Kedvenc idézetek (beszélgetős fórum)
A mama mindig azt mondta, hogy ha új életet akarsz kezdeni, hagyd magad mögött a múltat.
A tátongó szakadék szélére kerültél.
Úgy érzed, nincs menekvés.
De figyelj csak!
Léptek közelednek feléd, ismerős léptek.
Valaki szólongatva keres téged.
Figyelj.
„Élek – mondta a fiúnak az egyik holdvilág és tűz nélküli éjszakán, miközben datolyát majszolt. – Most csak eszem, és az evésen kívül semmi mást nem csinálok. Ha aztán nekiindulok, csak a menésre fogok gondolni. Ha majd harcolnom kell, lehet, hogy meghalok egy napon, amelyik ugyanolyan jó lesz a halálra, mint bármelyik másik. Mert én sem a múltamban, sem a jövőmben nem élek. Csak jelenem van, engem az érdekel. Ha mindig a jelenben tudsz maradni, boldog leszel. Meglátod, hogy a sivatagban élet van, az égen csillagok, a harcosok pedig harcolnak, mivel ez az emberi nem alkotórésze. Az élet így olyan lesz, mint egy vigalom, egy nagy ünnepség, mivel mindig csak az a pillanat létezik, amiben éppen él az ember.”
Szeretni nem divat már.
Istenem, hány búcsúzást adsz,
míg egyetlen találkozást?
Arcomról a mosoly ledermed.
Ajkam a téli szélbe mártom.
Ma egy reménnyel kevesebb lett,
s eggyel több ének a világon.
Hogy mondjam el? A szó nem leli a számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
Nem élhetsz mások elvárásai szerint. Azt kell tenned, amit te helyesnek gondolsz, még akkor is, ha ezzel megbánthatsz olyanokat, akiket szeretsz.
Dühös vagyok, követelő, mogorva,
elégedetlen, féltékeny, bolondos,
boldogtalan, házsártos is, gyakorta.
Nagyon szeretlek, s így lettem nagyon rossz.
Űzlek. Gyötörlek. Szidlak is örökkön.
Be boldogabb, be szeretettebb lennél,
ha nem te volnál mindenem a földön,
s ha volna más, mi nékem szentebb ennél.
"Csak vidám szívvel vagyunk képesek gyönyörködni a jóban. "
Féltem, hogy elveszítem, ezért szorosan magamhoz öleltem. Nem is sejtettem ekkor, hogy egyszer majd ölelő karom lesz gyilkosa.
Úgy várom azt a napot, mikor majd érzed, hogy hiányzik az az apróság az életedből, amit más nem adhat meg. Mikor rádöbbensz, hogy el kell mondanod. És mikor majd kopogtatsz, én pedig beengedlek.
Tudod, lesznek majd néhányan, akik zord idők meleg sáljaként tekintenek rád. Gyönyörű napokat élhetsz át, Te leszel a legfontosabb, legszebb, legcsodálatosabb. De a rossz időt majd egy nap elviszi a szél és eljön az a verőfényes délelőtt mikor már nem lesz szükség a Te melegségedre. Egy reggel otthagynak a fogason, majd idővel egy sötét szekrény válik otthonoddá. Talán néha magányos leszel és szomorú, de hónapok múltán egyszer kinyílik az az ajtó és Te újra közel érzed magadhoz az ismerős arcot. Nincs benned fájdalom, se harag, mert neked elég, hogy adhatsz.
Ha egyszer mindkettőnk gyomra üres lenne, de csak egyetlen szelet kenyér heverne az asztalon. Én boldogan nézném, ahogy enyhíted vele éhséged. De Te biztosan megfeleznéd.
Talán a boldogsághoz kevés egy üveg bor, de egy találkozás elhozhatja. Talán a szavak néha nehezek és fájnak, de az az ölelés feledtet mindent. Tán az a szó csak nyolc betű, de az az érzés, ami benne van a világot jelentheti. Talán az álmok, álmok maradnak, de mégis jó kapaszkodni és bízni, hogy egyszer valóra válnak, nem?
Miért akkor fogynak el a szavak, amikor leginkább kellenének, Miért akkor tűnsz el egyből, amikor igazán szeretnélek?
Ha jól figyelsz,
rádöbbenhetsz arra is,
hogy rossz érzésed nem is a tiéd:
valaki helyett szorongsz,
vagy éppenséggel valaki bánata
suhant át rajtad, és árnyékba borította
az egyébként derűs lelkedet.
