Győri Kaáli Intézet infók (beszélgetős fórum)
ziziman és a többi kedves hozzám szóló!!! Most jöttem rá, hogy mi a csodálatos ebben a fórumban. Számomra vad idegen emberek ismerve a probléma súlyát, olyan erőt tudnak adni, amelyet még a legközvetlenebb hozzátartozók és barátok sem! Igaz, hogy a körülötted lévők látják a küzdelmedet, de az a fajta biztatás,remény, amelyet egy hasonló sorsú már vagy leendő kismama tud adni, össze nem hasonlítható semmivel!!!!
Köszönöm Nektek!
Sziasztok, hazaérkeztem és most már gépközelbe is vagyok. Először is köszönöm a biztatást és a jókívánságokat. Csütörtökön megtörtént a beültetés. 3 picikét rakott vissza Kőrösi doktor, ennyi maradt az ötből. Megjegyzem soha nem sikerült még ennyit visszatenni, mindig csak egyet. Utána még ott maradtunk Győrben, csak másnap indultunk haza. Azóta egy picit szurkál időnként a pocakom, illetve a cicim is méretet emelt :-), de túl messze menő következtetéseket nem merek levonni, óvatos duhaj vagyok, mert a progeszteron is okozhat ilyen tüneteket. Különben is ma vagyok beültetés után 4. napos, mikor érezhet az ember lánya biztos jeleket? Május 10.-én kell ßHCG és progeszteron szintet nézni, akkor leszek biztos a dolgomban. Mármint abban, hogy várandós vagyok, mert ez nem történhet másként! :-)
i.kata a telefonálást tényleg ne hagyd abba, mert egyik napról a másikra változik a helyzet! És ott leszel jó helyen!
Üdv, dessert
Rita
Köszi szépen a biztatás!:)
Altatás: én a karomba kaptam egy branült, amibe először infúziót nyomattak, aztán amikor már bejött a doktor úr, akkor a branülön keresztül kaptam egy szurit asszem (nem néztem oda, az orvosra figyeltem), az asszisztens mondta, hogy vegyek mély lélegzeteket és filmszakadás. Szerintem az is fontos, hogy tényleg tartsd be, hogy előtte 12 órával semmi kaja, se innivaló.
Bóbita
Gratula a kis hőshöz !!!
Ibolya
Szívből gratula :)
Csak kérdezni szeretném ez az altatásos dolog hogy megy....vénába kötik be, vagy csak inekció? Az átjárhatósági vizsgálatnál jól viseltem az altatást (bár szerintem csak kábítás volt)csak másnap mozgatta valaki kegyetlenül alattam a földet :))
Bóbita,
Szuper, nagyon örülök Egyeskéteknek!
Ahogy Ketlin is írta: amik nehezen vagy rosszul indulnak, azok általában jól végződnek.
Lehet az a baj, hogy túl nagyon az elvárásaink azokkal a szegény kis petesejtekkel szemben, pedig tényleg elég ha már egy életképes van, és neked volt is.
Csillagkami,
Én annál jobban semmit nem utálok, amikor a környezetem elkezd sajnálkozni. Szerintem ettől sokkal nehezebb feldolgozni a kudarcokat.
Ibolya,
Még csak halkan, de szívből gratulálok!
Nika,
Holnapra mennek a babahozó drukkok!
Sis,
Ma én is voltam Tatán, a környékről valósi vagyok.
Drukk a vizsgához!
ICSI volt, egy 8 és egy 4 sejtest ültettek be, de azt mondták hogy a négynél reménykedni lehet hátha bennt megindul, de a 8 az jó.
Magyarázat nincs, csak találgattak hogy genetikai probléma, de a genetikai eredményünk tökéletes lett.
Bobita,majd együtt fogunk pihenni!Érzem, hogy a holnapi nap egy jó nap lesz.
Siss neked is minden tekintetben!Egy kalappal a nyelvvizsgához!Együtt érzek.Én pár éve csináltam és örülök, hogy túl vagyok rajta:)
Koszi :D
Remelem, hogy valora valik az almunk.
