H1N1 - akik már megkapták az oltást (beszélgetős fórum)
"Körülbelül egy hónapja oltanak az új influenza ellen Magyarországon. Az Egészségügyi Minisztérium adatai szerint október 26-ig körülbelül 400 ezer ember kapott oltást. Ennél frissebb adat egyelőre nincs. Az orvosoknak nem kell mindennap jelenteniük, hány embert oltottak be. Utoljára november 9-ig kellett adatot szolgáltatni, de ezeket még nem összesítette a minisztérium. Az valószínű, hogy a beoltottak száma ma már 400 ezernél magasabb, mivel az utóbbi egy hétben nagyobb érdeklődés mutatkozott az oltás iránt.
Az orvosok nemcsak azt jelentik, hány embert oltottak be. Kötelesek minden olyan tünetről, feltételezett mellékhatásról tájékoztatni az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot, s ezen keresztül az Országos Gyógyszerészeti Intézetet, amely az oltások után jelentkezik.
Eddig 38 új influenza ellen beoltott embernél jelentkeztek az oltás után olyan tünetek, amelyeket jelentettek, közölte az Index kérdésére az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI). (Feltehetően ennél több beoltott ember érezhetett enyhe mellékhatásokat, de ezeket nem jelezte orvosának, illetve az nem jelentette az ÁNTSZ-nek.)
A 38 bejelentés közül 13 láz miatt érkezett, 8 felkar- és izomfájdalom miatt, 7 esetben számoltak be az orvosok elesettségről, zavarodottságról, 6 esetben nyelés- és beszédzavarról, illetve torokfájásról. Allergiás reakciót 6 esetben regisztráltak, s ugyanennyi jelentés érkezett hányingerről és hányásról is. Oltás után jelentkező bőrpírt 3 esetben, hasmenést 2 esetben jelentettek.
Okozhatja a vakcina, de más is
Egyáltalán nem biztos azonban, hogy a jelentett tünetek mindegyikét az oltás okozta. Az OGYI a mellékhatások és az oltás közötti összefüggés valószínűségét hatféleképpen értékeli: összefügg, valószínű, lehetséges, valószínűtlen, nincs kapcsolat, nincs elegendő adat.
Az oltás és az eddig tudomásunkra jutott súlyosabb események között egyik esetben sem lehet összefüggésről, vagy valószínűségről beszélni, mondta Paál Tamás professzor, az Országos Gyógyszerészeti Intézet Operatív Tanácsának elnöke. A fenti besorolás szerint a 38-ból 15 esetben lehetséges ok-okozati összefüggés. Ezen kívül 3 esetben mutatható ki, hogy nincs kapcsolat az oltás és a mellékhatás között, 3 esetben valószínűtlen, 17 esetben pedig nincs elegendő adat."
Lehetséges ok-okozati összefüggésnek tekintik, ha például az oltás után hányinger jelentkezik, amit okozhat a vakcina, de az is, ha a beteg elrontotta a gyomrát. Ha az oltás helyén fájdalmat érez valaki, az lehet a vakcinától, de lehet a tűtől is. Ha az egyes esetekről több információt sikerül szerezni, lehetséges, hogy a besorolásuk is változik. Tekintve, hogy eddig több százezer oltást adtak be, kiszámolható, hogy még feltételezett mellékhatás is milyen kis százalékban fordult elő, jegyezte meg Paál Tamás.
Ja, hogy erre a pökhendi p.csre gondolsz aki kiállt oda és elmondta az érveit, hogy miért ne?Ez nem érv...
Ja és ez a fazon mit tud a magyar oltóanyagról? Biztos analizálta...
Én is tudok linkelni
Lehet, hogy pár nap, hónap után még nincs semmilyen tünete a védőoltásnak, de senki sem tudja, hogy később milyen következményei lesznek, csak találgatnak. Hosszú távra nincs letesztelve, éppen ezért felelőtlenség kismamáknak, gyerekeknek adni. Vagy ők az ingyen kisérleti nyulak??
Az orvos ismerőseink közül senki nem adatta be magának, lehet hogy többet tudnak??...
Ja és honnan a fenéből tudják hogy ha valaki influenzás akkor a régit vagy az újat kapta el? Most is a 60 iskolás gyerekből 2-t megnéztek, és az alapján döntötték el hogy a többi is újinfluenzás.
Itt is le kéne zárni a határokat, mint a szlovákoknál, mindjárt kevesebb beteg lenne.
De így marad a félelem és a pánik, meg az oltóanyag is jobban fogy...
A higany ebben az esetben szerves higany,amit pár nap múlva kipisilsz!
Bár ennek ellenére én sem adattam be...nem tudom mi a helyes..
nálunk van közösség.Mert bölcsis.
Beadattam én is tegnap.És annyira odavolt utána, hogy apát akarta.Mert úgy volt, hogy szerdán kapja.És kedden megkapta.
Nos ez van.Kicsit megy a pocakja.De szerintem nem ettől.
Kíváncsi leszek ma nekem beadja-e a doki, kicsit köhécselek.
Már túl vagyunk az oltáson, minden gond nélkül.:)
A férjem is asztmás, a kisebbik lányomnál is előjöhet. Ezért választottam ezt a megoldást.
Nem ide tartozik ugyan, de a bárányhimlő elleni oltástól is sokan idegenkedtek. Az egyik ismerősünk addig sosem betegeskedő kislánya 5 évesen ennek szövődményei miatt halt meg pár hete...:((((
Minden hasonló betegségnél szerencsés átvészelést kívánok mindenkinek, oltással vagy anélkül.:)
A lányaim tegnap megkapták az oltást. Semmi sírás, hiszti...még én is meglepődtem.:) A nagyobbik lányom azonnal menni is akart bölcsibe, persze azért itthon tartottam tegnap. Annyit mondott este, hogy nagyon haragszom rád anya az oltás miatt, de már nem fáj a helye...
