Kedvenc idézetek (beszélgetős fórum)
Az életben nem tudjuk elkerülni a fájdalmat! Azt viszont mi választjuk meg, hogy milyen fájdalomban akarunk részesülni. Az elmulasztott lehetőségek miatti bánat, vagy a változtatáshoz szükséges fegyelmezettség és áldozathozatal fájdalmában.
Nido Qubein
Minden mulandó - törekedjetek fáradhatatlanul....
/ milyen igaz /
Sűrűn álltak a csillagok az égen és pislogtak, mintha megannyi szem lett volna, mely a földet nézi. (...) Szemek azok, megholt emberek szemei, kik visszatekintenek arra, ami kedves volt nekik ebben az életben. S valahányszor egy ember meghal idelent, egy csillaggal több gyúl ki odafönt s valahányszor egy ember születik, egy csillag elszalad a földre.
Wass Albert
Arcodról a bánatot csak radíroznám szorgosan,
A könnyeket a szemedben én eltűntetném gondosan.
S ha felhők veszik birtokba a csodálatos napokat,
Hevesen a tollammal csak firkálnám a lapokat!
Bazsó Gábor
Rajzolnék
(részlet)
"Egyáltalán nem bámulom a legszertelenebb erényt, például a legvakmerőbb vitézséget sem, ha ugyanakkor nem látom mellette az ellenkezőjét is ugyanilyen végletes alakban, ahogyan Epaminondász* esetében, akiben egyszerre volt meg a legnagyobb vitézség és a legnagyobb emberiesség. Máskülönben nem szárnyalásról, hanem bukásról van szó. Nem azzal mutatjuk meg nagyságunkat, ha eljutunk az egyik véglethez, hanem azzal, hogy egyszerre érjük el mind a kettőt, s töltjük ki a közöttük levő űrt is. De lehet, hogy mindez csupán a lélek gyors repkedése a két véglet között, miközben tulajdonképpen mindig csak az egyik ponton van, mint a sebesen körbeforgatott parázs. Rendben van, de ez legalább a lélek mozgékonyságát bizonyítja, ha kiterjedését nem is".
Blaise Pascal
A dühös természetű ember a kelleténél indulatosabb, és sokkal több emberre haragszik, mint akik erre rászolgáltak; a halvérű azt sem tudja, hogy kire és miért haragudjék: érzéketlen és rezzenéstelen. Közöttük áll az erény: a SZELÍDSÉG.
Arisztotelész
"Aki szeret, az nincs többé egyedül, mert az, akit szeret, mindig jelen van.
Aki szeret, az már nem akar többé a saját élete központja lenni.
Engedi, hogy életének más legyen a középpontja, és ezt nyereségnek és boldogságnak érzi.
Feladja önmagát.
Olyan lesz, mint egy nyitott kéz, amely kapni akar.
Aki szeret, annak van bátorsága ahhoz, hogy olyan legyen, mint akinek szüksége van valamire."
/Walter Trobisch /
Nagy István Attila:
Csöndes szólam
Nem láttalak, pedig mindig látlak,
napsütésben, sötét éjjel,
behunyt szemem mögé rajzol
óvó képzeletem.
Lennél bárhol is, mindenütt
rád kiáltana a szívem,
fölfedezne a nyugtalanság,
ami körülkerít mindenütt.
Megtalál a hangod,
kihallatszik a csöndes szólam,
a bátortalan vallomás
elér hozzám és felvidít.
Szemed menekülő pillantása
fogva tart, nem ereszt.
..és nem jön az álom, az enyhet adó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.
Radnóti Miklós
Kormányos Sándor
Ami maradt
Hosszan tűnődő
fénye-vesztett álom,
furcsa nyilallás
a szívem körül.
Torkom szorító
száraz, néma sírás,
s visszhangzón dobbanó
üresség belül...
Csitítva altatom
elnyűtt...kínom,
ringatva lelkem
fáradt sóhaján,
és hangtalan suttogva
kérlelem a csöndet,
hogy hallgasson rólad
e hosszú éjszakán
Kormányos Sándor
Az idő nem sodor magával semmit.
Nem végzi el helyettünk a feledés munkáját.
Ancsel Éva
Major Gabriella
Veszteség
Kontúrtalan feketére fest mindent
a jeges szirmokban hulló csend
És visszhangtalan üvölt
a süket, a részvétlen, haldokló csönd
Aztán erőtlen lüktet és rám dermed:
Sohasem látlak már többet.
És könnyek újra.
Mert van még miért sírni
gyertyás éjeken.
Szabolcsi Zsóka
Mindenki a szebbik arcát mutatja felénk, és ami csúf, azt gondosan eltakarja. Ne akarjunk hát más bőrébe bújni, mert már későn jövünk rá, hogy nem olyan kellemes. Nagyanyám emlegette mindig, ha másra voltam irigy: „Ha mindenki kivihetné a piacra egy csomagban az örömét és a bánatát, és mindenki belekukkanthatna kedve szerint a máséba, senki sem cserélne a másikkal.” Ne akarjunk hát olyan terhet a vállunkra venni, amibe nem látunk bele, még akkor sem, ha messziről olyan kívánatos! Ne vállaljunk fel olyan szerepet, ami nem nekünk való! Merjünk őszinték lenni, mert a hazug világban ehhez kell az igazi bátorság! Különbözni a többitől. Beismerni, hogy hazudtunk és vállalni, hogy többet nem csapjuk be magunkat. Nem szégyen bevallani, hogy nem tudok milliomos, sikeres, hatalmas lenni, de nem is akarok annak látszani. Boldog szeretnék lenni, ha lehet.
V. Varga Zoltán
Szeretni vágyom...
Az a másodperc, amikor igazán szeretünk,
életünk egyetlen valóságos pillanata.
A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat.
Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal.
Mi persze éppen fordítva gondoljuk.
Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül,
kővé dermedt, magányos lélekkel élünk.
Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én,
az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás,
a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése.
És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor.
Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek,
hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!"
- miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja:
"Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!"
Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk.
Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk.
Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket,
és elkezdünk egymásban, egymásért élni.
(Müller Péter)
"Szerelem, ha egyik a másikát repülni hagyja,
de ha lezuhan, fél szárnyát kölcsönadja."
“Élni való minden élet,
Csak magadnak hû maradj
Veszteség nem érhet téged,
Hogyha az leszel, ami vagy.”
(Goethe)