Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Megjavítani vagy eldobni? fórum

Megjavítani vagy eldobni? (beszélgetős fórum)


1 2
2015. jún. 11. 20:30

Igazából sosem voltam szerelmes belé. Imponált,hogy tetszem egy fiatalabb fiúnak, és hogy komoly tervei vannak velem. Megkedveltem, de nem volt szerelem! Mert nem vagyok egy szerelmes típus, az úgyis elmúlik, akkor minek áltassuk egymást és magunkat?!

1 év sem kellett és összeköltöztünk, én suliba jártam, nem voltunk túl sokat együtt. A különbségek már akkor látszódtak, de hallottam már oylan párról, ahol működött az "ellentétek vonzzák egymást" történet.

Majd 3 év telt el, és megszületett a kisfiunk.

Többször leültünk már átbeszélni a kapcsolatunkat, (bár, párom nem egy lelkizős fajta), legszívesebben a szőnyeg alá söpörné a gondokat.

Mert hogy vannak, azt ő is belátta.

Egy-egy ilyen "beszélgetés" után pár hétig, minden jó volt, aztán jött minden régi rossz szokás, stb. vissza.

Mára már ott tartunk, (lassan 3 éve már) külön szobában alszunk, és ebbe gondoljatok bele amit csak akartok...

Élünk egymás mellett mint két lakótárs, megbeszéljük a napi történéseket, gyerekről,melóról, stb, de semmi extra.

Szerintm, az élet túl rövid ahhoz, hogy így éljük le, egyikünk sem boldog, én érzem,hogy ő sem az. De nem mer lépni!

Úgy érzem, ebbe a kapcsolatba már nincs több, így meg mi értelme van?

28. KarinaLina (válaszként erre: 1. - B7838fc00d)
2015. jún. 10. 18:17

Fiatalok azért mernek lépni, mert nincsenek rájuk hatással a régi szokások.Régen muszáj volt házasodni egyrészt, mert megszóltak, a szerelem meg nem számított.Nagyon sok házasságban barátként éltek, illetve anyagi közösségben.Ami meg most van az is más tészta...nem érünk rá évekig udvarolni, gyors házasság, gyors válás...habos babos kívánságok miegymás...Kevés a jó házasság...egyáltalán mi az? Vannak nehézségek mindenhol.


Én szerintem 10 év után nem indok, hogy a párod magának való stb...Valamiért elbűvölt, hozzámentél nem? Na azt kellene visszahozni, üljetek le és mondd el neki amit nekünk.Én nem dobnám el a helyedben.


A mai világban nehéz hosszútávú és jó kapcsolatot fenntartani, és azért dolgozni kell...


Tapasztalatom az, hogy persze nem kell erőltetni valamit ha nem megy, de itt ha jól látom pusztán "ellustultatok" egymás mellett.

27. Cucicsillag (válaszként erre: 13. - B7838fc00d)
2015. jún. 10. 18:06

Ha nem tudsz ra felnezni, akkor sztem nincs ertelme, tok mas vilag vagytok :/ Gondolom, neki meg ez igy jo.


Es mik a terveid?

26. da16da8965 (válaszként erre: 25. - Ancsika688)
2015. jún. 9. 22:06
Én még soha nem hallottam olyat, hogy egy rossz házasságból jó lett.
25. ancsika688 (válaszként erre: 24. - Da16da8965)
2015. jún. 9. 21:44
Ezt hogy érted,miért nem?
24. da16da8965 (válaszként erre: 1. - B7838fc00d)
2015. jún. 9. 20:37
A házasság nem javítható.
2015. jún. 9. 18:42
a házasságban vannak hullámhegyek és hullámvölgyek. Mindenki saját maga tudja, hogy mi a jó neki és mi nem, ezt más ember nem döntheti el helyettünk.Ha egy kapcsolat személyiségromboló bármelyik fél számára, akkor lépni kell. Gondosan kell mérlegelni, hogy megéri-e váltani/válni, vagy maradni.
22. b00d33e65c (válaszként erre: 21. - Tavasz007)
2015. jún. 9. 18:29

Még ha a húszas éveiben jön össze a párjával.Mi 16 éves korunk óta vagyunk együtt,idestova 15 éve.

