Hogyan tudnám elfogadni a lehetetlent? (beszélgetős fórum)

Én is ezt gondolom. Nem lehet elfogadni. Néha majd félre lehet tenni, pillanatokra megfeledkezni róla, de életed végéig el fog kísérni. Nem is a veszteség érzése, hanem inkább az, hogy azt az embert "fosztottad" meg valami nagyon értékestől, akit mindennél és mindenkinél jobban tisztelsz és szeretsz. Mindig fájni fog, hol jobban, hol kevésbé. Ettől még fogod tudni élvezni az életet, a szerelmet, csak a hiány lesz mellette állandó.

Én falnak mentem régebben az "ennek így kellett lennie", meg a "biztos oka volt, hogy így történt", "majd az idő mindent megold" és "gyerek nélkül is van élet" támogatónak gondolt vigasztalásokkal. Egyetlen egy dolgot lehet ilyenkor elfogadni, azt hogy mindig fájni fog.

A topik indító hozott egy döntést régebben, ami gondolom az adott helyzetben, az adott feltételek mellett a lehető legjobb döntés volt, ráadásul orvosilag támogatott. Ha mindenki ismerné a jövőt, nyilván nem lennének rossz döntések. De ez nem a kérdező hibája, emiatt ekézni, több, mint bunkóság.

Azt tudom tanácsolni, hogy beszéljen róla minél többet, leginkább a társával, a családtagjaival, barátaival, akik ismerik a pontos körülményeket.

Ha nincs kivel beszélni, írjon, írja le minden gondolatát magának.

Ismeretlenül egy nyilvános fórumon csak kioktatást és ítélkezést lehet kapni. Mert ítélkezni a legkönnyebb. Elfogadni és támogatni nehezebb, munkásabb. Meg kell keresni a megfelelő környezetet hozzá. Ez itt nem az.

Ha körülnézel a világban, pontosan tudnod kell, hogy pusztán egy közös gyerektől nem lesz jó egy kapcsolat, egy házasság. Sőt attól nem lesz jó anya sem senki a szó nemes és nem fizikai értelmében. Az idő is véges, nem szülhetsz addig, amíg élsz. :) Az öregedést is ugyanúgy el kell fogadni.

De azt is tudnod kell, hogy semmi sem lehetetlen. Ha mindketten gyereket akartok, és nagyon, örökbe fogadhattok, vagy béranya segítségét kérhetitek. Ha nagyon akarjátok, akkor nem kell feladni, mert vannak lehetőségek.

A hozzáállásodon változtass, mert érthető az elkeseredés a kudarcok után, de nincs világvége. Még akkor sem, ha nem fordultok béranyához vagy nem fogadtok örökbe. Ha boldog az életed, becsüld meg és hozd ki belőle a legjobbat. Jobban számítana az, hogy szülsz még három gyereket, mint az, hogy boldog vagy a pároddal, a családoddal?

Nem sajnàltatni akarom magam! Hoztam egy hibàs döntést mert akkor az orvosom is ezt tàmogatta. Rögtön megbàntam. Nem tennék

semmi olyat amivel veszélybe sodornàm a gyerekeim érzelmi vagy anyagi biztonsàgàt. El akarom fogadni a helyzetemet de nem tudok megbirkózni az érzéseimmel. Tanàcsot szeretnék olyanoktól akik àtélték a lombik megpróbàltatàsait és a missed ab veszteségét. Hogyan àlltatok talpra és hogyan mentetek tovàbb?? Sokat segít az hogy van màr gyerekem és hogy a férjem egy csodàlatos ember. Mégsem talàlom magam.... Megteszem amit kell ellàtom a feladataimat dolgozom stb de belül örlődöm.

A kioktatás nem segít és fölösleges is, nincs rá semmi de semmi szükség! Hogy így kellett volna meg úgy kellett volna.... Aki ilyen helyzetben van, ezerszer is megfordul úgyis a fejében az ilyesmi. És nem ok nélkül történt akkor sem, ami történt, meg aztán most nem is ez a kérdés.

Én úgy gondolom, hogy nem lehet elfogadni a lehetetlen.... én is közeledem afelé, hogy el kéne fogadni, de nem lehet...Lesznek napok, amik nem erről szólnak majd, és lesznek napok, amikor előjön és fáj. Aztán szépen lassan majd eltelik az élet. Szomorú, de én most így gondolom és a saját életem kilátásai is ezek. Bocs, ha nem tudtam segíteni, úgy gondolom nincs is sajnos segítség. Az ember egyedül éli meg a fájdalmát, az életét nem élheti senki helyette. Az életének ez a része mindig fájdalmas lesz, más részei viszont lehetnek boldogok. Az ember nagy túlélő.....

Sajnos nincs garancia annak a sikerességére sem. Unokatesóm 4 sikertelen lombikon van túl. Idén megy az ötödikre.

