Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Aranyosi Ervin - Nyugtasd meg lelkedet!

Megbántottak? Lépj túl rajta,

ne mérgezze lelkedet!

Engedd el és ne vidd tovább

bánatodat, terhedet!

Gondold végig, kit is mérgez,

a harag, az indulat?

Emelkedj a bántás fölé,

védjen meg az öntudat!

Belemenni a játszmába,

az csak neked ártana,

energiád megcsappanna,

és az egód játszana.

Csatázni és háborúzni,

erről szól ma a világ!

Ne engedd a gyűlölködést

ilyen könnyen hatni rád!

Bocsáss meg a másik félnek,

és nem is kell tudnia!

Teremts békét a lelkedben,

a fénybe kell jutnia!

Saját dühöd téged bánt csak,

s ha nyugalmad nem leled,

haragoddal a szívedből

kiürül a szeretet.

Gondolj arra, aki bántott,

ennél többet nem tudott,

ennél jobbra nem képes még,

ha ily döntésre jutott.

Nem számít, hogy más mit gondol,

te csak érezd jól magad,

ne zárd harag ketrecébe

lelkedben a madarat!

Kalitkában nem tud szállni,

megbénul a képzelet,

bocsáss meg és éld nyugodtan,

boldogan az életed!

Szabadítsd fel önmagadat,

engedd el azt, ami fáj,

ne lehessen teremtésnek

harag és düh, akadály!

Szabadítsd fel a lelkedet,

tisztítsa meg szeretet.

Hidd el, ez a legtöbb,

amit Isten érted tehetett!

Engedd el, tanulj belőle,

s az utadon lépj tovább,

fordítsd fejed a fény felé,

s inkább éld meg a csodát!

Orbán Balázs: Adj egy percet…

Adj egy percet a csendnek,

Végre üvölthessen benned,

Tanítsa jó modorral,

Hogy kell embernek lenned!

Adj egy percet a csendnek

S ne másnak: az embernek

Ősi szálait fondd újra

Kemény szövetté: a lelket!

Adj egy percet a csendnek

És hallgasd, hogyan serceg

Benned hangja, fájón

A tűnődő őrületnek…

Aranyosi Ervin:

Meleg otthon

Kibéleltük szeretettel,

s benne olyan jól vagyunk!

Jöhet a tél, jöhet a fagy,

mi egymástól olvadunk.

Lehet zord a külvilágunk,

ha megóv egy kis család,

akkor nem kell a csillogás,

vagy fényűző kacsaláb!

Sok kastély kong ürességtől,

hiányzik a szeretet,

nincs mosoly és nincs ölelés,

ami adjon meleget.

A szeretet, mint a kályha,

szív mélyéből melegít,

így hát könnyebb átvészelni

a világ zord teleit.

Összebújva és szeretve,

átmelegszik a szívünk,

a szeretet erejében

talán épp ezért hiszünk!

Aranyosi Ervin - Huncutkodtam

Huncutságot követtem el,

de maradjon ez titok!

Ne tudjátok, hogy én voltam!

Befordulva szundítok.

Távirányítót lenyúltam,

eldugtam az egeret…

Ne tudjatok tévét nézni,

inkább velem legyetek!

Egér nélkül a gép sem megy,

adok majd jobb ötletet:

Játsszunk „Ki nevet a végén”-t,

vagy olvassunk könyveket!

Viccelődjünk, nevetgéljünk,

s játszunk inkább boltosat,

eladó egy görgős egér,

nem is kérek túl sokat!

Távirányítót is kaphatsz,

ölelésért megkapod!

Csak a figyelmedet kértem,

s huncutságom – lám – hatott!

Reményik Sándor: A nagy piktor

Október, a piktorok Piktora

Már teljes lendülettel festeget.

Ecsetjét arany-tengerekbe mártva

Húzza hervadó világok felett.

Nézzétek, milyen biztos mozdulat!

Milyen könnyed és mily könyörtelen:

Szépséget s halált egyben osztogat.

A bágyadt lombra ahogy rálehel,

Irtóztató és hízelgő a hangja:

Meghalsz, - de utoljára szép leszel

Dsida Jenő: Az én kérésem

Az ábrándok, mik itt élnek szívemben,

Immár tudom, hogy nem maradnak itt,

Minden, ami szép, gyorsan tovalebben, -

Az élet erre lassan megtanít.

Mert mi az élet? Percek rohanása;

Fagyos viharként száguld mindenik,

Mögöttük sír a kertek pusztulása,

S a rózsabokrot földig letörik.

Illatos szirmok, zöldelő levélkék!...

A vihar szárnyán mindez elrepül,

Aztán ragyoghat, nevethet a kék ég:

Ott áll a kert siváran, egyedül.

Én sem számítok semmi kegyelemre,

Én felettem is végigzúg a szél,

Lelkemnek alvó, rózsaszirmos kertje

Jobban megvédve nincs a többinél.

Én készen állok minden fájdalomra,

Nem hall ajkamról senki sem panaszt,

De most szívemnek még egy vágya volna.

S ha jó az Isten, meghallgatja azt:

Ne vágtassanak szegény rózsakerten

Az összes szelek, mind, egyszerre át,

Ne várjon rájok elfásulva lelkem,

Ne törjenek le minden rózsafát;

Tépjék szirmait egyenként le, lassan;

Mind külön fájjon, sajogjon nekem,

És mindegyiket nagyon megsirassam

És minden könnyem egy-egy dal legyen.

Aranyosi Ervin: Merengés az őszben

Még néhány kedveset mosolyog ránk a Nap,

amíg mosolyogni még ereje marad.

Gyakran, szégyenlősen felhők mögé bújik,

s tán ott is maradna a zord télen túlig.

Mikor látjuk arcát, szívünk átmelegszik,

s akkor ébredünk rá, hogy mennyire tetszik,

ha éltető fényét szórja a világra,

mikor levelet fest bokorra, faágra.

A szeretet fénye árad ránk felőle,

s jobb, ha a szívünkbe elteszünk belőle,

hiszen a jeges szív könnyebben felenged,

ha a napsugárral másik szív melenget.

Szél jön, s erőszakkal tépkedi a fákat,

jeges kezeivel simít minden ágat,

didergő levelek bele is pirulnak,

ahogy hideg kezek a testükhöz nyúlnak.

Megborzong némelyik, de mind útra készül,

általuk a vén ősz színarannyá szépül.

Levelek felszállnak, pillangókká vállnak,

majd a szél dalára, körben táncot járnak.

Gyönyörködünk benne, az ember csak ámul,

csodás színkavalkád, ami elénk tárul.

De nem haldoklás ez, csak az élet része,

s tavasszal megújul a világ egésze.

Addig, itt az idő, lelkünknek pihenni,

kicsit begubózni, pillangóvá lenni,

mire jön a tavasz a csodás kikelet,

Újra táncra keljek, szeretettel veled.

Még néhány kedveset mosolyog ránk a Nap,

s érezteti velünk, hogy az idő szalad.

Ám itt van az idő, le kell hogy lassuljunk,

hogy jövőt teremtő merengésbe hulljunk.

De jó lenne...

Juhász Magda

De jó lenne jónak lenni,

mindig, mindig csak szeretni,

lelkem szállna, mint a lepke,

olyan könnyű, lenge lenne.

De jó lenne jónak lenni,

csak a szépet észrevenni,

nem félni, és nem remegni,

mindig, mindig csak szeretni.

De jó lenne jónak lenni,

a nagy Istent megkeresni,

a lábához kuporodni,

és az Igét befogadni.

De jó lenne... de nem lehet.

Farkasok közt nem élhet meg,

aki bárány, aki balga,

megrohanja azt a falka.

Megrohanják, leteperik,

mert a jót itt nem szeretik.

Lelkünk fáradt, szívünk remeg,

nincs közöttünk aki szeret?

Gyilkosságok, fegyver, átok

miért sújtja a világot?

Hisz` szeretni könnyebb lenne,

lelkünk szállna, mint a lepke.

De jó lenne jónak lenni,

egymás kezét megkeresni,

és a gonoszt mindörökre

eltemetni, elfeledni.

De jó lenne jónak lenni...

Roža Jakovljević festménye

Balla D. Károly : Őszi tor

E tompa őszben minden felragyoghat

és lábra kaphat bármi indulat,

a gyönge szél a jussodból kiforgat,

eső rak rád kis álnok kínokat.

E szürke ősznek minden zuga színes,

hiába száll az arcokra korom,

s habár a kincs a sorban állóké lesz,

neked is jut majd konc e bősz toron.

E csöndes ősznek minden sarka hangos,

a serlegekből felbugyog a gyász –

és zúgnak mind a félrevert harangok,

kezdődik már a víg halotti tánc.