Mi együtt lettünk felnőttek,együtt buliztunk és ha gubanc van megoldjuk.Ennyi időt nem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni.

De ez a mi esetünk.Mindenki maga tudja mi a jó döntés.

2015. jún. 9. 18:24

attol fugg, h hany eves az ember, mennyit elt elotte. Ha valaki a huszas evek elejen jott ossze parjaval, es azota eltelt 10 ev, es az utolso 7 ev langyos volt, akkor szerintem meg elotte az elet.


Mindez 20 evvel kesobb nekem mar mas. Mert elotte azert sokat latott, ismerkedett, utazott. De ezt mindenki maga tudja..

20. tavasz007 (válaszként erre: 17. - Idhikai)
2015. jún. 9. 18:22

haha

ez nagyon jóóóóó!!:)

2015. jún. 9. 13:37
..testi és lelki fájdalmak sütivel:)) [link]
18. darkangyal (válaszként erre: 13. - B7838fc00d)
2015. jún. 9. 13:00

"nem érzem magam nőnek mellette"

Pszichológiailag azt jelenti=készen állok arra,hogy más férfit is megismerjek. Bocsi,de ez van.

17. Idhikai (válaszként erre: 1. - B7838fc00d)
2015. jún. 9. 12:59
.. én magam mögött hagyós vagyok. Senki nincs hozzámszegezve... ha az élet úgy akarta volna, hogy bizonyos emberek egész életükben egymáshoz tartozzanak, akkor valószínű összenövesztette volna őket. :)
16. one euro (válaszként erre: 5. - Tavasz007)
2015. jún. 9. 12:53
..valaki ragaszkodik hozzá,valaki nem.Nem vagyok én erénycsősz!
15. Misaki Itó (válaszként erre: 13. - B7838fc00d)
2015. jún. 9. 10:34
Gondolom,próbáltál vele többször beszélni és felhívni a figyelmét arra,hogy ez,így neked nem jó.
2015. jún. 9. 10:33
Egy ember szerelme és küzdelme a javítás érdekében kevés!!!
13. b7838fc00d (válaszként erre: 9. - Cucicsillag)
2015. jún. 9. 09:18
gyerek születése után kezdett laposodni a dolog. és bár járunk el moziba, minden évbe nyaralni, kirándulni, azért felőrölnek a hétköznapok. Hogy nem érzem magam nőnek mellette, és nem tudok felnézni rá, nem tisztelem, mert semmi célja az életben, és bele van süppedve a maga kis világába.
12. b7838fc00d (válaszként erre: 10. - Cucicsillag)
2015. jún. 9. 09:16
Talán imponált,hogy fiatalabb nálam, és hát, ha lila köd nem is volt, de jobban működött a dolog.
2015. jún. 9. 09:15
de más baj is van. Elmúlt (volt-e egyáltalán, ma sem tudom) a szerelem. Ha pedig szeretet sincs, vagy csak annyira, mintha egy jó barát lenne, az sztem egy házassághoz kevés :( Nincs másik pasi, nem is tervezem, de ez így nem jó, és már kedvem se nagyon van próbálkozni...
10. Cucicsillag (válaszként erre: 8. - B7838fc00d)
2015. jún. 9. 09:14
3 evig miert mukodhetett? Akkor nem adtad onmagad vagy lila kod volt? :)
9. Cucicsillag (válaszként erre: 1. - B7838fc00d)
2015. jún. 9. 09:13

Sztem a kulcs a kolcsonossegben rejlik. Ha mindketten rajta vagytok a javitason, de ha az egyik fel egyedul "erolkodik", az nem vezet sehova. Kettonall a vasar-ide is igaz.


Hogy jutottatok ide?

Kivaltotta valami vagy szinte eszrevetlenul lett rossz?

