Képtelen vagyok dolgozni (beszélgetős fórum)

Ó, ilyet én is sokat ismerek...a kedvencem a 8 általános végzettségű fülig szaros gyerek, aki elmondása szerint 3000 Ft-os órabér alatt ki sem kel az ágyból.

:)

Aki keres, talál... Peeeeersze!

Én szerencsére nem voltam életemben ilyen helyzetben, de ismerősök terén van egy kicsi rálátásom.

Keresni kell, aki keres az talál..másnem neten való munkát.

Nincs még gyerek? Ha igen jól vagy otthon, ha nincs akkor értem én, mert egy nőnek is dolgozni kell. Én párom is jól keres mégis dolgozok,jahh hogy nem élünk együtt aham akkor azért:-DD

Nem van kedve valakinek takarítani helyettem?

Lusta vok, de már lassan a fórumozást is unom.

A bébisittelésre azt mondom, hogy elvállalnod sem kellett volna.

Én is az "önérzetes nők" táborát gyarapítottam itt a fórumban, de én nem ennyire végletes példákra gondoltam, mikor megírtam.

A WC-pucolás... Ez szerintem egy éredekes téma. A "megalázó munkák". Az én fogalomtáramban itt belép a "magyar kultúrszonob dilemmájával". Felénk sok "wécésnéni" többet keres, mint a hazai diplomások. Az MKSz lenézi a kétkezi munkát, de a nyomorból irigyli a fietését. Az MKSz lenéz mindenkit, aki nem a szerzett diplomájának megfelelően ténykedik, mert azt a ahülye is tudja (bár ő nem tud annyi pénz keresni, amiért a szakmájáért szerinte illeti). Az MKSz néha elszegődik vendéglátósnak (nem wécésnéninek), amit más országokban aljamunkának ítélnek meg.

Tényleg nem :DDD Bocsi :D

"Az a nő, aki azt állítja"-tól olvastam. De bakker, meg nem tudnám mondani hogy miért :DDDDDD

Nem olvastad el, csak a végét...most lebuktál. :)

Havonta! Két hónapig csináltam is. Reggel hatra mentem, kb. délután fél háromkor értem haza.

"Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok erről."

Én arra gondoltam utánajárnék annak az 50 eurónak.

Óradíj, napidíj, heti-díj, vagy havi?

Az egyetem elvégzése után egy évet dolgoztam a szakmámban. Utána férjhez mentem, elköltöztem, így megszűnt a régi munkahelyem. Itt nem találtam olyat, ami a szakmámba vágott volna. A férjem dolgozik, és jól is keres, két jobb fizetésnyit. Én azóta, hogy ide jöttem, voltam már bébiszitter pár hónapig, akkor kerestem ötven! eurót egy hónapban, reggel hatra jártam, és fél háromkor jöttem haza. Nem voltam túlfizetve, maradjunk ennyiben.

Ezek után jelentkeztem egy másik munkára, ami szintén nem vág a szakmámba. Állandó biciklizéssel, jövés-menéssel jár. Két hónapra fogok kapni kétszáz eurót. Mondjuk úgy, ez sem fog földhöz vágni.

Vajon előbbre vitt minket ez a pénz? Nem mondanám...

Boldognak éreztem magam, hogy nem tétlenkedek? Nem igazán, inkább ingyencselédnek éreztem magam, és elárulok valamit, azért csináltam, hogy ne szóljanak meg, nem azért, hogy keressek 50 eurót, ami annyit ér, mint sza.nak a pofon, kispórolom a konyhapénzen.

Az a nő, aki azt állítja, hogy inkább elmegy kapálni, wc-t pucolni, gürizni, miközben a párja feltűnően jól keres, ahelyett, hogy otthon maradna főzni, takarítani, gyereket nevelni, az szerintem kicsit hazudik még önmagának is. Mert az egy másik dolog, ha az ember rá van szorulva, és más, ha nincs. Megint másik dolog visszautasítani egy jó kis munkát,amiben az ember kiteljesedik, amit szeret csinálni, megint más egy wc pucolást, amit senki nem csinál passzióból, büszkeségből.