Ha valakit szeretünk,
érzéseit érezzük.
Nem tudhatod előre, hogy melyik lesz életed legfontosabb napja. Amiről azt hiszed, hogy fontos lesz, az úgysem olyan lesz, mint ahogyan azt elképzelted. Ez egy az átlagos napok közül. A legfontosabb nap is normálisan kezdődik. Azokat a napokat a végük teszi a legfontosabbá.
A napot, amikor elkötelezed magad valami vagy valaki iránt. A napot, amikor összetört a szíved. A napot, amikor megismerted a nagy Őt. A napot, amikor rájöttél, hogy nincs elég idő, mert örökké akarsz élni. Ezek a legfontosabb napok, a tökéletes napok.
Csak száraz ágak,
avar, tarka levelek...
Ősz. Színes álmok.
Figyeld meg, ha boldog vagy, hogy repül az idő. "Jé, már este van!" Ha pedig nagyon boldog vagy, akkor az idő nemcsak "repül", de meg is szűnik. Nincs. Egy olyan dimenzióban vagy, ahol nincsenek órák. Nincs holnap. Tegnap sincs. "Most" sincs - mert ha már tudod, hogy "most" van, nyomban félni kezdesz, hogy elmúlik az egész.
Az a rettenetes üresség az érintéskor, mint mikor belépsz egy házba, amely, úgy hiszed, tele van emberekkel, akiket szeretsz, és üresen találod, még a bútorok is eltűntek. Szobáról szobára körbemész, hallod a csupasz padlón a lépteid visszhangját. Hangod az üres falakról visszaverődik, ahol még látni a fényképkeretek vonalát, mint egy holttest körüli krétarajzot. Elment.
Az igazi szerelem elkötelezettség, ami erőfeszítést igényel. Nem igazi az a szerelem, amiből hiányzik az önkéntes elkötelezettség, amellyel szerelmünk mellett állunk, és róla gondoskodunk, mert a szerelem odaadás, együtt tervezgetés, mindannak átnyújtása, amik vagyunk, és amink van.
Kicsit mindig lehetsz szomorú. Ha nem magad – más miatt.
De bízzál az életben – nem ok nélkül kaptad.
"Három nehéz dolog van a világon:
Úgy mondani igazat, hogy senkinek ne fájjon...
Úgy mondani kellemest, hogy hízelgés ne legyen...
És úgy érvényesülni, hogy senkit se tapossunk el."
Köszönöm, hogy ünnepnek tekintesz,
hogy szíved bíborborával vársz reám
és ó-ezüsttel terítesz miattam;
s hogy el ne fussak elõled riadtan,
lelked titkos, százegyedik szobáját
virággal díszíted fel énnekem.
Tiéd minden ujjongó énekem,
Tiéd lelkem szivárványos zománca,
Tiéd a derű, mely rólam szerteárad,
nem hozok kínt, se sóvárgást, se vágyat,
örömnek jövök, sohase verlek láncra,
ünnep leszek, mert ünnepként fogadtál.
Egy napon észrevettem, hogy szeretem. Miért? A kérdés érdekelt, mert ostoba volt, s a tetejébe megválaszolhatatlan. Iparkodtam felelni e kérdésre. Így feleltem: szeretem... másképp, mint a többit, másképp, mint mindenkit, aki előtte volt... Valami van benne, ami számomra elmondhatatlanul ismerős. Mintha egyszer már együtt lettünk volna, kígyók és Luciferek között, nagyon régen, a Paradicsomban...
A boldogságkeresés életmód.
Soha nem késő
annak lenned,
ami szerettél volna.
"Minden jó emberi kapcsolatnak a titka a kölcsönösség, a nyíltság. Ahhoz, hogy te megnyílj előttem, nekem is meg kell nyitnom magam. Olyan nincs, hogy én páncélban járok, és te meztelen vagy."
"Nem rendhagyó, és nem is hagy rendet. Mindent felborít. De aztán minden a helyére kerül, csak máshová. Szeretlek. És ez fenekestől felforgatta az életemet. Majdnem elpusztultam tőle való féltemben. Azután csaknem abba haltam bele, hogy milyen gyönyörű. Szeretlek.”
Talán akar velem
valamit kezdeni az élet,
ha összekuporodok
hatalmas tenyerében.
Az emberek már föl sem fogják, mi minden jót mutat meg az élet, mialatt a nap az útját járja az égen.
Coelho
További ajánlott fórumok: