Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Ha egy férfi, mivel nem oldható meg, hogy kettesben maradjatok, megcsókol úgy, hogy a felesége ugyanabban a teremben van...? fórum

Ha egy férfi, mivel nem oldható meg, hogy kettesben maradjatok, megcsókol úgy, hogy a felesége ugyanabban a teremben van...? (beszélgetős fórum)


❮❮ ... 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 ... ❯❯
2008. dec. 26. 09:53

Sziasztok.


Először is szép napot mindenkinek.

Másodszor ma ismét visszaolvastam a tegnap törtnéteket és annyira szégyellem Magam, hogy legszívesebben elbújdokolnék. Sosem történt még ilyen Velem. Eddig lealacsonyodni szánalmas. De kicsit azzal vigasztalom Magam, hogy a karácsonyi előtti készülődés fáradtsága és a két pohár bor hozta ki belőlem ezt az álpari viselkedést. Tudom ez nem mentség, de kicsit elviselhetőbb. Az éjjel sokat gondolkoztam ezen, mert az ideg nem hagyott nyugodni. Közben eszembe jutottak anyukám szavai, hogy a gyermneked azokkal az alapokkal indul amit Tőled megtanul. Hát egyáltalán nem lennék büszke rá, ha ezt elovasná és ezzel indulna sőt Anyának is szégyenkeznie kellene miattam, mert nme erre tanítottak.

Azt hiszem több embertől is bocsánatot kell kérnem, de legfőképp a topic inditójától, hogy elronditottuk a fórumot. Olvasva Magamat, Én is meglepődtem, mert sosem szoktam embereket bántani és sértegetni, hisz mindenkinek meg van a saját keresztje amit cipelnie kell. Nem kell hozzá más. Ezúton mindenkitől bocsánatot kérek, kivéve egy embert. Mert Arra még a pia sem mentség, hogy más halott gyermekekeit felemlegessük és ezt sértegetésre használjuk. Sajnos azt hittem, hogy ez a két ember még ha virtuálisan is a barátom, de rá kellett jönnöm, hogy az nem barát aki az első véleménykülönbség után hátba támad.

Még annyi, hogy szeretnék bocsánatot kérni Ritustól, mert én is megemlitem a szive legfájóbb dolgát, de nem rossz szándékkal. Róla elmonhatom ,hogy igazi barát.


Juvapcsunak meg annyit, hogy ne hagyja Magát, álljon a sarkára és tegyen a boldogságáért. Ha nem ezzel a pasival, de legyen boldog egy olyan emberrel aki, gyengédséget és sok szeretet ad Neki. De ne elégedj meg ennyivel amit most kapsz, igenis legyen mostmár férfi és ha Te kellesz Neki ,akkor legyen Veled.


Még egyszer bocsánat!

2008. dec. 26. 08:30

Úgy látom, nem történt semmi, amíg aludtam.

Akkor visszatérünk az eredeti témához.

Miért is nem oldható meg,hogy két felnőtt ember kettesben maradjon? A mai világban? Csak egy telefon, egy sms vagy email a neten...

A másik: Milyen teremben voltatok? Tornateremben, osztályteremben esetleg bálteremben?

Gondolom, sokan voltak körülöttetek és ha úgy is láttátok, hogy a feleség épp nem figyel, valaki már biztosan elmondta neki. És akkor most hogyan tovább?!! Szeretném tudni a folytatást...várom a következő részt.

2008. dec. 26. 01:23

Kérés:

innentől kezdve csak ezzel kapcsolatban ide:


>Ha egy férfi, mivel nem oldható meg, hogy kettesben maradjatok, megcsókol úgy, hogy a felesége ugyanabban a teremben van...?<


:DDDDDD


Ha egyéb problem van, akkor nyissunk egy olyan topikot, aminek ez a neve:

"Zizisicc, Ildikó, Ritus, Ante, kész2, yoyo, tücsi, KeA, vénboszi külön privi topikja csak címbéli tagoknak" :)

Na, szóval fel a szintet :)

Merthogy jukupcsuk már este kilőtte magát aludni. Vagy ki. Juvapcsu?

Szegény, mit fog találni, ha visszajön holnap...

Az ember fia-lánya kiadta most a feszkót, reméljük, minden kívülálló megbocsátja majd ezt az elmúlt........300 hozzászólást...Boldog Karácsonyt, és éves feszkólezárást!

Hű, de reggel van, jó éjt!

427. Zizisicc (válaszként erre: 424. - A1baa7edcc)
2008. dec. 26. 01:00
:o)
2008. dec. 26. 00:52
Hajnal egy, ez szép! Jó éjszakát és akkor is meghitt Karácsonyt kívánok, mindenki felejtse el azt ami itt volt, értelmetlen volt!
425. da5acc16b1 (válaszként erre: 422. - 39f5f6877d)
2008. dec. 26. 00:50

Én is örülök, hogy megismerhettelek :)

Sajnálom, hogy ilyen vita alakult ki ebben a fórumban, részemről ez a szintleadás nem lesz többet.

:)

Puszillak!

