Hónap végi spórolás: nagyanyáink és saját ötleteink: (beszélgetős fórum)
Nekem nem szakad szét az első, mert azt sokkal tovább sütöm! Jó melegnek kell lennie a serpenyőnek. Én feldobálom, és ugye addig nem lehet hajigálni, míg az első oldal rendesen meg nem sül. ;)
(nekem is szakadt régen)
Nem a lekvárra gondoltam, azt néha veszek, ha látom, hogy a jobb fajta dzsem.
Sima nyers barackot, magát a gyümölcsöt errefelé valahogy nem árulják.
Ez bosszantó!
Lehetséges, hogy én is találkoztam ár ilyennel, de szerencsére, már elég régen lehetett... :(
Én is kaptam két borítékot, de talán nem plasztikkártya volt benne.
Az enyém aránylag régi, mert ahogy tudtam, megcsináltattam. Direkt erre vártam a névváltozás beadásával.
A csuda se tudja, hova dugtam el, azt mondták, jól tegyem el.
Hahaha!
Régi szééééép idők! ;)
De útáltam, amikor a megmarkoltam a szép paradicsomot, és kiderült, hogy az alsó fele már rohadt, és az ujjaim csupa mocskosak lettek.
Délben leültünk ebédelni az akácfasor alá, mindenki amit vitt. Az oszt.főnök (férfi) elővett 1 szem citromot, és hajastól, mindenestől mint az almát megette!!
Anyu sírjára tavasszal mi is vinkát veszünk, kora őszig szépen díszlik, amikor le lehet cserélni az őszi árvácskára.
Erről ma kaptunk szórólapot.
Ahogy az itteni postát ismerem, jobb lenne, ha meglenne az e-személyim pin-kódja. Nektek megvan?
Most, hogy mondod...
Mi is voltunk paradicsomot szedni. Paradicsomcsata is volt. :D
Mi az a vinka?
Mi annak idején komlót szedtünk. Érdekes volt. Krumplit is egy állami gazdasában. Így kezdődött a tanév. A megkeresett pénz met az osztálykasszába, abból kirándultunk. Kevesebbe került a szülőknek.
Ó, jaj!!! Dohos vagyok? Pedig naponta zuhanyzok. Aki ízlel, annak sincs kifogása ellenem.
Komolyra fordítva a szót: Valószínű tárolási hiba lehet. Talán nem elég száraz a helye. Tapasztalatom nincs, mert mindig csak 1 fejet veszek a piacon. Aranyárban van, nem kockáztatok, hogy megromoljon.
További ajánlott fórumok:
- Trisót keresek, nagyanyáink tisztítószerét. Lehet ilyet kapni mostanában valahol?
- Ötletek, tippek, nagyanyáink házipraktikái
- Óvodai SZMK. Ti hogyan, milyen módokon gyűjtötök pénzt a kispajtásoknak? A mi ötleteink kifogyóban...
- Tudja valaki, mit használtak fogzásra anyáink, nagyanyáink?
- Avonosok! Ti mivel szoktátok fellendíteni a forgalmatokat? Osszuk meg egymással ötleteinket!
- Természetes kozmetikumok (ahogy nagyanyáink csinálták)