Légy boldog, vonzd be a jót az életedbe, gondolj pozitívan! DE HOGYAN?? (beszélgetős fórum)
én akkor kezdtem el megérteni, amikor visszafelé gondolkoztam, vagyis a múlt ok-okozatait elemeztem. amikor rájöttem hogy bizonyos dolgok miért történtek, akkor kezdtem megérteni a lényeget.
akkor kezdtem apró dolgokkal: nevezhetjük álmodozásnak is, hogy elképzeltem a kívánt helyzeteket, embereket. de baromi őszintén kell ám, nem úgy hogy kifelé egy dolgot mondasz, a szíved mélyén meg más van.
első lépésben önmagaddal kell letisztázni, valójában mit is szeretnél. de tudod: nem azt hogy mit NEM szeretnél, hanem magát a kívánság tényét fogalmazd meg! pontosan, részletesen.
elképzelni, milyen lenne ez a való, mindennapi életben. aztán megint elképzelni. és megint. mintha valóság lenne. örülni neki. átélni.
amíg bele nem szívódik a bőröd alá.
kezdd először apróságokkal. én pl egészen kis összegű pénzzel kezdtem. bejött.
folytattam párkapcsolattal. bejött (azzal a különbséggel, hogy nem fordítottam figyelmet a dohányzásra és egy két részletre)
a következő a ház lett. bejött. párkapcsolat: bejött, úgy ahogyan megfogalmaztam.
a jelenben is történnek dolgok velem. van hogy tudatosan, van hogy csak utólag figyelek fel rá, hogy Hoppá ezt én csináltam! :)
Ami nem az életünkbe való, az előbb-utóbb eltűnik. Akár úgy, hogy te segíted elő, akár magától :)
Ami megszűnik/eltűnik az életünkből, ahhoz van, hogy idő kell... megérteni a miértet.
Sok érdekeset írtatok ebbe a topikba,jó,hogy benéztem.
Én azt hiszem,vagyis úgy csináltam,hogy alaposan végiggondoltam sok mindent.Ebből ezek következtek: csak kivételes emberek lehetnek majdnem biztosak abban,hogy 25 év múlva is ugyanezen a színvonalon tudnak élni.Ezért ezt valahogy el kell engedni magunktól,hogy a gyerek egyetemi tandíjáról agyaljunk.Helyette szeressük most a gyereket,adjunk neki minél több élményt,hogy felnőttként legyen ereje,és legyenek megoldási ötletei a saját életére.
Jó hírek:a gépek nem szükségszerűen romlanak el,akár sok évig sem,és megbetegedni sem szükségszerű,még ha járvány közben sok ember közt vagy,akkor sem,Tehát ezeket meg lehet úszni,évekig.Sőt a természeti katasztrófa sem üt be mindenhol,még akkor sem,ha az összes szomszédodnál beüt,meg lehet úszni.
Van nagyon sok történés a világban,ami nagyon meglepően alakul,pl.felgyógyulások,megmenekülések.Ezek is emberekkel történnek,veled,velünk is megtörténhetnek iylen csodafélék,mi is csak emberek vagyunk.
olvastam a Titkot,néztem is párszor, de pont itt akadtam el. odáig értem hogy el kell engedni dolgokat és nem a negatívokon rágódni, mert beteljesül. volt már ilyenre példa az életemben.
de igaz ennek az ellenkezője is? mert arra sajnos még nem volt példám. hiába próbálok csak jóra és pozitívra gondolni, az valahogy nem jön be...
nem hiszem hogy ezt el lehet szavakkal magyarázni. én sem értettem sokáig, csak utólag jöttem rá a dolgok menetére és miértjére.
neked magadnak kell ráébredned, hogy mi a módszere ennek az életmódnak. egy nap ráébredsz és onnantól kezdve másként állsz az élethez.
annyit viszont tudj, hogy amin nap mint nap rágódsz és aggódsz, az folyamatosan jelen lesz az életedben. mert nem engeded el. ha folyamatosan eszed magad, hogy jaj mi van ha holnap elromlik a mosógép-akkor el fog romlani a mosógép.
ha azon rágódsz, hogy jaj nem kapjak nagy összegű számlát-akkor nagy összegű számlát fogsz kapni...
tudom sokaknak unalmas és lerágott csont de olvasd el a Tutkot, nézd meg filmen ötször, hússzor, ötvenszer, amíg beléd nem rögzül a mondanivalója.
persze, csak ha vevő vagy rá. ahogy valak itt írta: a hitben is hinni kell. és amíg kétségekkel fordulsz a módszer felé, addig nem is fog hatni.