Nyilván nem így beszélnék, ha a férjem nem úgy állna a dologhoz, ahogy. Sosem kellett tőle pénzt kérnem, sosem kérte számon, mit veszek, sosem rótta fel, hogy mit csinálok. Neki fontosabb, hogy meleg étel legyen az asztalon, mint az, hogy száz euróért meggebedjek egy gyárban.

Egyébként meg, ha találnék munkát, normálisat, akkor természetesen vállalnám, nem azért jártam egyetemre, hogy aztán itthon üljek, és várjam a jószerencsét.

Mondták néhányan, hogy ötven euróért megéri bébiszitterkedni reggel hattól fél háromig...hát nem tudom, talán velem van a baj, de én inkább akkor nem dolgozom. Van az a pénz, amiért nem. Persze ez egyenes arányosságban változik a párom fizetésével. Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok erről.

Engem naponta frusztrál, hogy nincs olyan munka a környéken, amit elvállalhatok. Férjem nem szeretné, hogy 12 órát dolgozzak, mert amikor megtettem szinte nem voltam otthon, volt hogy egymást követő 3 napra beosztottak, 60 embert pelenkázni etetni nem kis feladat, főleg 12 órában. 3 gyerek mellett ezt nehéz volt kivitelezni. Általában a nagy vigyázott a két kisebbre, de megsínylette az egész család.

Hiába mondja a férjem, hogy itthon nagyobb szüksége van rám neki, és a gyerekeknek, mégis szeretnék valami nappalos, vagy 6 órás munkát,de helyben nincs és a szakmámban szinte csak 12 órás folyamatos munka van.

Gyanítom, amit leírtál, az csupán provokálás volt a többiek felé.

A topikindítónak irigylem a sztoikus nyugalmát, de osztozni nem tudok benne.

Én több, mint 1 éve vagyok munkanélküli, 3 hónap megszakítás volt, amikor egy öregek otthonában dolgoztam, a nénik lelkét ápoltam 4 órában, mellette tűrtem a baszogatást. lejárt utánam a támogatás, lejárt a szerződésem és nem akartam tovább. reménykedtem benne hogy hamar lesz másik, de még mindig nincs. Sokszor félek tőle, hogy nem is lesz, pedig próbálkozom, önéletrajzokat adok be mindenhova, ha behívnak akkor megyek állásinterjúra, mindent megteszek, és mégsem. megtehetném ugyan, hogy itthon lógatom halál nyugalomban a lábamat, mert a szüleim viszonylag jól állnak, el bírnak tartani, de nem akarom. A pofámról lesül a bőr, hogy itt vagyok 25 évesen, soha az életben nem csinálhattam még azt, amit én akartam, nem tanulhattam azt, amit én akartam, friss diplomásként egy olyan szakmában kéne elhelyezkednem, amit nem én akartam és nem szeretek, és emellé még munkát sem találok, merthogy "tapasztalata van? - nincs, pályakezdő vagyok. -Ja jó akkor viszontlátásra" -.- van egy párom, akinek a nyakán van egy kocsilízing meg egy személyi kölcsön, ezért ő nem akar messzebbre menni, de én mennék már külföldre is, sőt szerintem az lenne a legjobb megoldás, de nem akarnám őt itt hagyni, jönni meg nem jön. Oldd meg, és ne kapj idegbajt. Itt lakunk az én szüleimnél, ő tökéletesen elvan a kis világában, én meg majd megbolondulok.

Régebben szerettem társaságba járni, mostanában már akkor is szorongok, ha a szokásos szombati táncórámra megyek (ami az egyetlen kb ami a való világhoz köt még), pedig imádom csinálni, imádom a csoportomat, de annyira megszokom már lassan ezt a qva 4 falat, hogy motivációm se lesz sehova elmenni.

