Kedvenc idézetek (beszélgetős fórum)
Senki sem akar szenvedni, de magunkban hordozzuk a szenvedés magjait. Az önmagunkon végzett munka végső lényege, hogy elégessük ezeket a magokat. Maga az elégetés okozhat némi szenvedést, de az semmiség egy egész életnyi boldogtalansághoz képest.
Amint megnyilvánulnak a benned hordott sebek, gyógyulásnak indulnak. Ez egy gyógyulási folyamat. De jól tudom, hogy ha van egy ilyen sebed, nem akarod, hogy bárki hozzáérjen. Nem is akarsz igazán tudni róla. El akarod rejteni, de a rejtegetéssel nem fog begyógyulni. Ki kell tenni a napsugaraknak, a szélnek.
Hópihék, kavargó, pillanatnyi
emberi sorsok!
Mondjátok, ki boldog
közületek?
Ki földrehull, reátipornak;
az ereszen-maradt:
elolvad.
Felbukkanunk,
kavargunk jobbra-balra,
aztán fejünk a földrehajtva
visszahull újra ki-ki pornak.
Egyedül. A januári vak ég alatt állok egyedül.
Hideg van és nem fázom, sötét van és nem félek.
Miért is félnék, otthon vagyok magamnál, annál az embernél,
akit nagyon jól ismerek, örömei és fájdalmai itt virulnak a szivemben és nem fázom, mert az ő nyughatatlan vére melegit engem.
Jó tehát igy egyedül lenni magammal, aki az ölében tart és őrködik felettem s akiről tudom, kivétel nélkül azonos mindennel és mindenkivel a világon.
Ha kiváncsi vagyok, felel a kérdéseimre s ha fáradt vagyok, felcsigázza kiváncsiságom.
Tegnap a kétségbeesés gyötört s ma ismét olyan vagyok, amilyen tegnapelőtt voltam.
Ó, ember, egyedül vagy megint, mondom szeliden s a karjaimban tartom magam ugy, ahogyan az anya öleli át agyonzaklatott gyermekét. Hideg van és nem fázom, sötét van és nem félek és hallom, hogy szólít a világ, amellyel gyökérig egy vagyok ezen a magányos órán.
Kincses ládáimat
zuhanó pöröllyel szétzúzom
Váraim tornyát dörgő ágyúval
szétlövetem
A romokra ülök
gondolkodni az életemről:
Milyen furcsa volt!
Két nagy lila szem volt,
melyre ráeresztem
pilláimat.
Méh volt:
méze volt, fulánkja volt.
Rózsa volt:
illata volt, tövise volt.
Gyertya volt:
fénye volt, füstje volt,
Milyen furcsa volt!
Hadonászik bennem az indulat
makacsul ragaszkodik
egy hol volt, hol nem volt évadhoz,
a középpontba került Én
ismeri minden szerepjátékom.
Tehetetlen vagyok.
Ha átélted már a szerelmet, tudod. Ha még nem voltál szerelmes, szerelemre született természeted előre sejteti, milyen csodálatos erőforrás a szerelem. A szerelem nincs életkorhoz kötve. Fellángolhat gyermekszívben, mint rajongás; álomként az ifjúban; életként az érett emberben.
Mondhatja valaki, hogy a szerelmet az öröm mellett fájdalom is kíséri. Igen. A szerelem olyan, mint az élet. Gyötrelmes boldogság, boldog gyötrelem.
A szerelmes nem vak, hanem látó ember. A másikban látja azt, amit más nem lát. A szerelmes érző ember, mert a mindenség szeretet-lényege izzítja át testét, lelkét egyaránt.
,,Leszűkül" ugyan egyetlenegyre, de közben kitágul a végtelenre. Örvendező ember a szerelmes, hiszen elég egy szó, elég egy tekintet, elég, ha csak várja, ha csak látja, ha csak sír utána, ha reméli, hogy gondol rá, akit szeret. A szerelmes napjait átszövi az öröm, mert a legkisebb már majdnem minden neki.
