Mennyi idő, míg ez elmúlik?

Felrúgtam egy hosszú kapcsolatomat, mert nagyon csúnyán bánt velem a párom. Végleg véget vetettem neki. Nehéz volt. Lassan sikerült igazán megbirkózni az érzéseimmel, igazából mondhatni gyászoltam magam, a múltam, a jövőm is. Lassan újra elkezdtem élni, vigyázni a lelkemre, lefogytam néhány kilót, új frizurát is csináltattam, ahogy azt az okos szakemberek javasolják ilyen esetben. Tényleg jobban lettem. Nem az új hajtól, inkább az idő múlásától és lefoglalt a munkám is.

Regisztráltam egy appba, hamar találtam partnereket, átestem néhány egyéjszakás kalandon is. Rájöttem, hogy sokkal jobb nekem az együttlét, ha ismerem, kedvelem az illetőt és érzelmeket táplálok iránta. Nem azt akarom mondani, hogy a többi a maga módján nem volt szórakoztató. De mégis. Tudom, a legtöbb nő így van bekötve, így működik. Kell az érzelem nekünk. Így vagyunk kódolva.

A hosszú kapcsolat óta még voltam valakivel 2 hónapig, akivel egy rendezvényen találkoztam. Aztán az exe visszatért a képbe. Őszintén szólva, ez nagyon megviselt, mert én voltam az, aki bizonytalan lettem tőle, nem a partnerem. Nagyon szorongtam egész idő alatt a nő miatt. Pedig ez a férfi ragaszkodó volt és jó szerető. De volt benne némi "extra teher" az ex miatt és éretlenség is. Nem mindig tudott felnőttként gondolkodni és dönteni dolgokban. Még nem ért meg teljesen, holott már harmincas volt. Én mondtam ki a végét, mert nem szerettem azt, akivé a helyzet változtatott. Ő talán még elviselt volna egy darabig, de nem tudni biztosan, mi lett volna ha...

Tehát most megint egyedülálló vagyok. Megpróbálok megegyezni magammal, hogy hogyan tovább. Hagyjak magamnak elegendő időt a gyógyulásra? Vagy próbálkozzak tovább?

Azt hiszem, végül csak attól féltem, hogy nem a megfelelő emberbe szeretek bele, és ez a mélyen nyugvó gondolat tönkretett mindent. Az embernek fájdalmat okoz valami, aztán meg próbálja elkerülni, hogy újra megtörténjen. Kvázi tanul a saját hibájából. Szükség van erre a túléléshez. Ha megharap egy kutya, akkor onnan óvatos vagyok a kutyákkal. Ez a normális genetikailag kódolt viselkedés, nem? Így vagyok most a férfiakkal. Megbántottak és talán túl óvatossá váltam tőle. Bizonytalanná váltam tőle. Szorongóvá váltam tőle. Elgondolkodom, vajon mennyi idő, míg ez elmúlik?