A gyerekek ingyen kapják, azt viszont nem tudom, mennyi idős korig. A védőnők fia 7 éves, neki ingyenes volt. Én még nem váltottam ki a receptet, viszont a gyógyszertárban vettek előttem egyet, 1930,-ft volt.
Ja, majdnem elfelejtettem! Egy éves korig tart a csecsemő kor. A védőnő barátnőm az tanácsolta, hogy 3 év alatt csak akkor kapjon oltást a kisgyerek, ha közösségbe jár, vagy nagyobb tesótól elkaphatja, vagy a szülő dolgozik olyan munkakörben, hogy veszélyeztetettek.
Idézek nektek egy hozzám is eljuttatott levélből de ha kell cikket is tudok küldeni.
"Az új oltóanyag higanyt is tartalmaz, több orvoskollégája hívta föl a doktornőt, akinek az előadására meghívtalak. Súlyos allergia és idegrendszeri panasz, agykárosodás várható akinek beadják. Akit érdekel, hogy helyette mi a normális védekezés a szervezet számára, kérlek hozzál össze az illetővel."
Sziasztok,
Valaki azt mondta nekem hogy beoltatta lányát és 5000 volt az oltóanyag, 9 éves a gyerek, nekik nem ingyenes???
Szerintem egy tüdőszűrés és egy EKG nem árt oltás előtt, mert ugye akik meghaltak mind szívbetegek voltak, vagy valamilyen légúti betegségük volt. Lehet nekünk is van, csak még nem tudunk róla... csak azért gondoltam hogy egy kivizsgálás talán segíthet...
A mindenkiről:
Az első körben a vártnál lényegesebb kevesebb oltóanyag fogyott, ezért a nagy kampány.
A lányom osztályában 27 gyerekből 1 !!! gyerek szülei kérték.
Szerintem én nem gúnyos hangnemben írtam, ahogy Te teszed.
Nyilván mindenki maga dönt. És az autizmus, asztma, nem tartozik a LEHETSÉGES mellékhatások közé, hanem az alsó és felsővégtagi bénulás például.
És az is nyilvánvaló, hogy nem okoz bajt, hanem OKOZHAT. Valószínűleg kis százalékban. De ez magyarázzák meg annak majd, aki épp beleesik ebbe a kis százalékba.
Nem az oltóanyag a fő gáz, hanem a tartósítására alkalmazott, elavult higanyvegyület.Az nem ürül ki olyan gyorsan.
Én azt kívánom, hogy mindenki aki beoltatja magát, legyen teljesen védett mellékhatások nélkül! Aki pedig nem, ők is ússzák meg szerencsésen!
Akkor eljön a világvége?Elfogy Magyarország?Mindenki aki beoltotta magát, majd később lesz autista, asztmás vagy esetleg meghal az oltástól?Jujjj akkor mi lesz?Mert ugyanis elég sokan , szinte mindenki beadatja magának és gyermekének!
Persze mindenki saját maga dönti el, hogy mit szeretne, én nem akarom megváltoztatni senki véleményét! Ez az én véleményem!
23 éve járok a gyerekorvosunkhoz, akivel azóta barátok lettünk, számomra az ő szava szentírás.Nagyon jó szakember, s nem mellesleg soha nem adta el a lelkét senkinek, pl. nem szedett vizitdíjat sem. (Mert ugye a 18 éven felüliektől neki is kellett volna.)
Minap felhívtam, hogy miért van az, hogy azok a háziorvosok ( az enyém is) akik 3-4 hete határozottan ellenezték, mára agitálnak. Elmondta miért van, s akkor elmondta az oltással kapcsolatos tudnivalókat is, valamint azt, hogy ő nem olt. Magát sem és a gyerekeit sem. Nekem ez elegendő indok volt. A mellékhatások szerinte csak lényegesen később jelentkez(h)nek .
A teszteléssel kapcsolatos dolgok nem igazak! Itt már egy évek óta bevált, évek óta tesztelt alapoltóanyagot társítottak az aktuális vírussal, tehát nem kell előröl tesztelni. Egyébként minden évben eddig is így alakították ki a védőoltást az éppen aktuálisan várható vírustörzzsel. Évek múltán már biztosan nem lesznek szövődményei.
Tudomásom szerint a védettség egy aktuális szezonon keresztül tart, azért kell a régi típusú oltással is minden évben újraoltani
Sajnos a mellékhatások nem most, hanem hónapokkal, esetleg évekkel később is jelentkezhetnek!:-(
A higany tartalma nem gyerekjáték.
nálunk apa volt a kísérleti nyuszi.Ő megkapta.Figyeltem.De még egy trüszkölés sem hagyta el az orrát.
szóval !!!!!!
További ajánlott fórumok:
- Akik már beadatták a Pneommococcus elleni oltást, volt valami mellékhatás vagy utótünete a babának?
- Akik megkapták az MMR(15 hónapos) védőoltást, mik a mellékhatásai?
- Akik már beadattátok a bárányhimlő elleni oltást, mik a tapasztalaitok?
- Aki beadatta a H1N1 oltást az ovis gyerekének és azóta folyamatosan beteg, van olyan?
- A H1N1 elleni védőoltást (ha az ingyen jár nekem) az üzemorvos beadhatja?
- A felvételi visszaigazolás megkapták azok akik papíron adták be a jelentkezésüket felsőoktatási intézménybe?