A szerelmes érzi: valakié. A szerelmes tudja: valaki az övé. Szerethet és szeretik. Öröm!
A szerelem az ember élménye. A szerelemben kevés a test gyönyöre, kevés a lélek öröme, mindkettő kell. Egész ember, egészen. A szerelem az az öröm, amelyet más meg nem adhat.
Szeress! Éld meg a szerelmet: Az életet éled. Az életnek halál az ára. A szerelem árát se féld megfizetni.
Ha a szerelem már nem látogatja meg a szíved, mert megélted életed nagyobbik felét, akkor emlékezz. Emlékezz, éld újra felejthetetlen szerelmeid. Húzódj önmagad mélyére, és jelenjék meg Ő, akit szerelmesen szerettél. Éld újra át emlékeidben, ami akkoriban az élet volt neked. Meglásd, az lesz most is. Meríts a szerelem hatalmas erejéből, amelyet semmi, a sok év sem tudott kimosni belőled.
Szerelem.
Megtalálod benne magad és a másikat. Valaki utánad kiált, mert szüksége van rád. Öröm. Valaki után kiáltasz, mert csak vele élhetsz. Öröm.
A szerelemben sejtheted meg, hogy a világmindenség alapszövete a szeretet. A világ jó, és jók az emberek. Élni szép, és élni érdemes.
A szerelem örömmel hatja át napjaidat akár mint vágy (majd lesz valaki!), akár mint megélt élmény (van valakim!), akár mint emlék (csodálatos volt Ő). A szerelem nem életkorhoz van kötve, hanem a szívedhez. Dobog még a szíved? Akkor csak szeress, és ízlelgesd a szerelmes örömet.
Mácz István
A második gyertyaláng legyen a kitaszítottaké,
akik éheznek és fáznak, s igazán nagy szükségük van vigasztalásra.
A hazátlanokért, azokért, akik még nem találták meg a békességet,
mert nem adatott meg nékik sem a szabadság,
sem az irántuk érzett megbecsülés, sem a baráti ölelés,
sem a tisztelet, sem az otthon. Akiknek semmi nem adatott meg.
Lobogjon megsebzett lelkükért, házukért és hazájukért.
Óvja, segítse őket ez a második, értük gyújtott gyertya,
legyen az irántuk érzett tisztelet, együttérzés, segítő szándék bizonyítéka.
Legyünk irántuk legalább most, ezegyszer jóságosak,
hiszen az emberi méltóság minden embert megillet. Lobogjon értük, a háborúkat, emberszenvedéseket elviseltekért,
a kitaszítottakért és a szegényekért, az ártatlanokért,
akiket bőrük színe, nyelvük, kultúrájuk,
vallásuk miatt üldöztek és üldöznek.
Fázom. Miért tagadjam, emberek?
A szívem is gyökérig didereg.
A tél sötét árnyéka ráterül
s egy hang borzongat néha: Egyedül...
Áprily Lajos
„Azért, mert tél van, tél van, kis szívem,
Azért, mert tél van, nem lehetsz hitetlen.
Azért, mert tél van, tél van, kis szívem,
Azért, mert tél van, szebb a lehetetlen.”
(Juhász Ferenc)
Dolgozz hát úgy, mintha nem lenne szükséged pénzre.
Szeress úgy, mintha sohasem bántottak volna meg.
Táncolj úgy, mintha senki sem nézné.
Énekelj úgy, mintha senki sem hallgatná.
Élj úgy, mintha a földi paradicsomban volnál.
És majd amikor sok út nyílik meg előtted, és nem tudod, melyiket válaszd, soha ne találomra dönts. Ülj le és várj.
Lélegezz mélyeket, olyan önbizalommal, mint az első nap, amikor világra jöttél.
Ne hagyd, hogy bármi eltérítsen, elvonja a figyelmed, várj és csak várj.