Hiába mondanád, hogy mindez morbid.

Nem hallja meg, ki telt torokból ordít.

Eljött az ősz, mint minden évben,

s hogy miért kedves énnekem?

Talán, mert folyton megcsodálom,

színessé teszi életem..

Kimegyek hát egy árnyas parkba,

s körül hordom tekintetem.

Figyelem múló szép varázsát,

hogy mit mutat megint nekem.

Levelek szállnak ágról-ágra,

kergeti őket lenge szél.

Elmúlást hozva a világra,

egy újabb tavaszról mesél.

Hallgatja Napunk fenn az égen,

aranyló fénye megkopott.

Nem ragyog úgy, mint nem oly régen,

fényéből tán a Hold lopott.

Nézem a fák színes ruháit,

mind-mind bohócnak öltözött.

Érzem bohémmá őszült lelkük

mesevilágba költözött.

Talán a Föld most halni készül?

Vagy csak álmodni megpihen?

Megállna örök körforgása?

- Az nem lehet, én nem hiszem!

Mégis leveti rőt ruháját,

eldobja mind a színeket,

pucér fákat már nem takarja,

s a gúnyos szél megint nevet!

Nézem a megalázott fákat,

hisz nem csak levelük veszett,

hitük sincs már, s tán tőlem várnak,

új tavaszra ígéretet.

Ne sírjatok, nincs minden veszve,

épp csak a szél megágyazott,

álom borul a nagy világra,

s ne félj te fa, nem vagy halott!

Csupán csak megpihenni kéne,

tavaszra erőt gyűjteni,

álmodni boldog, szebb világot,

amit új év tölt majd teli.

Nem múlik el soha az élet,

egy nap majd újjá születik.

Legyetek büszkék a jövőre,

ti lesztek majd a szüleik.

Az elmúlás csak pillanatnyi,

halált új születés követ.

Nehezen megy, ki menni készül,

s örül, ha újra eljöhet.

Kísérjen halkan öröm-óda,

zenéljen hozzá kósza szél.

Álmod erőd majd visszaadja,

hogy újra élő, s szép legyél!

Aranyosi Ervin -Eljött az ősz

Reményik Sándor: Lámpagyújtogató

Egyszer volt, rég volt. Azt kérdezték tőlem:

"Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?"

"Lámpagyújtogató"-feleltem én.

A gyermek együgyű feleletén

Nevettek akkor szülők, ismerősök.

Mért volt, mért nem volt, én azt nem tudom.

Nekem a csendes ember imponált,

Ki ballagott a bús utcák során,

S amerre ment,

Világosság támadt a nyomdokán.

Csak felnyújtott egy lángvégű botot,-

Egy lobbanás- s az ember főlehajtva

Az esti csendben tovább baktatott.

Csak ment tovább a sötétség fele.

Ámde mögötte diadallal égtek

A lámpák, miket meggyújtott keze.

Egyszer volt, rég volt, hogy kérdezték tőlem:

"Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?"

Azóta sokat vívtam, verekedtem,

Azóta sűrűbb lett az éjszaka.

És végül-lámpagyújtogató lettem.

TÁNCZOS KATALIN : SZÍVEM UJJONGÁSA

(hajléktalan költő)

Fejem jótevőm keblére lehajtom,

Hogy halljam e szívtenger moraját.

Gyönyörbe merengek az ős csoda parton:

Hol az Isteni szó szelíd emberi jajba

Lágyan suhan át.

Szívem liliom kelyhét sosem rágja

Szomjas szívű vágy, bíborajkú szipoly.

Nem kínoz a vénség tűzdala, vádja.

Dalolásom nem veszi vércsesikoly.

Nyisd meg Jótevőm mélyét keblednek,

Érezze szívem hangod gyönyörét,

Mit mézel a földön sajgó lelkemnek,

Isten szerelemtől telt szívű ég.

Már hallom léptei kopogását.

Belőle zenél nekem a szeretet,

Isteni dal! Sosem hallja a mását,

Kinek útja önzéseken át vezetett.

Hallom: e dalban mint zokog Ádám,

Mint zeng bele Isten égi vigaszt;

Hogy hördül bűn gyönyörében a sátán,

Pokoli himnusza jajra riaszt.