424. a1baa7edcc (válaszként erre: 423. - Zizisicc)
2008. dec. 26. 00:48
Megtargyaltuk :)
423. Zizisicc (válaszként erre: 416. - A1baa7edcc)
2008. dec. 26. 00:46
Csak, ha az azok kérik, akire vonatkozik. Vonatkozott.
422. 39f5f6877d (válaszként erre: 421. - Da5acc16b1)
2008. dec. 26. 00:43

Jó éjt. Örülök, hogy megismertelek, bár nem igy kellett volna. Majd egyszer kezdjük újra.

Puszi. :)))))))

421. da5acc16b1 (válaszként erre: 419. - 39f5f6877d)
2008. dec. 26. 00:41

Kis leskelődő :D

Köszönöm szépen!

Még teszek majd fel magamról egyet,de nem találom sehol.

420. a1baa7edcc (válaszként erre: 418. - 39f5f6877d)
2008. dec. 26. 00:38
Ez csak egy kerdes, szerintem valaszolhat, ha mar megszamolta, hogy 4-en :))
419. 39f5f6877d (válaszként erre: 414. - Da5acc16b1)
2008. dec. 26. 00:38
Nagyon édes a kislányod. Gratulálok! :)))))
418. 39f5f6877d (válaszként erre: 416. - A1baa7edcc)
2008. dec. 26. 00:37
Ne kezdjünk új vitát kérlek. Mindenki higgadjon le és holnap vagyis ma új színben látjuk a dolgokat és egymást.
417. 39f5f6877d (válaszként erre: 412. - Vickie)
2008. dec. 26. 00:35

Ez egy félre siklott este volt sajnos. :(((((

De ezen már nem lehet változtatni.

416. a1baa7edcc (válaszként erre: 310. - Zizisicc)
2008. dec. 26. 00:34
Felsorolnad a 4-et?
415. 39f5f6877d (válaszként erre: 413. - Da5acc16b1)
2008. dec. 26. 00:31
Amikor megszületett akkor elvetettünk egy madárberkenye fa magját. Az Bencussal egyidős lesz és majd gondozhatja. :)))))
414. da5acc16b1 (válaszként erre: 412. - Vickie)
2008. dec. 26. 00:28
Jól van már, szia! Már jók vagyunk! Kaphatunk még ajándékot?
413. da5acc16b1 (válaszként erre: 409. - 39f5f6877d)
2008. dec. 26. 00:27

:))))))

De jó! Ez tetszik :) Épp mondtam a fenyőárusnak pár napja, hogy szomorú látni januárban a sok halott fát :(

412. vickie
2008. dec. 26. 00:27
Ur Isten, vissza olvasnatok magatokat nehanyan! Legyszi! Inteligencia par embernel "0"!
411. da5acc16b1 (válaszként erre: 408. - Dcb3e07d99)
2008. dec. 26. 00:26
De, talán belőlem is kijött. Milyen fényképed?
410. da5acc16b1 (válaszként erre: 407. - Dcb3e07d99)
2008. dec. 26. 00:26
Én is élőt vettem, kicsit magasabb nálam. Aranyos lett, a kislányom díszítette fel egyedül :)
409. 39f5f6877d (válaszként erre: 404. - Da5acc16b1)
2008. dec. 26. 00:25

Mi csak bérelni szoktunk, de idén vettünk mert ez Bence első karácsonya. Élő ezüst fenyőt vettünk. Utána kiültetjük a kertbe jó lesz emlékezni.

Ti?

408. dcb3e07d99 (válaszként erre: 406. - Da5acc16b1)
2008. dec. 26. 00:24

Hál Isten, ma belőled nem jött ki...


Nekem van fényképem!!!

407. dcb3e07d99 (válaszként erre: 404. - Da5acc16b1)
2008. dec. 26. 00:23
Élőt!!!
406. da5acc16b1 (válaszként erre: 403. - 39f5f6877d)
2008. dec. 26. 00:23
Ez internet, sajnos személytelenséggel jár. Ezért jön ki könnyebben az emberből a gonosz. :(
405. dcb3e07d99 (válaszként erre: 403. - 39f5f6877d)
2008. dec. 26. 00:23

Ha nem kérnél bocsánatot, miért akarsz találkozni???



Nem Te bosszantottad fel a népet, hanem magaddal kezdted...

2008. dec. 26. 00:22
Milyen fenyőt vettetek Karácsonyra? Élőt vagy műfenyőt?
403. 39f5f6877d (válaszként erre: 396. - 3e0ba54fb8)
2008. dec. 26. 00:21

Sajnos nem tudom mi történt az emberekkel és Én is hibás vagyok, mert hagytam magam felbosszantani. Nem akartam bántani senkit. De egy emberben sokat és nagyot csalódtam. Tőle soha nem kérnék bocsánatot.

Remélem egyszer találkozunk okosabb körülmények között is. :)))

2008. dec. 26. 00:21

Elég!

Mindenki tudja, hogy aki abbahagyja ezt a gyerekeskedést amiben én is benne voltam, az tényleg felnőtt. Úgyhogy aki ilyen marad, az tuti nincs több 16-nál :)

401. dcb3e07d99 (válaszként erre: 399. - 39f5f6877d)
2008. dec. 26. 00:21
Ha-ha, ezt pont Te írod....
❮❮ ... 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 ... ❯❯

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook