Jóban Rosszban klub (nyílt klub)
Szeretnék csatlakozni ehhez a klubhoz!
MÉG 9 NAP CSAJOK!!!!!!
Hajráááá!
Előzetes:
Péter immár hat hete raboskodik egy rideg pincehelyiségben, de megszerzi a menekülés kulcsát. Elődhöz eljut a hír, hogy Péter látni akarja, s úgy tűnik, hogy Pongrácz doktornak sikerül túljárnia a fogva tartó eszén. A kórház dolgozói eközben alig várják az új igazgató első napját. Kardosnak ekkor feltűnik, hogy Roland sem túl vidám Konrád érkezésétől. Az új főorvos rendre igazítja Alexát és Viktort a műtőben, valamint kiszemeli magának Dórát. Elvira felismeri, hogy Fanni még mindig nem tette túl magát a történteken. Bodolaiék ez alatt Károly bácsi unokáját várják, aki nem kis meglepetést okoz…
Péter nem jut messzire, ugyanis Előd az útját állja. Pongrácz doktor igyekszik zajt kelteni, amivel fel is hívja magára Bandi figyelmét. Közben a kórházi dolgozók visszasírják Pétert. És Roland is úgy érzi, hogy Konrád figyeli őt. Margit és Kardos próbálják titkolni a kapcsolatukat az új főnök előtt, de hiába. Dóra azonban a munkájával kivívja Konrád elismerését. Barbara bevallja Rolandnak, hogy hiába laknak egy villában Előddel, nincsenek együtt. Közben Fanni plasztikai műtétet kér Alexától, mert ferdén forrt össze az orrcsontja…
Bandit a pince ajtajában állítja meg Fidó, így Péter továbbra is a pincében raboskodik. Közben Szilvia és István között nagy az összhang, Alexa pedig felcsípi Józsit. Másnap a doktornő meglepődve tapasztalja, hogy az éjszakát az új kollégájával töltötte. Később a hazatérő Bodolaiék fokozatosan észreveszik, hogy kirabolták őket. Tamás atya eközben lelkiismeret-furdalással küzd, amiért nem vigyázott eléggé Bettyre. A lány azonban végre magához tér. A rendőrség hamarosan Pongrácz Péter ügyében keresi Barbarát és Elődöt…
Alexa leszögezi, hogy mostantól kizárólag mentor – rezidens kapcsolat van közöttük Józsival. Konrád azonban közbeszól, és elveszi a doktornőtől a rezidensét. Alexa méltánytalannak tartja a döntést, ráadásul kiszúrja, hogy a főorvos iszik munkaidőben. Közben Tamás atya kicsit tart Bettyvel való találkozásától, mert nem tudja, hogy emlékszik-e a lány a szerelmi vallomásra. Betty megtudja, hogy Bálint volt a gázoló, de Fanni azt is elárulja neki, hogy Tamás atya minden nap meglátogatta őt. Fidó nyomására Előd határozott lépésre szánja el magát, ám az eredményen ő is meglepődik…
Most hogy olvastam a régebbi kommenteket, valaki írta, hogy ha összehoznák az Atyát és Betty-t, milyen szép kis szöszi gyerekeik lehetnének...
Na én egy ilyen lehetséges gyerekkel már "megáldottam" őket:) Ő "Sophie" :)
Grat.
szép kislány :))
Pici16: Utánanéztem valószínűleg augusztus 16-tól kezdődik a sorozat
15.én lesznek az ismétlések
1236.rész: augusztus 15. 16:30
1237.rész: augusztus 15. 16:55
1238.rész: augusztus 15. 17:20
1239.rész: augusztus 15. 17:45
1240.rész: augusztus 15. 18:10
forrás: [link]
TV2 honlapján a kommenteknél találtam:)
Nahát...
pont úgy nézel ki mint Betty, a párod (férjed?)pedig mint Tamás atya. :D
Nem győzöm írni mennyire bírom őket. SŐT...
Itt mindenki mellettük van, és azon izgulunk, nehogy kiírják őket.
És merem remélni hogy nem írják ki őket...
Mert nagyon szomorú lennék:(
Köszönöm:)
Az én kedvenceim a top 10-es pár: Betty és Tamás atya:)
Hát, igen
de a legfontosabb, bár nem régóta szerepelnek,
Betty és Tamás atya maradjon benne
Gáz lenne ha mindenkit kiírnának, akik az elejétől benne vannak,
sajnos már nincsenek sokan
Valahol azt olvastam, hogy figyelik a rajongók hogy viszonyulnak a szereplőkhöz, és így is mérlegelik ki menyjen ki maradjon
őket meg imádják
így ha kiírják, akkor kamuznak:(