Hallom egy vad orgiadal

Mint veri fel szelíd éjszaka csendjét;

Kén-fáklya mezőben üszök ravatal:

Jajgat a vér, a fájdalom, a veszteség,

Nincs mentség!

Hallok halk epedést, sóhajba fúló

Prófétakiáltást, sok jajt,

A messiási jövő sosem múló Lelki uralmát,

amely e büszke világot

Szelíd Isten igába kényszeríti majd.

Egyszer csak halkul a múlt, jövő szava szólal,

Hitvallók hite, lágy liliomdal,

Mennyre mosolygó vértanú-sóhaj

Borul e szívre szelíd hatalommal.

Hallom Jótevőm szíve verését,

Nincsen erőm elvenni fejem,

Nem csalogathat semmi dicsőség,

Sem tudomány, sem szűz szerelem,

Ha ez Isteni szív szelíd gyönyörét

Örökre-örökre dalolja nekem.

Szabó Lőrinc: Szél hozott szél visz el

.

Köd előttem, köd mögöttem,

Isten tudja, honnan jöttem.

Szél hozott, szél visz el.

Minek kérdjem, mért visz el?

.

Sose néztem, merre jártam.

A felhőkkel kiabáltam.

Erdő jött, jaj be szép!

Megcibáltam üstökét.

.

Jött az erdő, nekivágtam.

A bozótban őzet láttam.

Kergettem, ottmaradt,

Cirógattam, elszaladt.

.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,

Csak szeretőm megmaradjon.

Szeretőm a titok,

Ő se tudja, ki vagyok.

.

Isten tudja, honnan jöttem,

Köd előttem, köd mögöttem.

Szél hozott, szél visz el.

Bolond kérdi, mért visz el.

Babits Mihály: Búcsú a nyárilaktól

Búcsúznunk kell újra, kicsi ház,

s egyre nehezebb a búcsuzás.

Hányszor látlak, ki tudhatja, még?

Hány nyarat fog adni még az ég?

Az idei zord volt és fukar.

Kárpótolni talán most akar.

De pávázhat a nap tolla már:

kései nyár, nem igazi nyár.

Óh e párás, pávás lomhaság!

Félszegen nyujtózik a faág

S olyan tarkák, merevek a fák,

ahogy pingálná egy kisdiák.

Mint a dróton csüggő művirág,

lanyhán ling-lóg szárán a virág,

S néma s fényes az egész világ,

mint üveg alatt egy mű-világ.

Mint egy akvárium fenekén,

idegen nagy csendben járok én.

Körülöttem sok halk szörnyeteg,

jövőm félelmei, lengenek.

Isten veled, kicsi hegyi ház!

Nem soká tart már a ragyogás.

Szétroppan a kék üveg, az ég,

Beszakad a zápor és a szél.

S én futok, mint aki menekül,

Mint ki nem bírja ki egyedül,

Mint vihar jöttén a kósza juh

nyájat keres és karámba bú.

Én tudom, hogy ez a béna csend,

ez a vak fény gonoszat jelent.

Jön az ősz és életem is ősz:

Óh jaj, mit hoz őszömnek az ősz?

Ha egyszer a förgeteg beront,

mit ér, hogy ily tarka-szép a lomb?

Ami legszebb és legpirosabb,

az fog hullni leghamarosabb.

Remegnek a gyenge levelek,

mint siralomházban a fejek.

Az egész táj szép siralomház.

Isten veled, kicsi nyári ház!

Engem a város karáma vár,

Te itt maradsz, őszi tarka táj.

Eldobott rajz, míg majd a vihar,

letöröl nedves spongyáival.

Kristina Calu - Tudod, én...

Tudod, én akkor is szeretlek

Ha csúnyán nézel rám

Ha mogorva pillantásodtól

Sírásra görbül szám

Ha kéretlen szavaid

Szívemet tépik

Ha makacs önfejűséged

Tanácsomat nem kéri

Ha veszekszem veled

És mindentől eltiltalak

Ha nem kérsz belőle

Akkor is tanítalak

Ha minden percben féltelek

Bár bőszen tiltakozol

Ha hanyagságod miatt

Rossz jegyet hozol

Ha válladat rántod

Kérdésre nem felelsz

Ha kizársz a világodból

S úgy tűnik, nem szeretsz

Mert tudom, csak néhány év

És megváltozik minden

Én is jártam ott

Ahol most te vagy, kincsem

Újra fontos leszek

A legjobb barátod

Míg eljön ez az idő

A partvonalon várok

Itt állok majd

Jól látható helyen

Megtalálsz bármikor

Megfoghatod kezem

Sírhatsz a vállamon

Ha úgy hozná az élet

Az anyukád vagyok

Míg élek szeretlek téged

Jött őszanyó hideg széllel,

Aranysárga vízfestékkel.

