Képtelen vagyok dolgozni (beszélgetős fórum)

:)) Az is jó. Minden hónapban új meglepetés.:)))

Hát de nem ez a normális?

Majdnem elsírtam magam, mikor olvastam, mit írtatok a hsz-emre. Köszönöm, nagyon jól esett. Sokak szerint nem munka a gyereknevelés. Ha egészséges a gyerek tényleg inkább élvezet, persze nagyon nagy a felelősség. A nagy lányommal minden tökéletes, bár tavaly volt egy kis probléma. Akkor már elmúlt 10 éves, és azt hittem, megérti, miért jut rá kevesebb időm. Meg is értette szegény, de feldolgozni nem tudta. Infóból "csinált" egy hármas feleletet. Kitűnő tanuló amúgy, és nem az a kerekítsük fel a jegyeit fajta kitűnő. Élete első hármasa volt, azóta sincs több. A felelet után meg sírvafakadt a tanárnak. Komoly nyomozó munka után kinyögte, ha rosszul tanul, akkor vele is fogok foglalkozni. Képzelhetitek mit éreztem. Onnantól kezdve, ha a kicsivel tanultam, őt is leültettem az asztalhoz. Mivel az iskolai anyagot megette, olyan dolgokal foglalkoztunk, amivel a suliban nem. Szörnyen nehéz volt egyszerre kettőre figyelni, de a nagylány kivirult tőle. Nyári szünetben történt, hogy bocsánatot kért tőlem, azt mondta, most már feléri ésszel a helyzetet. Olyan aranyos volt. Még mindig együtt tanulunk, de ő már nem mindig tanul olyankor, mikor a kicsi. Rengeteg délutáni foglalkozásra jár, van neki heti két néptánc, két hipp-hopp, két roki egy színjátszó, és egy úszás. Óriási szerencse, hogy mindezért csak 5000 forintot kell fizetni, és el is foglalja magát, nem ér rá olyan butaságon törni a fejét, hogy én többet törődöm a kicsivel, mint vele.

Tudom, hogy fontos a lányomnak, amit csinálok. Tudom, hogy a jövője múlik rajta. Mégsem tudom teljesen elfogadni a helyzetet. Olyan sokat dolgozik a férjem. Túlóra, időnként a másodállása. Amikor 16-ban dolgozik, napokon keresztül, és sokszor az éjszakás műszakjára húz rá még egyet, az szörnyű. Ráadásul csúnyán eltörte a lábát múlt télen. Műtötték, de a csontvégek nincsenek még összeillesztve. Februárban műtik újra, és akkor illesztik össze. Biceg, fáj és húzódik a lába, és persze nem irodai munkája van, ahol ülhetne, bár az ücsörgéstől meg bedagad a lába. Amióta a baleset volt, még rosszabbul érzem magam. Mindent megtennék egy 4 órás állásért, vagy egy olyan munkáért, amit itthon a faluban végezhetnék.

Tényleg nem értem a fórumindítót. Amikor más szinte rosszul van attól, hogy más tartja el, akkor ő olyan nyugodtan elviseli. Mégha egy gazdag férfi lenne a párja, aki ezt könnyen megteheti, dehát számlaproblémáik vannak. Nekünk nicsenek súlyos problémáink, nagy néha egy kis luxusra is futja. Tudjátok, elvinni a gyerekeket állatkertbe, hasonló. Ha nem is fogok kapni egy fillért sem, akkor is megleszünk, mi még tudunk hol húzni a nadrágszíjon. A számlák be lesznek fizetve, mégis nagyon rossz érzés, hogy nem dolgozom. Ha pedig még komoly anyagi gondjaink is lennének, nem is tudom mi lenne. Hajlok arra, hogy tényleg pszichés problémái vannak a fórumindítónak, mint ahogy sokan írták.

Ráadásul volt olyan időszak, amikor csak a férjem dolgozott, aztán évekig csak én.

Senki nem kéregetett, senki nem volt zavarba. Mindig minden közös volt, és az is.

Igaz, "klasszikus" értelemben vett munkahelyünk sosem volt, fizetést egyikünk sem vitt soha haza, így nem tudom milyen az, amikor apuka hazaállít az X összeg fizuval.

De ez már tényleg eléggé elszakadt a fórumindító témától.

Igen,jól mondja acukó,te egy nagyon értékses munkát végzel,amit senki más nem csinálna meg helyetted,ilyen minőségben.És ezt valószínű csak akkor tudod folyamatosan csinálni,jól,ha nem aggódsz azon,hogy a pénz nagyobb részét,vagy akár az egészet a párod hozza haza.És engedd meg neki az ajándékozást,mert az neki öröm!te is próbálj örülni neki.

Nem lehet úgy élni,hogy az ember így kiszipolyozza magát,hogy magára nem költ semmit,és folyamtosan aggódik,mert tönkremegy bele.Aztán majd szedhetsz nyugtatókat,vagy megbetegszel,az meg nem lesz jó se a gyerekeidnek,se a férjednek.

