Ikrek jegyben szulettek.... (beszélgetős fórum)
sziasztok!
Teljesen rám illik amit te is írtál, én sem vagyok a szerelmben csélcsap, meg utazgatni, tájakat felfedezni sem nagyon szeretek :) sőt inkább otthon ülő típus vagyok, a nagy társaságot sem szeretem, főleg az idegen embereket, amúgy meg könnyen barátkozom. És az ezoterikus dolgok engem is nagyon érdekelnek :)
érdekes, hogy a tv-t én is fekve nézem, mert én sem tudok ülni és semmit se csinálni, mondjuk épp ezért ritkán is nézek tv-t.
a döntéseknél én is gyorsan döntök, viszont mikor habozok akkor az csak látszólagos, tulajdonképpen sokszor akkor is döntök magamban, csak még nem vallom be, és utólag rájövök, hogy végül is azt választottam, amire rögtön az első pillanatban hajlamos voltam. sokszor ez csak ilyen önmagam és környezet megnyugtatása, hogy akkor én most súlyos ügyekben döntést alaposan mérlegelve hoztam.
szeretek minden új dolgot kipróbálni, a kiváncsiság, a tapasztalat céljából. abszolút nyitott vagyok minden emberi másságra, szeretem a kulturált módú vélemény ütköztetést
a meleget viszont imádom! :)
Sziasztok, én is ikrek vagyok, május 29, bika aszcendenssel.
Azért a bika sokat visszavesz az ikrek jegy nyugtalanságából. Persze azért izgő-mozgó vagyok (voltam, amíg nem fájtak a térdeim). A kezeimnek állandóan kell valamit csinálni. Nem tudok úgy tévét nézni, hogy csak ülök. Vagy csinálok közben valamit, vagy fekve nézem.
Szeretek új dolgokat kipróbálni. Most a kreatív hobby területén mozgok. Üvegfestés, dekupázs, foltvarrás.
Imádok varrni, de másnak nem varrnék. Régen magam varrtam a ruháimat, blúzaimat. A lányomnak még az iskolás köpenyét is én varrtam, meg sok kis ruhácskát.
Szeretek befőzni (befőtt, lekvár), ízeket párosítva új ízeket létrehozni.
Úúúúútálom a meleget. Most több nem jut eszembe.
Válaszoltam.
Egerszalók, nem Eger. Nekem is kedvenc helyem. Mi évente elmegyünk legalább egyszer és Szilvásváradra. Mert ott olyan jókat lehet sétálni és kisvasúttal felmenni, gyalog le. Annyira klassz!
Eger??? Hm... Az egyik kedvenc helyem!
Már évek óta szeretnénk oda eljutni, de sose jön össze!
No szia! Hát Te is csabai vagy!
Miért nem jössz a Békéscsaba és környéke c. fórumra. Éppen most szervezek találkozót a Hoxás barátnőknek, barátoknak Békéscsabára. Ott a helyed!!!
Nekünk meg már ez megszokott...De én nem is tudnék síkságon élni.
A jó egri borokat tudom tanusítani, ugyanis borászatban dolgozom...:)
Márciusban a Dolomitokban voltunk, valami eszméletlen volt!
Annyira beleszerettem a havas csúcsokba, azóta is oda vágyok!!!
Nagyon finom borok vannak felétek. Amíg a lányunk élt sokszor elmentünk Szilvásváradra. Szinte kedvenc helyünkké vált és persze mindig útbaejtettük Egert, a Szépasszonyvölgyét. Ott is a 13-as számú pince volt a kedvencünk. Mindig ott vettünk bort. Sőt, amikor a német barátaink itt voltak nálunk, akkor is odamentünk velük.
Hiába az alföldi emberek a hegyek környékét keresik. Én szívesen élnék valami hegyes helyen, sokkal jobb, mint ez a nagy síkság.
Szia!
Hű, de szép helyen laksz! Igen, valahogy ez a kettősség jellemző ránk. Én nem is tagadom. Ezért aztán sokszor totojázok valaminek a döntésében, a végén mégis úgy döntök, ahogy először gondoltam. "Mindig az első gondolat a jó" elv alapján!
Sziasztok!
Olyan érdekes, ahogy olvasgatom a beírásaitokat, majdnem minden Iker azt írja, hogy nagyjából illenek rá a jegyre jellemző tulajdonságok. Ezzel én is így vagyok.Hol a csillagászatba kapok bele, hol a kertészkedésbe, most éppen a lakberendezés érdekel...Imádok beszégetni, nagyon cserfes tudok lenni...És általában a egyszerre öt dolgot csinálok mikor dolgozom. De nem igaz rám, hogy a szerelemben csélcsap lennék, vagy lettem volna.És az sem, hogy utazgatós vagyok, mert szeretek itthon ülni, de nem egyhelyben, mindig lekötöm magam valamivel. A csillagászat témával is azért hagytam fel, mert sokáig kellett egy helyben ülni...Szeretek egyébként emberek közt lenni, de néha jólesik kicsit magam lenni, de nem sokáig.És nagyon szeretek Ikrek lenni.
Sziasztok ikrecskék!
Annak, aki köszöntött: nagyon szépen köszönöm!
Boldog születés napot!!! Isten éltessen!!!
Szép napot!!!
Isten éltessen sokáig! :)
Nekem 6-án lesz a szülinapom. A külső tulajdonságok rám sem jellemzőek. :) De azért Ikrek vagyok!