Sárgák lettek a levelek,

Fújtak, fújtak őszi szelek.

Fújtak, fújtak őszi szelek,

Lehullottak a levelek.

Itt vannak a fák alatt,

Látod a sok aranyat?

/Osvát Erzsébet/

Zelk Zoltán: Ha kérdik egyszer

Kertben szerettem volna ülni,

így álmodtam én őszömet,

nagy csend fényében elmerülni,

míg lassún hulló levelek

vállig, homlokig borítnának,

szépen halni megtanítnának -

az elmerengő képzelet

esztendeim kemény szálából

ily lánynak szőtte őszömet.

Szerettem volna ülni lócán

alkonyidőn, a ház előtt

hallgatni utak csobogását,

köszönteni az elmenőt.

így lettem volna gazda s vendég,

így mondtam volna szép jóestét

mindenkinek, mikor az ég

a sárguló napot leejti,

mint őszi ág a levelét.

Nem kertben, nem ház előtt lócán,

ülök a világ küszöbén,

s ha kérdik egyszer, mi járatban,

mit végeztem e földtekén,

ki oly ritkán s dünnyögve szóltam? -

de a szegénynek szava voltam,

ezért voltam, lehettem én

egyszerre alkony s pirkadó nap,

egyszerre bánat és remény.

Benedek Elek:

Szeresd a fát

Szeresd a fát, hisz ő is érez,

Szép gyöngén nyúlj a leveléhez;

Ágát ne törd, lombját ne tépjed,

Hagyd annak, ami: épnek, szépnek,

Ne bántsd a fát!

Ő is anya, minden levele

Egy-egy gyermek, gonddal nevelve;

És gyermek minden ágacskája,

Szeretettel tekints föl rája,

Szeresd a fát!

Édes gyümölcsét várva-várod,

S mégis letépnéd a virágot?

Szegény virág gyorsan elszárad,

S te bánkódol majd, késő bánat!

Ne bántsd a fát!

Megtépett fának nincs virága,

Mint a vak, úgy néz a világba.

Oly bús a fa, a tördelt, tépett,

Mint anyád, ha elvesztne téged,

Szeresd a fát!

Falombok közt viharba, vészbe,

Lám, meg se ring madárka fészke:

Fáradt ha vagy, leülsz alája,

S elszenderít madár danája,

Ne bántsd a fát!

Mind, akik fákat ültetének,

Sírjukra szálljon hálaének:

Ásóval is költők valának,

Szép, lombos fáról álmodának,

Szeresd a fát!

Aranyosi Ervin: Üzen az Ősz

Üzen az Ősz: – Nyugodj le végre!

Minek a lázas rohanás?

Ülj le egy padra, nézz fel az égre,

érintsen meg bűvös varázs.

Ne rohanj el az élet mellett,

engedd a szépet hatni rád.

Akik megállnak, szépre lelnek,

azokkal megáll a világ.

Mikor lassulsz lecsendesülve,

a lelked is életre kel.

Nem erőlködsz nekifeszülve,

a lét értelmét éred el!

Hagyod, hogy vigyen áramlása,

s eljuttat céljaid felé.

Segít a szíved dobbanása,

s vágyad az utat meglelé.

Nem is kell megkeresni módját,

csak csendben, várni, hogy legyen.

Nem kell “harccal legyőzni Tróját”,

s átmászni minden gond-hegyen.

Nem kell balgán sikerre törni,

harcban legyőzni másokat.

Elég egy székben hátradőlni,

s teremni hagyni álmokat.

Szebbet teremthetsz szeretettel,

lélekből kapva az erőt.

Szebb világot alkot az ember,

békéset, s tisztán élhetőt.

Nem hajt tatár, anyagi érdek,

Szíved csak szépre éhezik.

Érzéseid vonzzák a szépet,

amely úgyis megérkezik.

Engedj el végre minden görcsöt,

s hagyd, hogy a csónakod vigyen.

A pillanat, ha lazán töltöd,

úrrá lesz minden irigyen.

Álmodj nagyot, álmodj merészet,

s figyeld, a gondolat teremt!

