Gyereknevelés, avagy adni, de miből? (beszélgetős fórum)

Ne haragudj, én ebben is görcsösséget érzek.

Próbálj lazítani.

Reggel mi a cél? Hogy időben el tudjatok indulni. Ha a férjed öltöztet, akkor úgy. Ne kezdj ezen balhézni, állj úgy hozzá, hogy de jó, maradt időd egy kávéra. Mondd ki, és figyeld a hatást.

Nem. Semmiképp nem válnék el. Lehet, furán hangzik.

Hamarabb “döglenék” bele, minthogy elválnék.

Egyszer egy fiatal lany azt mondta (kora ellenére bölcs volt), hogy szerinte a válásnál önzőbb dolog nincs. Mélységesen igaz.

A férjem ilyen, es igaz ami igaz, akkor is ilyen volt, amikor hozzàmentem.

En egy dolgot kértem régen Istentől / a Sorstól, hogy a férjemet Isten adja, az legyen, akit Ő szán nekem. Mondjuk az is igaz, hogy nagyon vágytam egy Tarsra, aki megvéd! Hát...

Egyszer álmodtam is egy fiúról, nagyon mely érzésekről, aki kiköpött úgy nézett ki, mint a férjem, pedig akkor még nem ismertem.

Nagyon sokáig vártam a férjemre. Nagyon fontosnak gondoltam, jól akartam dönteni, na meg nem is volt semki olyan. Későn házasodtam. Pedig már úgy vágytam családra, hogy volt, hogy fizikailag fájt a hiánya. De gondoltam, türelem rózsát tetem.

Aztan a férjemmel a sors úgy alakított minden körülményt, hogy szinte sodort egymás karjaiba.

En jobban akartam a házasságot,

Mondhatni az volt az első csalódás, amit a férjem okozott, hogy szerintem igazán el se akart venni.

Hozzátenném, mely férfi pótolhatná a gyetekeim apját, ki lehetne jobb apjuk, mint a saját apjuk.

Soha nem vállok el.

Nem, nincsenek nagyszülők (marmint az életünk részeként). Ezért valóban minden nap szinte a túlélés. Már mióta készülök a nyárra..., hogy hogy is legyen (hogy ne bolonduljunk meg).

Soha nincs hogy ketten elmenjünk valahova. Vagy bármi. Vagy hogy valaki egy levest főzzön. Vagy hogy kicsit kívűlről tudjak a családomra nézni, és gyönyörködni bennük.

Gyakran érzem, bárcsak valaki átölelne, es annyit mondana, minden rendben. (a férjemtől lenne a legjobb).

Ezidáig szerzett tapasztalataim alapján fel sem merült benned hogy el kellene válnotok?

Én tuti így döntenek.

Túlélni igen. Szó szerint. Szó szerint túlélni. Túlelni, hogy nem szól hozzám, hogy nekem kell még inkabb őt meg védenem, hogy rettegek mellette, hogy mi lesz velünk, duplán kell küzdenem, hogy ne sodorjon el az ár.

Válás az nem varázsszer. Mi egy csalad vagyunk. Valamiert nekem ő a keresztem. Bárcsak alkalmas lennék megfelelni ennek a feladatnak. Es annak a feladatnak, hogy a fiam jó anyja legyek- de tanácstalan vagyok.

Köszi! Biztos igen, hogy a boldogsag képesség is.

Nem gond, ha edesseget akar adni olykor, de akkor néha rahaszkodjon már a rántott húshoz is. Szóval a férjemnek nincsenek elvei, törekvései, szabályai stb. Ami nekem véletlen van, azt csak azert se úgy csinálja. De az sosincs, hogy ő teteljen jó iranyba.

Az biztos, hogy valamilyen szinten minden feleség magányos. Csak legalább akkor ne érezném azt, hogy inkabb röhög rajtam, hogy hülyének néz.

Példaul iskolabálasztásnal a poklot megéltem, egyedül csinaltam mindent vegig- kezdve azzal, hogy az egyebkent nagyon okos fiamat nem is akartak iskolaba engedni- szoval küzdeni es izgulni azert, hogy egyeltalan mehessen. De hova? Ezek utan? Akkor az egesz korabbi eljepzelesemeg felretéve, felkutatni mindent es mindenhova elmenni, es minden infót begyűjteni, rágódni stb., közben a ferjemnek mondtam, hogy szerintem mi lenne jó, első rekciója: kizárt, semmikepp nem jó, megőrültem. Majd a jelentkezesi hatarido előtt egy nappal - de ugy hogy bele se folyt az egrszbe- egyszer csak közölte, hogy szerinte mégis az volna jó, amit en mondtam, es most már biztos benne. En meg csak néztem..,, ezt így beköpte, de megindokolni nem tudta volna - még a leendo tanarokról se tudott semmit. Nekem két hónapom erről szólt, ő meg itt a végén beköpi, mintha bármit is tudna az egeszrol.

Mivel ennyire nem szeretitek egymást, talán az a legjobb megoldás, hogy elváltok.

Túlélni a férjedet? Ez a megfogalmazás nagyon megütötte a fülem.:/

Ilyen hangulatban én is azon lennék, hogy minél előbb legyek túl rajta.

