Repülés közben hogyan lehet leküzdeni a klausztrofóbiát? (tudásbázis kérdés)
Amikor én először repültem, - egyedül kellett -, mondtam ezt a mellettem ülő két utasnak. Az ablaknál ültem, eléggé stresszeltem. Azt mondták kérjek egy kis bort , mikor a kaját hozzák. Kértem, megittam. Jót tett ! :)
Egyszer, mikor a családdal repültünk, rámjött a klausztrofóbia. Nagyon szenvedtem. Se azelőtt, se azóta. De megfogadtam, hogy máskor olyan helyre kérem a jegyet, ami a közlekedési út a 2X3 ülés között, hogy bármikor felállhassak, esetleg kicsit sétálhassak. Addig lehetőleg ablaknál ültem, de akkor nagyon beszorítva éreztem magam, és többé nem akartam ezt átélni.
Ez jó gondolat, és biztosan remekül fog sikerülni a nyaralás.
Én tériszonyos vagyok, nem bírom tévén se nézni a magas hidakon készült felvételt, meg amikor a tornyóra mutatján lógnak.
A húgom elég erős klausztrofóbiás, inkább lépcsőzik 5 emeletet naponta többször is, mint hogy liftbe szálljon, de repülni gond nélkül szokott. Márpedig Amerikából közlekedik ide meg vissza.
Egy repülő azért mégis tágasabb, mint egy lift. Még a buszokhoz lehet a leginkább hasonlítani a kisebb gépeket.
A jegyvásárláskor talán lehet olyan helyre kérni a jegyet, ahol nincs közvetlenül előtted másik ülés. Nyugodtan hivatkozz a klausztrofóbiára, a légiutaskísérőnek sem érdeke, hogy az utas rosszul legyen.
Üdv.nektek.
Pár nap múlva nyaralni megyek a párommal, életem első repülő útja lesz.Klausztrofobias vagyok,nem kedvelem a zárt helyeket,pl.lift.De ha nyilvános helyen megyek mosdóba,ott sem zárom magamra az ajtót.
A háziorvosom írt fel Frontint,amit utazás előtt 1 órával vegyek be.Meg nem váltottam ki, igazából nem is szeretném Törökországba megyünk,busszal igen hosszadalmas út lenne,így bevallaltam.Akinek van ilyen betegsége,és ült repülőn, miként küzdötte ezt le? Köszönöm a majdani választ.
További ajánlott fórumok:
- Hogyan lehet leküzdeni a késő esti éhségrohamot?
- Hogyan lehet a pánikbetegséget leküzdeni?
- Hogyan lehet az édességfüggőséget, csoki utáni vágyat leküzdeni?
- Hogyan lehet leküzdeni az édesség utáni vágyat?
- Hogyan lehet leküzdeni egy bizonyos személlyel kapcsolatos utálatot?
- Van köztetek olyan aki félt a repüléstől, de muszáj volt leküzdeni a félelmét?