Ez jó taktika!!! Egy pár éve gyakorlom. Egyszer úgy döntöttem,elég idős vagyok ahhoz, hogy eldöntsem, kikkel akarok barátkozni, hol akarok jelen lenni, minek akarom alávetni magam. Egyszerűen megtanutam nemet mondani bizonyos dolgokra, heyzetekre.
De ez végülis nem is az a téma, amiről itt szó van...:))
és mi az ami akkor előrevisz téged? félre ne érts, nem kötekedni akarok, csak megérteni. mert ehet hgoy én csináltam rosszul valamit...
én se álmodtam fehér esküvőről, kerítéses házról,vagy mit tudom én miről, de voltak/vannak célok amiket szeretnék elérni,amiért hajtok és nap-mint-nap felkelek. az hogy valakinek vannak álmai,sztem még nem biztos hogy álomvilágban él :)
... van egy édes kis gyerekvers, néha csak úgy elő jön... (nem teszem idézőjelbe, mert lehet, hogy nem teljesen pontosan emlékszem).
Szeret engem a világ,
tudja én is szeretem.
Így járom hát útjait
bizalomtól részegen
... anyám karja ringat el,
hogyha mégis elesem.
Márai ezt jól megírta:
"Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit – a hangya szorgalmával és a tigris, ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek."
A legjobb példa tesómék. Anyagilag messze nem állnak jól, de még se agyalnak ezen. Úgy vannak vele, majd lesz valahogy, minek agyaljanak?
Élnek azzal, ha apró pénz tudnak keresni (eladnak vmit pl 20 Ft-ért, aztán ezek beindulnak és havonta több ezer forintot megkeresnek pluszba). Amivel talán más nem szöszmötölne.
Az eddigiek alapján látszik, hogy jól csinálják! És BOLDOGOK!!!!
Múltkor olvastam, hogy a hitben is hinni kell. Ebben van valami :))
lehet hogy igazad van :)
nem azt kell nézni, hogy mi kellene, vagy nem, hanem hogy mi van :)
... ez így van egyébként. Én csak visszanézve gondolok arra néha, hogy úristen hogyan csináltam... így utólag elképzelni nem tudom... de valahogy mindig minden összejött. :)
Mondjuk nem a jómódútól igen csak messze állok... szóval még az árnyékában sem, csupán ami kell, arra általában futja... de valószínű csak kisigényű vagyok! :))
Ott a pont!
Egy időben (azt hiszem, ez már elmúlt :D) úgy álltam hozzá, hogy ha majd lesz családom, ha majd lesz kertes házam, ha majd lesz... akkor jó lesz!
A fenéket! Akkor is lesznek gondok, csak éppen más, mint most. És attól, hogy egy képet állítok magam elé, minek kéne lennie és mi van, nem fogok jó érzést okozni magamnak :D
Na, ellenben stresszt! :)
Dejavu érzésem van... 4 éve állást kerestem, semmi tartalékom nem volt. A számlák jöttek, albérletet fizetni kellett. DE annyira hittem abban, hogy sikerül megtalálni a vágyott munkát, hogy ez vitt előre.
Sikerült is :)) És mindig megoldódott valahogy. Segített a család és a barátok, csak észre kellett venni és élni a lehetőségekkel.
viszont lehet hogy adtál egy jó tippet, amit ki fogok próbálni.
kijelölök napi egy "aggódós" órát amikor helyt adok ennek, és utána már nem :)))
Ez is jó megoldás :) A hit sokat számít. Nevezzük Istennek, vagy ki hogy akarja. Valaki, aki vigyázz rád :)
Agyilag én is tudom, a mai gondokkal kéne foglalkozni.. :)
További ajánlott fórumok:
- A pozitív gondolkodás negatív hatása, avagy: hogyan ne gondolkodjunk pozitívan
- Válás - Új életet kezdek, tarts velem! ... csak pozitívan!
- Hogy lehet pozitívan gondolkozni?
- A pozitív gondolkodást lehet tanulni? Hogyan kell pozitívan gondolkodni?
- Miért jó a hó? Csak pozítívan+++++++++++++
- (60+) Csak pozitívan...