Középiskolai felvételi (beszélgetős fórum)
"A kicsinél viszont beírunk több tagozatot is ott-azert a matek tt nincs messze egymástól.. És Ő pl szivesen menne nyelvre is, való is lenne neki."
Az ilyeneken nem csodálkozom, pláne ha vonzó a gyerek számára az adott suli. Nekem inkább az a fura, amikor valakit minden érdekel. El tudom képzelni, hogy valamilyen szinten tényleg, de azért biztos van olyan tárgy/terület ami jobban érdekli, mint a többi.
A Lászlóban 9 tagozat van. Tavaly láttam olyat a listában aki ebből hatot beírt. Na akkor gondoltam, hogy ő az a kategória akinek szinte mindegy, csak felvegyék oda. Az is igaz, hogy ott a legtöbb tagozaton nincs szóbeli, tehát a papír elbírja.
A nagy nálunk is elsősorban az Eötvösbe vágyott. De csak 2-t írt be, a nyelvit nem, semmikeppen nem ment volna oda, akkor inkább mást választ. (Nem tudom az 5 év miatt v más oka volt? ) Mondjuk nála lehetett tudni h merre van az útja, nem volt kétséges. Jól döntött. Hála égnek nem kellett agyalnunk a további sorrenden, írásbeli után lehetett tudni h meglesz nagy valószínűséggel az első hely. Bele sem gondoltam hogy lenne a további sorrend, nem tudom mit választott volna…
A kicsinél viszont beírunk több tagozatot is ott-azert a matek tt nincs messze egymástól.. És Ő pl szivesen menne nyelvre is, való is lenne neki. Tuti, hogy nála több izgulnivaló lesz.
Az igazi E5 fanok beírják mindet. 😉
Legkisebbem csak a tt-t írta be, nem is lett E5-ös. Sors keze, eddig nagyon pozitív csalódás a VPnéG.
Fazék specmat.
Rettentően sokat készült (szülők eleve ilyen irányultságúak, de természetesen volt különtanár magyarból), nagyon jót is írt, és persze minden helyen, ahol tárgyat lehetett választani, matekból ment. Kétségtelenül a korosztályának legjobbjai közt van jelenleg.
Egy topsuliban nem került be az első 30 közé a szóbeli után - egy olyanban, ahol csoportosat tartanak. De ugyanez volt negyedikben is. Kiemelkedő írásbeli, és ahol kifejezetten nézték az együttműködést, hátrébb sorolódott. (Érteni vélem, mi az oka).
Van egy 41-es is azért. Kár, hogy nem lehet látni, honnan jöttek a nagyon szuper eredmények, a 95+-osok.
Hozzáteszem, latinból általában a nyelvvizsgáért emelteznek, nem simán az érettségiért, úgyhogy ennél gyengébb tudással nem is próbálják inkább meg.
Olasz emelten csak a budapestiek között 36-100% is előfordult.
Belebotlottam az OHnal egy eddig nem hasznalt menüpontba.
Kipróbaltam egy feltetelezetten kis mintán:
Latinból emelt szinten legutóbb 38-an erettsegiztek.
12-en budapestiek, 4-en már nem középiskolások. A 23 rendes, 4 előrehozott, 3 javító, 5 szintemelő, 3 kiegeszitő vizsga egyetlen egy 57%-os kivételevel leginkabb ötös lett! Az eredmenyek 60-98% közöttiek nagyjaból 80-85 pontos jellemző eredménnyel.
Igazad van. Lányom sem bánja cseppet sem, hogy így alakult. :)
Annyi jót mesélt a gimiről, hogy fiamat is "beetette" vele. :)
Sőt, tavaly a barátja unokatesója is lányom leírása alapján írta első helyre az olaszt és amennyire tudjuk, ő is nagyon szereti.
Jogos. :)
Nekünk úgy értve semmit, hogy a Szerbben 4,5-6-os bizi mellé kevés volt. Ott nincs szóbeli, nem lehet azzal javítani.
Ebből is látszik, hogy mennyit számít a kitűnő bizi meg az, hogy hol milyen szempontok szerint számolnak. Nem elvotatva persze, hogy az E5-be csak nagyon jó eredménnyel lehet bejutni.
2019-atlagos volt. Esetleg azt próbáljátok ki
2018 könnyű, 2020 nehéz..
Ebből a 3-ból már lehet látni vmit(talán)..
Nyolcadikas feladatsorok azert egyre könnyebbek-a matek legalábbis..
Dúrván sokkal számolósabb volt az 1-es régebben v a terfogatszámítás.. a szöveges talán picit nehezül.. persze így lehet a végén kiegyenlítődik a pont, fene tudja.
Magyar viszont szerintem nehezedik, pl a szövegertes látványosan..
További ajánlott fórumok:
- Középiskolai felvételi matematikából 2010-ben
- Óvódák, bölcsődék, általános iskolák, középiskolák, bárhol a világon
- TB ügyintéző tanfolyamra jelentkeztem. Van valakinek információja, mire lehet számítani felvételinél?
- Mikor lesz fent a neten a középiskolák végleges felvételi sorrendje?
- 2011 középiskolai felvételi
- Hol lehet megnézni a tavalyi középiskolai felvételi ponthatárokat?