Megcsalás 19 év és 2 gyerek után (beszélgetős fórum)
Teljesen olyan, mintha nagyanyámat hallanám, bakker. Hogy legyek olyan nő (ún. feleségnek való, ún. úrinő), akit feleségül vesznek, mert arra "érdemes" - és ezért nem nagy ár, hogy közben a pasi megtekeri az összes csajt, aki él és mozog, mert azok "arra" vannak.
Őszintén?
Nem akartam olyan nő lenni, aki csak "arra" való, de legalább annyira kiütést kapok ettől a "megbecsült feleség" szereptől is. Nekem az nem holmi kegy vagy kitüntetés, ha feleségül vesznek, nem ez az életem értelme és célja, úgyhogy nem is megyek le csicskába érte.
(Egyébként házasságban élek, de ha nem élnék abban, akkor sem tűrnék el bármit, csak hogy "elkeljek".)
Erre ő tudna választ adni! Én nem találgatnék.
Amit én gondolok, hogy ez nagyon kemény dió, hisz évekig tartó hazugság volt. Még most fáj neki nagyon, de amint tisztul, lenyugszik, bevillannak emlékek és a tudat alattiban ott fog dolgozni,pl. hogy vajon a kellemes kirándulás után a nőhöz ment? Elkezd eszébe jutni, hogy a jelek végig ott voltak az orra előtt. Ezek a tüskék ott szurkálják majd, ha akarja, ha nem. Borzasztó nagy erő kell ahhoz, hogy ezt valaki megbocsássa.
Ellentmondok, mert a történelem nem ezt bizonyítja..
100 éve a nőket sokkal kevesebbre becsülték.
A férj szava volt mindenben a döntő.
S akkor léteztek nyilvános házak ezrivel,és nők ezrei adták a testüket csak úgy ürítési céllal férfiaknak, ezt is bizonyítja Budapest kortörténelme...
Itt valami nagyon eltévedt! :D
Bocsánat, de nem értek egyet!
Most komolyan ezzel jöttök?
1. Ha a pasinak valami baja van, el is mondhatta volna. De nem, ő inkább évekig alakoskodott.
2. A legtöbb szeretőző pasi nem azért szeretőzik, mert a feleség nem elég ilyen meg amolyan, vagy túlságosan ilyen meg amolyan, hanem a változatosságért. Azzal egyetlen szexistennő feleség sem tud versenyre kelni, hogy a szerető/k*rva etc. MÁS. Ezen nem segít sem a szexi fehérnemű, sem a deepthroat, sem az, ha még főzni is úgy főz, mint a pasi anyja, mert nem tud kibújni a bőréből.
(Megjegyzem, a nők is vágynak a változatosságra, csak - valószínűleg az eltérő szocializáció miatt - ritkábban élik ki ezen vágyukat. Vagy az is lehet, hogy azért, mert tartják a szavukat.)
Valószínűleg meg lehet beszélni. Így történne. Férj térden csúszna, lehozná csillagokat az égről, aztán minden maradna régiben. Mert az is igaz, hogy kutyából nem lesz szalonna. Ha a vére hajtja, nem fog megváltozni.
Fórumnyitónak abban van döntése, hogy tudja-e ezt tolerálni. Kap-e érte cserébe egyeb pozitívumot, amiért megéri.
Jogában áll ezt érezni, hisz a szeretet gyorsan átfordul gyűlöletté. Majd ez is lecsendesül.
Nem hiszem, hogy a megcsalásra az ürítés enyhítő körülmény. :) Ürítés, ha néha félre lép valakivel.
Itt viszonyról van szó és nőkről. Ez összetettebb szerintem. Ismerek ilyen embereket. Ezek az emberek lehetnek poliamor esetleg pánszexuálisok.
Ennek ellenere a szemembe mondta h szeret és helyette titokban csalt amikor en a korhazat nyomtam.
Nem elviccelni akarom, de legalább empatikus volt veled, gondolta, sosem derül ki, akkor meg minek okozzon Neked fájdalmat...
Csak ürítésre? Na szép.
Én azt is csalódáskeltőnek tartom, ha valaki "ürítésre" _használ_ nőket.
Hirtelen azt hittem, a 19. században vagyunk. Akkor nevelték úgy a nőket, hogy mindent el kell tűrni, még azt is, ha apjuk hazaviszi a trippert a kupiból.
Minden relatív, 39 évesen még nem kell eltemetned magad...
Fog még Rád is sütni a napocska, ezt garantálom..-)
19 évet ,élethelyzetet nehéz összefoglalni úgy, hogy az kerek legyen. Az amikor kirántják a talpad alól azt a bizonyos szőnyeget, mikor az életed szétesik, borzasztó lehet tisztán látni, leírni. Egyáltalán beszélni róla.
El sem tudom képzelni. Én vergődtem,másként éltem meg a válást. Nem tudok olyanról, hogy megcsaltak volna, én csaltam. Tehát erről sem tudok nyilatkozni, csak átérezni.
Ne haragudj, de emiatt meggyűlölni valakit nagyon durva. A magad és a gyerekek érdekében is jobb ha nem hergeled magad mesterségesen.
Ha jól értem a a férjed szerető mellett is gondoskodott mindenről, gyerekekről stb. Lehet számára semmit nem jelent egy másik nő csak ürítésre vannak és valóban a családját szereti.
Csak az látja át aki benne élt. Amiket ide kiír biztos hogy csak részigazság, mert ami a 4 fal között történik, azt senki nem tárja 100%-osan a nyilvánosság elé.
