Gyermeknevelés: szerinted mennyit "ér" a jó példa? (beszélgetős fórum)

Nekem is 16 a kicsikém, és ezt a részt mi is megéltük, hogy jöttek haza annak idején apától és az új barátnőjétől (később élettársától), és mindig lapítottak, nem mertek beszélni, mesélni... és akkor megkérdeztem, hogy "...és szeret benneteket a Klári?" (ő volt a barátnő)... és mondták szégyenkezve, hogy igen. "Örülök. Mondjátok meg a Klárinak, hogy nagyon örülök, hogy apa mellett van, mert így még nyugodtabban engedlek el benneteket, hogy egy nő is vigyáz rátok... és hogy nagyon köszönöm, hogy kedves veletek, és szeret benneteket." ... és ott megtört a jég, meséltek... beszéltek. :)

Aztán később sokat beszélgettünk arról, hogy mindenkinek kell valaki, aki szeresse, mert az nagyon fontos az életben, és nekünk örülni kell annak, ha apát szereti valaki... hehe... és persze ha engem is. :) ... soha nem okozott gondot a pár elfogadása, sőt ha néhány hónapot egyedül voltam, a fiam figyelmeztetett, hogy ...aaaanya kell valaki, hogy szeressen, mert Te igazán megérdemled! :))))

Aaaaaaaaannnnyira édesek voltak mindig... 0 féltékenység. :)

Tizenhat éves a fiam.

Amikor kicsi volt, elváltunk... akkor ismerkedtem meg mostani párommal, akitől két hónapja elköltöztünk:-((( (itt volt az ideje, erről itt nem szeretnék írni)

Emlékszem, amikor kicsi volt, és elkezdődött a kapcsolatom új párommal, nem értette, nem tudta kezelni, hogy mi-hogyan történt... volt, hogy nagyon kedves volt későbbi nevelőapjához, és volt, hogy szinte durva... hosszú-hosszú idő alatt, sok-sok játék közbeni beszélgetés hozott megoldást. Rejtett indulatokkal küszködött, mert szerette édesapját, és hibáztatta az "új" apukát, hogy nem lehet vele... rengeteget, rengeteget kellett beszélni arról, hogy szeretheti bátran édesapját is, nevelőapját is, mert egy szívvel sokmindenkit lehet szeretni... valami lelkiismeret-furdalása volt annak idején, ezért fordult új párom ellen néha-néha... de időben tudtuk orvosolni, és ma már mindkét "apukájával" felhőtlen a kapcsolata.

Hála a játéknak... és most, hogy kamasz, most sem panaszkodhatok, panaszkodhatunk... :-)

"ANYUKA és nem barátnő"

Már attól tartottam, hogy egyedül vagyok a véleményemmel. EGy anya ne legyen barátnő, legyen anya, ha valaki azt mondja, hogy a lányommal mintha barátnők lennénk,akkor nem merik megélni azt a viszonyt, aminek köztük lenni kellene.

... és miután sikerült versenykönyvet csinálnom a topikból (pirulós szmájli)... mit is ér a jó példa?

Mindent! Fontos, hogy a gyerek szemében hitelesek maradjunk, akit bármikor követhet... Ha hitelünket vesztjük, visszaszerezhetjük, amíg kicsi a gyerek.... tízenévesen viszont... bukta van. :/

Ezt én is megkönnyeztem:(

Gyönyörű.

Én pedig ezen könnyezgetek mostanság... mi éppen rossz korban vagyunk, mármint az egyik gyermekkel. :)

Kiss Jenő: Anyád szemében

Anyád szemében

ott a nap;

sugarai rád hullanak,

hogy nőj te szépen.

Anyád szemében

ott a hold,

beteg, ha voltál, rád hajolt

a lázas éjben.

Anyád szemében

ott a víz;

a könny, ha utad félre visz,

jaj! baj ne érjen...

Anyád szemében

ott a tűz:

ha csüggednél, szívedbe tűz,

lobogjon, égjen!

Vigyázz... öröklődik... a rossz genetika! :DDDD

Van még neki:

"Titok

Mama soha nem nevet ki engem.