Nagyszülők vannak?

Pocsék lehet a hangulat! Én is nagyon rosszul érezném magam.

Kicsit mániákusan viselkedsz, legalábbis nekem eddig ez jött le.

Én amikor az ovis gyerekemért mentem, felöltöztettem és slussz.Reggel is felöltöztettem , mert nem akartunk elkésni. Nem csináltam ebből kardinális problémát. És láss csodát, ennek ellenére megtanult önállóan öltözni.

Olyan boldog jelen-nem-levésben van, a nagy nihil, a semmi, és ő olyan boldog. Nyilvanvalóan boldogabb lenne, ha nem léteznénk.

Edesseget azert ad nekik, h kussoljanak, es legyen valami a hasukban es húzzunk aludni.

Az üveges szem a boldogság jele?

Te szinte korlátlanul adsz édességet, az rendben, ha a férjed ad egy szemet, az gáz?

Nem vagy te kontrellmániás?

Tudom, hogy nem a lényeget ragadom ki, de miért baj az, ha az apuka öltözteti a nagycsoportos gyereket, vagy ad egy kis édességet egyszer-egyszer vacsora előtt?

Ettől még nem dől össze a világ!

Mintha kicsit görcsös lennél.

Hát lehet, hogy túlreagálom, de.., akkor, amikor nem akarják a gyereket iskolába engedni szociális éretlenség miatt, akkor nem gondolom, hogy nincs problema. Vagy amikor az utolsó barátja anyján is azt látom, hogy a fiát rábeszéli, hogy kerülje az enyémet. Vagy amikor a gyerekem tartósan némává válik...! De úgy némává, hogy konkrétan nem jön ki hang a torkán, ha akarja sem. Fele se tréfa.

Az édesség vagy öltözés példát csak azert írtam, hogy oké, hogy a nagy dolgokat nem tudtuk megoldani, de legalabb amire képesek lennénk, azon ne akadjunk fenn.

Anya vagy,s a legjobbat akarod neki ez természetes.Amikor így kilesed magában játszik ?, tudod kis játékokkal ,elképzelt szituációkat. Nagyon sok gyerkőc ilyen,szeretne de nem tud nyitni.Ezen nem szabad görcsölni.Légy te a barátja,beszélgess,az oviba is bolondozz kicsit vele,hogy érezze minden rendben.Kérdezd a társairól,lassan ki fog rajzolódni miért van egyedül.Az ovis öltöztetés,nem öltöztetés nálunk is probléma volt,én csak minimálisan segítettem,mert ezzel is növeltem a kis önbizalmát:egy cipő egy5 újjas kesztyű felvétele kihívás és ez kell nekik. Kell hogy büszkék legyenek magukra.

A korlátok,szabályok..Hát én mindig kikaptam,hogy ne hagyjak az asztalon nasit,mert nem fog enni,estére már édességet ne adjak...Sose fogadtam meg. :)

Friss reg, kiválóan felépített mondanivaló megannyi kérdéssel, a cím telitalálat!

Őszintén gratulálok!

Szia!

A legrosszabb, amit tehetsz, hogy azon pörögsz, miért nincs barátja a kisfiadnak.

Én azt gondolom, hogy a magány a viselkedés hozadéka. Nem szabad, hogy a kisfiad lássa rajtad a feszültséget! Próbálj meg vele barátságos, vidám, laza lenni, beszéltesd otthon ( direkt úgy kérdezz, hogy ne "igen" és "nem" legyen a válasza), játsszatok együtt sokat! Meglátod, nyíltabb lesz és akkor könnyebben szerez majd barátokat is.

Kedves Legie!

Valószínűleg másféle választ vársz, de abból, amit leírtál nekem egy fura gondolatom támadt. Túlreagálod az életed. Miért akarsz mindig mindent szabályok közé szorítani??? Miért ne kaphatna egy gyerek vacsi előtt egy szem cukrot? Nem mindig de azért néha brlefér. Miért ne öltöztethetné fel Apa, ha szeretné??? Korlátozod őket és magadat is.

Tudod, azt mondják a boldogság képesség... van aki a legrosszabb körülmények között is tud boldog lenni, és van aki a legjobbakban sem. Te hogy érzed? A kisfiad nem a Te magányosságodat szenvedi-e meg? Mert a gyermek olyan, mint a legfinomabb hangolású műszer.. veszi a rossz jeleidet, és mert élete középpontja Te vagy, fel is vállalja a szereped. Ha azt akarod, hogy ne legyen magányos, törődj vele többet, és kevesebbet rágódj az 'áthágott' szabàlyokon. Lazíts. Légy boldogabb. Mert a gyermeked a tükröd.

Szerintem beszélgess sokat a kisfiaddal. Például kérdezd meg, hogy miért van egyedül, ő nem akar odamenni a többiekhez, vagy elmarják? Legyél te a barátja, azt is meg kell tanulni, hogy hogyan barátkozzunk.

Egyébként meg semmi baja nem lesz, ha időnként felöltözteti valaki, vagy kap egy cukrot vacsora előtt.