Persze, ne adja fel, de sajnos az anyagiak miatt nem tud a végtelenségig próbálkozni a fórumindító. Akinek tàmogatott, még ott is annyi kiadás van, hogy sokaknak ezért nem lesz gyereke.

Amúgy sajnálom kedves fórumindító, hogy így jártál. Talán szakember segítene az elfogadásban. De elsősorban magadnak kell elfogadni. Biztosan átbeszéltétek már ezt a pároddal, de tegyétek meg sokszor, mert szerintem az is segíthet.

Lehet, hogy nem vigasztal, de neked van már gyereked. Szerintem így könnyebb elfogadni, mintha nem lenne. Van családod, ne azon rágódj, hogy nincs közös gyerek.

Sajnos rosszul döntöttél évekkel ezelôtt.

Valahol a nôi természet megerôszakolásának érzem az ilyen beavatkozást.

Megértem az akkori indokot, de ...

Minden bántás nélkül, mert nagyon sajnálom, hogy nem lehet közös gyereketek, de amikor elvégeztetted a sterilizálást, akkor kellett volna még inkább átgondolnod! Nem is értem, hogy miért engedik ezt az orvosok....

Tudom, ez most nem segít rajtatok....

Vannak gyerekeid, volt 2 lombikod, ami hormon kezeléssel járt. Sokaknak sok sikertelen lombik után lett spontán teherbe esésük, így van még remény! Ne keseredj el nagyon, hátha hamarosan lesz közös babátok.

Sziasztok! Sokat gondolkodtam rajta hogy írjak e! Hiszen rajtam kívül biztosan màs is van vagy volt ilyen helyzetben. Két sikertelen lombikon vagyok túl. Utobbi missed ab. Most ítt jöhetne hogy milyen nehéz mennyire fàj miért történik ez velem! De

ti akik ezt olvassàtok bizonyàra van fogalmatok erről. Vannak màr gyermekeim és nagyon hàlàs vagyok értük. Az utolsó csàszàrnàl eü. indokok mellett sajàt kérésre is sterilizàltak. Ennek tíz éve màr de én ezt azóta sem tudtam feldolgozni. Nem éreztem többé teljes értékü nőnek magam. Többek között és persze egyébb dolgok miatt elváltam. De aztàn hat éve ràm talàlt a nagy Ő. Elfogadott engem gyerekestől mindenestől. Nàla jobb embert nem ismerek. Ugy bànik a gyerekeimmel ahogy az édesapjuk soha ez elött és azóta sem. Két éve aztàn olvastam egy műtétről amit refertilizàciónak hívnak. Ez gyakorlatilag a sterilizàciót helyreàllító mütét. Nagyon megörültem hiszen valahogy meg akartam köszönni a férjemnek azt a rengeteg törődést amit kaptunk. Azt hittem igen végre egy esély nekem hogy ismét önmagam legyek. Beleugrottunk a sűrüjébe. Pécsen műtött Dr Koppàn Miklós. Nagyon lelkiismeretes orvos amiből ugye kevés van. A műtét nem sikerült. Teljes letargia. De aztàn a belső kis hang azt súgta ne add fel. Hàt így tettem. Kerestem egy meddőségi szakembert és kikértem a véleményét. Sajnos màr csak a lombik jöhetett szóba. Az évekkel azelötti sajàt kérésü sterilizàció miatt nincs oep tàmogatàsunk. Szerencsénkre volt kedvezményes lehetőség egy program keretében. Belevàgtunk és minden nyűgjével eggyütt boldogok voltunk hogy van remény. Első alkalom sikertelen. Megint letargia és kérdések amikre nincs vàlasz. Aztàn hàrom hónap utàn Fet. Fagyibabàs beültetés. És igen végre siker. Mérhetetlen boldogság. Eszünkbe sem jutott hogy baj lesz. De lett 5ik héten trombózis a jobb vàdlimon aztàn egy hét múlva vetélés. Aztàn a nagy üresség.... Nem értem mi történt. Az orvosok szerintaz eggyik gyógyszer a ludas. A lombikos doki azóta sem beszélt velünk pedig én többször is kerestem. Kérdések most is szàzàval de vàlaszok sehol. Ez egy minden tekintetben nehéz helyzet. De! Ez a történet szàmtalan màsik lombikos hàzaspàré is lehetne. Hiszen nap mint nap történnek ilyen esetek. Viszont nekünk nincs több lehetőségünk. Nincs fél millio forintunk egy újjabb lombikra. Talàn ezzel sem vagyunk egyedűl. Viszont az érzéseinkkel és kételyeinkkel igen. Most megint jöhetne az hogy minek neki még ha màr van és hogy majd ez segít?! Soha semmi nem fog minket kàrpótolni a veszteségünkért. El kell fogadnunk a lehetetlent hogy nem lessz közös gyermekünk. Olyan hölgy vagy hàzaspàr tapasztalatàt vàrom aki màr túljutott az elfogadàson mert én nem tudom Hogyan tovàbb????