Es azt is remelem, hogy itt mindenkienk sikerul, amire vagyik! jaaaaaaj, ezek a hormonok, fene erzelgos vagyok toluk :)
Nika, akkor utánam jössz!:)
Ket, mindenképpen megkérdezem és beszámolok, a boldogság mellett azért erről sem feledkezem meg, mert fontosak a tanulságok mindig!
Sajna akkor nem fogunk talalkozni, nekem legkesobb 10kor el kell indulnom Pestre.
Ez TOEFL, egy amerikai osztondijhoz kell, nagyon remelem, hogy jovore csaladostol, az ikrekkel utazhatunk :)
Koszonom a drukkokat, internetfuggo lesz, hogy mikor tudok jonni helyzetjelenteni. Lassan indulunk Tatara, puszi neketek, drukkolok!
Sis!
Sok sikert a nyelvvizsgához is!
Bóbita!
Minden jól fog végződni. Drukkolok!
Ha rákérdezel az okra, akkor írd meg kérlek!
Sis!
Nekem megvolt pénteken, minden ok. A szurikon kívül nem kell semmit szednem , ez meg is lepett...
Hétvégén punkció, de még nem tudom pontosan mikor...
Remélem holnap már biztatóbb lesz a tüszők mérete. A m.ny.hártya vastagságát kérdeztem, de azt mondta hogy majd kedden megmondja, ilyenkor még korai...
Nika!
Remélem neked is pozitív lesz a teszt! :)
Mindenkinek sok erőt, kitartást....
Elöszőr 10 utána háromnegyed 12-re megyünk.
De voltam pénteken is UH és vérvételen.Szerintem találkoztunk. De én még nem igazán tudom, hogy ki-kicsoda.Majd belejövök!
Na meg úgy is talizunk holnap.
Sis, miből nyelvvizsgázol?
Na akkor o lesz a kis hosotok, az igazi tulelo! Keszulj a befogadasara, holnap mar a szupi kis kuckojaban csucsul majd!
Hanyra mentek lanyok holnap?
En is megyek reggel vervetel, aztan 8-kor huvelytisztasagi, aztan UH 10.30, de megprobalom hamarabb kerni magam, mert nyelvvizsgazok Pesten delutan. Hatha talizunk!
Köszi Nika, Neked is legjobbakat holnapra!
Akár az is lehet, hogy holnap délelőtt találkozunk!:)
Bobita nagyon drukkolok!Minden oké lesz!
Ibolya neked pedig gratulálok! Én holnap megyek az első inszemre.Nagyon bízom benne, hogy minden rendben lesz.
Bóbita,ez szuper,nagyon örülök!
Sis,köszönöm szépen!
Nagyon köszi a drukkokat lányok, nagyon sokat segített!! :)
Mart, Neked adtak vmi magyarázatot arra, hogy olyan sokból hogyhogy csak egy lett jó? És én is kérdem, amit Ketlin, sima IVF volt vagy ICSI?
Most sikerült beszélnem a biológussal. Van egy "szép, négysejtes" embriónk!!! Holnap megkapom őt és nem eresztem! Úgy pityergünk Apával a boldogságtól, mintha pozitívat teszteltem volna...
Nekünk már Anyák Napja van!
És minden jelenlegi és leendő Anyukának boldog Anyák Napját kívánok! :))
ibolya, nagyon orulok, remek hirek!
bobita! Na mit mondtak ma? Sokat gondolok rad!
Drága Bóbita!
Istenem de jó lenne, ha jó híreket kapnál a pici(k)ről.Nagyon drukkolok!!!!
További ajánlott fórumok:
- A Kaáli intézet
- Kaposvári Kaáli intézet
- Mik a tapasztalatok a debreceni Kaáli intézettel kacsolatban?
- Dr. Kőrösi Tamásnak, a győri Kaáli intézet igazgatójának, van magánrendelése vagy csak az intézetben fogad betegeket?
- Kaáli intézet lombik program lenne pár kérdésem
- Dr Boga Péterről, a győri Káali Intézet orvosáról mi a véleményetek?