Valóra váltja az egészet,

neked adva a végtelent.

Üzen az Ősz: – Nyugodj le végre!

Engedd csak szállni az időt!

Ülj le egy padra, nézz fel az égre,

figyeld a vágyad, s hagyd hatni őt!

Érte élj tovább

Mikor a sors örökre elszakít attól, akit szerettél,

akivel nap-nap után együtt sírtál, együtt nevettél,

szíved is belepusztul abba a hiányveszteségbe,

mely tán a legnagyobb fájdalom az ember életébe.

Mert a közös múlt, s azok az együtt töltött évek,

amik boldog napokról, örömről meséltek,

vele együtt távoztak el, így csak emlékük maradt,

melyek erősítik mellkasodban szívfájásodat.

De ne add fel akkor sem, ha már minden elveszett,

mert tudd, Ő sem lel lelki békét, míg érte keseregsz,

hiszen Ő is éppen ugyanúgy a nagy fájdalmat éli,

mikor látja, hogy társa a magány útját lépi.

Ezért vidd tovább, vidd azt az elkorhadt keresztet,

melynek nehéz súlya immár egyedül tiéd lett,

és érte élj tovább, hogy fenn büszke legyen rád,

és meglelje a hőn áhított lelki megnyugvást.

Kun Magdolna

Kovács Sándor: Őszi napsugár

Csak egy percre ha kisütnél

Gyönyörű Napocska,

Nem azt kérem,hogy sugarad

A meleget ontsa.

Jól tudom,hogy nincs ideje

Most a napsütésnek,

De a meleg nyári napok

Nagyon szép emlékek.

Még egyszer most megcsodálnám

Gyönyörű,szép arcod,

Megvívnád a fellegekkel

Az örökös harcod.

Tudom,ott vagy most is köztük,

Eltakarnak téged,

Rabságban tartják sugarad,

Eltompítják fényed.

Erősebb vagy mint a felhők,

Ők csak mennek,jönnek,

Elrabolják sugaradat,

Vissza se köszönnek.

Tova szállnak szelek hátán,

Aztán jönnek mások

Felhőtlen,szép,tiszta eget

Nagyon ritkán látok.

Egy percig ha érezhetném

Sugarad melegét,

Elvakítaná a fényed

Az emberek szemét.

Azt kívánnám,hogy az a perc

Gyakran visszatérjen,

Amikor te,szép Napocska

Felragyogsz az égen.

Della Mária: Múlik szeptember

Dió fámon csak egy árva levélke ring,

Kis rigóm sem trilláz már szép dalt odakinn.

A kora est ecsetje vörös csíkot fest

Az ég alján, hol a Nap más égtájra megy.

A csendet bontja templomóra ütése,

Elmúlik szeptember, készülünk a télre.

Csillagok fénye utat mutat a Holdnak,

Az éj leple alatt álmodik a holnap.

Levélágy és takaró🧡🍁🍂💛🍁🍂

/Mentovics Éva/

Hol van már a fényes ősz?

Elveszett a ködben,

már nem gólya, fecske száll,

színes levél röppen.

Táncra kél a kajla szél,

lába sose fárad,

ágyat készít süninek,

fázós kis csigának.

- Levélágy és takaró,

színes, puha paplan…

Legyen szép az álmotok! -

dudorássza halkan.

Zelk Zoltán: Október

Kisöccsétől, Szeptembertől

búcsút vesz és útra kél,

paripája sűrű felhő,

a hintója őszi szél.

Sárga levél hull eléje,

amerre vágtatva jár,

félve nézi erdő, liget,

de ő vágtat, meg se áll.

Hová, hová oly sietve,

felhőlovas szélszekér?

Azt hiszed tán, aki siet,

aki vágtat, messze ér?

Dehogy hiszi, dehogy hiszi,

hiszen nem megyen ő messze,

csak addig fut, míg rátalál,

a bátyjára, Novemberre.

Benedek Elek:

Szeresd a fát

Szeresd a fát, hisz ő is érez,

Szép gyöngén nyúlj a leveléhez;

Ágát ne törd, lombját ne tépjed,

Hagyd annak, ami: épnek, szépnek,

Ne bántsd a fát!

Ő is anya, minden levele

Egy-egy gyermek, gonddal nevelve;

És gyermek minden ágacskája,

Szeretettel tekints föl rája,

Szeresd a fát!

Édes gyümölcsét várva-várod,

S mégis letépnéd a virágot?

Szegény virág gyorsan elszárad,

S te bánkódol majd, késő bánat!

Ne bántsd a fát!

Megtépett fának nincs virága,

Mint a vak, úgy néz a világba.

Oly bús a fa, a tördelt, tépett,

Mint anyád, ha elvesztne téged,

Szeresd a fát!

Falombok közt viharba, vészbe,

Lám, meg se ring madárka fészke:

Fáradt ha vagy, leülsz alája,

S elszenderít madár danája,

Ne bántsd a fát!

Mind, akik fákat ültetének,

Sírjukra szálljon hálaének:

Ásóval is költők valának,

Szép, lombos fáról álmodának,

Szeresd a fát!

Aranyosi Ervin: A szeretetről

A szeretet annyi: - elfogadni,

nyitott szívedből többet adni!

Másokban meglátni a szépet,

s örökre hinni, hogy szép az élet.

Megértőn nézni a világra,

ápolni, kinek a lelke árva.

Tudni a rossz is csak emberi,

másképpen lát, ki felismeri.

Keresd a jót, kívánd a szépet!

Lásd meg másban az emberséget!

Bocsásd meg azt, amiben gyarló!

Szeress ha fáj is, legyél kitartó!

Azért születtél erre a földre,

hogy szeretni tanulj mindörökre.

Szívedben szóljon a szeretet ének:

" Szeretném, ha szeretnének! "

Angelus Mortis: A szívek melegében

Fáj, ha magad vagy, és nincs kihez, szólj

Nagy-nagy tüzet, raksz, és mégis fázol,

De lásd a szívek melegében, könnyű dacolni a téllel

Ott, hol szeretnek, ott sosincs hidegség.

Télből tavasz lesz egy pillantástól,

Jön egy boldog perc és elvarázsol.

És így a szívek melegében könnyű megférni a téllel,

Künn a szél süvít, de hozzád el nem ér.

Bármily nehézsúly a szegénység

Ketten elbírhatják, van kit, félts,

De ha nincsen egy társ, mit ér a gazdagság.

Legyen minden ujjadon gyémánt, fizesd szolgák hadát,

Semmi nincs, ami pótolhatná egy lélek jóságát!

Kell egy kicsiny pont a nagyvilágból,

Melyhez hű maradsz, járhatsz bárhol.

Hisz ott a szívek melegében tőled, s tőle szépül minden,

Rossz vagy jó a sors, te mindig visszatérsz.

Bármily nehézsúly a szegénység,

Ketten elbírhatják, van kit, félts,

De ha nincsen egy társ, mit ér a gazdagság.

Legyen minden ujjadon gyémánt, fizesd szolgák hadát,

Semmi nincs, ami pótolhatná egy lélek jóságát.

Garajszki Istvánné : Szeptember

Szeptember van, véget ért a forró nyár.

Talán nem is lesz negyven fok körül már.

Ablakodon hűvös szelek zörgetnek,

a talajra hullott lombot görgetnek.

Önfeledten játszik a szél és a nap.

Ha árnyékod van, a szelek elhallgatnak.

De ha napnak fénye már nem cikázik,

Szél hoz esőt, a természet elázik.

Hűvös széltől egész tested megfázik.

Kicsi gyerek iskolából hiányzik.

Korán kelés, reggelente a suli,

pedig jó lenne helyette egy buli!

Azért lehet, ezt első nap érzi így,

mert egy barát minden arcot felvidít.

Van is élménybeszámoló temérdek,

most nem gépen, hanem szóban mesélnek.

Sokat ér a mosoly és az érintés,

online módon nem volt meg ez az érzés.

Van már öröm, boldogság és induló,

Mert vírus nélkül a suli is bombajó!

Ma valahogy minden egészen más

Méz-arany fényben fürdet meg a nap

Pajkosan fülembe sugdos a lágy szél

Mialatt játékosan a hajamba kap.

Bőrömön táncolnak a meleg sugarak

Mint gyengéd szerető ébredés után

Ha a vágy újra fellobban benne, s játszik

Testemen, akár egy dalt a zongorán.

Most valahogy már nem is fáj semmi

Mi bántott, rongyos ruhaként foszlik szét

Mintha hosszú rémálomból ébrednék

Ujjongva látom, hogy a világ milyen szép.

/ Sun Belle/