2015. jún. 9. 09:13
hát, köszi a véleményeket. Igazából, 7 éve nem működik úgy, ahogy kéne, és ebben nekem is van részem bőven. Szegény férjem olyan, amilyen, de nem rossz ember, csak (pedig láttam az elején az intő jeleket, kicsit magánakvaló... Én meg pont az ellentéte vagyok, vibráló, és temperamentumos. Tűz és víz!
2015. jún. 9. 08:59

Meg lehet javítani,de van az a pont,amitől már nem javítható.

Elképzelhető,hogy a sok kapálózásnak köszönhetően,elmúlnak az érzelmek.

6. 20bd9c3196 (válaszként erre: 1. - B7838fc00d)
2015. jún. 9. 08:59

Nem vagyok házas,de ha egyszer az leszek én nem válok el,még ha meg is romlik a házasságom,papíron házas maradok,bár lehet az életben már máshoz tartozom.

Én lassan 5 éve kapcsolatban (együtt is élünk azóta)élek,ebből 2. éve menyasszonyként,tehát voltak jó és rossz dolgok. Mostanában a negatívak kerültek a túlsúlyba és néha nagyon nehéz.

Aki úgy él mint én annak talán annyival könnyebb,hogy bármikor elmehet és nem kell válnia,de az nem azt jelenti,hogy nem harcolnák a kapcsolatért,mert 5 év az rengeteg idő.

Mélypontok után a változások általában fél év,vagy 2-3 hónapig tartottak és minden kezdődött újból. Egy kapcsolat a kompromisszumokról szól + toleráció.

Régen simán kidobtam bárkit 2 hónap után,de az újjal is abba a hiába estem mint az előzővel.

Persze lehet mondani,hogy van tökéletes pasi,ami szerintem nincs,mert a tökéletesnek is kiderülnek az évek során a rejtett dolgai ami miatt meg is utálhatjuk.

De ki vagyok ,hogy megmondjam a tutit.

Én csak annyit láttam otthonról,hogy ott is voltak bajok,de igyekeztek mindent megoldani és sosem váltak el eddig,pedig ott is voltak gondok.

Bár ha gyűlölet van,és nem bírjátok egymást elviselni akkor el lehet költözni,válni,mert jobb a békesség.

5. tavasz007 (válaszként erre: 3. - Ca43169457)
2015. jún. 9. 08:58
ez mondjuk, hülyeség, mert akkor bárki bárkivel összeállhatna! Mert mindenkivel ugyanolyan..
4. b00d33e65c (válaszként erre: 1. - B7838fc00d)
2015. jún. 9. 08:54

Mi megjavítjuk,ha valami nem stimmel!

De nálunk a kölcsönös szeretet a legnagyobb mérvadó.

Cirkusz mindenhol van ahol egy embernél több él,de ha nincs szeretet akkor nincs semmi!

3. ca43169457 (válaszként erre: 1. - B7838fc00d)
2015. jún. 9. 08:54
Én inkább javítánám, ha lehet. A másikkal sem lesz jobb...
2. tavasz007 (válaszként erre: 1. - B7838fc00d)
2015. jún. 9. 08:53

hát 10 év az elég sok idő, h ebbe belelátásod legyen.

Mióta nem működik?

2015. jún. 9. 08:51

Sokan úgy tartják, a mai fiatalok könnyebben válnak el,mint a régiek. Azt mondják, régen a párok harcoltak,hogy megmentsék a házasságot, "próbálták megjavítani", ma meg, túl könnyen mondjuk ki: jó, akkor váljunk el!

Érdemes-e várni a csodára ott, ahol nem mindkét fél igyekszik javítani? Megéri-e várni hosszú éveket, hátha változik valami?

Vajon, ha van is/lesz is változás, meddig tart? Csak,mint az a bizonyos csoda, ami 3 napig tart?


Ezeket teszem fel nap mint nap magamnak, mert sajnos 10 év után ebben a cipőben járok :(


Ha esetleg van kedvetek ilyesmiről beszélgetni, gyertek.

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook