Hogyan viszonyuljak párom gyerekes viselkedéséhez? (beszélgetős fórum)
Valamelyik nap láttam a spektrumon, hogy a számítógéppel játszók átlagéletkora kb. 25 év!!!
Nem tagadom, engem is elkapott egy időben a sims. De ez a travian!!! Még vacsora közben is otthagy, mert támadás van!!!!!
Az apja kényes téma amúgy is. Teljesen oda van érte. Az apja szerintem egy önző gyerek, pofátlan bunkó az egész családdal. Talán azért van oda érte annyire, mert világ életében vágyott a szeretetére, amit igazából sosem kapott meg. Én kívülről látva teljesen úgy érzem, hogy képben vagyok, de jó lenne, ha ezt valaki más mondaná meg neki, nem pedig én.
"kioktatnom" nem szabad, mert akkor meg oda az egója. Minél inkább igazam van, annál jobban besértődik, és annál jobban összetöröm az egóját. Ő alapvetően egy kiváló ember. Jó és rossz tulajdonságokkal együtt. Nem "átnevelni" akarom.
Szia!
Nálunk is ilyen megy... hazamegyünk és leül a gép elé, most a héten beteg volt így otthon voltak a gyerekkel, de sem kaja sem takaritas nem történt - nem várom el alapból, csak ha már este 7 re érek haza ne nekem kelljen vmi összeütni ha Ő egyébként is otthon volt... meg nem élhet egy gyerek -felnőtt sem- 3 napig szendvicsen. Tegnap este is összevitatkoztunk, hogy elhanyagoltnak érzem magam - van vmi uj lövöldözős játék amit on-line nyom amcsikkal, németekkel stb., de velem nem kommunikál...és ez hiányzik. Írtam smst neki... nem jött válasz...
No erre mit mondtok?
Szia!
Igen, modtam, hogy nem bizti, hogy a legjobb tanáccsal szolgálok, csakzért mertem leírni, mert nálunk már volt erre példa, és hatott. Elmesélem.
Nálunk én vagyok a makacsabb, a sértődős. Túlságosan is. Egyszer mi is hülyéskedtünk, és Ő mondott vmit, amit viccnek szánt, én viszont kevésbé találtam humorosnak, inkább sértőnek. Több se kellett, én is bevágtam a durcit, nem voltam hajlandó elfogadni a bocsánat kérését, még csak szólni se hozzá. Ő türelmes volt velem, próbált kedveskedni, szeretgetni, de én hárítottam, és csak nem enyhültem meg. Ezt "játszottam" 1 napig, mire Ő megunta és kiborult, összepaklt, hogy hazamegy. Vagyis, Ő is megsértődött rám. Ekkor esett le, hogy hogy a csudába lehettem ilyen hülye, hogy ekkorka kis baromságon így megharagudjak, és elüldözzem magam mellől. Végül én voltam, aki bocsánatot kért Tőle, és én voltam, aki azért "könyörgött", hogy ne menjen el. Szóval, engem ez észhez térített, talán Náluk is beválna a dolog. Utólag belátom, hogy nem szabadott volna nekem sem ilyen keménynek lennem és önfejűnek, és bizony, ha az embert megbántják, tudni kell megbocsájtani, és elfogadni a bocsánatkérést. Különben örökké haraggal a lelkünkben kell élnünk, és az bizony hosszútávon nem megy. Próbálok azóta én is változni, több-kevesebb sikerrel. Néha még előjön belőlem ez a duzzogós "kislány", de igyekszem hamar lehiggadni, és inkább élvezni a nyugodt együttlétet, ami mindennél többet ér.
húúú!!
Megpróbálom. E-mailt írok neki. Szoktunk egyébként is emilezni napközben, persze most hallgatás van...
izgulok!!
Biztosan belemegy a beszélgetésbe, mert pár nap sértődés után meg szoktuk beszélni. De minek ez a pár nap??? azt nemtom
Prügi,végig egyetértek Veled,de az utolsó bekezdéseddel nem. Legalábbis az első mondatával.Nem jó megoldás durcira durcival válaszolni.Tapasztalatból mondom...
Valamiért a párjában így alakult ki a probléma(nem)megoldása.Ezt kell kezelni.Türelemmel.Ha úgy látja,hogy érdemes ebb energiát és időt fektetni,mert ez a férfi az akivel sokáig akar még együtt lenni,akkor érdemes türelemmel fordulni felő.Tudom,nem könnyű.De lépésről lépésre menni fog.
Szia!
Nem biztos, hogy jó tanácsot tudok adni, de azért leírom, hogy én mit tennék a helyedben.
Először is, még a munkahelyről üzennék neki, hogy este, amikor hazaérek, szeretném normálisan megbeszélni a problámét. Ezzel időt kap arra, hogy felkészüljön a beszélgetésre, és ő is összeszedje a gondolatait. No és én is (esetünkben Te).
Este aztán szépen hazamennék, és leülnék mellé, téyleg higgadtan beszélgetni.
Ha azt látnám, hogy vevő a dologra, akkor finoman letisztáznám vele, hogy mi is a probléma, és elomndanám neki azt is, hogy mennyire fontos volna a számomra, ha a kedvemért kicsit tudna változtatni a viselkedésén, mert hogy ez nekem így nem jó, és nagyon nehéz ehhez mindig, minden helyzetben alkalmazkodnom, ha neki épp ilyene van. Persze ezt tényleg csak finoman mondanám. Ha egy picit is figyelembe veszi a te érzéseidet, problmáidat, akkor meg fog érteni, és nem reagálja le megint bedurcizással a dolgot, hanem igyekszik felnőtt módjára veled karöltve megoldást keresni a problémára.
Ha viszont össze sem jön ez a beszélgetés, mert még mindig durcizik, akkor itt az ideje, hogy te is bevágd a sértődőst, és megmakacsold magad. Várd ki ez esetben, míg ő kezdeményez, hiszen te próbáltad felnőtt módjára megoldani ezt a kellemetlen helyzetet.
köszi
Többször kérdeztem tegnap este, hogy miért nem beszéljük meg, csak hallgatott. Aztán kinyögte, hogy : CSAK. Aztán még mindig nem adtam fel, higgadt maradtam, bár a fülemben már zúgott a vérnyomásom, ilyenkor nagyon kiakadok, de nem mutatom. A végén kinyögte, hogy "ma nem akarok erről beszélni".
Mivel én eljöttem reggel, és ő továbbra is némán hallgatott, elhoztam a munkahelyemre is a görcsöt, ami ilyenkor lenni szokott. Utálok dühösen lefeküdni. Tegnap hajnalig nyomtam a hoxát, mert nem tudtam elaludni. Feldühít, ha ilyen velem.
Nézd,ha ő egész nap otthon van,Te csinálod a reggelijét,amúgy is ébren van akkor,az nagyon nem szép tőle,hogy nem megy ki a konyhába Veled.De gondolom,nem csak ilyenkor viselkedik "gyerekesen".
Be kell,hogy valljam,sokszor én is így kezeltem a dolgaimat,besértődtem,durcultam.Nekem napokig is eltartott.Embernek sikerült rávennie,hogy ez ne tartson sokáig..Mivel? Azt hiszem azzal,hogy elmagyarázta,hogy túl sok energiát emészt fel mindkettőnk részéről (nálam a durcizás,nála a kínlódás,hogy nem engedem magam kiengesztelni).Túl sok értékes időt pazarlunk erre,ahelyett,hogy megbeszélnénk: Kedvesem,ez nem tetszik,legközelebb figyeljünk oda,stb.
Bevallom,nem mindig meg,de ilyenkor szólok neki,hogy most nem tudok erről beszélni,adjon 1 órát mg lecsillapodok.De utána higgadtan tudok házzáállni és megbeszélni a dolgokat.Az biztos,hogy a Te részedről is türelemre van szükség,anélkül nem fog működni.Viszon neki is törekednie kell arra,hogy ez a durci állapot ne tarson sokáig,minnél hamarabb mondja meg,miért haragudott meg annyira,hogy puszit sem ad,pedig ugye az nagyon fontos?!..Remélem sikerül megoldanotok.Kitartás..:)
Sziasztok!
Másfél éve tart a kapcsolatunk, nagyon szerelmesek vagyunk. Mégis adódott egy olyan probléma, ami vissza-visszatér közénk, ez pedig a gyerekes sértődötttség a párom részéről.
Akkor fordul elő, ha valamilyen problémámmal hozakodom elő, ami velünk kapcsolatos, és szeretném megoldani.
Kiragadok egy példát, egy problémát, amit tegnap próbáltam újra megbeszélni vele, és sértődés lett a vége, azóta nem szól hozzám:
Többször kértem, hogy reggel, amikor felkelünk, jöjjön ki velem a konyhába legyen szíves, mert utálok egyedül matatni hajnalban, és folyton átüvölteni neki a lakás másik felébe, hogy mit szeretne reggelizni, milyen teát kér stb. Ő ilyenkor már a számítógép előtt ül, legtöbbször meg sem hallja, mit kérdezek. Nem beszélve arról, hogy ő (mivel az irodája otthon van) egész nap ott csücsülhet a gép előtt, én 7-re járok dolgozni, és este jövök haza. Legközelebb csak este találkozunk, amikor szintén a gép előtt ül, tovább üvöltözöm, hogy mit kér vacsorára stb.
Mivel nem ez volt az első alkalom, hogy felhoztam, kétségbeesésemben a Csernus könyvből próbáltam megoldást szerezni: Következetesség! Írtam neki egy listát, ezekről a látszólag apró ügyekről, viccesen, amolyan "nyilatkozat"-ként, hogy írja alá, ezentúl másképp lesz. Azt gondoltam, jót nevetünk, közben megérti, hogy ezek valójában komolyan fontosak számomra.
Eredmény: azóta nem szól hozzám! Puszit sem kapok!
Minden konfliktuskezelése itt ér véget! Gyerekes sértődöttség. Nem egy gyerekkel szeretnék együtt élni! Az élet más területein pedig határozott és felelősségteljes, egyáltalán nem mondható gyerekesnek, ezért választottam őt, ezért szeretném, ha ő lenne a párom.
Mit tegyek, hogy ne váljon belőle dacos kisgyerek, mégis el tudjam érni nála, hogy ezekben a dolgokban a kedvemre tegyen?
Azt is elmondtam neki, hogy fizikailag képes vagyok őt úgy "kiszolgálni", mint egy gyereket, akinek fogalma sincs, hogy mit akar pl. vacsorázni. De nem tudok egy gyerekkel ágybabújni!
(Ezt ő sérelmezte korábban!)
Még valami lényeges dolog: a kezeit egy betegség miatt csak nehezen tudja használni, fogni nem tud, ezért készítem én a reggelit, vacsorát...
Csupán a jelenlétére vágyom!