Ülj mozdulatlanul, csendben és hallgasd a szíved.
Amikor aztán megszólal, kelj fel és menj arra, amerre a szíved húz.
Susanna Tamaro: Csak a szívedre hallgass
"Amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted:
elég, hogy megbocsáss az emberek összességének.
Nem kell sok, hogy a reménytelenség közepette megengeszteljenek.
Egy ember is elég. S nem igaz, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel.
Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odább mentél.
Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív."
(Márai Sándor)
Legyen az egy az az álom, amiért
küzdesz és itt vagy a világon!
Legyen a kettő az érzés,
az a tûz, az a bánat és megértés!
Hiába érzed az álmod, vérzik a világod!
Kell még valami más.
Legyen a tett ma a három!
A te világod most vár rád, nem is
gondolnád,
három az egyben, és tiéd a valóság!
(Torres Dániel)
Ne kívánjon az ember fényes palotát, ki tudja mennyi könny mossa annak ablakát. Nézd a fecskepárt, s megérted a dolgot. Kicsiny fészkük van, s mégis milyen boldogok.
Esze Éva
Ahhoz, hogy szeressünk, - igazán szeressünk - meg kell érteni a másik embert, meg kell ismerni, és tisztelni kell. Igaz lélekkel gondoskodni kell a másik jólétéről és boldogulásáról.
Jackson, Adam
A Szeretet Palotájának kapuja kétfelé nyílik. Ahol beléptél, ugyanott ki kell lépned egyszer, hogy visszatérj oda, ahonnan indultál. Mindazt, amit teremtettél, magad mögött hagyod, de később bármikor visszanézhetsz rá. Amikor visszatekintesz, látni fogod: a Szeretet Palotája fényesebben ragyog a te teremtő fényed által.
Hioszi, Tatiosz
– Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok? – kérdezte aznap este a csillag.
A fa épp leeresztette szempilláit, hogy kipihenje magát. Megmozdította ágait, és álmosan felelte:
– Nem… nem. Nem annyira ritkák. Csak hát… az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat.
Pedig az – hogy mondjam neked? – a szív ügye.
– Mesélj nekem a boldog pillanatokról!
– Hagyjál, most álmos vagyok.
– Adj nekem egy boldog pillanatot. Aztán hagylak aludni.
– Szeretlek! Nagyon!
– Jó éjszakát! – mondta a csillag leírhatatlanul boldogan.
Egy asszony , mikor a hegyekben sétálgatott, a folyóban talált egy különlegesen szép követ.
Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt. Az asszony kinyitotta csomagját és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas észrevette a drágakövet,és kérte adja neki.
A nő habozás nélkül neki adta. A vándor örvendezve jó szerencséjének tovább állt. Tudta, hogy a kő Olyan értékes ,hogy hátra levő életében soha nem kell szükséget szenvednie....
Ám néhány nap múlva visszatért az asszonyhoz és vissza adta a követ. Gondolkoztam mondta.:
Jól tudom milyen drága e kő , de visszaadom, abban a reményben, hogy valami értékesebbet kapok tőled .Add nekem kérlek azt a részed ,ami képessé tett arra , hogy nekem add a követ !
"Amikor egy igaz barátot képzelek el magamnak, akkor egy olyasvalaki jelenik meg lelki szemeim előtt, aki szeret engem és törődik velem. Áldozatokat is hajlandó hozni értem, akárcsak én érte. Meg lehet bízni benne, a nézeteimet és a véleményemet megoszthatom vele, és nem hagy cserben akkor sem, ha le vagyok eresztve. (...) Ő az igaz barát, aki minden esetben kitart mellettem. (...) SEMMI sem ingatná meg az igaz barátomba vetett hitemet. Továbbá abban is biztos vagyok, hogy nem veszteném el soha, hacsak nem tennék valami olyasmit, ami nem fér bele a barátról kialakított képbe."
Nick Traina