Nem fogod bírni a végtelenségig,ezért már most gondolnod KELL rá,hogy magadra is szánj időt-pénzt,ezzel éred el,hogy minél tovább képes legyél helytállni ebben a feladatban,és mellette ne legyél szétcincálódva.A te kezedben van a dolog,a férjed megadja a lehetőséget,hogy hosszabb távon el tudd végezni ezt a feladatot jó minőségben,és ne rokkanj bele se ebbe,se az aggodalomba.

Pár év múlva nagyon rosszul fogod magad érezni amiatt,hogy esetleg januárban elmész dolgozni,és közben pedig nem tudod a gyerekednek a maximumot nyújtani.

Ezt a "kérés" dolgot én sosem értette.

Mindenki végzi a dolgát, csak földrajzi különbség, hogy hol. Ha a nő kialakít egy nyugodt biztonságos hátteret, a férfinak is jobban megy a munka.

Lehet, hogy én vagyok rosszul összerakva. Nálunk mindig minden közös volt, kérni sosem kellett senkinek. Mégis kitől kellett volna? És milyen jogon?

Nekem ez tök magas.

Nem arról van szó,hogy példás,hogy így kell csinálni mindenkinek.

De felesleges azt feltételezni,hogy ha valaki nem dolgozik,az otthon is lusta.

Nagyon kevés pár él "példásan" együtt,úgyhogy ezt felesleges számonkérni rajtuk..és értelmetlen azt gondolni,hogy ha nem "példás" az együttélésük,akkor már nem jó,és le kell szólni.

Én is azt gondolom,hogy ha a férfinak(vagy a nőnak) van egy nyugis munkahelye és/vagy amit nagyon szeret,és azzal jól keres:tehát megkeresi 2 ember fizetését,akkor felesleges,sőt akár romboló hatású is lehet,ha a másik elmegy dolgozni,éhbérért,és meggebed.Az életszínvonalukat valószínű az éhbér nem emeli meg annyira,hogy érdemes legyen plusz pártíz ezer forintért az egyikük életének nagyobb részét "beáldozni".

Ez egy túlélési stratégia,ha az ember képes kevesebből is megélni,és nem döglik bele testileg-lelkileg mindenféle kizsigerelésbe,ha megteheti.

Mondjuk engem kicsit zavarna a számlaelmaradás,de ha rendszeresen tudják fizetni,csak épp elmaradásban vannak,úgy nem látom akkora gondnak.

Drága Minocska! Minden tiszteletem a tiéd, és kalapot le előtted. Neked ez most a feladatod, ez a munkád, hogy a gyermekedet neveld, tanitsd, és fejleszd. Te egy nagyon értékes munkát végzel, csak éppen otthon. Ezt a férjed nagyon jól felismerte, és örülj neki, hogy igy áll hozzá. Nagyon rendes ember lehet.

A fóruminditó esete teljesen más, neki nics gyereke, nem is akar dolgozni, elvárja, hogy más tartsa el. Ha tetszik, ha nem tetszik egyeseknek, ez akkor is élősködés.

Én tök egyedül vagyok a kislányommal, nekem senki nem segit, mindent egymagamnak kell előteremtenem, és még svájci hitelem is van. Nekem is. Mi lenne, ha én nem dolgoznék, mert nem akarok? Egyszerűen nem tehetem meg, mert különben szó szerint éhen halnék a gyerekemmel együtt.

Szóval Te egy nagyon értékes munkát végzel, és szerencséd hogy ilyen rendes és megértő férjed van. Nem mindenkinek van ilyen párja..

Nekem az lenne az ideális, ha nem kellene az anyagiakat nézni, és úgy választhatnék munkát-pl. szívesen önkénteskednék menhelyeken, állatkertben...vagy civil szervezeteknél.

A jelenlegi munkám bizonyos részeit élvezem, de sokszor kicsit lélektelen, de biztos meló, biztos fizetéssel...

Bakker, én meg simán ellehetnék itthon, párom imádná, de olyan haszontalan léhűtőnek érezném magam!!!

Persze ehhez az is kell, hogy az ember szeresse a munkahelyét, munkakörét.

Utálkozva menni hajnalban a szalag mellé biztos elég lélekölő lehet.

Engem hasonló esetben degesítene, hogy mindenre mástól kell kérnem pénzt, szégyelleném magam, hogy a párom karácsonyi ajándékát a tőle kért pénzből veszem meg, és hogy nem tudom magam ellátni.

"Semmi hasznod?"

hát azért ez nem így van :DD jesszus otthon is értelmesen el lehet tevékenykedni, sőt hasznosan is. Például én szerveztem egyetem alatt párom dolgait, apró-cseprő ügyintézés, utazás, szálloda, partnerekkel kapcsolatos dolgok. Aztán volt pár hónap amíg nem dolgoztam, emberem imádta, hogy itthon minden flottul megy, mindig mindenre van időm, 100%-ban csak rájuk tudok koncentrálni.

Most "hasznos" vagyok, de ezt megsínyli a család :S sajnos ez van, párom tudom, hogy örülne ha újra itthon "csücsülnék" de én pár hónap után már nem éreztem jól magam a "semmittevésben"

Mindegy, hagyjuk.

:)

Persze, lehet véleményed, ahogy nekem is, és bármelyikünk felkúródhat ezen a tényen...én azért nem fogok.

:)

Hát akkor ezek szerint ez a példás együttélés.

Úgy látszik, le vagyok maradva..