindig a nőnek kell lemondania az életéről.

De ez nem jelenti azt, hogy fontosabbak a barátok, hiszen hozzájuk, máshogy kötődik.

Azt írta, hogy vennének lakást, kiadhatnák, és visszaköltözhetnének Bp-re, de a barátnője már fél évet se bírna ki. Ennyire nem lehetnek fontosabbak a barátnők.

Mikor én fiatal voltam, nem volt mobiltelefon,se internet, sőt, vezetékes telefon is csak a munkahelyen. Leveleztünk a barátnőimmel, találkoztunk néha hétvégén és szabi alatt.

Fel kell állítani a fontossági sorrendet !

Azt mondja Ő velem akarja mindezt,csak Budapesten...

ezekszerint nem szeretem,mert nem megyek

Lehet, hogy nem ugyanott tartotok az életben, célok, vágyak tekintetében.

Neki egyelőre a közös otthon megteremtése még nem prioritás. De az is lehet, hogy a kettőtök kapcsolatából is hianyzik neki valami és ezért fut a barátok után. Rátok férne egy alapos beszélgetés, mert itt szerintem más is lehet a háttérben.

De nem kell lemondania se a barátairól,se a karrierjéről. Pusztán annyi a gond,hogy másfél órával lakik messzibb tőlük, és ennél is igyekeznék kompromisszumot kötni vele,hogy legalább a lakást vegyük meg.

Ennek ellenére Ő már idén menne...

Megértelek.Voltam hasonló helyzetben fiatalon. Én hosszú távra terveztem (egy életre), nagyon szerelmes voltam. Mindent megtettem azért, hogy mielőbb legyen saját lakásunk, ne albérletre kelljen költeni a sok pénzt. Hétközben dolgoztam vidéken, csak hétvégén találkoztam a Szerelmemmel. Kibírtuk azt a két évet, összeházasodtunk, és azóta is együtt vagyunk, már unokáink is vannak.

Tehát csak magamból tudok kiindulni. A barátnőd nem szeret annyira Téged, mint Te őt, ha se spórolni nem akar, se a sűrű barátnőzésről lemondani a jövőtök érdekében. Ő csak élne a mának.

Beszéljetek őszintén az érzelmeiről, mennyire vagy neki fontos !? Lehet, hogy nem vagytok egymáshoz valók... Ne legyen igazam !

Nálunk is hasonló történet volt. Én társaságot akartam, visszakapni a régi életem, a párom viszont csak gürizett. A mi helyzetünk annyiban más, hogy én végül maradtam. Igaz, hogy nekem a saját karrieremről is le kellett mondanom, mivel az ő munkája külföldön van. Azóta összeházasodtunk, vettünk egy autót és egy lakást. Jól élünk. A barátaim száma viszont nulla, társasági életem nincsen. Az elején sokat veszekedtünk emiatt, viszont idővel beletörődtem. A karrieremet is siratom... a férjem sokáig meg volt róla győződve, hogy csak ideiglenesen kell feladnom, ha hazamegyünk, elérhetem én is az álmaimat. Mondanom sem kell, azóta eltelt 10 és valószínű az álomból sem lesz már semmi. Mikor ez szóba kerül köztünk es mondom a férjemnek, h erről már lemondtam, látom az arcán a bűntudatot. De ez van, így alakult az életünk. Félreértés ne essék, imádom a férjemet és végül elértük azokat a célokat, amiket közösen kitűztünk, de az én saját céljaim és vágyaim azok már sehol sincsenek. És valahol egy kicsit mindig fájni fog, hogy elszaladt mellettem 10 év és mennyi mindent kihagytam.

Nehéz egy helyzet ez. Valakinek kettőtök közül áldozatot kell hoznia, vagy ha ez nem megy, szakítas lesz a vége.

Mindig azzal érvel,hogy anno Ő tudott értem áldozatot hozni,hogy leköltözött Szolnokra, most én nem tudok tenni érte ugyanezt.

Hajlok arra,hogy van benne igazság, de most rögtön nem tudok költözni, várni kéne még egy kicsit,mert szerintem egy felnőtt ha van lehetősége próbáljon már valami kis magántulajdont összekaparni.. Ő viszont most rögtön megy. Talán a Karácsonyt még itt tölti velem, mondta.

Másfél éve lakunk már együtt Szolnokon, de mind a ketten Budapesten dolgozunk. Ő Budapesten is élt ezelőtt évekig. Egészségügy, hosszú műszakok,ügyeletek,így havi 8-9 alkalommal kell csak feljárnunk. Másfél óra vonatozás.

Az albérlet egy rokonomé, aki külföldön dolgozik, és jelképes összegért a rendelkezésünkre bocsátotta, mondván így tudunk spórolni, félretenni a jövendőbeli otthonunkra.

Viszont a barátnőmnek kezd elege lenni ebből. Kijelentette,hogy velem vagy nélkülem,de visszamegy Budapestre,vállalja inkább azt is,hogy 150-160 ezer alatt nem igen fog találni egy lakást sem, de legalább nem kell többé vonatoznia, és közelebb kerül a szociális bázisához, barátnőihez.

Tudom a pénz nem minden, de mind a ketten harminc évesek vagyunk, a jelenlegi ütemben egy-másfél év múlva egy jó önerővel fel tudnánk venni egy lakáshitelt, a lakást pedig meg tudnánk venni, ennek ellenére kijelentette,hogy nem bírja tovább, a saját lakás gondolata sem érdekli,csak az,hogy visszakerüljön Budapestre, és újra megtalálja önmagát, újra közel lehessen a barátaihoz. Javasoltam,hogy legalább várjuk azt meg,hogy meglegyen a lakás,azt majd akkor kiadjuk, és felköltözünk Budapestre...de azt mondta már fél évet sem bír itt ki,értsem meg.

Ti mit tennétek? Nehéz azt nézni,hogy Én folyamatosan vásárlom a bútorokat, festem, pofásítanám a közös otthonunkat, Ő mégis minden nap facebookon a "Budapesti albérletek csoport"-ot bújja. Nagyon leterhel lelkileg, ezt nézni, és nem tudom kinek van igaza, nekem vagy neki.

Tudom, hiába vagyok Én a társa, nem tudom a barátnők hiánya által keletkezett űrt betölteni, de autónk is van, mind a ketten vezetni is tudunk, és szabadideje is van bőven összehozni egy találkozót a barátokkal, ennek ellenére inkább otthon ül,és kesereg,hogy minden budapesti programból kimarad.