Neki elmondom az álmom.

Ő is elmeséli a titkait,

és nem csodálkozik,

hogy csigabiga-háton

az Óperenciáson

túlra jött velem.

Van, amire emlékszik is..."

És példát mutatott?

...ha úgy érzed, hogy a legcsodálatosabb anyuka, biztosan az!!! Mert a legnagyobb elismerés ez:-)

Szerintem nem minden a nevelésen múlik. Az alaptermészetet nem lehet megváltoztatni. Ahogy szegény Ranschburg Jenő mondta: tujából nem nevelhetünk mandulafát.

Fórumindító: csakis jó példamutatással nevelhető a gyermek, papolás semmit nem ér.

Engem ne emeljen a magasba senki,

ha nem tud addig tartani,

míg tényleg megnövök.

Guggoljon ide mellém,

ki nem csak hallani,

de érteni akar,

hogy közel legyen a szívdobogásunk.

(Birtalan Ferenc)

;)

Nekem anya mindig azt mondta - ha már cigi!! - hogy ha ki akarom próbálni, akkor ne sutyiban. Persze sutyiban próbáltam ki :):)

Én mindig is kicsit "beteg" dolognak tartottam, ha egy anya barátnőként kezeli a gyerekét. Az én anyukám a legcsodálatosabb anyuka a földön. ANYUKA és nem barátnő. Igen, volt olyan, hogy kaptam egy-két pofont, ma már tudom, hogy megérdemeltem. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindennap ütöttek vertek :) mielőtt még félreérteni valaki. De volt olyan, amikor csúnyán áthágtam a szabályokat. Szóval a lényeg: anyukám engem nevelt, büntetett, szabályokat állított.

Igenigenigen...

És is ezt gondolom, hogy amikor leülünk a kicsikkel játszani, nem neki kell "felnőnie", megértenie a mi "okos-felnőttes" dolgainkat, hanem óhatatlanul mi kezdünk sokkal jobban figyelni (hisz akkor azért picit eltűnnek a gondjaink, és tágulni kezd a tér)a gyermekünkre... és akkor annyi minden meglepő dolog, csavar derül ki, a kicsi elszólásaiból, hogy mekkora zűrzavar van a fejében!!! és lehet rendet csinálni, gyerek-nyelven, játékosan, vagy később... igazán játék közben derül ki szerintem a legtöbb probléma, aminek a fel nem ismerése aztán később előidézheti például annak az említett 11 éves kislánynak az esetét is...

JÁTSZANI KELL!!!!

A közös játék! .. rengeteget, ott a kulcs... ha játszol, okvetlenül véleményt nyilvánítasz, helyzeteket mutatsz be.... az naaaaagyon jóóóó, és nélkülözhetetlen... és persze a beszélgetés, mindig a gyerek szintén bármiről, ami éppen izgatja, érdekli.

... és a példamutatás, persze... :)

A bünetés, papolás.... nem igazán motivál semmire... szerintem. A szigor = korlátok, amiket a gyermek biztonsága érdekében emelünk köré fontos, nekünk is... és neki is. :)

Abban igazad van, hogy nevelni kell.

Azt hiszem, inkább ott a bibi, ha pl. tiltom a gyereknek a cigarettát, miközben a szülő dohányzik... ilyesmire gondoltam, hogy ezt a szülők elfelejtik... elfelejtenek egymással is törődni, barátként kezelik a gyereket, apa pl. meg is kínálja a gyermekét a cigivel... :-( A kislánnyal kapcsolatban: 11 éves kislány még kislány még nagyon gyerek, ez nagyon ijesztő történet... :-(

szerinted mennyit "ér" a jó példa?

Én erre a kérdésre csak azt tudom mondani hogy MINDENT MINDENT MINDENT !!

nagyon fontos és az alapja mindennek a jó példa !!

A gyermek a olyan mint a szülő ő a tükör én ezt nem csak hogy tanultam de napi szinten tapasztalom az öt éves gyerekemen :-))

szerintem tavaszilány százalékos elosztása valótlan :-))