Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Ha nagy a korkülönbség a tesók között.... fórum

Ha nagy a korkülönbség a tesók között.... (beszélgetős fórum)


1 2 3
2010. jan. 7. 19:23

Nekem kettő öcsém van.

Az egyik 19 hónappal fiatalabb nálam, a másik 14 évvel!

Annak idején döbbentem fogadtam szüleimtől a hírt, hogy babát vár és a nagy korkülönbség ellenére is megtartják. Olyan semleges érzések keveredtek bennem, de csak a korkülönbség miatt. Azért akkor már tizennégy éve volt egy tesóm.....és akkor kaptam még egyet.

Nagyon nagyon imádtam az első perctől fogva, talán nagyobbik öcsémet el is hanyagoltam akkoriban. Ő is nagyon szerette a kis öcsikénket.

Mivel már tizennégy voltam nagyon sokat segítettem, mindenben részt vettem, majd később részt kellett vennem, hiszen anya gyorsan 1,5-2 év után visszament dolgozni. Bölcsőde, óvoda. Aztán mikor elsős lett én elköltöztem otthonról, ugyanis közben összeköltöztem párommal. Most már harmadikos a picikém. A mai napig sokszor viszem munka előtt suliba, sokszor megyek érte munka után és van nálunk még valaki haza nem ér és nem jön érte. Szüleim ugye dolgoznak, nagyobbik öcsém gyakszira jár.

De nagyon imádom, hogy ekkora korkülönbség. Sok mindenre megtanított. Lehet, hogy hülye kijelentés és hülyén is hangzik,de egy kicsit olyan, mintha az enyém lenne.

Teljesen szuper testvéri kapcsolat van hármónk között. Jó, hogy van egy szinte férfi és egy gyerek testvérem. Ismerem mind a két korosztály sajátosságait.

Száz szónak is egy vége. Nagy a korkülönbség közöttem és kisebb öcsém között, de ez nem okozott semmilyen problémát sem.

Én is szeretnék gyereket pár éven belül. Majd egy kis tesót is neki. 4-5 év korkülönbséget tervezünk párommal.

31. brigibaba (válaszként erre: 26. - Naildi81)
2010. jan. 7. 19:18
mi is bár az alvássak el kicsit küszködünk!
2010. jan. 7. 19:12

Én 19 éves vagyok nővéremmel 3 és fél év van köztünk. Mi nem voltunk annyira jó tesók :D Mindig verekedtünk, mondjuk beismerem velem volt a hiba :D Teljesen különbözünk/különböztünk egymástól. Még nővérem elült a sarokban egyetlen egy játékkal addig én szaladgáltam kiabáltam, minden kellett, fél percig nem bírtam megülni :D Aztán ahogy nőttünk is mindig veszekedtünk :D Megmondalak anyának.....stb...

Mikor már nagyobbak lettünk akkor kezdtünk el jobban összetartani. Most meg már nagyon jóba vagyunk. Azt szerettem mikor nővérem kamaszodott és mindig mentem vele a "rosszba". Ő 16 volt akkor én 12 és fél anya még nem engedett meg ügye egy csomó dolgot, de mindig a nővéremre fogtam, hogy ha ő is akkor én is :D Én nem igazán akartam megérteni, hogy ő idősebb és ő már mehet én még nem!

Van még egy öcsém, ő 5 éves tehát 14 év a korkülönbség! De az teljesen más, szerintem a családból én vártam őt a legjobban. Nagyon sokat foglalkoztam vele, anya simán rám merte bízni. Mondhatjuk úgy a pót anyukája voltam/vagyok ::D Imádom!!!

Én is örülök amúgy, hogy anya fiatalon szült, most 40 éves, de én bőven várok még az anyasággal. :)

29. Letty18! (válaszként erre: 19. - A3028ee38c)
2010. jan. 7. 19:01
Én is szerettem volna,de most úgy döntöttem inkább dolgozok egy ideig.Sajnos nagyon nehéz a saját élet.Szeretnék a gyerekeinknek legalább olyan szép gyerekkort teremteni mint nekünk volt.Már alig várom!
28. naildi81 (válaszként erre: 22. - Brigibaba)
2010. jan. 7. 18:53

Meg az sem nekem való, hogy évekig itthon üljek a gyerekekkel.

Olyan jó volt Karina után is visszamenni dolgozni, és most is jó, hogy eljárhatok itthonról. 2,5 év is bőven elég volt itthon. Majd pár év múlva úgyis megint babázok, az is hamar itt lesz:)

27. Letty18! (válaszként erre: 21. - Brigibaba)
2010. jan. 7. 18:53
Köszönjük!Imádom is őket :)
26. naildi81 (válaszként erre: 23. - Brigibaba)
2010. jan. 7. 18:51

Szia!


Köszi jól, és ti?

25. brigibaba (válaszként erre: 24. - A3028ee38c)
2010. jan. 7. 18:43
Szia! ne hagyd éhezni mert nem jó az éhes pasi a háznál! :D
2010. jan. 7. 18:43
Na sziasztok, további jó csevegést! Lassan jön haza apánk, és szokás szerint farkaséhes lesz. :D
23. brigibaba (válaszként erre: 20. - Naildi81)
2010. jan. 7. 18:40
Szia! Jól vagytok?
22. brigibaba (válaszként erre: 20. - Naildi81)
2010. jan. 7. 18:40
hát én sem tudnék két közel egy idős gyerekkel mit kezdeni! na jó tudnék, de ha belegondolok hogy a kisebbik sokszor mit művel és azt szoroznám kettővel na az volna sok!! :D
21. brigibaba (válaszként erre: 14. - Letty18!)
2010. jan. 7. 18:38
cukik a csajok! :)
2010. jan. 7. 18:37

Sziasztok!


Nálunk is 6 év van a két gyereke között. A nagylányom 8 éves, a kisfiam pedig 2. Egyáltalán nem bánom az aránylag nagy korkülönbséget, mert sosem terveztem, hogy nekem két kicsi gyerekekm lesz. Az valahogy nem nekem való.

Igaz a nagy részéről van féltékenység, de meg tudjuk oldani a dolgokat, és nagyon szeretik egymást, ami a legfontosabb.

Szeretnénk majd még egy babát, de az is csak min. ekkora korkülönbséggel.

19. a3028ee38c (válaszként erre: 14. - Letty18!)
2010. jan. 7. 18:37
Nálunk is fatalok a szülők, és nem szándékosan, de pont annyi a korkülönbség köztem és nagyfiam között, mint anyu és köztem, sőt a férjem is 24 évs volt mikor a nagyobbik gyerkőc született, ahogy apu is, mikor én születtem.:)
18. brigibaba (válaszként erre: 16. - A3028ee38c)
2010. jan. 7. 18:35
na pont ezt beszéltük ma egy barátnőmmel! Imike olyan mint az apja, Bence meg egy veszedelem!! de én így szeretem őket amilyenek!
2010. jan. 7. 18:34

tehát akkor ezek szerint azt szűröm le hogy jól döntöttünk hogy így döntöttünk!

:)

16. a3028ee38c (válaszként erre: 13. - Brigibaba)
2010. jan. 7. 18:33
Én is így gondolom. :) Most látom csak milyen "jó" volt a szüleinknek! Mindketten nagyon akaratosak voltunk/vagyunk. Nálunk a 2 kicsi olyan mint én, a nagy nyugis, mint az apjuk.
2010. jan. 7. 18:32
Nálunk a nagy fiam 22 éves a középső 7 éves a legkissebb pedig 2 hónapos.Nekem jó hogy nagy a korkülömbség mert a nagy fiam sokat tud segíteni .Na meg a középső nem féltékeny mert a nagy fiam sokat segít neki a tanulásban meg játszanak és így nem féltékenyek a picire.
2010. jan. 7. 18:31

Nálunk most született meg tavaly augusztus végén a húgom,tehát 19 év van köztünk.Mindig azt hiszik a boltban,hogy az én kislányom,mondjuk én ezt nem bánom :D és nagyon jó mert tudok gyakorolni mire nekem babám lesz előnyben leszek egy pár dologban.Igaz,hogy csak pár év lesz a korkülönbség köztük ez kicsit furcsa,de van jó oldala is.És anyu bármikor eltudja hozzám hozni,szerintem ez is előny.Másik hugom 4 éves.Nekem annyi a rossz oldala,hogy nem vagyok velük,mivel már nem otthon élek.

Nagyobbik hugom 16 éves és emlékszem mennyi mindent csináltunk végig,meg még most is mintha barátnők lennénk tényleg jóban rosszban és nagyon szép gyerekkorunk volt együtt.

Én még nem gondoltam bele max hány éves koromig szeretnék szülni,de az elsőt fiatalon az biztos.Mert nekem nagyon jó,hogy anyukám 38 éves.

13. brigibaba (válaszként erre: 12. - A3028ee38c)
2010. jan. 7. 18:30
igen mert már a másik oldalon álltok!! :)
2010. jan. 7. 18:29
Tesóm és köztem 9 év van, sosem voltunk "jó" tesók. Mindíg öltük egymást, többnyire én őt. :) Mióta mindketten szülők lettünk, megváltozott a viszonyunk. Jó irányban.
11. brigibaba (válaszként erre: 10. - A3028ee38c)
2010. jan. 7. 18:27
jaj a féltékenység nálunk is visszafelé sült el4 a kicsi féltékeny a nagyra!! :D
2010. jan. 7. 18:26
Nálunk a nagyfiam: 14, a lányom: 6, kicsi fiam: 2 évesek. Érdekes, hogy a nagy sosem volt féltékeny egyik kicsire sem, viszont a lányomnál néha megesik, hogy valamelyik fiúra féltékeny, pedig többnyire neki van több megengedve, elnézve. Általában viszont imádják egymást. Eredetileg 3 gyerkőcöt terveztünk, de ilyen korkülönbséggel (3-3 évre gondoltunk). Ma már nem bánom, hogy így jöttek, mert túl sok lett volna az egyfolytában itthon töltött idő.
2010. jan. 7. 18:24
nálunk is nyugodtan ki tudok szaladni a WC-re mert nem kell attól félnem hogy baj lesz! Jó azért fél napra még nem bíznám rá!!! :))))
8. brigibaba (válaszként erre: 4. - Fáradt*)
2010. jan. 7. 18:21
párom meg sógorom között is 5 év van.. na ott is voltak cifra dolgok!!
2010. jan. 7. 18:20
Párom és öccse között 9 év van, hát mit mondjak...Nagyon nincs közös témájuk.
2010. jan. 7. 18:19
Nálunk az Ikrek és a nagylányunk között 14 év van.Ahogy meacska írja van kire bízni a kicsiket és persze imádják.Nekünk felnőttnek fárasztóbb,de majd csak nagyobbak lesznek.A kor szerintem nem számít mi már teljesen lemondtunk róla,hogy lesz és véletlenül kettő is.A sors így akarta,de nem bánom egy pillanatát sem.
2010. jan. 7. 18:17
Imcsiék is imádják szerencsére egymást!
2010. jan. 7. 18:16
Én saját magamból indulok ki.Az egyik öcsém 2 évvel volt fiatalabb mint én,..mindig imádtuk egymást,még a gondolatunk is egy volt!A másik öcsém 7 évvel fiatalabb mint én,..nos -ég és föld különbség.Nagyon szeretjük egymást,de ő már egy másik generáció.A két fiú között 5 év korkülönbség volt,..mindig verekedtek,még 20 évesen is.
2010. jan. 7. 18:14

Én és a húgom között 13 év van, öcsém és húgom között 10.

Az igaz, hogy már nem ugyanazok a dolgok érdekelnek minket, de legalább a szülőknek van kire rábízni a legkisebbet :)

Aki persze jól el is lesz kényeztetve :D

1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook