Jobb lenne férfinak lenni (beszélgetős fórum)
Hány éves vagy?
Mit csinálsz?
Van testvéred?
Beszélsz angolul?
Félreérthető voltam. Én arra gondolok, hogy ne csodálkozzanak még nők is azon, hogy vettem egy csapszegvágót, sőt használom is.
Nyilván azért vettem meg, mert felmértem, hogy szükségem van rá, és nyilván azért vettem, hogy használjam.
Lelki békém ellentételezéséül lehetőleg kerülöm a rózsaszínt.
Azért azzal is mellé lehet lőni. Legalábbis túlzásnak tartom azt az hóbortot, hogy a gyerek majd választ magának nemet, ha elég idős lesz. Meg azt, hogy egyesek metroszexuálisnak tartják magukat.
Inkább csak el kellene fogadni, hogy mások vagyunk, de ez nem azt jelenti, hogy jobbak vagy rosszabbak, csak nem egyformák. Sajnos az egyenjogúságot is sokan úgy értelmezik, hogy egyformáknak kellene lennünk. Pedig csak a megítélésnek és a lehetőségeknek kell egyformáknak lenniük.
"Néha jobb lenne egyszerűbbnek lenni, mint egy férfi, és gondtalanabbnak, mint egy gyerek."
Honnan jönnek ezek a csodás gondolataid?
Már majdnem beléd szeretek.
Soha nem jutott eszembe, hogy jobb lenne férfinak lenni. Tökéletesen elégedett vagyok a nemi identitásommal és a habitusommal.
Kíváncsi vagyok, kik azok a "tucatjai". :)
én szeretek nőnek lenni,
imádtam babát várni,
imádtam gyereket nevelni,
és imádok nagymama lenni,
Te is megerősíted, hogy "szép" nőnek lenni.
Ez jó.
És jó, hogy vetted a fáradtságot leírni ezt.
Élvezz minél többször!
Köszi a hozzászólásodat.
ez a rövidke mondat általában fizetésemeléskkor szokott a levegőben lengeni..
..főleg, ha kitudódott ki mennyit kapott...mert kitudódik, még a kihírdetés előtt.
:)
Akkor más klubban focizunk.
De semmi gond.
Minden második barátnőm ezt mondta - bár 1-2 évtizeddel régebben, az igaz.
Szerintem jó úgy, ahogy van.
Nincs nő ismerősöm akitől ezt hallottam volna.
Hozzászólások tucatjai utaltak erre.
Miért nem jó úgy, ahogy van?
Nem véletlenül vagy az, aki.
Az értékeid ott vannak.
További ajánlott fórumok:
- Bűn lenne egy elképesztően, hihetetlenül gazdag és sármos férfi szeretőjének lenni? Megtarthatja az ember (a nő) a méltóságát?
- Szerinted minek jobb születni: férfinak vagy nőnek?
- Jobb nőnek lenni, mint férfinak, mert...
- Mi a keresztneve annak a férfinak és nőnek, akit a legjobb embernek tartasz?
- Jó lenne feltenni pár kérdést olyan 50 feletti férfinak,...
- Egy 178cm magas férfinak mennyi lenne az ideális csípő és derék méret?