Fórumnyitó tudhatta itt mindenki saját véleményét és meglátását írja le a közzétett információk alapján. Ezzel semmi baj nincsen, és mi se ítéljünk el senkit csak mert nem egyezik a meglátásunk. Úgyis mindenki a sajátját véli helyesnek.
Hogy ki lép könnyebben túl, nem tudhatjuk.
Jó lenne, ha nem vitatkozna itt sok olyan ember,aki nem látja át, azt a 19 évet!
Minden élethelyzet más, ahogy az emberek is.
Elképzelhető, hogy az a nő könnyebben lép túl a megcsaláson, aki nem került kórházba, mint az, aki igen.
Az Fi. kitette ezt a témát, beszélgetni szeretne. Kibeszélni magából, tisztábban látni,lenyugodni.
Nagyon sajnálom! Nincs rosszabb, mikor azt hiszed minden rendben van az életedben és még sem. Pont az csap be,akitől nem várnád!
Viszont erre mindig vannak jelek, még akkor is, ha nagyon ügyes.
Vannak olyan emberek,akik képtelenek a hűségre. Ez nem azt jelenti, hogy téged nem szeret. Nem védem, még mielőtt félre értenél!
A saját érdekedben mondom, hogy ne kutass tovább.Nem kell mindenről tudni. Ha szépen leültök, megbeszélitek, hogy mi hiányzott, hol csesződött el, akkor még talán szépen is lezárhatjátok. A fájdalom ugyan most nagy, a harag dolgozik benned és a sértettséged jogos. Viszont 19 év 2 gyermek és a szép emlékek is ott vannak. Próbáljátok emberségesen megoldani a továbbiakat. Biztos vagyok benne, hogy nem akart és nem akar téged megbántani.
39 éves vagy. Nincs vége a világnak. Ő nem a te lelki társad volt, ha majd megtalálod, megérted, hogy az nagyon más!
Gyászold meg a kapcsolatotokat,de ne sokáig.Ne törj össze!
Keresd meg a te lelki társad. Amikor meg lesz, sajnálni fogod az időt, amit esetleg a nyomozással, kutakodással,bosszúval, szomorkodással,önmarcangolással töltesz. Nem éri meg!
Én valóban megtaláltam a lelki társam. Én is későn találtam meg úgy érzem,de minden nap hálás vagyok a vele töltött napért! Minden rosszat feledtet, ha ránézek.
Kívánom, hogy te is találd meg a boldogságot! Sok sikert,erőt és kitartás!
Erősen ferdítesz. vedd már észre hogy nem ítélkeztem. Pontosan tudom miről beszélek, én is a megcsalások miatt hagytam ott a férjemet, ismerem az érzést. De én legalább magamba szálltam, és tudtam mit kellett volna máshogy csinálni és nem egy fórumra rohantam besározni a férjemet. Mindketten hibáztunk. De ő se mocskolt engem, akkor én miért tettem volna? És fórumnyitó vajon miért teszi? Olyan hibátlan, a saját hibáit nem sorolja csak a férjéét. Szegényke, de sajnálom!
De tudom, bevett szokás hogy a férfiakat kell sárba tiporni, a nők meg mindig az áldozatok. Tiszta vicc!
Hú de könnyű ítélkezni.
Azért, mert naív volt és nem vette észre, hogy a férje csalja, akkor az rendben van, sőt lassan még legyen is hálás is, mert lett két gyerek és volt hol laknia?
Nyilván az ő fizetéséből is ment a lakás fenntartására, takarította, rendezte, fizette a közös dolgokat. Nyilván nem csak beletette a seggét a készbe.
Amiben élt az hazugság volt akkor is, ha nem vette észre. Most annál rosszabb. Amiről te beszélsz, hogy boldogan élt az úgy lett volna fair, hogy a férj közli, hogy nézd cicukám, te ide költözöl az ÉN házamba, nem kérek érte egy fillért sem, sőt, élünk mint egy család, csinálok gyerekeket is, de cserébe fűvel fával
lefekszem melletted. De ne aggódj, úgy fogom csinálni, hogy ne vedd észre, mert miután lemásztam az egyik nőmről, megmászlak utána téged is.
Aztán ha FI aláírja ezt a "szerződést", akkor ne sírjon a szája. De azt hiszem nagyon nem erre szerződött.
Kétszer olvastam el.
A bizalom kevés. Az egy kényelmes, passzív dolog.
Én a helyedben mondogatnám folyamatosan magamban, hogy ahol vagyok, oda én mentem. Ahol vagyok, oda én mentem. Közben egyszer csak be fog villanni mit kellett volna tenned, milyen úton kellett volna haladnod ahhoz hogy ne csaljon meg.
..ha valakit lelki társnak barátnak nevezel,akkor azt TUDOD és ÉRZED,hogy milyen,szavak nélkül is...
A gyűlöleted téged fog megölni,őt hidegen hagyja.
Azonnal tedd meg azokat amit eddig nem mertél...miatta vagy bármi más volt az oka,túl rövid az élet,hogy most szenvedésre pazarold.
Hidd el,ezután leszel csak boldog ,igazán!
További ajánlott fórumok:
- Megcsalás után, ki hogyan tudta feldolgozni a dolgot?
- Régebben egy középkorú nő 2-3 gyerek után nem hízott el, most meg a tizen-huszonéves lányok úgy néznek ki, mint a disznó!
- Teljesen összetört a párom lelkileg 7év és 1gyerek után...Adjatok tanácsot..
- Szerintetek 2 vetélés után és 3 egészséges gyerek mellett normális dolog-e baba után vágyni? Lehet -e segíteni a terhesség megtartását?
- Megcsalás után .....
- Megcsalás után