Itthon 10 körömmel kaparok, hogy valamit mégis csináljak, mert megőrülök, ezért ékszerkészítésbe fogtam, csak hogy mégis legyen pár ezer forintom, amit én keresek. Sose fogom megérteni az ilyen embereket, hogy elmaradt csekkekkel, meg kölcsönökkel a nyakukon hogy tudnak ilyen halál nyugodtak lenni. Vagy csak én parázom túl ezt az egész életet, de nekem örökös őrlődés itthon az életem, hogy mi lesz a jövőben így velem, és hiába lépnék, nincs merre. Szerintem én akkor se lennék nyugiban, ha a párom annyit keresne, hogy bőven el tudna tartani, mert az a pénz nem az enyém, haszontalannak érezném magam, mint ahogy most is annak érzem magam. Aki nem csinál semmit, csak van, se gyerek, se motiváció az szerintem elmehetne akár kaktusznak is.

De bizony, sajnos van (volt) ilyen. Nálunk. Én otthon voltam, a gyerekeket neveltem, mellette dolgoztam, igaz otthon, és nem klasszikus értelemben, mert állatokkal foglalkoztam. Viszont mivel otthon voltam gyakorlatilag, a férjem elvárta, hogy a lakás rendben legyen, meleg étel várja minden nap, akár már délben is.

És bizony, mivel nekem nem volt rendszeres jövedelmem, fizetésem, ezért kérnem kellett tőle pénzt. Emlékszem, volt olyan, nem is egyszer, hogy pénteken mondtam neki, hogy adjon valamennyit hétvégére be kell vásárolnom kajának valót. Erre azt mondta: Hát most adtam (hétfőn) 10 ezret. Hogy hogy már nincs belőle??

Hozzá teszem, fodrászhoz, kozmetikushoz nem jártam, évekig a közelébe sem mentem iylennek. Ruhát csak a gyerekeknek vettem magamnak szinte semmit. Neki nem is volt rá igénye, gyakorlatilag állandóan munkásruhában járt, az a több éves másik ruha jó volt neki bármikor. Vagyis igénytelen volt ilyen téren és tőlem is elvárta, hogy igy éljek, ne költsek magamra.

Én többek között azért voltam otthon, mert a férjem nem engedett dolgozni!! Amikor rám jött, hogy dolgozni akarok, eljárni munkahyelre, akkor mindig kiverte a hisztitm cirkkuszolt orditozott velem. Ilyenek után a békesség kedvéért meghúztam magam, és maradtam.

Tehát nekem sajnos kérnem kellett tőle, és sokszor még azt is számon tartotta hogy mennyinek kell lenni és amit kaptam, mire költöttem. Nem volt egyszerű, de már vége van ennek szerencsére.

A 4 órás állás álom,sokaknak.A topiknyitó is szeretett volna iylet,leírta,hogy a 6 órás váltottműszakos helyett reggel 7től este 9 ig kellett volna dolgoznia.

Ez a baleset tényleg tovább rontja a helyzetet..Te annyit tehetsz,hogy otthon kipihenten,és harmóniával várod(amit nyilván megteszel,és talán nem is tudod,hogy myieln fontos ez),és legalábba szabad idejét ebebna szerető burokban töltheti-hidd el,ez nagyon nagy dolog neki.

Én is küzdöttem ezzel,hogy eltartanak,nagyon méy lelkifurdalás szintig,enni sem tudtam rendesen,merthogy nem érdemlem meg,mert nem én kerestem.Sőt volt nagyapámnak egy bölcsessége:aki nem dolgozik,ne is egyék.Ez bennem megragadt.Olyanformán,hogy:aki nem dolgozik PÉNZÉRT,az ne is egyék.Pedig dolgoztam,itthon,és önkénteskéntis.Mikor eljutottam szakemberhez a fogyás meg a gyomorgörcsök miatt,ő mondta,hogy EL KELL FOGADNI,hogy most ez van,mindenkinek csak ártok,ha kínzom magamat.Ez egy átmeneti időszak,és ki kell hozni belőle a legjobat:regeneráljam magam,sportoljak,tanuljak valamit,amihez kedvem van,és tartsam magam épségben,mert az is egy FELADAT,amit senki más nem csinál meg helyettem.Mert ha ez nem seikerül,akkor majd az lesz,hogy gondozhat a párom,mert belebetegszem,és akkor sem tudok majd dolgozni..az mitől jobb? Hát nem jobb.Én azt nem viselném el,ha gondozásra szorulnék,inkább őrzöm és fejlesztem a saját testi-lelki épségem .